Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Túl vagyunk az ünnepeken, én is degeszre ettem ma magam, a kislányomnál voltunk vendégségben. Hát mit mondjak, nem volt fogyókúrás az étrend. De ezzel túl is vagyunk a nehezén, már csak a maradék bejglit, zserbószeleteket kell eltüntetni, de tudom, ezek nemigen érik meg az év végét. Mely mindjárt a nyakunkon és vele együtt nyakukon a politika is, az új évvel ugyanis befordulunk a célegyenesbe. Most, a két ünnep között a sportolók a szorító sarkában lihegnek, szorítósegédeik törölgetik róluk a verítéket, hogy aztán januártól újult erővel vagy a már megszokott enervált tehetetlenkedéssel vessék magukat a küzdelembe, merthogy küzdelem lesz, az biztos. A sportmérkőzésekkel ellentétben azonban itt nem valamelyik sportoló nyer vagy veszít, hanem az egész ország. Ha a jelenlegi hatalom nyer, akkor az ország veszít, méghozzá nem is rövidtávon, merthogy teljesen illuzórikusak azok az elképzelések, hogy nem baj az, ha most még a mi kis betegünk nyer, hadd egye meg azt, amit idecsinált, ebbe a Kárpátok bérceitől ölelt, sírvavígadó, gyönyörű kis országba. Aztán majd jövünk mi és diadalmasan learatjuk a babérokat, helyreállítjuk a jogállamot és normális gazdaságpolitikába kezdünk, melynek eredményeképpen a társadalmi igazságosság is helyreáll, kisüt a nap, csicsereg a varjú, és még a kutyák is feketekávét isznak. Hogy a klasszikus jól bevált mondását idézzem, ki tudja már hányadik alkalommal: lószart Mama! Ha ezt a szociopatát nem lehet most megállítani, akkor itt csúnya világ jön, ahol a kivárásra utazó bölcsek örülhetnek majd, ha kissé hideg szobácskájukban és nem egy cella mélyén kell megvárniuk jóslatuk beteljesedését, zavaros tekintettel és sajgó popsival. Ha véletlen a demokratikus ellenzéknek valamiféle csoda folytán a két ünnep között meg is jönne hirtelen az esze és azonnal elkezdene dolgozni, már akkor is óriási késésben van, arról nem is szólva, hogy ezt a választást hagyományos kampányeszközökkel akkor fogja az ellenzék megnyerni, mikor Wittner Mária az Internacionálét énekelve kíséri a narancsot osztogató szocialisták Békemenetét. Nagy a baj, és nem azért, mert Orbán nem qurta el - nem kicsit, nagyon - a politikát és vele ezt az egész országot. Dehogynem! Nem azért, mert a szocialisták vagy akár a HaHa vagy a DK, ha beledugna egy ceruzát akármelyik vezetőjének rojtosra rugdalt fenekébe, az ne tudna azzal különb programot írni, mint Orbán egész apparátusa, merthogy utóbbiak munkásságából ugyanúgy az önkényuralom jön ki mindig, mint a szovjet babakocsigyár munkásának a lopott alkatrészekből a T-34 – es tank. Nem azért, mert a Vezér ne sértette volna már meg a nálunk fellelhető összes társadalmi réteg - kivéve az orbánoligarchák és vazallusok szűk csoportjának – elemi gazdasági, emberi érdekeit. Azért nagy a baj, mert Orbán megértette azt, amit szocialista elődjei láthatólag soha: a mai politikai verseny a médiában dől el - akié a média, azé a hatalom. Aki a médiában hitelesebbnek tudja mutatni magát, az választást nyer, aki meg saját média híján úgy jelenik meg az ellenfél által dominált médiában, mint egy szende szüzet defloráló varacskos disznó, az legfeljebb tapasztalatot nyer, mely szerint hiba volt ezt a kérdést nem helyén kezelni. A demokratikus ellenzéknek gyakorlatilag nincs médiája, az ATV – re szordínót tett a Hitgyüli paktuma, a Klubrádiót meg lassan teljesen beszorítják, az adást várhatóan majd csak a II. kerületben lehet hallgatni. Ami marad, az a lábmunka, meg az internet. De ahhoz legalább olyan szervezettség kellene, mint amilyet Kubatov produkált, aki olyan profi módon adja el a maffiát, hogy bármelyik mosópor- gyáros megnyalná utána a tíz ujját. Nekik a választópolgárokról van naprakész nyilvántartásuk, a demokratikus baloldalnak még az aktivistáiról sincs, a helyi pártszervezetek tagságának zöme üldögél a kisvárosokban és a falvakban, mint hajdan a földalatti mozgalom tagjai az illegalitásban, és riadtan pislog kifelé a fejéből, ami azért részben érthető is, hiszen meggyőződésük harcos vállalása igen könnyen együtt járhat állásuk elvesztésével – természetesen nem politikai meggyőződésük miatt… Magam is kisvárosban élek, itt sem dühöng a demokratikus ellenzék buzgalma, és ennek hiszem, hogy nem egyetlen oka, hogy az itt élő demokraták gyávák vagy megalkuvók lennének, az okok között előkelő szerepet foglal el az, hogy fogalmuk sincs, mit is kellene vagy lehetne tenniük ebben a helyzetben. A helyi szervezetekre hagyni, hogy álmodjanak meg valamit, az nagy melléfogás, hiszen ha egy párt el akar juttatni valamilyen üzenetet a választóknak, akkor azt profi módon, egységesen illene csinálni, nem pedig minden aktivistának vagy helyi szervezetnek mást hirdetni, mert Nagyszájú Jóska a helyi szervezetben ezt gondolja. Jóska lehet tehetségtelen, akkor nem szabad engedni, hogy az ellenzék nevében kommunikáljon, de lehet tehetséges is, akkor pedig be kell vonni a közös munkába, ami viszont már önmagában munkával jár, azt pedig a pártapparátusok tradicionálisan utálják. Jobb az elméleti munka az irodában, mint emberekkel vesződni a terepen. Szóval szép lassan abba lehetne hagyni politikusainknak a pihengetést, és neki lehetne látni a dolognak, - például lehetne akár a teendőkről is gondolkodni ezekben a politikától csendes napokban. Mert az biztos, hogy a Dilis nem ejtőzik, ő workoholic is egyéb mentális zavarai mellett, és sajnos tehetséges szociopata, aki sikereit egyetlen képességével, az emberek manipulálásának képességével érte és éri el ma is. De ez nem szabad, hogy bárkit befolyásoljon, reménykedjünk ugyan, hogy előbb-utóbb megeszi a bögre fülét, de reményre nem lehet választási küzdelmet építeni. Viszont média híján is el kell érni a választót, méghozzá mindenáron! Ha már az eszközök korlátozottak, legalább a mondanivaló legyen minőségi – értem ezt elsősorban kommunikációs szempontból. Itt az ideje az ellenzéki szervezeteknek abbahagyni a folyamatos násztáncot is, és lezárni a folyamatot. Aki jön velünk, az jöjjön, aki meg nem, az mától kezdve nincs, ne a mi bürkénkre biztosítsa magának a médianyilvánosságot. Tiszta helyzetet kell teremteni, soron kívül meg kell kötni a szükséges paktumokat és szankcionálni a sorból kibóklászni akarókat. A költöző libáknál is, amelyik madár elhagyja a helyét, az vihargyorsan döglött madárrá változik, e tekintetben nincs helye túlzott engedékenységnek. Olyat már látott a történelem, hogy elkötelezett és eltökélt kis csapat ronggyá vert egy nagyot, de olyat még nem, hogy egységes terv és összehangolt cselekedet nélkül győzött volna akárki is. Szervezettség kell, méghozzá katonás. Ha nem ez lesz, akkor bukás lesz. Orbán háborút vív ellenünk, és nem véletlen nevezte őt egyik seggnyalója vezérlő tábornoknak, ott a fegyelem katonás. Ezzel szembe nem lehet egy slamperájt, nyafogó széplelkek doktriner csapatát állítani - erővel csak erő veheti fel a harcot. Aki ezt nem érti, azt el kell távolítani a harc irányításából, legyenek bármennyire is bokrosak hajdani érdemei. Igen, harc, merthogy az nem mérkőzés, ahol az ellenfelet meg akarják ölni, még ha egyelőre csak politikailag is – de meddig? Aki nem segít, az gátol, ezt pedig még békeidőkben is nehezen engedheti meg magának egy politikai párt. Ezt kellene valahogy megérteni a demokratikus oldal Pató Páljainak.
:O)))