Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] A Miniszterelnökség 100-100 millió támogatásban részesítette a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét, a Munkástanácsok Országos Szövetségét, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligáját. Szintén 100-100 millió forintot kapott három munkáltatói szervezet: a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége. Kilóra vette meg a munkaadói szervezetek egy részét, és ami ennél sokkal fájóbb, a szakszervezeti szövetségek közül hármat is a Vezér. Nem kétséges, ért a magyar társadalom nyelvén, tudja, hogy ebben a baksis-országban van az a pénz, amennyiért korpás lesz akár még egy szakszervezeti vezér haja is. Ügyes, és felettébb olcsó megoldás ez a munka világának – és áttételesen a társadalom kézbentartására, hiszen az a hatszázmillió forint, melyet erre a célra hatfelé osztva zsebbe dugtak, a költségvetésben se nem oszt, sem nem szoroz, viszont megóvhatja a kormányt a váratlan meglepetésektől. Nem tartom ördögtől való dolognak, ha egy kormány támogatja a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, de azt már annál inkább, ha kénye-kedve szerint mazsolázgat a szervezetek között, alma játszik – körte nem alapon. Ha az állam támogat, akkor azt tegye normatívalapon, és ne csak azok a szervezetek részesüljenek belőle, melyekkel – a Vezér saját elmondása szerint – együtt szagolta a puskaport. Mellyel egyébként a Gyurcsány-Bajnai kormányokra lövöldöztek fáradhatatlan buzgalommal, szolidaritást hirdetve a munkavállalói szervezetek között, így aztán a vasutasok állítólag a pedagógusokért sztrájkoltak anno. Kormányváltás után ez a harcos szolidaritás eltűnt, mint a büdösség, a szakszervezeti vezérek alámerültek, és azt cumizzák boldogan, amit a Vezér a szájukba ad, közben még elégedetten cuppognak is hozzá, a végén még böfögnek is. Nem libacombot ad a szájukba, ezt azért szögezzük talán le. A dolgos hétköznapokban hírüket sem hallani, de talán jobb is ez így, - megalkuvó, pitiáner banda ez, akiknek csak az a szerencséjük, hogy valódi tagságuk talán nincs is, mert ha lenne, már régen a francba hajtották volna őket. Mindenesetre Orbán most biztosította számukra a további élősködés lehetőségét, na, nem túl hosszú időre, mert azért arra odafigyelt, nehogy helyzetbe hozza őket. Egy szakszervezet akkor erős, ha gyakorlatilag önfenntartó, a tagjai által befizetett hozzájárulásokból él, ha nem tartja senki a kezében sem tagságát, sem vezetőit, mert ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy egy feszültebb helyzetben elválik egymástól a tagság és a vezetők anyagi érdeke, márpedig arra nemigen lehet alapozni, hogy ezek az emberek majd a tiszta erkölcs alapján lemondanak arról a kis aprópénzről, melyet a hatalom a zsebükbe töm. Aki kételkedik ebben, nézze meg Gaskót, oszt idézze fel elmúlt néhány éves tevékenységét! Olyasmi ez, mint mikor a széplány elfogad a gazdag széptevőtől egy briliáns gyűrűt, annak a gyűrűnek ára van, melyet előbb-utóbb meg kell fizetni, és innentől már csak az udvarló jómodorán múlik, hogy mikor és milyen körülmények között hajtja be az ellenértéket. Szakszervezetet vezetni a mai Magyarországon nem egyszerű feladat, belátom. Mégis azt hiszem, hogy mostanában – ugyanúgy, mint az egész baloldalnak emlegetett masszának – a fő feladata az aprómunka lenne, a szervezetépítés, a mozgósíthatóság megszervezése, a célok pontos meghatározása és megismertetése, a stratégiai és taktikai feladatok meghatározása. Például, hogy mi a teendő olyankor, mikor a kormány szerelmetes lőporfüstös szakszervezetén kívül elfelejt egyeztetni, vagy, hogy odaálljon e a szerveződő közmunkás szakszervezet mellé. A szakszervezet ugyanis a munkavállalókért kellene, hogy legyen, ennek kellene megjelenni minden lépésében. Majd csak eljön ez a csoda is egyszer…
:O))))