Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

Mecsoda remek szónok, mecsoda bölcsességek! A Győztes Nemzet Vezére, a Mi Urunk beszédet mondott népének, kormányrakerülése második évfordulóján. Szép beszéd volt, Göbbels is irigykedve hallgatta volna, emellett kiemelkedő teljesítmény is, merthogy ennyi baromságot összehordani viszonylag rendszeresen, ez azért - a közkeletű kifejezéssel - nem semmi! És egyre hosszabbak a beszédek, ha szakállat is növesztene, meglehet, lenyomná Fidel Castrót. Itt van mindjárt ez a szép gondolat, mely szerint a magyar nemzet "definíciószerűen győztes nemzet". Orbán szerint az elmúlt ezer év is azt bizonyítja, hogy Magyarország győztes ország, és "az elmúlt két év kormányzása ennek a ténynek a nyílt bevallására épült”. Olyan is volt, épülhetett volna inkább a realitásokra. Merthogy az oly büszkén emlegetett ezer évből vagy ötszáz úgy ment el, hogy ez a győztes ország de facto nem is létezett, emellett az utolsó győztes csatánkat Augsburgnál terveztük megvívni, az se jött össze. A tatár magától ment világgá, a törököt az osztrákok verték ki, az osztrákokat az antant, a németeket az oroszok, az oroszok meg hazaballagtak, mert csak nyűg voltunk a nyakukon. Ha most taglalnom kellene, hogy mi kivernivalónk maradt nekünk, tán egy dolgot tudnék mondani, de az meg olyan lenne, mint a Vezér szerint a válság (hehehe, de tréfás már megint!), merthogy igencsak pornográf lenne. Szóval ez a győztes ország az elmúlt évezred során összement, mint gatya a mosásban, nincs ezer kilométeres körzetben egyetlen épkézláb barátja sem, kivéve Lengyelországot, melyhez mély lelki rokonság fűz, hiszen az ő államiságuk is mesebeli – hol volt, hol nemvolt, - a politikusai ugyanolyan álszentek és ostobák, mint a mieink és ők is sosemvolt dicsőségeikből próbálnak megélni. De csodálatos mód az összes olyan nemzet, amelynél erény a valóság tisztelete, a munka és dühöng a teljesítmény kultusza, az úgy néz ránk, mint hajdan Julcsa a vurstliban a bajuszos nőre, csodálkozással vegyes viszolygással. Ha meg megszólal a mi Nemzeti Kincsünk, akkor meg sem értik nyugaton, olyan érdekes dialektust vélnek felfedezni az ilyen „irigység kultúráját felváltani a teljesítmény kultúrájával” meg „a győztes státuszból fakad az "állapotbeli kötelesség" elfogadása, és az ezzel párosuló alázat. "De ez nem alázatosság. Az alázatot nem keverhetjük össze a hübrisszel" és a hasonló marhaságok hallatán. Jelzem, a hübriszt tényleg nem lenne célszerű összekeverni az alázattal, merthogy a szó jelentése kevélység vagy dölyf, de használható az olyan elbizakodott emberre, aki csak önmagát ismeri el.  Hmmm... Az ilyesmi egy nyugati politikusnak olyan, mintha gyermekkorunk nyelvén azt mondanánk neki, tevehüvülyeve vagy, pedig nem ő a hülye, hanem aki ilyenekkel traktálja hallgatóságát! Most, hogy tíz éves tevékenysége, ezen belül két éves dúlása után az ország úgy néz ki, mint Drezda szőnyegbombázás után, miután minden gazdasági mutatónk egytől-egyig romlott, négymillióan élnek létminimum alatt és gyermekek tízezrei éheznek, a Vezér elérkezettnek látta az idejét megvonni a mérleget. Megállapította: sikeres két évet tudhatunk magunk mögött, mert Magyarország pénzügyi-gazdasági stabilizálása megtörtént, a nemzeti megmentés feladatát kellett végrehajtani – állította a miniszterelnök. Mint fogalmazott, mindenesetre az elmúlt két évben képesek voltunk arra, hogy a lovakat visszarántsuk a szakadék széléről. A mondatot elfelejtette befejezni - hogy onnan, ahova nagy ostorcsattogtatás közben elhajtotta őket. És ahol még most is ott toporzékolnak fújtatva és idegesen, le-lenézve a mélybe miközben a kocsis – saját elmondása szerint ott táncolja előttük különös táncát, melynek értelmezése igen egyszerű. Mint kifejtette a mi Védelmezőnk, ártanánk hazánknak, ha a brüsszeli bürokraták nyomására hátrányos intézkedéseket vezetnénk be, ezért az Európai Unió által javasolt válságkezelést Magyarországnak érdemes elutasítania. Ehhez egy "bonyolult taktikai akciósorra" van szükség, a saját utunkat kell járni, és ellen kell állni a nyomásnak.  Ami azt illeti, őt nem kell már nyomni, nyomott ez amúgy is kicsit, csak éppen az állapotrosszabbodás ellen kellene tenni valamit, merthogy a tünetek aggasztóak. Azt mondta nemzetközi diplomaták és gazdasági vezetők előtt, hogy ez egy politikai tánc egy bonyolult koreográfia szerint - ezt úgy kell csinálni, "mintha egyébként barátkozni szeretnénk". Mert egyébként nem szeretnénk, ugye. "Ezek azok a politika művészetéhez tartozó mozdulatok, hogy majd a hét javaslatból kettőre-háromra (úgyis megcsináltuk már, csak ők nem vették részre) rábólintunk, a maradék kettőt pedig, amit nem akarunk, úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadjuk". Namármost három meg kettő az öt, de mi van a maradék két javaslattal? És micsoda stílus ez, mikor az ország miniszterelnöke kiáll, és azt mondja az Unió vezetőinek: Na balfaszok, jól át lettetek vágva a palánkon, hehehe! Ez a sajátos magyar politikai kultúra, a büdöstalpú tahó interpretálásában. Legjobban, az a kijelentése tetszett, mely szerint a  baloldal „makacsul tagadja például a család és a nemzet létezését, politikai értelemben a hasznosságuk szempontjából – ezért a baloldal nem is tudott az európai politikai kultúrához érdemben, intellektuálisan az elmúlt 15-20 évben semmit sem hozzátenni”.  Hát én baloldali vagyok, és fontosnak tartom a családot, mint a társadalom alapegységét is, és még szeretem is őket, és ezzel az összes ismerősöm így van. Még azok is, akiknek a sorsa úgy alakult, hogy egyedül kell gondoskodniuk gyermekeikről – hogy ez a Viktor mecsoda társaságban foroghat? Valahogy a nemzet létezésével is jól elvagyok, semmi bajom nincs vele. Vannak külföldön élő rokonaim, barátaim, ismerőseim, akik természetesen a nemzethez tartoznak, és attól sem lesznek jobb magyarok, ha állampolgárságért folyamodnak, legfeljebb a Romániában élők vízum nélkül mehetnek Amerikába, míg csak az amerikaiak el nem veszik tőlünk is ezt a lehetőséget. És hát persze beleokoskodhatnak az ország dolgaiba, eldönthetik adott esetben, hogy melyik elmebeteg gyakorolja felettem az állami hatalom jogosítványait, felelősség és kockázat nélkül - hazudnék, ha azt írnám, hogy tetszik. Aztán a Vezér búcsúzóul elmondott egy kívánságlistát, de arról nemigen szólt, hogy miután eltőzsdézte a nyugdíj-megtakarításokat, valóban tervezi e a nyugdíjak megkurtítását, mint hírlik? Hát szép napunk volt megint, a pszichiáterek elragadtatottan csettintgettek a nyelvükkel, a szekta tagjai ájultan élvezték ennek a szép embernek az igen magvas gondolatait, és azt gondolták, ez ám a tökös legény! Hát az. Olyan, mint a bika, amelyik átugorja a kerítést és előtte kurjant egyet, Tökös Tóni vagyok! Aztán mikor a túloldalon landol, akkor kissé halkabban megjegyzi – Tóni vagyok… Ha ránézek, a vadludak jutnak eszembe, és abban reménykedek, hogy ő is el fog – nem túl sokára – húzni. Szép nap lesz ám az, nagyon!
:O)))