Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Éppen ilyen az életben is, nem photoshop! Bűnbe estem, de az Úr igazságos és megbüntetett, hogy a fal adta a másikat!
Nyaralni mentünk, az év fénypontjának készült a dolog, a világ másik végére, meleg tenger, csodálatos színek, pálmafák, fehér homok, RCI apartman - az Isten is tevéknek teremtette...
Úgy terveztem, hogy viszem a laptopot, és - mint már annyiszor az évek során - maximum egy-két nap kihagyással - mazochista olvasóimnak írom szorgalmasan a bejegyzéseket a blogba, aztán majd napközben fürdök a finom, meleg tengerben, nagyokat eszem-iszom és hadonista életmódot folytatok, szünetmentesen.
Teve tervez, Alah végez... A dolog jól indult, időben kiértünk a repülőtérre, bőröndök  súlyhatáron belül, kézipoggyász se túl súlyos, mert  csak a csupasz laptop utazott benne, az összes töltő meg kábal meg telefontöltők, fényképezéőgép a bőröndben.
Az utazás során asszisztenciát kértünk, ezt azok kérhetik, akik mozgáskorlátozottak, és azt jelenti, hogy a repülőtereken kerekesszékek és/vagy golfkocsi-szerű elektromos járműveken viszik az utast egyik helyről a másikra.
Negy segítség ez, mert a világ óriási repülőterein kilométerekben is sok, amit adott esetben végig kell gyalogolni, és aki nem elég fürge, azzal megesik, hogy átszállásnál lekésik a gépről.
Történt velünk már ilyen, mikor a gépünk késett, és nem értük el a csatlakozást, de most nem késett a gép, csak a leszállás után az asszisztenciát nyujtó cég emberei leültettek egy padra, mondván, várjuk meg a kollégáikat, akik majd továbbszállítanak bennünket.
Ez általában így is történt, a környezetünkben levők szépen elkoptak, a végére hárman maradtunk, a harmadik utas nem a halál volt, hanem egy asztmás ember, aki egészen türelmesen várakozott, de a gép tervezett indulása előtt ideges lett, különösen akkor, mikor a reklamációnkra a felügyeletünkkel megbízott hölgy megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, ura a helyzetnek, majd tíz perccel a gép indulása előtt mondta hogy sorry, de a gépkocsivezető elment ebédelni.
A harmadik utas ennél a pontnál vesztette el az összes létező önuralmát, először összeesett, majd a padlón fekve hörgött egy sort, aztán feléledt és elkezdett a felügyeletet ellátó hölgy felé rohanni, közben roppant kifejező mozdulatokkal tudatta, hogy akkor ő ezt a nőt itt és most fel fogja képelni, mire is a fiatal nő elkezdett menekülni, és onnatól kezdve soha többé nem lehetett visszacsalogatni a pultja mögé, pedig addigra ott volt már a biztonsági szolgálat is, talpig golyóállóban...
Minket kiemeltek - gondolom, nem akarhatták, hogy esetleg erősítést képezzünk a felindult pasinak - és elvittek egy szinttel feljebb, ahol közölték, amit már régen tudtunk, hogy a repülőgép elment.
Utána a légitársaság három képviselője három helyen hallgatta meg a történetet, nagyon segítőkészen átküldtek egy néhány órás repülőút keretében egy másik nagy nemzetközi repölőtérre, mert másnap onnan indult egy másik légitársaság járata egyre távolodó utazási célunk felé.
Ha maradunk, a következő gép három nap múlva indult volna.
Beletörődtünk.
A repülőtéren kiállítottak egy buszmegállóba, hogy azonnal jön a busz, mely a szállodánkba visz - az azonnal arrafelé fél órát jelentett, vízszintesen eső esőben, kb. tizenöt fokban, a pulóverek a bőröndben, a bőröndök meg a célállomás felé repültek éppen, mint erről tájékoztattak a repülőtársaság illetékesei.
A légitársaságtól kaptunk gusztusos élertmentő felszerelést, egy fehér pólót, fogkefét, fogkrémet, azzal hogy reggel a repülőtér bejárata mellett várjuk az asszisztenciát, de el ne menjünk onnan, mert oda jönnek értünk.
Alvás, röhögés - mecsoda pechvogelek vagyunk - aztán szundi és reggel odacövekeltük magunkat arra a helyre, ahová előző nap megparancsolták.
Úgy fél órával az indulás előtt elkezdtünk idegeskedni, de még megpofozásra alkalmas ügyintézőt se kaptunk, nem, hogy asszisztenciát, így elbaktattam a repülőtéri információs pulthoz és megkértem az ott dolgozó urat, hogy értesítse az illetékeseket, hogy ismét le fogjuk késni a gépet, mire is telefonált és megmutatta, hogy hol várakozhatunk nyugodtan, merthogy az asszisztencia még mindig ura a helyzetnek.
Tíz perc perc múlva se volt senki a színen, tettestársam sírt, én meg apatikusan vártam a csodát, mely meg is érkezett egy fiatal lány képében, aki kézbe vette az általános egyenértékest, majd a helyzetet, és a kerekesszékkel végigrohant a repülőtéren, én meg igyekeztem nem szem elől téveszteni, ami felettébb ajánlatos is volt, mert a különféle terminálok között aki eltéved, annak már csak a csontvázát kapják utódai vissza. Egy idő után a lány a kertekesszéket kiváltotta egy golfautóval - erre már engem is felvett - és azzal száguldozott az ismeretlen cél felé, ami egy szintén nagy légitársaság Boeing 747-ese volt (Ezt jó jelnek találtam, merthogy a repülőgép is pupos...).
Beugrottunk a gépbe, az ajtó zárása előtt úgy két perccel. A helyünk egy négyes üléssor két középső ülése lett, a repülőút meg kb. 10 óra volt, - mit mondjak, ne legyen Viktornak se kényelmesebb, ha majd egyszer ülnie kell...
A megérkezés után csak a bőröndök tüntek el, de sebaj, hálópólónk már volt, és egy szóbeli igéretünk, hogy ha veszünk valami ruhafélét, akkor azt száz dollárig kifizetik.
Számítógépem volt, net is, imitt-amott akadozott,  csak töltő, kábelek nem voltak, a vezeték nélküli egér felmondta a szolgálatot, a tablet bedöglött, és a kölcsön töltő nem tudta tölteni,.
Vettem egy USB-kábelt, az szerintem lelassította a telefontöltést, aztán, mire mindent üzembe tudtam helyezni, addigra már közzé tudtam tenni a szabadságos kérelmemet - köszönöm szépen a segítséget - és utána sztrájkba léptem, olyan jó volt kicsit elhanyagolni ezt a sok idiótát, akivel ver bennünket a Mindenható.
Olvasni is csak jól bevált könyveket (Keresztapa, Piszkos tizenkettő) olvastam, nem voltam kockázatvállaló hangulatban... Másnap reggel kiderült, hogy Semjén már intézkedett a szigeten, a boltok zárva voltak. Taxi - a sofőr tudott egy nyitvatartó családi üzemeltetésű boltot, ottan alsógatya, egy-két póló, fürdőgatya, papucs került beszerzésre, tettestársnak a megfelelő változtatásokkal.
Csak feliratos poló volt, nekem a zasszony választott, a rokonszenvesebb betűtípusok szerint, úgyhogy kaptam egy pólót  "I am in the  island bitch" felirattal, meg egyet, amelyikből kiderült, hogy egy idióta vagyok, de ez már csak a szállodában, ahol a lelkiismeretére hivatkozva kimosattam a két fehér hálópólót és utána azokban jártam - lógtak ugyan kicsit rajtam, de legalább nem árultak el családi titkokat rólam.
Szombaton indultunk, a bőröndök csötörtökön érkeztek, közben bebizonyosodott, hgy a meleg tengereken két póló meg két gatya bőven elég a jóléthez, sőt, ezzel a ruhatárral a tengerben is parádésan el lehet lenni.
A bőröndökben volt harminc dvd is, biztoisítandó az esti szórakozást.
Természetesen a hotel DVD-lejátszója a harmicból csak egyetlen lemezt játszott le, azt meg már láttuk...
A szálloda remek volt, a bejelentkezéskor kaptunk egy szép. panorámás apartmant - a szálloda melletti bevásárlóközpont klímaberendezésének látványát és hangját élvezhettük, de aztán az általános egyenértékes ismét segített, és másnap már egy csodálatos, tengerre néző apartman teraszán reggelizhettünk.
Béreltünk egy autót, megtekintettük a sziget másk oldalát is, mely egy másik európai ország tengerentúli területe, vagy valami ilyesmi, ahol is egy szupermarketben kétszer húzták le a kártyánkról a pénzt, reklamálni meg úgy lehetett volna, ha a bankunk ír egy levelet a boltvezetőnek, de erről praktikus okok miatt lemondtunk.
Viszont megvigasztalandó magunkat befizettünk egy egynapos hajókázásra - katamaránnal a fehér homokos strandra egy szomszédos szigeten - mondták, gyülekező harmadnap hajnalban a mólónál.
Mikor kiderült, hogy csak mi ketten gyülekezünk, elmentem elolvasni, hogy a kirándulás technikai okok miatt egy nappal később lesz aktuális, de akkor lemondtuk az utat, merthogy mondtam, nem akarom kockáztatni, hogy hajótörés részese is legyek. És akkor már csak visszacsukott a kocsira a parkoló sorompója, továbbá a visszafelé úton  nagy kapkodásban a presszókávé bögréje leégette a számat, - a zasszony elégedett,  legalább kevesebbet beszélek...
Mikor hazaértünk, megtekintettem Ferihegy romjait - elszomorodtam, mert ez hajdan egy szép repülőtér volt - ma meg egy balkáni pályaudvar, vonatok nélkül...
Otthon kiderült, hogy leégett a szivattyú és a kapu elromlott, továbbá még mindig Viktor van hatalmon, ez volt az utolsó csapás, azóta üveges tekintettel járok-kelek...

Ami meg a politikát illeti, az már a science fiction kategóriájába tartozik, most csak annyit erről, hogy a neves blogger megállapításait kiegészíteném azzal, hogy nem csak egy dilis van itt - ezekkel a figurákkal csúcsra lehetne járatni Döblinget...
És nézzétek el nekem, hogy lazsáltam kicsit, be kell valljam, hogy igen jól esett kicsit kikapcsolni az életemből a politikát, és nézegetni a pelikánokat, ahogy a sirályokkal együtt halásznak, jó volt kicsit olvasgatni, nézelődni, napozni, és ha valamelyik idióta az eszembe jutott, sürgősen elhessegetni a gondolatot, hogy ezeknek a hülyeségein törjem a fejem.
Holnap már üzemszerűen működök, és büszkévé tettetek, hogy volt, akinek hiányoztak az írásaim.
Hadd fenyegetőzzek: holnaptól megint, veletek, ugyanitt...
:O)))