Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]
Először ellopta a kifejezéseket, melyek összetartozásunkat fejezték ki.
Azóta a nemzet őt és csicskáit jelenti, a haza a Kárpát-medencét.
Ennyi erővel Etelközt is jelenthetné, esetleg Levédiát, hiszen ott is éltek őseink állítólag, habár erre tudományos bizonyíték nemigen van.
Mindenesetre - biztos, ami biztos - ellopta az ősi magyar hitvilágot, a mondáinkat fehér lovastól - turulostól, mindenestől. 
Aztán ellopta valóságos történelmünket, helyette mesékkel etette hálás népét, melyekben a magyar mindig győzedelmeskedett, megvédte Európát, lassan-lassan már az egész emberiséget,  jóllehet még Budát se mi foglaltuk vissza a töröktől, hiszen még segédcsapatnak is éppencsak jók voltunk.
Ellopta a jelképeinket, melyek az összetartozásunkat fejezték ki, ellopta a kokárdát, melyet hajdan oly büszkén viseltünk, ma meg viszolyogva gondolunk rá, mert elérte, hogy őt és bánatos bandáját jelképezi.
Hajdan egy tízforintos nagyságú kokárdát tűztünk fel március 15.-én, és minden gyermeki hitünkkel, lelkünkkel azonosulni tudtunk a negyvennyolcas forradalom szép eszméivel, a tizenkét ponttal, Petőfivel, Kossuth Lajossal.
Ő meg ellopta tőlünk a nemzeti lobogót, kisajátította a nemzeti színeket és azt hirdette, hogy az csak őt és tettestársait illeti, miközben legalább annyira - ha nem jobban - szeretjük a hazát, mint ő.
Ellopta tőlünk a határon túli magyarokat, mert szembefordította velünk őket, ő csinált a határon túli magyarból románt, ő használta fel őket választási csalásra, ő kezelte őket eszközként velünk szemben.
Ellopta tőlünk a múltunkat, elérte, hogy szinte szégyenkezni kell azért, mert a világháború pusztítása után tőke nélkül, erős keleti és nyugati ellenszélben felépítettük a szocialista tábor bezzeg-országát, melyet nem csak keleten, de nyugaton is irigyelhettek lakóinak jókedve, egészségügyi ellátórendszere, társadalmi mobilitása, békéje és nyugalma miatt.
Összekente szarral azt a társadalmat, mely kiemelte őt és családját a nyomorból, amelyik iskoláztatta, amelyik a tenyerén hordozta.
Azt hitte, ha ő azt mondja, hogy ilyen társadalom nem volt, akkor az úgy is igaz, pedig nincs szerencséje, mert minden iparkodása dacára élnek még azoknak az éveknek a tanúi, mikor az állam vezetői nekünk kapartak, és nem a saját zsebüket tömték.
Ellopta tőlünk gyermekeink és unokáink előrehaladásának lehetőségét, ellopta öregkorunk békességét és nyugalmát, hogy azt a Horthy-rendszert állítsa példaképül elénk, melyben az ősei - ha kiérdemelték - hát egy ötpengőst kaphattak a homlokukra, az urak köpetével odaragasztva.
Mindegy is, hogy mit talál ki heti rendszerességgel, a lényeg mindig az, hogy gyarapíthassa vagyonát és ne veszélyeztesse senki a hatalmát.
Akit lehet eltipor, akit nem, azt megvásárolja kilóra, mint a kacsát.
A nép meg bambán tűri, hiába a figyelmeztetés: figyelj gádzsó, ez itt gagyit árul neked, nyomot fog rajtad hagyni, koszos lesz a te kezed is, ha nem vigyázol!
És hát, a sport is...
Először ellopta tőlünk a focit, - a labdát az kapja, aki lelkesedik szerénynek nem mondható személyéért, merthogy ő miért éppen ehhez ne értene?
Milliárdokkal tömi ki a saját - egyre értékesebb - szántóján létrehozott Puskás akadémiát, közben ellopja Puskást Kispestről, és emlékét letelepíti Felcsúton oda, ahol szerinte Szent István felajánlotta az országot Szűz Máriának.
Erre ma már kevesen emlékeznek, pedig kár, mert igen jókat lehetett röhögni a mélyen vallásos reformátuson, aki ilyen jóba van a szentekkel.
És az egész történeten, ahogy Szent István útban Koppány valamelyik várkapu fölé szegezett negyede felé megáll Felcsúton a faluvégi kis háznál, melyből kikandikál a sok kis rajkó - mind győztes típus - és a vitrinőr buzogánnyal szájbavert ősével előhozatja a Szent Koronát, amit az ég felé dob: Mariska néném, ha kell, hát vedd el, ha visszaesik, akkor az enyém, - megegyeztünk?
És hát, ellopta tőlünk az olimpiát is.
Annak idején örültünk az érmeknek, de nem kellett azt hinnünk, hogy ha tíz aranyunk lesz, akkor legyőztük a világot és legfőképpen Moszkvát, egyszerűen csak beleborzongtunk, mikor a magyar olimpiai bajnok tiszteletére felhangzott a himnusz.
Nem, nem a Nélküled, nem is kellett egymás talpára lépnünk, egyszerűen csak együtt örültünk, valahol kicsit azonosultunk is a bajnokunkkal, együtt voltunk mindnyájan magyarok.
Nézegetem a híreket, és elszomorodom, mikor a Nemzet beszélő fókájának kudarca láttán a nemzet egyik fele kárörvendezik, a másik meg kussol, mert az ő gyomrukat is megfeküdte a hatalom és a sportoló összefekvése, a politikusi haszonlesés és a pénzéhség mindent legyűrő szenvedélye.


Vissza kell kapnunk mindent, és legkevésbé az anyagiak érdekesek.
Sokkal érdekesebbek, értékesebbek azok a dolgok, melyeket ez a mentális kútmérgező úgy vett el tőlünk, hogy évtizedek kellenek majd a jóvátételéhez.
A lélek ugyanis nem mérhető kilóra, nincs ára, csak a hiányának.
Azért drágán kell fizetni...

:O)))