Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

A szocialista szimpatizánsok és a párttagok egy része nagyon szeretné, ha Gyurcsány és Mesterházy egy asztalhoz ülne, tisztáznák a problémákat, majd összefogva együttesen harcolnának azért, hogy a Szocialista Párt leváltsa a Fideszt a következő választáson.
[Image]Nagyon szép az elképzelés, nagyon szívmelengető lenne a dolog, tulajdonképpen lehetne is azonosulni vele, csak ennek éppen értelme nem lenne, mivelhogy a dolog az utópiák birodalmába tartozik.
Nem annyira Gyurcsány és Mesterházy miatt, inkább a Szocialista Párt mai helyzete miatt.
A Szocialista Párt problémái nem mai keletűek, és aki azt hiszi, hogy Gyurcsány okozta a problémákat, az bizony nagyot téved.
A gondok már Gyurcsány politikai színrelépése előtt is léteztek, de ahogy most, akkor sem volt érdeke az aktuális vezetésnek változtatni a dolgokon.
A problémák egyik oka a párt befeléfordulása volt, a párton belüli mobilitás megszűnt, a párt felső vezetésébe új emberek nagyon nehezen vagy sehogy sem kerülhettek be, ugyanazok a személyek ugyanazokat az elveket képviselve, ugyanolyan módszerekkel csinálták a változó körülmények között a politikát, rendre ugyanazokat a hibákat elkövetve.
Másik ok a vezetés gyakorlati bírálhatatlansága volt, a belső vitákat nemigen szerette a pártvezetés, olyan meg, hogy önálló véleményt képviseljenek egyes párttagok, szentségtörésszámba ment.
A párt politikailag és személyi összetételét tekintve is úgy járt, mint Lót felesége, amikor hátralesett, megtekinteni az égő Szodomát és Gomorát, élettelen sóbálvánnyá változott.
A párt tagsága statisztává szürkült, a megmondóemberek legitimálásán túl nemigen volt dolguk a politikával, lényegi kérdésekkel szinte soha.
Ebbe a helyzetbe robbant be Gyurcsány, aki a választási ciklus felénél saját maga számára is meglepő módon kapta meg a lehetőséget, hogy átformálja a szocialisták politikáját és egy korszerű, a nyugat-európai normáknak is megfelelő pártot hozzon létre a romokból.
Persze a párt felső vezetőinek nemigen tetszett, hogy valaki megbolygassa a már szépen bebetonozott belső erőviszonyokat, és a pártvezetés javaslatának ellenére élre törjön, de tenni ellene nem tudtak, nem tudtak mit kezdeni Gyurcsány agilis, offenzív magatartásával, nm tudtak mit szembeállítani az általa megfogalmazott célokkal és átmenetileg visszahúzódtak.
Aztán jött a győztes választás és jött az őszödi beszéd és jöttek a piti helyezkedések, az apró megalkuvások és a felkészülés a Gyurcsány utáni időkre.
Nem, nem politikailag, hiszen Bajnai technokrata kormányzásának egy éve alatt éppenséggel lett volna módjuk egy új politikai cél és eszközrendszer kidolgozására, de az égadta úrvilágon semmit, de semmit sem csináltak azon kívül, hogy beletolták Lendvai Ildikót egy olyan szerepkörbe, amelyiktől teste-lelke viszolygott, talán éppen azért, mert ismerte régi vezetőtársai mentalitását.
Aztán jött a fiatalítás, ami abból állt, hogy megnézték, hogy a még funkciószűz, de már politikát szagolt mankómentes vezetők közül ki az, aki nem állt ott az Aurórán, mikor az tüzet nyitott a Téli Palotára, és ráakadtak Mesterházyra.
Ezzel ki is merült a fiatalítási láz, Mesterházy meg hozta az elvárt formát – igaz, nem is tehetett mást, hiszen természetes emberi törekvés a megfelelni vágyás egy ekkora kihívásra.
Márpedig a mai struktúrában csak akkor van számára esély, hogy majd, ha a természet megtette a magáét, akkor esetleg a saját elveit tudja képviselni, ha ma a mások elveit teszi magáévá.
Tulajdonképpen nincs nehéz dolga, hiszen Gyurcsányt utálja, mint Fejenagy a kukoricagölödint, azt hiszem a léptékkülönbség okán.
A kérdés ekként úgy merül fel, hogy össze lehet e békíteni e tüzet és a vizet.
Nem Mesterházyt Gyurcsánnyal, hiszen ez talán még a kölcsönös sérelmek dacára is menne, hanem a Mesterházyt felhasználó politikusokkal kellene kiegyezni, márpedig ez a mai helyzetben már nem megy.
Nem egy esetből derül ki az, hogy ezek az emberek nem képesek tovább látni a pillanatnyi érdekeiknél, és nemhogy békülni akarnának, de minden mozdulatukkal Gyurcsány eliminálására törekszenek, tulajdonképpen ők a magyar politika zenekrának kontrásai ott, ahol most éppen Orbán a prímás.
Ők nem akarnak békülni, sohasem akartak, most sem teszik.
Hogy az őszödi beszéd kiszivárgott, emögött sem a KGB-t vagy a CIA-t kell keresni, hanem sértett szocialista politikust/politikusokat.
Ma nem azon kellene szenvedni, hogy a Szocialista Párt Demokratikus Koalíció Platformjának javaslatait a kongresszushoz hogy merték megfogalmazni egy legális és szabályos pártfórum tagjai, hanem azon kellene dolgozni, hogy a platformok javaslatait milyen formában vigyék a tagság elé, hogy a kongresszusi küldöttek majd felkészülten tudjanak dönteni felőle.
Ehelyett a párt többi – egyébként emberemlékezet óta egyetlen javaslatot nem jegyző, csak lózungokat hirdető - platformja látványosan egységet demonstrál, és biankó csekket akar aláíratni azzal az egy platformmal, amely az összes közül egyedüliként azzal foglalkozik, ami minden platform dolga lenne: a párt megújulásáért dolgozik.
Nem egyszerű dolog ez, de itt a libát a rókával kellene összebékíteni azon az alapon, hogy mindkettő enni akar.
Hát igen, csak a liba szép narancssárga kukoricát, míg a róka libát.
A fő probléma pedig nem is a párton belül jelentkezik, hanem a társadalmi támogatottság területén.
Fogy a Fidesz szavazóinak száma, de nem nő a szocialistáké.
Ez egybevág a hétköznapi tapasztalattal: minden második volt szocialista szavazó és minden baloldali vagy liberális fiatal azt mondja: ”ezekre soha többet nem szavazok!”
Márpedig itt a kérdés nem az, hogy hány párttagot tud maga mellé állítani Mesterházy politikája, hanem az, hogy hány szavazó megnyerésére képes.
Hadd ne prognosztizáljam.
És ez a nagy baj, amit fel kellene ismerniük azoknak, akik bíznak egy Mesterházy-Gyurcsány megegyezésből fakadó választási eredményességben.
Téves az elképzelés.
Ezt a harcot a párton belül meg kell vívni, annál is inkább, mert látszik, hogy a párt mai vezetői ezt el szeretnék kerülni és Gyurcsányt még a dolgok komolyra fordulása előtt el szeretnék távolítani.
Mellesleg akkor, amikor a Fidesz a legvadabbul támadja és amikor melléállni minden tisztességes embernek kötelessége lenne.
Persze ez sokaknál nem szempont, a szempont a változatlanság.
Hogy aztán menjen minden tovább a hetvenes évek pártmunka-stílusában: az előterjesztéssel egyetértek elvtársak, de javaslom, hogy a „munkás” szót az első oldal harmadik bekezdésében cseréljük ki a „dolgozó” szóval, köszönöm elvtársak!
Szóval vannak ilyen dolgok az életben: vágyunk rá, elképzeljük, hogy de szép is lenne, minden nap a libacombot rágcsálni, de a lelkünk mélyén tudjuk, hogy nincs a dolognak realitása.
Új Szocialista Párt kell, vagy ha az nem megy, egy másik pártra van szükségük a baloldali értékeket elfogadó szavazóknak, és az sem baj, ha ehhez arra van szükség, hogy ez a párt elfogadjon liberális és  demokrata elveket is.
Mindenesetre szociálisan érzékeny és reális programot kell, hogy célul tűzzön, emellett az sem baj, ha megnyerő képet mutat a választók felé.
Szóval, bízzunk a közös értékek felismerésében, de tartsuk szárazon a puskaport…


:O)))