Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Rózsák az államügyésznek… - a hajdan népszerű film címe jutott eszembe a mai hírről, mely szerint a Markó utcában egy büntetőeljárás során a gyanúsított lenyomott egy sallert a büntetőügyében eljáró vezető ügyésznek.
Akadt volna még hozzá egy-két koki meg tockos is, de az ügyész munkatársai megakadályozták a cselekmény kibontakozását a maga teljes szépségében, majd kihívták a mentőket.
Még szerencse, hogy a nagymúltú         , de kétes jövőjű mentőknek nem kellett a fél várost keresztülautózniuk, hiszen ők is a Markó utcában székelnek, vagy hogyismondjam…

Üzenetértéke van ennek a történelmi fülesnek, mely tulajdonképpen tán nem is füles, hanem mezőgazdasági hírmondó, mely azt üzeni a regnáló hatalomnak, hogy beérett a vetés, kezdődik az aratás.
Az amerikai maffiában tilos rendőrt verni.
Ügyészt méginkább.
Ott a legkigyúrtabb bérgyilkos is szó nélkül köteles tűrni, ha Sgt. John Greysparrow felpofozza, de mint tudjuk, már csak napok választanak el bennünket attól, hogy lehagyjuk Amerikát, így aztán úgy vagyunk a rendőrveréssel, mint Ratkó Anna a gyermekáldással: leánynak szülni dicsőség – asszonynak kötelesség.
A bűn üldözőinek ütlegelése dicsőségszámba megy, kockázat sincs túl sok benne, hiszen a rendőr mondjon bármit, kit érdekel, míg a bűnelkövető narratívája a történtekről olyan, mint az adu ász – mindent überel.

Azt ugyan nem gondolták volna a hatalom jeles képviselői, hogy a folyamat nem áll meg a rendőr őrnagynál, de hát a liba se gondolja, amikor kikapja mellőle a csibét a háziasszony, hogy őt is érheti baleset.
Az ügyészek sem hitték volna, hogy őket is orrbaverheti a modern idők korszerű elveinek valamelyik képviselője.
Pedig, ha van csepp eszük, akkor gondolhatták volna, de hát az ügyészek számára nem a sok ész az alkalmazási feltétel, inkább számít a látómező optimális mértékű beszűkülése, továbbá a bokacsattogtatásra való alkalmasság.

Talán az ukrajnai események kapcsán a hatalom birtokosai most gondolkodnak el először arról, hogy nem biztos, hogy szerencsés volt sárba tiporni a rendőröket, bohócokat csinálni az ügyészekből, lakájokat a bírók erre alkalmas részéből, cselédeket az államapparátus tagjaiból.
Minden hatalom olyan, mint egy kártyavár, ha az alsó lapokat nem gondosan rakják egymás mellé, a legenyhébb szélfuvallat is összeborítja, márpedig itt éppen az alsó lapokat húzgálták ki az építményből, mikor rászabadították a bűnözőket és a bűnelkövetőket azokra, akiknek a rend és a jogállam őrzése volt a hivatásuk.
Még arra sem vigyáztak, hogy azokban, akik majd rájuk csattintják a bilincset, maradjon annyi jóindulat, hogy ellenőrzés címen ne szorítsák majd meg a csuklójukon, márpedig egy bilincs szorítása már rövid távon is roppant kellemetlen tud lenni.

Azt gondolhatták a hatalom legfelsőbb szintjein, hogy majd ők megteremtik a hatalom új TEKintélyét, de ez hiú ábránd.
A népi bölcsesség is megmondja: sok lúd disznót győz, és a történelmi példák is azt mutatják, hogy nem ért semmit az ÁVH, nem éret semmit a Securitate, és nem fog semmit sem érni a TEK sem, ha zengeni kezd az ég.
Márpedig ez bármikor bekövetkezhet, megjósolhatatlan, hogy mikor milyen esemény fogja kiváltani azt a haragot, amely hihetetlen gyorsasággal kezelhetetlenné válik, és elsöpri ezt az egész trágyadombot, melyet oly szívesen neveznek idecsinálói a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.
Gondolta volna valaki a taxisblokád előtt két nappal, hogy megáll az élet az országban?

Pedig az akkori seggnyalók akkor is menetelni akartak, de szerintem jobban jártak, hogy meggondolták magukat.
Lehet majd békamenetekkel próbálkozni, meg megkísérelni import-forradalmárokat bevetni, lengyel – magyar dva bratanki, de a fejét azért nem akarja majd beveretni egy lengyel sem Viktor hatalmáért.

Valami azért valószínűleg felrémlett beszari urunknak, mert ma elítéltük az Ukrajnában tomboló erőszakot, mely oly szépen idézi fel 2006 elvetélt puccskísérletének napjait, a húgyosforradalmat, mely a fülkeforradalom történelmi elődje volt, a hős orbáni forradalom lehugyozott lángja.

Van persze egy másik opció is, mely szerint saját emberei hajtják el a kócos idegrendszerű Vezért, végtére is Claus von Stauffenberg is a Führer hős katonája volt, míg csak fel nem akarta volt robbantani – sajnos sikertelenül.
Mindenesetre a dolgok egymásból következnek, egy kiélezett társadalmi helyzet esetén erősen kétséges, hogy azok az emberek, akik a legminimálisabb megbecsülést sem kapták a  Vezértől, akiktől elvette a becsületüket, elvette a jövőjüket, vállalnának-e érte bármilyen személyes kockázatot, vagy inkább elfordítanák a tekintetüket, mikor kirángatják a Vezért a páncélozott harcjárműből.
Szerintem a válasz egyértelmű.

Tulajdonképpen tetszeni kellene a dolgok ilyen kifutásának, de mégsem lennék oda érte.
Talán jobb lenne visszatérni a jogállamhoz, melyben az ügyész a törvényességet őrzi, nem a hatalom rablott holmijának csősze, ahol a rendőrnek tekintélye van, és ha kezet emelnek rá, akkor azt a kezet be kell majd gipszelni, ahol a hivatalokat nem kézivezérléssel irányítják, ahol rend van, de nem a félelem rendje, hanem a demokratikus állam rendje.
Szép lenne megérni…

:O)))