Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Nyakunkon a Karácsony, már csak az utolsó simítások vannak hátra. A konszolidált majdnem, kis és közép, továbbá parasztpolgári családokban a karácsonyfa már a talpában csücsül, az ajándékok becsomagolva, az ünnepi vacsorához szükséges alapanyagok előkészítve, a hal a szeretet jegyében agyoncsapva, a bejglik már kihűltek, itt a szeretet ünnepe. Legalábbis mindenki így aposztrofálja azt, ami a keresztény kultúrkörben – csakúgy, mint a zsidóknál a Hannuka, a fény ünnepe – inkább mégiscsak a családok ünnepe. A nap, amikor igyekszik mindenki felülemelkedni a hétköznapok sérelmein, iparkodik elfelejteni Zsóka néni korlátoltságát, Sanyi bácsi idült alkoholizmusát, Nórika nyafka magakelletését, Géza hihetetlen lustasággal elegy örök elégedetlenségét, a beképzelt, gazdag rokon gőgjét és rongyrázását, szóval mindazt, ami egy tágabb családot családdá tesz. Hogy ennek dacára, ennyire belülről ismerve egymás tulajdonságait évente egyszer mégis szóbaállunk egymással, ezt akár szeretetnek is nevezhetjük, már, ha éppen ehhez van kedvünk. Vannak aztán, akik még jobban szeretik becsapni magukat, ők ezért a szeretetet a világ összes emberére kiterjesztik ezen az ünnepen, kivéve természetesen a zsidókat, cigányokat, pakikat, színeseket, kínaiakat, - általában az idegeneket meg a szomszédasszonyt – hogy miből telik annak is ekkora fára, a fene se tudja, de hogy nem a kezével keresi a kenyerét, az biztos! Azért mindezek dacára szép ünnep ez, habár hogy nem a szeretetről szól, az szinte biztos. Legjobb esetben talán az elfogadásról, ami szerintem éppen elég is lenne ahhoz, hogy az ember jól érezze magát ebben a zűrzavaros és sok gonddal terhelt világban. Mert ha elfogadnánk egymást, akkor azonnal könnyebb lenne az élet, és akkor nem kellene keserűen röhögnünk, mikor az éjféli misén meglátjuk a gárdistát, áhítatos pofával a szeretetről, Máriáról meg a kisjézusról énekelni, miközben társaival minden gond nélkül gyújtják rá a házat bármelyik cigány Madonnára, karján a kisfiúval, akiről minden eszükbe jut, csak az nem, hogy Isten teremtménye, akit szeretni illenék. A jó körülmények között élő emberek többsége a Karácsonyt alkalomnak tekintik lelkiismerete megnyugtatására is, hiszen ilyenkor lehet alamizsnát vetni a társadalom számkivetettjeinek, venni a piros lámpánál egy Fedél nélkült, esetleg összeszedni a felesleges kacatot, limlomot és odacipelni valamelyik szeretetszolgálathoz. Majd jövőre aztán be lehet menni a Parlamentbe és fel lehet emelgetni a kezet a legszegényebbek legújabb megalázására, életfeltételeik rontására, éhendöglesztésükre. A vállalkozó is elkezdi a munkát, aztán ha felvételre jön a cigány, akkor be se léphet a kapun - cigányt nem foglalkoztat, mert más a munka, meg más a szeretet ünnepe. Az újságíró is odaül a számítógépe elé és zsidózgat egy jóízűt, megírja a XXI. századi Stürmert, hadd tudja meg a világ tőle személyesen, hogy milyenek is ezek a zsidrákok. Pedig hát a szeretetet nem szabadna egy napra redukálni, annak elsősorban a szürke és egyhangú hétköznapokban illene jelen lenni – de persze ez csak illúzió. A hétköznapokban esendő emberek vagyunk, előítéleteink rabjai, saját fukarságunk, önzésünk és irigységünk által gúzsbakötött, együttműködésre képtelen szerencsétlenek, akik ki vannak téve a hatalmasok mohóságának, kegyetlenségének és gátlástalan embertelenségének, az egyházak népboldogító népbolondításának. Mégis szép ez az ünnep. Igen, a gyerekek és a legszűkebb hozzátartozóink miatt – ennek a körnek a mérete családonként változik. Miattuk, akiket valóban szívből szeretünk, akiket elfogadunk olyanoknak, amilyenek, és akiktől nem várunk semmit – sem hálát, sem halálunk utáni megváltást szeretetünkért cserébe – egyszerűen csak szeretjük őket. Ez a fajta szeretet nem csak karácsonykor létezik, ez az érzés ott van a hétköznapokban, ott van a gesztusokban, mikor elmegyünk egymás mellett és szinte önkéntelenül megérintjük egymást, ott van az egymásért érzett aggodalomban, az önzetlen örömben a másik sikereinek láttán. Ott van egymás bíztatásában, őszinte bírálatában, szidásában vagy dicséretében, ahogy az élet hozza. És ott van természetesen Karácsonykor is, mikor a család apraja kis kezével megfogja a kezed és átszellemült arcocskájával csodálja a csillogó - villogó karácsonyfát, énekli a karácsonyi dalokat és lesi, hogy a fa alatt, melyik lehet az ő ajándéka? Ott van a szeretet a meghatottságát titkoló kamasz könnyes mosolyában, szülővé érett gyermekeink aggodalmas örömében, anyánk elégedett mosolyában és az ének utáni meghitt ölelésekben. Kívánok mindenkinek ilyen boldog, békés, bensőséges szép családi ünnepet, szépen terített asztalt, rajta a család tradicionális karácsonyi ételeivel, italaival, szeretteitek körében. Azoknak pedig, akik – sajnos - egyedül töltik a Karácsonyt, vagy szeretteik nélkül vagy szeretteiktől távol, szép emlékeket, jó meleg szobát, könnyesen mosolygós jó műsort kívánok valamelyik televízióadón, hogy amikor aztán álomra hajtják a fejüket, ők is tudjanak mosolyogni. Akkor talán – ha van – az Isten is mosolyogni fog…
:O)))