Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Ennyi időt adott a monetáris tanács tagjainak előterjesztése tanulmányozására Matolcsy jegybankelnök, mikor előterjesztette az MNB Növekedési Hitel Programját. Király Júlia, a még hivatalban levő alelnök, aki jelenleg a jegybank radír és ceruzabeszerzéseiért, továbbá a portaszolgálat dolgozóinak tiszta, szép magyar kiejtéséért felel, tartózkodott a szavazástól. Igaza volt. Ellenben ismét van egy testületünk, amely jelen állapotában olyan, mint p*nán a szőr, jó, hogy van, de sok értelme nincs. Nem első eset az Orbándúlás korában, hogy testületeket kiüresítenek, feltöltenek jólfizetett senkikkel, akik aztán beintésre szavaznak, mint ezt a jelen példa is mutatja. Kényelmes megoldás, nem kell érvelni, nem kell meggyőzni senkit, nem kell elfogadtatni semmit, a kezükbe kell nyomni egy paksamétát, aztán ezek teszik a dolgukat - aggályok és hezitálás nélkül emelgetik a kezüket. Hogy a javaslat ránézésből is agyament, az itt nem érdekel senkit, csak egy a lényeg: Orbán újraválasztása. Mert erről van szó, mikor a kis parlagi hazaárulócskák felemelik a kezüket arra, hogy ez a félcédulás lapátolja ki az ország valutatartalékát az ablakon, cserébe a nagy semmiért, abban a reményben, hogy ezzel majd meg lehet venni a vállalkozók szavazatait. Merthogy a vállalkozók azonnal beájulnak a gyönyörtől, ha vehetnek fel két százalék kamatra hitelt, ami persze, mire odajutunk lesz vagy hat is, minimum, merthogy ez a két százalék ha igaz lenne, azt jelentené, hogy egy százalék hálapénzt is tartalmazna a háromszázalékos infláció mellett, a MNB valutatartalékánakl terhére. Az meg azért a mi pénzünk lenne, ha a Vezér nem nyilvánította volna a sajátjának. A kereskedelmi bankok is elalélnak majd, amikor kiderül, hogy kamatpolitikájukat is a Vezér és jobbkeze fogja meghatározni, mert azt hiszik, hogy a kamatszint csak elhatározás kérdése, ha erős az akaratunk és szilárd az elhatározásunk, nincs előttünk akadály! Az a gyanúm, hogy ezek még életükben nem láttak egyszerű, egérszürke mezei magyar vállalkozót (vállalkozó vulgaris), igencsak úgy tűnik, hogy az ő vállalkozókról kialakított képüknek a Mészáros S. Lőrinc típusú egyedek felelnek meg - a névben az S. a stróman rövidítése… A magyar vállalkozó egyébként - ha esze van - akkor vesz fel hitelt, ha van mire, és úgy látja, hogy képes lesz visszafizetni. A hitel ugyanis előleg, egy majdan elvégzendő munka árbevételét előlegezi meg, ehhez pedig üzleti lehetőség, kereslet kell. Ha én vagyok Lisztes Józsi, a bivalybürgözdi tésztagyár tulajdonosa, akkor hiába szaladgálnak utánam egy szakajtó pénzzel, először körülnézek a piacon, hogy mire is költsem az ajándékként az ölembe pottyantott hitelt? Milyen a piaci helyzet? Hát ha nem kéklámpás Audiból szemléljük a dolgot, akkor a piaci helyzet szar. Bővebben? Nagyon szar. Lehet ezt cizellálni, lehet ábrándozni, bízni az Úrban, de a realitás ma az, hogy az ipari termelés februárban is öt százalékkal esett vissza tavalyi teljesítményéhez képest, a fogyasztás rohamosan zuhan, hajdan jólmenő szakmákban tevékenykedő vállalkozások képtelenek maguknak munkát találni, és nem azért, mintha nem értenének a dolgukhoz. Azért, mert recesszió van, és még én is tudom, hogy a német gazdaság nincs valami kirobbanó formában, márpedig mi ahhoz vagyunk hozzádrótozva. Ha nekik jól megy, jól megy majd nekünk is - kis késéssel, ha nekik stagnál a gazdaságuk, akkor a mienk elindul a tönkremenetel felé. Hát akkor mire vegyen fel hitelt a magyar vállalkozó? Hát a deviza-hitele kiváltására, mondja a Nagy Magyar Ufó, mert akkor majd milyen jó lesz az országnak! Jó hát, a devizatartalékból persze, váltsa át forintra a mai árfolyamok mellett, oszt csukja be a szemét és várja a csodát. Ez hozzávetőleg olyan, mintha a cirkuszi akrobata a drótkötelét szép apránként cukorspárgára cserélné, és az árának abból a részéből, amit el nem lopott, lufikat osztogatna a gyerekeknek, milyen szép is lesz az, mikor kipukkadnak? Ja, és persze libacombot a haveroknak – neki is lehetne állni máris követelni a kedvezményezettek körének nyilvánosságra hozatalát, végtére is a mi pénzünkből osztogatnak ezek a majmok. Az csak a baj, hogy a devizatartalék, a drótkötél nem ezt a két idiótát biztosította, hanem Magyarországot, téged, a szomszédasszonyt, engem – mindahányunkat. Ha a kötél elszakad, mindahányan lezuhanunk, kivéve őket, mert náluk már nincs gond, tele a spájz nem csak az ő életidejükre, de a gyermekeiknek és unokáiknak sem kell alantas munkákkal összekoszolniuk a kezüket többé soha. De hát legyen ez az ő ügyük, Ceausescu is rengeteget profitált az ilyesmiből. Ellenben a monetáris tanács tagjai. Ők az ország tartalékainak felélésére nyújtogatták a kezüket, örökkévalónak remélve a Hibbant rendszerét. Rossz hírt kell, hogy mondjak, egy rendszer sem örökéletű, Orbán rendszere pedig éppenhogy csak egy hajszálon függ, az első szellő eltakarítja, kár, hogy annak az árát is nekünk kell majd megfizetni. Viszont ez az akció módot ad megint egy kis trükközésre, lehet játszani a kondíciókkal, az árfolyamokkal, és kívül lehet tartani ezt a kis akciót a költségvetésen, hiszen nem az állam támogatja a vállalkozót, hanem a sokat szidott és kártékony bank. Simor az MNB elnöki székéből felfelé bukott, az EBRD alelnöke lett. Matolcsy a mandátuma lejárta után hol kap majd állást – a KÖZGÉP-nél? És a monetáris tanács tagjai miért képzelik, hogy ha elzavarjuk Orbánt - akármikor is - akkor ők megússzák a felelősségrevonást? Szánalmas, sunyi, pitiáner tolvajok ezek, hülyének néznek mindenkit. Miért hagyjuk? Ki tudja…
:O)))