Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Szép nyári nap, lustálkodás ezerrel, alvás után elsétáltam a televízió előtt, megálltam, kicsit kapcsolgattam, majd az egyik (hehe…) baloldalhoz közelálló műsorszolgáltatónál belehallgattam az éppen folyó beszélgetős - betelefonálós műsorba. A téma az volt, hogy a baloldali pártok jószerivel elérhetetlenek, a betelefonáló is szeretett volna csatlakozni egyikükhöz, de ez egyszerűen megoldhatatlannak bizonyult számára, mivel semmiféle kapcsolattartási lehetőséget nem talált. A műsorvezető kedves mosollyal és verbális vállveregetéssel mondta neki, hogy nadeugyankérem, az internet korában? Mire is beszélgetőpartnere rezignáltan mondta, hogy ezért ő nem fog számítógépet venni, és megkérdezte, hogy mégis, hogyan képzelik el, kit tudnak majd megszólítani egy választás alkalmából? A válasz természetesen a probléma rutinos elkenése volt, amiből nem derült ki semmi a baloldal ezirányú szándékaiból, de még az adott párt álláspontja sem, ami azért igen bánatos dolog így két év orbánizmus után. Igen elszomorító a helyzet, mert ez azt jelenti, hogy bármilyen okosságot találjanak is ki az említett pártok agytrösztjei, az megmarad az ő személyes tulajdonuknak, mivel semmiféle olyan szervezet vagy technika nincs, mellyel álláspontjukat el lehetne juttatni a potenciális szavazókhoz. Márpedig ez egy pártnak létkérdés, mert legyen bármennyire is karizmatikus egy pártvezér, bármilyen ambiciózus és törekvő a másik, ha Józsi bácsi nem tudja meg sehonnan, hogy miért is kell szeretni őket és az általuk vezetett pártot, mit és miért nem kell elhinni a politikai ellenfélnek, hogyan kell harcolni a hazugságok hirdetői ellen. Ha nem tudja, hogy mi a közelebbi és mi a távolabbi politikai cél, hogyan tudjuk elérni azt – és még ezer más dolgot, ami a sikerhez kell. Aztán azt is jó lenne valahonnan tudnia, hogy ha az ő személyes segítségével megnyerjük a soron következő választásokat, akkor mik a terveink, mit szeretnénk kezdeni a gazdasággal, a földbérletekkel, az adórendszerrel, a családi pótlékkal, az iskolákkal, a közigazgatással, a Simicska-birodalommal, hogy ne legyen sem félreértés, sem kibúvó a későbbiekben. Az sem lenne baj, ha nem azt éreztetnénk, hogy mi mindenki érdekeit képviseljük, nekünk teljességgel elég lenne arról győzni meg a társadalmat, hogy a többség, a bérből és fizetésből élők és a négymillió létminimum alatti és a hárommillió nyugdíjas érdekeiért szállunk harcba. De ehhez érvanyag kell és azt helyi szinten kell tudni tolmácsolni. Ha már egyszer sikerült elkövetni azt az óriási hibát, hogy nyolc év kormányzása után itt állunk média nélkül, akkor most ne csak a Klubrádióért aggódjunk, hanem próbálkozzunk meg a hibából erényt kovácsolni. Annak idején jókat vidultunk a Polgári Körökön, pedig azok fontos szerepet töltöttek be – kapcsolatot teremtettek a Vezér szimpatizánsai között, egységbe kovácsolták őket, a gyengéknek erőt, a felkészületleneknek bizonyos felkészültséget adtak – és most tekintsünk el a tartalomtól és az elért rettenetes eredménytől. Ma a potenciális baloldali szavazó ott áll egymagában, hite szerint egyedül, elszigeteltségben, ellenséges környezetben, fenyegetettségben, sok esetben megfélemlítve. Nem is csoda, hiszen nincs mellette - mögötte közösség, melyre támaszkodhatna. A régvolt közösségek többsége megkopott, a munka formálissá vált, kiürült, sok helyen egyes emberek ambícióinak kiszolgálójává vált, a fiatalok még a környékén sincsenek a szervezeteknek, melyekhez tartozni ma egyébként is kockázatosnak tűnik. A történelemben úgy szokott lenni, hogy eleinte a zsarnokoktól félnek az emberek, aztán az emberektől félnek a zsarnokok, de idáig eljuttatni őket nem megy szervezés és szervezetépítés nélkül. Még a vadludak is megszervezik a maguk csapatát, mielőtt nekilendülnek a nagy útnak, hát hogyan is lehetne azt elképzelni, hogy szervezettség nélkül politikai sikereket lehetne elérni? Persze – a televizióműsorban is elhangzott – a vezetők járják a vidéket és mondják a magukét, de Magyarországon háromezer település van, naponta tízben kellene megfordulni ahhoz, hogy mindenhol megforduljanak egyszer évente, ez pedig illúziónak is gyenge. Vannak módszerek, melyeket a modern technika nyújt, vannak eszközök, melyek helyi erőből is üzemeltethetők, vannak emberek, akik a munkájukat adnák a cél érdekében – a jobbik eset, hogy nem veszik igénybe, a rosszabbik eset, hogy elkedvetlenítik őket, növelve ezzel a közönyösök táborát. Nincs már idő a szerencsétlenkedésre, munkához kellene látni, mert a pártok jelenlegi állapotában – legyenek bármennyire is optimisták a pártvezetők prognózisai – csak veszíteni lehet. Közben az ellenfél készül – hihetetlen anyagi lehetőségek birtokában, a szokásos gátlástalanságával és mohóságával tör a cél felé. Óriási a mai baloldali pártvezérek felelőssége. Ha a következő választást nem tudják megnyerni, akkor Magyarország eltemetheti az illúziót, hogy valaha is a nyugati közösség tagja lesz. Maradunk az elmaradott periféria, amelyik csak ütközőzónának jó a vélt vagy valós keleti fenyegetés ellen. Vezetőink jobb, ha nem áltatják magukat - nem csak Orbáné lesz ezért a felelősség.
:O)))