Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Kétmilliárdért építettek baromfifeldolgozót Pacsán. Nem volt rossz az elképzelés, a közelben zárt be a sárvári SÁGA baromfifeldolgozó, emellett az üzem négyszáz milliós uniós támogatást kapott. A beszállítói kör is rendben volt, a piac sem volt rosszabb az átlagosnál, exportra is termeltek, főként Szlovéniába, tavaly   Most a tulajdonosok úgy döntöttek: végelszámolással megszüntetik az üzemeltető gazdasági társaságot. Kétszáz ember került az utcára, a beszállítók meg utaztathatják az árut, ami plusz költség a termelőknek, minőségrontó tényező az állatoknak, talán csak a fuvarosok járnak jól. Még szerencse, hogy nem libákról van szó, hanem pulykákról meg csirkékről - a libáknak az elmúlt évtizedek változatos viszontagságai után már igen rossz a stressz-tűrő képességük… Természetesen a kétszáz utcára tett munkavállaló számára a legfájóbb a munkahely elvesztése. Pacsa ugyanis nem egy offshore karibi üdülőparadicsom, munkahelyet arrafelé ritkábban találni, mint ahányszor Viktor igazat mond, de ők csak a vállalkozás rombadöntésének közvetlen vesztesei -  van azért itt veszteség ezen kívül is még, jócskán. Elsősorban ott az önkormányzat vesztesége, mely a közművek előkészítésére fordított kitudja, hány milliót. Ezt természetesen a helyi lakosok pénztárcája bánja, de ott van még az uniós támogatás is, mely a nagyobb gondot fogja okozni, hacsak nem kerül gyorsan valami megoldás. Nincs kétségem afelől, hogy kerül, hiszen a felvédő is azt mondja, hogy ahol nagy a szükség, közel a segítség, márpedig ki lenne közelebb egy végelszámolás alatt álló vállalkozáshoz, mint a vállalkozást finanszírozó Bank? Egy ilyen esetben a Bank olyan, mint a szülő, a testvér és az Orbán Viktor egyszemélyben, tettrekészen áll a vártán, idegesen toporogva, hogy megmenthesse, ami menthető. Persze ne feledjük, hogy a megmentés szó a magán-nyugdíjpénztárak esete óta – köszönhetően a szöszke piranhának – némi szemantikai változáson ment keresztül, azóta a megmentjük szó jelentéstartalma egybeesik az ellopjuk kifejezés jelentésével. Pontosabban, csak annyiban tér el tőle, hogy a precíz kifejezés erre: ellopjuk nemzetiszínű gatyában és bugyingóban, talpig kokárdában. A bank, mely a vállalkozást finanszírozta pontosan ismeri az üzem értékét, a piaci viszonyokat, a termelés és értékesítés adatait – hogy úgy mondjam, teljesen képben van, még csak extra ráfordítást sem igényel a helyzet pontos feltérképezése. Azt is tudja, hogy a végelszámolás során az üzemre fordított uniós támogatást, mely jelen esetben négyszázmillió forint – hacsak nem folytatja valaki jogutódként a termelést – az utolsó eurocentig vissza kell fizetni az Uniónak, márpedig az Unió az ilyesmiben felettébb szigorú. Ha nem a vállalkozás, akkor majd visszafizeti a magyar állam, a már elköltött százmilliókat pedig magyarember kivágja a mellényzsebéből – illetve az adójából – az asztalra, így aztán az ügynek ez a része rendezhető. De mi legyen a visszamaradt vagyonnal? Hát azt bizony valakinek gondjaiba kell majd venni, mert a hitelt folyósító Bank elnöke szigorú ember, bizony nagy baj lenne, ha nem akadna a vadonatúj üzemre hamarosan vevő, aki majd elviszi a menekülési érték környékén, az pedig a hitelnek úgy ötven százaléka táján van, ha jól gondolom, de biztosan van banki berkekben nálam járatosabb versenyző is itt, majd kisegít, ha hülyeséget írtam volna. A világ legjobb üzlete egy ilyen üzemet megszerezni a banki hitel összegének feléért annak, aki szeret az agráriummal babázni, aki el tud intézni némi hitelt a megvásárlásra, és aki mellesleg hitelképes is. Nem kell ennek természetes személynek lenni, lehet ez egy hitelképes agrárvállalkozás is, fedezetül meg ott van maga az üzem, meg esetleg egy légkondicionált tehenészet vagy egy világmárkát termelő húsüzem készfizető kezessége, valamelyik ingatlana, - bizonyára be fogja fogadni a Bank. De hát persze ez csak egy amatőr összeesküvés-elmélet, a valóság természetesen teljesen más lesz. Vagy nem. Mindenesetre a magyar agrárium helyzete talán még az ország helyzeténél is rosszabb, tépik-szaggatják az agrárhiénák és sakálok, osztják maguk között a termőföldet, a sok buta zsellér meg csak áll, oszt nézi bambán őket. A csúcs az lesz majd, mikor a Dózsa féle parasztfelkelés ötszázadik évfordulóján – jövőre - kihajtják őket meghallgatni az ősi magyar parasztok legautentikusabb utódját, a kiegyenesített kaszával hadonászó Vezért megtapsolni – amilyen széleslátókörű a bánatos és örökké síró magyarember, vastaps lesz ennek a vége. Ha meg e felől csipetnyi kétség is felmerülne, már készen áll Szájer, korunk Werbőczije az Ipad-del, aztán a tüzes trónra feltuszkolják Ángyánt, lehet falatozni! Ha valaki még nem értesült volna, akkor elmondom – úgy állunk, hogy lassan takarmány-kukorica importra szorulunk, a hajdan jóhírű magyar élelmiszeripar dögrováson van, és mint a jelek mutatják, elkezdődött az agóniája, - ilyenkor kell vásárolni. Üzemet, ezzel együtt piacot is, minden jel szerint mostanában már el lehet kezdeni felvásárolni Magyarországot. Nem, nem a zsidóknak, hanem a magyar oligarcháknak, akik ma már mindent a kezükben tartanak, talán csak a lelkünket nem, de lassan azért afelett is átveszik a hatalmat. Vagy menni kell világgá, mint Ady korában…
Éles a hajósíp,
Hallja baj-tetőzve
Zselénszky gulyása,
Tisza urak csősze.
Hivogatja a síp,
Nyomor eldobolja:
Úgy elfogy a magyar,
Mintha nem lett volna.
Elmegy a kútágas,
Marad csak a kútja,
Meg híres Werbőczi
Úri pereputtya.
Árvult kastély gondját
Kóbor kutya őrzi,
Hivasd a törvénybe,
Ha tudod, Werbőczi.
:O)))