Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Kicsit olyan a feeling, mint amikor egy leánykollégiumban a zavaros tekintetű pszichopata meglátja a raktárban a láncfűrészt és kinyújtja érte a kezét.
A Legfőbb Hadúr, a felcsúti tenger hőse, a libaúsztató altengernagya komoly hadseregfejlesztést irányzott elő a következő néhány évre, melynek célja az, hogy Magyarország ne maradjon le a térség többi hadseregének ütőerejétől, és itthon is legyen olyan biztonsági fejlesztés, amely a magyar hadsereget komolyan vehetővé és tényleges erőkifejtésre alkalmassá teszi.
Gondolom, ezzel arra célzott, hogy ma nem vehető komolyan és lószarra se jó.
Egyetértünk.
Többi külpolitikai ötletéhez hasonlóan ez is remek terv, meg is szólalt már a kórus, szólót énekel Lázár, aki érces hangon támasztotta alá szellemi kihívásokkal küzdő főnöke állapotrosszabbodásának újabb gyümölcsét.
Hogy nehogy maradandó  kár nélkül múljon el a roham, Orbán ezt a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén propagálta, nehogy már ne értsék meg a célzást a kisantant országai, melyek a mai napig gyanakodva lesik az ország erőfeszítéseit a Kárpát - medence magyar primátusának helyreállítására, és ennek megfelelően ők sem fogják vissza magukat.
Legutóbb is - csendes figyelmeztetésképpen – az első világháborús bukaresti diadalívre visszakerült az 1953-ban bevakolt felirat, mely a román hadsereg 1919-es budapesti bevonulására emlékeztet, mely kormányzati jóváhagyás nélkül nemigen történhetett volna meg. Ugyancsak viszonylag friss fejlemény, hogy az Unesco etiópiai ülésén elutasították a csíksomlyói búcsú felvételi kérelmét a világörökségi rendezvények listájára, amit az erdélyi magyarok pedig nagyon szerettek volna elérni.
Egyetlen hír sem szólt arról, hogy a román állam képviselői igaz könnyeket ejtettek volna a döntés miatt, amit nem is nagyon csodálok, hiszen ez az egész rendezvény az én olvasatomban is a román államiság elleni rendszeres nacionalista támadásnak tűnik.


Ezen az se sokat javít, hogy Orbán szokott sunyiságával konkrét okot soha nem szolgáltat a nyilvános bírálatra, de azért kíváncsi lennék a magyar nacionalisták képére, ha hirtelen a lakosság öt-hat százaléka valamelyik szomszédos állam polgáraként venne részt itthon a közéletben.
Hogy eközben valahol kiesik a szatyrunkból Európa, azzal senki sem törődik, mert el vagyunk foglalva ezzel az infantilis harcimarcival, aki – szerintem - képtelen abbahagyni a hatéves korában elkezdett katonásdi-játékot, aki mindent csak a győzelem-vereség koordináták mentén képes értelmezni, és aki a disznótorban sem levágja a másik disznót, hanem legyőzi.
Eközben tudható, hogy amikor katonai szolgálatát töltötte – azon túl, hogy igazi jellemóriásként állítólag jelentett katonatársairól a katonai elhárításnak – legendásan fegyelmezetlen volt, úgyhogy szájából a katonaság követelése úgy hangzik, mint soror Immaculata szájából a kuplerájok felvirágoztatására tett indítvány.
Persze máshonnan fúj a szél – az új amerikai elnök kampánya során belengette a NATO költségvetéséhez való nagyobb hozzájárulás követelményének érvényrejuttatását, a tagországok katonai költségvetésének emelését.
Jelenleg nálunk ez az arány a költségvetés egy százaléka, annak is ellopják a felét, a felének a felén pedig jelmezeket, kováspuskát és fakardot vesznek, a hadseregnek, mely nálunk a Honvédség névre hallgat, és ütőképessége Klicskóéval vetekszik, és csak alig nevetséges...
Az önkéntes haderőre való áttérés, a haderőreform során valaha arról volt szó, hogy korszerű hadsereget építünk, kiválasztva egy-két olyan feladatot, képességet, melyek elsajátításával és fejlesztésével a NATO közös haderejének ütőképességéhez nem csak a libával töltött gulyáságyúk ütegeivel járulhatunk hozzá, hanem például a NATO vegyivédelmi képességeihez is.
Ehelyett jött a lábszártekercs, a határvadász, aki rendőr, meg a kardlengetés...
Eddig csak a nemzetközi békefenntartásban tudtunk említésreméltót produkálni.
Ehhez viszont nem kell fejlesztés, elég hozzá Rasi turisztikai konglomerátuma – Military Tours - ez egy speciális feladat és az állam finanszírozza, az Isten is a sajátlábúnak találta ki.
Egyetlen apró probléma van még – állítólag egy színdarabban, ha a falon puska lóg, az legkésőbb a harmadik felvonásban elsül.
Ebben az esetben is ez a veszély fenyeget, és annak jó vége nem lehet, hiszen minket akkor is folyvást elpáholtak, mikor még három tenger mosta határainkat.
Most éppen Mátyás koráig megyünk vissza a hőskeresésben, mert odáig csak áldozatokkal találkozunk, a nagyobb háborúkban (délszláv háború, Buda visszafoglalása, stb…) általában kitiltották csapatainkat a harcmezőről, nehogy pánikot keltsünk a saját sorainkban.
De - állítólag - nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára - igaz, semmit sem ért el vele......

[Image]Most se leszünk dicsőségesebbek, valahogy ezek a katonanemzetek mindig lenyomnak bennünket a harcban, mi legfeljebb a markotányosnők mozgósítása terén tudunk sikereket felmutatni.
Hát mindegy, várjuk meg a fejleményeket.
A katonasághoz ugyanis katona kell, ha zsoldos, akkor azt meg kell fizetni, ha sorozott, akkor meg már régen rossz, hiszen akkor már valószínűleg kitört a harmadik világháború, melyben a győzelemhez való hozzájárulásként éppoly dicsőségesen veszünk majd részt, mint a legutóbbi harcban.
Természetesen visszanyúlunk majd a hagyományokhoz, hadrendbe állítjuk a második magyar kerékpáros fajfenntartó zászlóaljat, és ha ez se segít, örökre elvész a magyar.
Viszont addig is lehetnek még jobbnál jobb ötletei a Vezérnek, például be lehet vezetni a kötelező önkéntes tartalékos szolgálatot, melyben a kiképzés másfél évig tartana, ezalatt az állomány úgynevezett laktanyákban tartózkodna, ez megkönnyítené az alaki kiképzést.
Esetleg fel lehetne éleszteni a leventemozgalmat, az iskolákban pedig kézigránátdobásra való felkészítésként kislabda-dobó bajnokságokat lehetne intézményesíteni, míg a lányoknak érmelegítőt kellene kötni Lévai Anikó iránymutatása alapján. Ez az ország egyre szebb, egyre erősebb, de okosabbnak kicsit sem mondható.


Nagy kár…
:O)))