Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]
Ráizgultunk a kémekre, ami nem is csoda, hiszen olyan titokzatos ez a világ, még én is szeretnék benne szerepet játszani!
Dőlne a lé és ott hevernének a lábaimnál a világ legizgalmasabb női,. én meg blazírt képpel odavetném: PuPu vagyok, Steve PuPu...
A világ legizgalmasabb nőit meglepném szokatlan szexuális akciómmal, kihúznám a bugyijukból a gumit, csinálnék belőle egy csúzlit, amivel aztán úgy tökön lőném a Viktort. hogy a sziszegése Brüsszelig hallana.
Bár kémnek lenni kockázatos elfoglaltság, meg  aztán ezek a legizgalmasabb nők is, ugye - eszembe jut a régi vicc, a kémek találkozójáról, ahol a dúskeblű, hosszúcombú szőke démon a   vendéglő asztalánál odasúgta az orosz katonai attasé tizenhatodik helyettesének: Szeme se rebbenjen, ha a lába a combjaim között a tökömhöz ér, X-13 vagyok!
Ismereteinket a kémek világáról krimikből és filmekből építgetjük, ami azért rossz hír, mert manapság a titkosszolgálatok tevékenysége kissé eltér az elképzeléseinktől. 


Talán az sem lenne baj, ha tisztában lennénk a fogalmakkal.
Hírszerzés mióta világ a világ, és a bumburnyákok hordája a bimbilik hordája mellé költözött - létezik.
Mindenki, aki tartott valaki mástól, iparkodott információkat kapni annak szándékairól, állapotáról, fegyverzetéről, társadalmi mozgásairól, hogy adott esetben felkészülten várhassa az esetleges konfrontációt, a szükséges ismeretek birtokában szervezhesse meg támadását vagy védekezését.
Ilyen tekintetben a világ nem sokat változott, ma is létezik hírszerzési tevékenység, mert jó döntéseket hozni csak hiteles információk birtokában lehet.
A hírszerzés eszközei, módszerei viszont az évszázadok során sokat változtak, a technikai felszereltség sem azonos a régmúlt eszközeivel, ma már a számítógépek algoritmusai szűrik ki a hírközlő eszközök forgalmából a megrendelőt érdeklő részleteket, személyeket.
James Bond ma megrendelés híján valószínűleg éhendöglene, viszont nem kellene lehúznia a cipőjét, és a füléhez szorítania a sarkát, ha telefonálni akarna Timbuktuval.
Abban a világban, melyben ha érdekel, hogy hogyan működik egy autómosó és rákeresel az interneten, mire is a következő naptól kezdve ezer ajánlatot kapsz autómosó berendezésekre, nem lehet csodálkozni azon, ha a tömeges kommunikációból kulcsszavakra keresve szűrik ki bármely rendszer ellenségeit, vagy a szükséges információkat - akár személyre bontva is.
Kínában ma már pontozzák az emberek viselkedését, az arcfelismerő rendszerek bárkit beazonosítanak, nem használ az álszakáll, a paróka, a smink - a gép tévedhetetlen.

A hírszerzés állami szinten legális tevékenység, szokásos bázisai mindenhol az államok külképviseletei, ahol nyíltan vagy meglehetősen átlátszó fedésben dolgoznak a hírszerzők, akik többnyire a helyi, legálisan hozzáférhető hírek elemzésével és célorientált gyűjtésével foglalkoznak.
Ha illegális eszközöket használ valaki hírszerzésre, vagy olyan titkos adatokat hoz más államok hírszerzőinek tudomására, melyekhez helyzeténél fogva legálisan vagy illegálisan hozzáfért, akkor azt akár kémnek is nevezhetjük.
Ezek az emberek pénzért vagy ideológiai meggyőződésből, esetleg hazafias indokból, de leginkább zsarolás áldozataiként lesznek egy adott hírszerző szervezet eszközei, munkatársai, mint például a hajdani londoni katonai attasénk, Belovai István is, aki elárulta a NATO-ban beszervezett ügynökeink kilétét, azokét, akik átadták a Varsói Szerződésnek az atomaknazár telepítési tervét.
Példa lehet erre a Kim Philby nevével fémjelzett, cambridge-i ötökként emlegetett csoport is, akik a második világháborút követő időkben az angol titkosszolgálatok különböző szintű vezetőiként dolgoztak a szovjet titkosszolgálatnak.
Bár a módszer ma sem ismeretlen, de a mai hírszerzés inkább az információtömeg számítógépes feldolgozásán alapul, ezért is következhetett be az a helyzet, hogy például a Krím elfoglalása során a csapatok vezetése kissé anakronisztikus módon a modern tömegkommunikációs eszközök és a számítógépes hálózatok kikerülésével futárok, papír és ceruza felhasználásával történt.


A mai tömeghisztéria a kínai egyetem vagy az orosz bank körül inkább politikai módszer, mint reális veszély.
Nem kell ahhoz Magyarországon lennie egy hírszerzőnek, hogy a dolgát végezze, a műholdak minden tíz centinél nagyobb tárgyról képet adnak, az egyetemeken mindenhol jelen vannak az állambiztonsági szolgálatok, hiszen onnan szerzik humán-erőforrásaikat, a számítógépek mindenhol működnek, a hírszerző ügynökségek pedig mindenhol teszik a dolgukat, miként a külképviseletek erre kijelölt munkatársai is.
És az állami alkalmazottak is, töltsenek be bármilyen posztot.
Hogy hány embert sikerül egy-egy országban beszervezni, azt meg úgysem tudjuk meg, az "alvó ügynökök" néha évtizedekig inaktívak, csak szükség esetén aktiválják őket beszervezőik.
Szóval, csak nyugodtan, az üzletmenet a megszokottak szerint folyik, a Nyugat retteg a keleti befolyás növekedésétől, a keleti országok meg iparkodnak gazdasági-politikai pozíciókat foglalni ellenfeleiknél.
A huzakodás többezer éve folyik a hatalomért, a területért, az erőforrásokért.
Az előadás színes, remekül lehet szórakozni rajta, ha az ember televíziós sorozatként szemléli, de talán még így járunk a legjobban.
Merthogy a szerzők gátlástalanok, az érzelmeinkkel, a hazaszeretetünkkel szeretnének játszani, és nemigen kedvelik a problémák értelmi közelítését.


Szóval csak kritikával és gyanakodva, - és a fő kérdés mindig: Cui prodest?


:O)))