Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]Külföldön vagyok, a világ tán boldogabbik felén.
Ott, ahol már akkor is dúsgazdag volt az ország, amikor nálunk még Kinizsi Pál a két hóna alatt és a harmadik, a fogai között tartott török fogollyal járta a csűrdöngölőt a győztes csata után, mely már csak ritkaságértéke miatt is megérdemli, hogy megemlékezzünk róla.
Azóta sokat változott a világ, a hajdani világbirodalom már a múlté, a mi győztes csatáink száma sem szaporodott, mai vezérünk pedig izmos török vitézek helyett a fogaik között legfeljebb Barrosoval tudná eljárni a rókatáncot – de úgy tűnik, nem tudja.
Merthogy már a csűrnek sincs híre-pora sem, az utolsó egér még Bajnai alatt adta vissza lelkét teremtőjének a hideg és barátságtalan mezőn, egy róka közbejöttével.
Hol vannak már azok a hajdani szép idők, mikor egy róka még libára vadászott – ebben az igengirhes állapotában nem is merné felvenni a harcot azzal a griffel.
Ebből is kiderül, hogy a történelem nem csak velünk bánt mostohán, más nemzetek is megkapták a magukét rendesen, és a két hajdani világbirodalom, melyek pápai áldással a világ meghódítatlan területének tulajdonjogán osztozott, ma éppen zilált gazdaságát iparkodik rendbehozni, míg a mi zilált gazdaságunkat egy Kinizsi Pálhoz méltó elszántsággal zilálják tovább a mi közgazdasági Nobel-díj várományosaink.
Tulajdonképpen úgy jutott eszembe ez a dolog, hogy a szállodában – meg a mellette levőben is – nincs wifi, csak a recepció húsz méteres körzetében, ami azért meglepő egy a mi országunknál területileg és gazdasági erejét tekintve is többszörösen nagyobb országban, a XXI. század hajnalán.
És még mi panaszkodunk, holott nálunk a faluszéli libaúsztató gyógyvíz-bázisán felfejlesztett wellness-fittness centrum istállójában is van a vendégeknek korlátlan hozzáférés.
Végre valamiben lenyomtuk a nyugatot, habár a gugli hiányában most nem tudok utána nézni, hogy valójában milyen is a két ország internet-penetrációja, emlékezetből meg csak azt tudom, hogy fel voltam háborodva mikor kiderült, hogy a XVII. Században élő Vezérünk elvette a gyerekektől és a pedagógusoktól az ingyenes internet-hozzáférést némely iskolákban.
De a mai téma nem is ez lenne, hanem népünk történelmi téveszme–rendszere, ami viszont meg a Károlyi-szobor kapcsán verte ki nálam a biztosítékot, jóllehet ez csak egy azon történelemferdítések sorában, melyek során vad buzgalommal iparkodunk hősi múltat kotyvasztani magunknak.
Vegyük a konkrét esetet.
Adott egy vesztett világháború, körülöttünk, de inkább közöttünk önállóságukat és saját nemzetállamukat követelő népek, ezt a törekvést támogató győztesek, a frontról fegyverrel a kezükben hazaözönlő, de mindenfajta parancsnoklást ignoráló katonatömegek (magyar és nemzetiségi katonák vegyesen), forradalmi helyzet.
Mikor új területi engedményeket követelt az Antant, akkor Károlyi lemondott, mivel nem volt a kezében semmiféle erő, mellyel szembeszállhatott volna a többszörös túlerővel.
Még mielőtt ő bármiről is dönthetett volna ezután, a szociáldemokraták, és az éppen csak megalakult kommunista párt átvette az irányítást, mozgósított, és miközben Horthy tisztjei Szegeden sampuszt ittak a szép Sóvári főhadnagyné cipellőjéből, addig a munkás-zászlóaljak fegyverrel védték a hazát.
Egyszer azért jó lenne egy képet látni az ominózus dámáról, meg Sóvári főhadnagy úr savanyú pofájáról is, amint éppen élvezettel figyeli, hogy a felesége körül rajzanak a nála sokkal komolyabb sarzsik…
Aztán jöttek a béketárgyalások, és a Stromfeld Auréltól ellopott lovon Pestet a román csapatoktól átvevő Horthy aláíratta a békeszerződést és még ugyanazzal a lendülettel Károlyi nyakába varrta a vesztett háborút, Trianont, Mohácsot, Muhit, hiszen igennagyon haragudtak rá az urak, merthogy birtokreformot akart, földosztást meg köztársaságot.
Pedig nem Károlyi adta át a horvátoknak az osztrák-magyar közős flottát, nem ő adta át a románoknak a tiszai hadjárat terveit, nem ő nyitotta meg a frontot a román csapatok előtt, ő csak politikus volt, aki hazája érdekeit szerette volna legjobb tudása szerint képviselni.
Viszont igen alkalmatos volt az áldozat szerepére.
Ma is vannak politikusok, akiket nem érdekel az igazság, csak néznek a festett egekbe, kancsalul…
Nem csak Károlyi történelmi szerepét szeretnék megváltoztatni, hanem hősöket és nagy hazafiakat is fabrikálnak – például a vértehetségtelen Kossuthból, aki mint politikus, fabatkát sem ért.
Vagy Nagy Imréből, aki hősiesen elrohant a jugoszláv követségre, miközben a rádió drámai felhívását harsogta: csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van.
Csapataink hálistennek a laktanyákban maradtak, a kormány meg elmenekült, a felkelők közül a fanatikusok és az idealista fiatalok meg egy eleve kilátástalan küzdelemben életüket adták a semmiért.
Az első magyar Köztársasági Elnök, a cáfolhatatlanul demokrata Károlyi szobra éppen készül a nagyolvasztóba, miközben mai, nálánál állítólag sokkal színvonalasabb utódja arról nyilatkozgat, hogy a kétharmad még mindig vele van.
Ebben az egészben az a rettenetes, hogy ameddig így kezeljük történelmünket, addig ebből az országból nem lesz semmi.
Ameddig némelyek itt Tisza István kultuszát élesztgetik, addig ez az ország marad, mi volt – Balkán-külső feltételes vasúti megálló.
Az már csak a hab a tortán, hogy akinek a nevéhez fűződik ez a szép törekvés, annak az őseit a csendőrök puskatussal zavarták volna világgá, ha véletlenül bekóborolnak a Tisza-urak földjére.
Károlyi szomorúan lehajtott fejjel nézi József Attila szobrát: látod cimbora, engem már a harmadik rendszer üldöz, azért csak érhettem valamit!

:O))))