Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] PÁPAI GÁBOR RAJZA A szocialisták akkor vesztették el politikai befolyásuk nagyját, amikor hagyták szétesni vidéki szervezeteiket.
Pedig Kádár egy remekül felépített pártot hagyott rájuk, melyet csak működtetni kellett volna, de még erre is képtelenek voltak, mert az egymást váltó pártvezérek nem tulajdonítottak fontosságot a sok vidéki talpasnak, hanem azt képzelték, hogy a politikát budapesti pártszékházakban kell csinálni.
Remek dolgokat találtak ki, csak éppen olyanok voltak, mint az az edző, aki pompás taktikát tud kidolgozni egy nemzetközi kupadöntőre, miközben nem veszi észre, hogy csapata a megye kettőben játszik, harmadosztályú játékosokkal.

A pártalapszervezetek a nagy reformlázban magukra maradtak, majd szétestek, a kiöregedő tagságot nem pótolta senki, akik meg maradtak, nem is vették észre önmagukon, hogy megöregedtek, testileg és gondolkodásukban egyaránt.
Ez nem lett volna baj, háthiszen azt mindahányan tudjuk, hogy nehéz öreg kutyát új kunsztokra tanítani, de talán erre nem is lett volna szükség, hiszen a nemzedékek természetes körforgása biztosította volna a korszerű elvek meghonosodását.
A legfőbb érték - a tagság elkötelezettsége mellett - maga a szervezet volt.
A szervezet, mely olyan, mint a kagyló, mely biztosíthatja az igazgyöngy kikönnyezését - már, ha életben van.

Sajnos a szervezetek szépen, egyenként elhaltak, a tagságnak senki sem magyarázta el az aktuális változások mibenlétét, vagy nem kommunikálták, vagy rosszul kommunikálták azokat, így nem sikerült a változó vezetések változó elképzelései mellé állítani a tagságot, márpedig aki erre képtelen, az ne akarja maga mellé állítani a társadalmat.
A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a párt defenzívába szorult, állandóan csak védekezett mindenféle támadások ellen, melyek hol a párt vezetőit, hol magát a pártot érték.
Jogosan vagy jogtalanul - mindegy volt, hiszen maga a defenzíva is felőrölte a pártot, melyet egyébként is terhelt az elvtelen megalkuvások sora.
Így még azokban az esetekben sem tudtak visszavágni, mikor a tények nekik kedveztek volna.
Miután a tagság ismerte helyi vezetőinek működését, a számtalan helyi kismutyit, az összefonódásokat az önkormányzatokban, így akár bemondásra is elhitték az országos vezetőket lejárató híreket, és elkezdtek elhatárolódni saját pártjuktól.
Eljött az a pont, amikortól szocialistának lenni szinte csak illegalitásban lehetett, világ szégyenére.
Pedig a párt által adott kormányok nem teljesítettek rosszul - gazdasági téren, ha nem is parádésan, de megbízhatóan teljesített az ország, fejlődött is, ha nem is túl gyors ütemben, a nemzetközi kapcsolatokban is ügyesen politizált és rengeteg dolog épült - szóval akár büszkének is lehetett volna lenni magunkra.
A dolog véglegesen akkor ment tönkre, mikor Gyurcsány lemondott.
A lemondás előkészítetlen volt, a párt második vonala kedvező alkalmat látott az előrelépésre, de attól, ha egy labdarúgó belerúg az edzőjébe, még nem lesz Messi, marad ki volt.
Ha ez még pénzügyi érdekekkel is párosul, akkor lehet kezdeni megírni a szervezet nekrológját.

A DK kiválása tovább erodálta a pártot, a választásokra - egyikre sem -  már nem volt erő a nagy hang mögött, Orbán elégedetten hátradőlve szemlélhette, ahogy hajdani ellenfelei felzabálják egymás húsát.
Mondjuk ez régi baloldali betegség, Hitler hatalomrajutásában is nagy szerepe volt a kommunisták és szociáldemokraták harcának, akik jobban utálták egymást, mint Hitlert.
Nos, ami volt, az volt, az ember azt hinné, hogy menet közben majd megjön a szereplők esze, de ennek semmi jele.
A szocialisták úgy viselkednek, mint Thürmer viselkedett a rendszerváltás idején, a régi struktúra címeit-rangjait osztogatva képzelte magát tényezőnek - ezt teszik ma a szocialisták is, akik képtelenek átállni a kispárti – maximum középpárti - üzemmódra, lesajnálóan nyilatkozgatnak másokról, mikor egy percre ki tudják köpni a lélegeztetőgép csutoráját.
Közben tovább folyik az elvtelen mutyi a Fidesszel, csak most már a morzsákkal is beérik, és éppen őfelsége lojális ellenzékének szerepére hajtanak.
A viselkedésükkel azt érték el, hogy ma már, ha szóbakerül a nevük, az emberek libabőrösen tiltakoznak, és ha azt írom, hogy nem sikk ma szocialistának lenni, hát nem igazán bontom ki az igazság minden részletét.

A DK valamivel jobb helyzetben van, köszönhető ez annak, hogy nem léteztek alapszervezetei, így nem volt mit szétverni, ellenben minden új tagot fejlődésként lehet felmutatni.
Azért ők sem hibátlanok, mert alakuláskor a támogatói kört úgy faképnél hagyták, mint Szent Pál az oláhokat, mára azok, akik a pártépítés bázisát képezhették volna, szétszaladtak, mint libák a tarlón.

Szóval, pártot kellene építeni, méghozzá a két végéről kezdve a dolgot.
Egyrészt vissza kellene csalogatni a volt tagságot és támogatókat, másrészt meg új tagokat kellene bevonni a munkába.
Nem könnyű, mert igen erős az ellenszél, rengeteg ember félti az egzisztenciáját, ezért a baloldali vagy demokratikus pártoknak a nevét sem meri kiejteni, de ez nem jelenti azt, hogy őket ne lehetne bevonni a munkába, legfeljebb nem kell kiállítani őket a pódiumra. A szervezeteknek pedig dolgoztatni kell a tagságot, el kell látni őket feladatokkal, mert az emberek csak értelmes dolgokban szeretnek résztvenni, a felesleges pofázástól idegenkednek.
Ehhez kell a pártok apparátusának segítséget adni, előadókat és ajánlott anyagokat biztosítani, mozgósítani egyes rendezvényekre, közösségeket építeni.
Ha a közösséget nem pártszervezetnek hívják, hát az se baj, nevezzük köztársasági vitakörnek, vagy  bárminek, de folyjon benne olyan munka, mely egyszerre ad ismereteket, célokat, feladatokat és közösségi élményt.
Ifjúsági szervezeteket meg kellene erősíteni, mert az idő megy, és a jelenlegi klubszerű működés nem igazán jövőbemutató.

A pártépítés feladatát nem lehet megspórolni, a választások ugyanis nem Budapestre korlátozódnak, minden budapesti mögött áll vagy kilenc vidéki választó.
És nem kell szégyellni kimondani, hogy a baloldaliság azt jelenti, hogy a nép is jól él, nem csak a vezetői, hogy ezek a pártok csak azért dolgoznak, hogy te, meg a szomszédod könnyebben éljetek, hogy meleg legyen a lakásod és az asztalodon étel legyen, hogy a gyereked tanulhasson és ne legyen gazdasági menekült a világban, hogy békésen tudd ringatni az unokádat a skype közbejötte nélkül is.
És hogy senki ne pofázzon bele az életedbe, ne írja elő mit tegyél meg mit ne, templomba járj vagy bevásárló-központba, és ne legyél senkinek a kiszolgáltatottja, se polgármesternek, se a kormánynak.

Szervezetet kell építeni, be kell fejezni egymás csesztetését, az új tagokat nem egymástól kell elcsalogatni, de nem kell akkor sem megsértődni, ha valaki átigazol, hanem helyette el kell töprengeni az adott párt vezetőinek, hogy mit csináltak rosszul központilag vagy helyileg.
Építeni kell a nyugdíjasokra, mert ma őket lehet legnehezebben megfélemlíteni, és rengetegen vannak, erős érdekérvényesítő képességgel.
Millió a feladat, és aki nem képes felismerni, hogy a választó mit igényel, az veszíteni fog.
Másrészt meg, aki velünk van, az nem szegődik be se a Jobbikhoz, se a maffiához, mert itt is érvényesül az örök igazság: tűzz valakinek a hasára egy jelvényt és annak megfelelően fog viselkedni.

Építkezni kell kockáról-kockára, ahogy a nagy magyar gondolkodó, Lázárjankó mondotta volt, mert hiába ül a sok okos a romkocsmákban és pártszékházakban, amit kitalálnak csak holt ötlet, ha nincs aki kezébe vegye a kalapácsot és megcsinálja.
A mai aktivisták rengeteget dolgoznak, de relatíve kevesen vannak, mert az ország nem csak városokból áll, hanem községekből, aprófalvakból is, őket is el kell érni valamiféleképpen.
Itt az ideje lemondani a forradalmi illúziókról, el lehet kezdeni dolgozni.
Ez nem egyemberes feladat, erre komoly apparátust kell kiépíteni, ki kell dolgozni a módszereket, és amit létre sikerül hozni, azt működtetni is kell, az első perctől kezdve.
Aprómunkát kell végezni mindenkinek, minden nap.
Ötletesen, szorgalmasan, hatékonyan.

:O)))