Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Folyik a játék, életre-halálra. Pontosabban csak egyes résztvevők politikai túlélésére vagy politikai halálára lehet fogadni, alacsony tétekkel, mert még az sem kizárt, hogy az egymással szembe száguldó autók lefékeznek, aztán együtt indulnak a megfelelő irányba, habár ennek egyre kisebb a valószínűsége. Viszont a politikai szereplők iparkodnak szövetségesekre szert tenni, mintha nem tudnák, hogy a magyar politikai térben rajtuk kívül jelentős szereplő már nem maradt. A magyar belpolitika ugyanis nem ideológiákhoz, elvekhez, mégkevésbé programokhoz kötött, a magyar belpolitika – mint mindig – most is személyekről szól. Mit tegyünk, nekünk vezér kell a nyakunkba, lehetőségek szerint csalhatatlan és Isten által felkent, de ha már ez nem is jön össze, legalább a tradíciókat – legyenek azok akár a legviccesebbek, legostobábbak is - tiszteletben tartó és fennen hirdető vezér, mert mást még elképzelni is képtelenek vagyunk. Mi olyan vezéreket szeretünk, akik megfelelnek a magyar nép vezetőről alkotott elképzeléseinek, az pedig a mi pechünk, hogy ezek az elképzelések nemigen kedveznek az emberszabású vezetőknek. Tulajdonképpen úgy vagyunk velük, mint Moldova írta a papról: legyen kétlábon járó vasárnap. Vágjon ünnepélyes pofákat, járjon a talaj felett legalább tíz centivel, ígérgessen összevissza mindegy, hogy milyen baromságot - úgyis el akarjuk hinni, járjon fekete VOR öltönyben, beszéljen lassan és unalmasan, hogy mindenki megértse, néha tréfálkozzon is, de viccei ne igényeljenek asszociációs képességeket. Leginkább az „esik a hó, fingik a ló” típusú tréfák jönnek be, de néhány egyszerűbb, jeruzsálemi székely vicc is belefér. Hazudjon a pofánkba tizenötmillió magyart a szomorú valóság, a szűk tízmillió helyett, jelentse ki bátran, hogy mi – csak magyarságunkból kifolyólag – különbek vagyunk, mint a világ összes többi népe, és hitesse el velünk, hogy bajainkat nem mi okozzuk magunknak, hanem a gaz külvilág. Írja - ha kell, ha nem - nagybetűvel kezdve a Nemzet, a Magyar, és a Haza szavakat, a MTA úgyse meri megkifogásolni, de ha mégis, akkor attól kezdve legyen a neve mTA! Na, ezeknek a követelményeknek kellene nagyjából megfelelni, de baloldali politikusoknál még ehhez hozzáadódik az aszkéta életmód és Teréz anya lelkülete, míg jobboldalon bőven elégségesnek tűnik Caligula és Henry Morgan mentalitásának megtestesítése, külön dicsőség, ha az idol ravaszkodik is kicsit, mint lókupec a hídi vásáron. Aktuálisan a magyar politikusi készlet négyszereplős. Egyik oldalon áll a Nemzeti Törpeszuper, míg a másik oldalt Mao Ce Tung tervezte a virágozzék száz virág jegyében, és ez nem is lenne baj, ha a választási rendszer módot adna arra, hogy a száz virágot választások után csokorba kössék. Sajnos, a jelenlegi választási rendszer ennek a törekvésnek nem kedvez. Itt összesen két virág között lehet választani, a mivirág és az őkvirág között, a többit a választási törvény a választások napján lepermetezi Glialkával, oszt mehetnek a kukába. Ezért hát nem lehet választások utáni koalíciókötésekben reménykedni, a politikai szövetségeket a választási szabályok miatt előre meg kell kötni. A demokratikus oldalon három komoly politikus van, ebből Gyurcsány nem vesz részt a versenyben, csak támogatásával ad szavazatokat valamelyik politikustársának. Valószínű, ha e tekintetben választásra kényszerítik, akkor várhatólag a szocialistáknak, maradt tehát Mesterházy és Bajnai a valóságos választási lehetőség. Bajnai akkor hibázott, amikor hallgatott a szirénhangokra és saját pártot gründolt, holott neki pártok és irányzatok felett kellett volna maradnia, alkalmasnak arra, hogy szimbolizálja a demokratikus erők összefogását, így meg csak a demokratikus oldal megosztottságát szimbolizálja soha élesben meg nem mért szavazótáborának illúzióját kergetve. Szövetségesei szervezete zárt formációjában életveszélyesek, hiszen Juhász olyan, mint egy autó lökhárítójára erősített, indításra robbanó pokolgép, míg friss szövetségesei, a Párbeszéd Magyarországért Párt prominensei a liberálisok legszebb hagyományait követve a szocialistákkal szemben tanúsított zsigeri ellenszenvvel és állandó taktikázással mindenféle meglepetésre képesek. A Szolidaritás és Kónya Péter ideális szövetséges lehetne, ha lenne kivel szövetkezniük. Nekik van szervezetük, aktivistáik, ami potenciális szövetségeseikről nemigen mondható el, mert azok legfeljebb belvárosi baráti társaságok szervezettségével és apparátusával bírnak, márpedig a szövetség legalább hasonló felkészültségű felek között jöhet létre, kivéve, ha a Szolidaritás átkereszteli magát Magyar Gesztenyekaparó Párt névre. A szocialisták meg izegnek-mozognak, ahelyett, hogy határidőt szabnának potenciális - de inkább  impotenciális - szövetségeseiknek, legutóbbi attrakciójukon már igazán csak bánatoskodni lehet. Fodor Gábort jelölték meg, mint szóbajöhető szövetségest, aki úgy egyébként kedves, okos ember, de valamiért úgy alakult, hogy állandóan ott szerepel a politikai lúzerek első három helyezettje között, pedig volt egy-két lehetősége az életben arra, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsa. Neki is baráti társasága van, szervezete, vidéki beágyazottsága nincs. A szocialisták ugyan tudnának némi politikai súlyt adni neki, de ez a tevékenységük hasonlatos lenne a krokodiletetéshez, igaz egy rokonszenves krokodilt etetnének, de bármikor számíthatnának rá, hogy őket akarja megkóstolni, természetesen szigorúan erkölcsi alapon. Ha már liberális, akkor miért nem Kuncze? Az ő liberalizmusa ezerszer közelebb áll a magyar választói mentalitáshoz, mint a belvárosi zsúrfiúk bármelyikének mentalitása. Azon meg már csak röhögni lehet, hogy a szocialisták, mint diadalt jelentették be, hogy Schifferrel közösen kezdeményezik az alaptörvény módosítását.
A módosító javaslat kizárná, hogy új adót vessenek ki, ha az államot fizetésre kötelezi egy bírósági ítéletet, valamint újból lehetővé tenné, hogy bárki közvetlenül az Alkotmánybírósághoz forduljon.  Schiffer számára ez nulla kockázat, hiszen az Unió úgyis elmeszeli a fideszes szabályozást, viszont ellopja a show-t a szocialisták elől. A szocialisták nyugodtan befejezhetnék a taktikázást, megnevezhetnék valódi szövetségeseiket és arra koncentrálhatnának, hogy a bizonytalanokat győzzék meg a maguk igazáról, mert a választás sorsa rajtuk áll vagy bukik. Az ilyen Schifferezésekkel meg csak megzavarják az egyszerű emberek fejét, akik kettes számrendszerben gondolkodnak, és nem fér bele a világképükbe a „hétfőn beperelem, kedden megszeretem” mentalitás. A helyzet az, hogy a helyzet szar. Az idő meg rohan, a választáson indulóknak juttatott pénzekről még szó sem esett, pedig a demokratikus tábort azzal fogják végérvényesen szétporlasztani, még a mai állapotánál is jobban. Volna mit tenni – nem kellene esetleg nekilátni?

:O)))