Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Hát újra van pápa Szent Péter trónján. Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros nyerte el a pápaválasztó konklávé bizalmát, adjon neki az ő Ura  és Istene jó erőt és egészséget, hosszú életet nehéz feladatához. Nem kell attól tartania, hogy unatkozni fog, szánjon neki bárakárhány esztendőt is. Nincs könnyű feladata, hiszen katolikus egyháza nincs könnyű helyzetben. Rengeteg belső problémával küzd, pozíciója – elsősorban erkölcsi értelemben - meggyengült a világban, és bár megtartotta vezető szerepét a keresztény világban, de rengeteg ember elfordult tőle, és másfelé kereste, keresi a szervezett formát az Úr imádására. Hozzájárult ehhez az egyház mai világban már kissé anakronisztikus megjelenése, a papi nőtlenségből adódó rengeteg probléma, az egyház elszakadása az egyszerű emberek világától, a pénz és vagyon, a világi befolyás hajhászása, Isten egyes szolgáinak képmutató életvitele. Meg a büntetés, mellyel Isten sújtotta őket végtelen gőgjükben és megátalkodottságukban: a pedofília látható megjelenése a katolikus papság köreiben, mely eltántorította tőlük híveik egy jelentős részét. Mégsem ez a legfőbb probléma, melyre az egyháznak választ kell adnia – a legnagyobb gond, hogy hogyan válaszoljon a huszonegyedik század szélsőséges kihívásaira, azokra a ma még ismeretlen, jósolhatatlan és beláthatatlan következményekkel járó társadalmi és technikai változásokra, melynek következtében az új pápa és utódai olyanok, mint páncélos lovag egy hatalmas, sötét barlang előtt. A bajnok páncélzata ütött-vert, lyukas és rozsdamart, kardja csorba, és bár pénzes zacskója tele van, fegyverhordozói alamizsnálkodás helyett azt libasült és jó borok megvásárlására használják. A XXI. század legnagyobb kihívása a Föld lakosságának robbanásszerű növekedése, és az ezzel járó mérhetetlen nyomor és szegénység a társadalom többsége számára. Elsősorban ezzel kell kezdenie az emberiségnek valamit, még mielőtt a folyamatok kezelhetetlenné válnának. Merthogy a szegénység, az iskolázatlanság, a társadalmak végletes anyagi szétszakítottsága párosulva az informatikai forradalommal és a tömegmanipulációs technikák fejlődésével, világunkat egyetlen hatalmas bombává teszi, mely minden pillanatban robbanhat. Hogy emberek milliárdjai vannak munka nélkül, az csak egyik oldala a problémának, de a világ arrafelé tart, hogy nem is lesz szükség a ma meglévőn felül további munkaerőre, hiszen a gépesítés és a technikai fejlődés feleslegessé teszi, a képzetlenség pedig alkalmatlanná teszi a tömegeket a termelésben való részvételre, Hogy mi köze ehhez a katolikus egyháznak? Szerintem rengeteg, hiszen csak a fogamzásgátlással kapcsolatos megcsontosodott álláspontjuk emberek millióinak megszületését ereedményezheti olyan társadalmakban, melyek már jelenlegi lakosságuk eltartására is képtelenek, melyben az ember már régen nem a teremtés koronája, hanem csak felesleges, hulladék fehérjehalmaz. Aztán itt a javak elosztásának problémája is, melyben szintén nem mindegy a katolikus egyház álláspontja sem. A kérdés eldöntése persze nem könnyű, hiszen az egyház maga is azon szerencsés kevesek közé tartozik, melyek a megtermelt javak több mint kilencven százalékát tulajdonolják, egyben részese a világ gazdasági-pénzügyi vérkeringésének. Miközben hívei felé a pompa és mérhetetlen gazdagság kisugárzása mellett az önmegtartóztatást, a mértékletességet és a szegények melletti kiállást iparkodik felmutatni, ezenközben maga is szegények kizsákmányolója, a szegénység vámszedője, sokfelé néha egészen gusztustalan módon élve vissza Isten nevével. Amikor az egyház, mely tonnaszámra birtokolja az aranyat, addig nem temeti el a halottat, míg az elmaradt egyházi adót be nem hajtja elhunyt híve hátramaradott hozzátartozóin, legyenek bármilyen szociális helyzetben is, akkor ne is csodálkozzon, ha hívei elfordulnak tőle és másfelé keresik a vigaszt. A katolikus egyház úgy tűnt, beletörődött a társadalom egyre durvább szétszakítottságába, beletörődött abba, hogy a jómódú kevesek egyháza lesz, és legszegényebb, elesett híveit magukra hagyta az út szélén. Ők azok, akik ott vegetálnak a munkalehetőséget hírből sem ismerő zsákfalvakban, cigányok és nemcigányok, csak nálunk négymilliónyian, egyaránt rettenetes helyzetben, sok helyen elnéptelenedett, pusztuló templomok tövében, vigasz és útmutatás, segítség és részvét nélkül. A klérus pedig hívei között a legócskább, legprimitívebb kapitalizmust támogatja, egy szava sincs a nyomor ellen, hanem maga is beáll a sorba és tartja a markát hallgatása jutalmáért a hatalomnak. Magyar hívei pedig most bánatosak, hogy nem a magyar katolikus egyház feje lett az új pápa, miközben köztudott, hogy a katolicizmus magyar ága a legbigottabb, legkonzervatívabb és a szegények iránt legközömbösebb egyházak közé tartozik. Ez az egyház a rendszerváltás óta eltelt huszonhárom év alatt leginkább csak anyagi javak harácsolásával és valamiféle tizenhetedik századi evangelizáció megvalósításával volt elfoglalva, és még csak egy-két református püspököt sem vetett gályarabságra, pedig ez sokat hozott volna számukra a munkáltatójukkal való végső elszámolásnál. Hogy az új pápa latin-amerikai, az azért adhat némi esélyt arra, hogy a katolicizmus kifarol a zsákutcából, számunkra pedig reményt, hogy a pozitív változások csak elérnek hozzánk is egyszer, habár én ezt úgy kétszáz év késéssel prognosztizálom – ne legyen igazam. A latin-amerikai katolicizmus a szegények egyháza, a pap a szegények szószólója, védelmezője és támogatója.
Egy közülük, aki átérzi végtelen nyomorukat és kiszolgáltatottságukat, és iparkodik a maga módján tenni is ez ellen. Az új pápa ebből a környezetből jött, maga sem dúsgazdag család sarja, és megvan az esély arra, hogy főpapként is ember marad. És talán hoz friss levegőt, új szemléletet és új követelményeket Krisztus egyházába, új értékeket adva ezzel hívein túl az emberi közösségének is. Nem lesz könnyű dolga, a forrongó, útkereső, vallási szélsőségektől terhelt világban, a velejükig konzervatív egyházi vezetők és a bigott, középkori nézeteket valló, képmutató hívők között. Kívánjuk neki nagy munkájához megválasztása alkalmából Istene kegyelmét, híveinek pedig a csatkai búcsú résztvevőitől a Pasaréti téri templom hívői közösségéig, és szerte a világon mindenfelé a katolikusoknak, hogy munkássága enyhítse az egyszerű ember nyomorát,testi és lelki kiszolgáltatottságát, tegye élhetőbbé egyszeri, megismételhetetlen életét. Mivel is szokták a hasonló kívánságokat befejezni az egyházak világában?

:O)))