Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

Vezérünk ma megfújta a győzelmi harsonákat. Annyi mindent megfújt már ebben az országban, miért pont a harsonákat ne fújta volna meg, nem igaz? Mindenesetre összes vazallusa mától kezdve egy-egy győzelmi harsonával a hóna alatt fog fel-alá grasszálni azon a területen, mely nem oly régen még virágzó és munkálkodó, pezsgő kultúrával és jóllakott, jókedvű emberekkel teli ország volt, és most hadd tekintsek el egy realisztikus jelenkori életkép felvázolásától. Legyen annyi elég, hogy templomi segédegér udvariasan megköszönte, mikor felkínálták neki a magyar állampolgárságot, mondván, az a kis maradék gyertyacsonk is életben tartja, és cserébe még csak nem is kell a Vezér válogatott baromságain dühöngenie. Mindenesetre ma megtudhattuk, hogy nem harcoltunk hiába, Európa a talpunk alatt hempereg, büszkén felemelt fejjel jelenthetjük: győztünk.
Vezérünk szerint a győzelem abban áll, hogy azzal, hogy visszavonták a kohéziós alapok befagyasztását, az Unió azt ismeri el: jó és sikeres úton járunk. Orbán szerint ezzel Brüsszel elismerte a Fidesz-kabinet eredményességét. Miközben Európából a munkahelyek tömeges megszüntetéséről, durva megszorításokról, a nyugdíjak csökkenéséről érkeznek a hírek, addig Magyarországon többen dolgoznak, sikerült megvédeni a nyugdíjakat, a gazdaság saját lábára állt. Arról nem ejtett szót, hogy ehhez a döntéshez az kellett, hogy a Vezér és hordája minden követelésnek eleget tegyen, melyek teljesítésétől előzőleg mereven elzárkózott, segget csinálva ekképpen a szájából és bohócot önmagából. Arról sem igen beszélt, hogy a győzelem igencsak elméleti, merthogy gyakorlatilag azt kaptuk meg, amit elvettek tőlünk, míg ostoba kormányunkat jobb belátásra nem bírták. A győzelmi jelentés meg maga a közröhej. Itt van mindjárt a gazdaság saját lábára állása. Ez abban áll, hogy először elintéztük, hogy a multik letépjék Magyarországot a befektetési térképükről, aztán azzal folytatódott, hogy végképp padlóra küldtük az építőipart, minden ágazat döglődik, nincs megrendelés, nincsenek beruházások, egyedül az árokparti szemétszedő ágazat virágzott fel, mely egyúttal rendbetette a foglalkoztatottsági statisztikát is. Igaz, ehhez az is kellett, hogy az eddigi egy nyolcórás közmunkás helyett két négyórás közmunkás szedje ezentúl a szemetet, de a statisztikákban ez a bánatos tény úgy eltűnik, mint szürke gúnár a hajnali ködben. A nyugdíjak sikeres védelméről meg jobb nem is beszélni, mert egyrészt ez olyan, mintha Savanya Józsi a Bakonyból azzal dicsekedne, hogy sikeresen megvédte a grófnő fülbevalóit, csak azt nem mondta, hogy ennek módja az volt, hogy kitépte azokat a rózsás fülecskékből és belesüllyesztette feneketlen tarisznyájába. Hogy a magán-nyugdíjpénztárak sikeres megvédése azt eredményezi, hogy a nyugdíjba vonuló következő generációknak nem lesz fedezete a nyugdíjra, az már senkit nem érdekel, Vezérünk - hacsak addigra meg nem üti a guta - majd felemeli a nyugdíjkorhatárt száztizenhat évre, és akkor legfeljebb csak a száztizenhat éves barna kislánynak kell kifizetnie a protézisre valót, de az is lehet, elég lesz csak megígérni. Ami meg a megszorításokat illeti, ilyen nálunk nincs, ellenben minden fideszes szavazó kap egy szinonimaszótárt, benne a helyettesítő kifejezésekkel, például a „megvédjük”, „ésszerűsítjük”, „korrigáljuk a szocialisták bűneit” – és így tovább. Hogy az ország negyven százaléka létminimum alatt él, az attól van, hogy lusták, mint a dögök, emellett telhetetlenek is, mert a munkájukért pénzt akarnak kapni, holott mennyivel praktikusabb az Erzsébet - utalvány, nem is szólva a Rókus oldalában működő ínségkonyháról (v.ö: Róbert bácsi konyhája 1920). A nyugdíjakról meg csak annyit, hogy az elmúlt években a nyugdíjak reálértéke 10 százalékkal csökkent, az átlagnyugdíj aránya a nettó átlagkeresetekhez viszonyítva 71 százalékról 63 százalékra csökkent. Ezzel az aránnyal Magyarország az uniós országok között ma már a legrosszabbak közé tartozik, és a nyugdíjasok helyzetének javulására kilátás sincs. Mindenesetre a Vezér megvédte az ő multifunkcionális jobbkezét, és végre megtudhattuk, hogy milyen szerencsés népek vagyunk! Három százalék alatt van és lesz a hiány, amelyre nemigen volt példa - igaz, arra se, hogy ezt egyszerű útonállással érje el egy kormány. Sikerült százhetvenezer családot kirángatni a devizahitelek csapdájából; utóbbival pedig azt a középosztályt segítették, amely a hátán cipeli az országot - konkrétan azokat, akik zömében spekulációs céllal vettek devizahitelből lakásokat, mert akik lakni vették, azok most is nyakig ülnek a problémában. Orbán megvédte Matolcsyt is, mondván nélküle nem lehetett volna megadóztatni a bankokat, megmenteni a devizahiteleseket, és most bemutatni az elkészült akciótervet, mely úgy ostobaság, ahogy van, de jól mutat. Ellenben Matolcsy nem mutatja meg azt, hogy miből akar remek akcióterve végrehajtása során adakozni, mert amit itt odaad, azt máshol majd el kell vennie, de hogy honnan, erről nem esett szó, ugye… Mellesleg említeném meg, hogy megrendelések és munka híján a legszebb adó vagy járulék-kedvezmény sem ér egy kalap szart sem, ettől aztán semmivel nem megy előbbre sem a vállalkozó, sem a munkavállaló, sem az ország. Orbán szerint az ellenzék azért utálja Matolcsy Györgyöt, mert egy olyan, „történelmi sikereket” véghezvivő gazdasági minisztere van az országnak, aki végre nem a fősodornak számító liberális közgazdászok közül való. A Vezér téved, az ország azért utálja Matolcsyt - vele együtt, egyébként - mert ostobán ötletelnek, nagyhangon ugatnak baromságokat, mindenkit az ország ellen fordítanak, állandóan improvizálnak, és nem mérik fel cselekedeteik következményeit. Igaz, nem is rajtuk csattan az ostor. Egyelőre…
:O)))