Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]

Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk, kik élhetnek Magyarország területén, hogyan rendezzük be az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket, elvesztünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten.
Ha hagyjuk, hogy mindezt Orbán Viktor mondja meg, akkor nem csak elvesztünk, de még ki is röhögtek bennünket.
Ez lesz az első olyan ravatal, melyet a világ népei körülállnak és kőrberöhögnek, hiszen ez az első nemzet, amelyik olyan módon követett el öngyilkosságot, hogy hősi indulókat zengve belefojtotta magát saját szarába.
Más népek is csinálnak baromságokat, de ilyen irracionális attrakciókra csak mi vagyunk képesek.


Tulajdonképpen annak fizetjük ma meg az árát, hogy valamiféle konstans tudatmódosult állapotban élünk azóta, hogy betettük a lábunkat a Kárpát-medencébe, ahol egyik ostobaságot a másik után követték el mindenkori uraink, míg mi, a bölcs nép, lelkes tapssal kísértük nemzet és észvesztő attrakcióikat.
Soha nem voltunk képesek a valóságos múlttal való szembenézésre, a történelemből soha nem tanultunk, a legvadabb ellentmondások se zavartak bennünket, inkább festegettünk egy álmodott hősi múltat, és ezzel meg is elégedtünk.
Ha valaki azt mondta a hülyeségünkre, hogy bátrak voltunk, hát elolvadtunk a gyönyörűségtől, megveregettük saját vállunkat és boldog mosollyal dőltünk ágyba akármelyik bárcabitorló, repedtsarkú, markecoló politikai kurvával, hogy aztán kis idő múlva megtagadjunk mindent, ami lepedőakrobatikai mutatványainkkal kapcsolatban elvnek volt mondható, csak tartottuk a markunkat a szotyolahéjért - hátha akad némelyikben kis maradék mag.
Az aranyhalak telezokogták üveggömbjüket, és azóta abban úsznak, mióta kiderült, hogy a rövidtávú memóriabajnokságban a második helyre szorultak, mert mi szereztük meg az első helyet, mi vagyunk a világ legjobb úszói a memória tíz másodperces  medencéjében, az aranyhal visszamenőleg legalább tizenöt másodpercre kiterjedő emlékezettel rendelkezik.


Néha szerencsénk volt, de a politikust, aki a kornak megfelelő politikájával kihúzott bennünket a pöcegödörből, megmosdatta a nemzetet, tartást és nemzetközi tekintélyt adott neki jobb esetben sietve elfelejtettük, ha nem volt szerencséje politikai analfabéták bekenték emlékét szarral, és csak azért nem rombolták le a szobrát, mert nem volt neki.
A bronz itt azok szobrához kellett és kell, akik milliókat dobtak oda áldozatnak a mindenféle eleve vesztett csatákban, akik regnálása alatt milliók éltek nyomorban, átörökítve gyerekeikre életük összes sivár kilátástalanságát.
Ha megkérdezel egy tizenéves gyereket az utcán, hogy ki volt kártékonyabb az országra, Kun László vagy Kun Béla, nem kétséges a válasz, ha megkérdezed, hogy ki hívott be idegen csapatokat hatalma kivívására, Szent István neve fel sem merül, pedig ő aztán valóban behívta támogatóit, akik vérben gázolva megtámogatták hatalmi ambícióit.
Ez a nemzet az illúziók nemzete, melyet mindenféle politikai Cipollák terelgetnek nyomorból szolgaságba, és még azt a kockázatot se kell vállalniuk, hogy egy alkalmi Mario lelövi őket, a technika sokat fejlődött a korai fasizmus óta, a mai Cipollák kevlár-bugyit viselnek és emberküllemű droidok őrzik álmukat.


Ballagunk kifelé az Unióból, ami az Unió szempontjából természetes mozgásirány, hiszen ha belegondolunk, hogy mit ad nekünk az Unió és mit adunk mi cserébe, akkor teljességgel érthető vonzódásunk a keleti véresen vicces despotákhoz, a XIX. századhoz, Horthyhoz, Tisza Istvánhoz, a rasszizmushoz, homofóbiához, a női egyenjogúság gyakorlati megtagadásához.
Persze szavakban rettenetesen nagy demokraták  vagyunk, jóllehet a mai hatalom a demokrácia fogalmát a Váli-víz partján vívott győztes háborúkban tudatosította: enyém a vár, tied a lekvár!
És valahol arrafelé ragadhatott rá az a mentalitás is, mely szerint nem azt kell nézni, amit mond, hanem azt, amit tesz.
Ez a ravaszkodó sunyiság egyébként egybevág a korszellemmel, a közéletet - leánykori nevén politikát - mára lenyomta a közhit.
Azé a hatalom, akinek hisznek, és annak hisznek, aki jobban tudja ijesztgetni a média fogyasztóit, végtére is a kereszténység is a pokolnak köszönheti népszerűségét, ha jól belegondolunk.
Már jelszó szinten se a dolgozó népé minden hatalom, a ravasz bunkó bevette a Budai Várat, kellő szerénységgel onnan ítél eleveneket és holtakat, onnan szórja a pénzedet a hobbijára, más országokban hazai szavazatvásárlásra, családja feltőkésítésére.
Láthatólag nem tart attól, hogy egyszer a felháborodott tömegek Szent Gellért példáján lelkesülve lehajigálják a számára épített teraszról a Dunába - és igaza is van.
Ezzel a néppel ezt meg lehet tenni, hát akkor ő megteszi, minden erkölcsi skrupulus nélkül.
Ami erkölcs híján nem is csoda. 

Hogy ma ő mondhatja meg, kik élhetnek Magyarországon, az csak azt bizonyítja, hogy téveszméje - mely szerint az ő szent személye egyenlő Magyarországgal - fixálódott, maga is hisz benne, és aki mást képzel, az magyarellenes, ha magyar egyébként, akkor is.
Persze nem kizárt, hiszen van antiszemita zsidó is, mint ahogy cigányellenes cigányra is találhatunk példát, de attól tartok, hogy elképzelése mégsem állja meg a helyét, és ennek éppen ő ágyazott meg szorgos tevékenységével.
Így aztán minden szép reményével szemben a magyarok számára nem túl vonzó a kínai vendégmunkások ötlete, ahogy az ukránok magyar nyugdíja se tetszik, és éppen csak túl vagyunk a legmagyarabb magyarok román identitásának felfedezésén.
Nincs ebben semmiféle politikai tudatosság, az SI-faktor (sárga irigység) diadala ez, nem szólva az átlagmagyar gyermeteg hiszékenységéről - migránsügyben, Kína magyarországi terjeszkedése ügyében, a zsidók vízivási képességének tekintetében, a brüsszeli buzik - mínusz Szájer, mert ő  a mi barátunk - tevékenységének mibenlétében, a magyarság üldözöttségének mítoszában.
Az életünket is Nagyurunk rendezi be, Apa olvas, Anya főz, Kinder, Küche, Kirche, a gyerek közjószág, a tudós asszonyság, ő meg egy szociopata maffiózó, de ezt - sajnos - még nem ismerte fel mindenki.
Az meg, hogy rendszeres pszichiátriai kezelés alatt áll, nem lényegi kérdés, szeretett népe betegebb, mint ő.

De abban igaza van, hogy ha minden az eddigiek szerint folytatódik, nekünk kampó, hogy idézzem a klasszikust, de ha nem, lehet, akkor is.
A biológiai fegyver bevetéséhez nem kell repülőgép, elég elengedni egy vírust, aztán kínai vakcinával harcolni ellene, hadd hulljon a nyugger, aztán mikor már elegen hullottak a nyugdíjak kifizetéséhez, akkor majd lehet adni a harmadik oltást - a meggyőző fellépéséről elhíresült Müller Cecília majd megmagyarázza, miért volt ez így szakszerű, ahogy volt.
Kíváncsi vagyok, mikor elégeli meg az ország ezt az egyre agresszívabb, egyre pofátlanabb Übü-királyt, aki - lássuk be - igen tehetséges zeneszerző, hiszen sok esetben még a mi zenészeink is az ő kottájából játszanak számára kedves és hasznos dallamokat fújva.
Nem vagyok túl optimista, de reménykedem.
Ceausescu is a saját maga által összehívott tömeggyűlésen szónokolt, aztán egy óra múlva már helikopteren menekült.


Nem is tudom - lehet annyi üzemanyagot tankolni egy helikopterbe, amennyi elég Bakuig?


:O)))