Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Felértékelődik Magyarország számára a kazah térség - jelentette ki az atv.hu szerint Asztanában Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki szerint ezt jelzi, hogy csütörtökön népes magyar kormányzati-üzleti delegáció érkezett az ázsiai országba. Hát ezen már csak röhögni lehet, valóban. Szerintem a magyar diplomácia az utóbbi másfél évben egyetlen feladaton dolgozik: keresi azokat az országokat, ahol egyáltalán még hajlandók szóbaállni a Mi Dicsőségünkkel, kinek növessze Allah hosszúra a szakállát, dúskeblű hurik zengjék dicsőségét és hálás népe aranyozza be azt a szerencsés zacskót, mely mérhetetlenül értékes génjeinek kiapadhatatlan forrását rejti! Így aztán Kazahsztán felértékelődött, miután húsz éven át leértékelődött és majd további húsz év fáradságos munkájával eljuthatunk tán oda, ahol húsz évvel ezelőtt tartottunk. Merthogy ott voltunk mi Kazahsztánban, méghozzá a tűz – pontosabban az olaj – közelében, aki nem hiszi, kérdezzen meg valakit, aki még látott alanyi jogon járó egészségügyi ellátást meg SZOT szállót, hogy mit mond neki Tengíz. Mindenesetre a fideszes fiúk is buzgón verték szét az évtizedes kapcsolatokat, a szakembergárdát, merthogy volt idő, mikor a Vegyépszer még nem autópályát épített, hanem Orenburgot meg Tengízt, - állítólag a Vezér édesapja is ott erősítette a testvéri kapcsolatokat – csak később lett a fiúk kedvenc mosógépe. Mindegy, miután sikeresen nullára játszottuk magunkat és a helyünkre benyomultak a nyugati óriáscégek, most kezdhetjük építeni a kapcsolatokat – ez egyébként helyes is lenne, ha nem azok tüsténkednének a dolog körül, akik a lerombolásban oly sikeresek voltak. Kínát is szeretjük újabban, kaptunk is egymilliárd eurós hitelt az államadósság csökkentésének jegyében. Ránk is fér már a siker ezen a területen, mert mióta a Vezér a Közgazdaság Atyja, azóta ez a rohadt államadósság egyre csak nő, mint kisliba a csalánosban, - hát most megpróbáljuk unortodox módon csökkenteni. Ha helyünkre akarunk találni a világban, akkor tudnunk kell, hogy Kína Dél-Szudánnak, mely vagy kilenc hónapos múltra tekinthet vissza, nyolcmilliárd dolláros hitelt nyújtott… Viktor úgy vigyorgott a kínai miniszterelnökre, mint szűzlány, akit szexni visznek, annak meg nem tűnt fel a magyarok egy részének viselkedésében semmi, hiszen a kínaiak szerint a köpködés nagyon egészséges szokás. Csak azon csodálkoztak, hogy miért a földre kell köpni, mikor a köpőcsésze sokkal higiénikusabb. Lehet, rendelnek is Herendről egy, úgy hat-hétmillió darabos próbaszériát - a két nép újjászülető barátságának jegyében a míves edényre kívülről a Nemzet Főmérnökének képe kerül majd, dús aranyozással, de szó van bilik készítéséről is, ott a kép az edény belsejében kerül elhelyezésre. Azt ábrázolja majd, amint a Vezér tátott szájjal csodálkozik a kínai nép dicsőséges munkasikerein! Hogy a Vezér idióta, az bár sajnálatos, de ne ellenkezzünk a sorsunkkal - őt dobta nekünk a gép. Ellenben az félelmetes, hogy kikkel veszi körül magát. A vezetőt elsősorban az minősíti, hogy milyen beosztottak dolgoznak neki, hiszen a tehetséges vezető nem akar egyszemélyben mindent a legjobban tudni, mert tudja, hogy az ő feladata a nagyzenekar karmesteréhez hasonló. A MI Csodálatos Maestrónk viszont azt képzeli magáról, hogy ő a legjobb hegedűs, ő fújja legszebben a szárnykürtöt és ő veri legütemesebben a dobot, talán ez lehet az oka, hogy a Négy évszakot kezdi el vezényelni, de mindegyik tételből Radetzky-induló lesz, az is hamisan és erőtlenül szól. A zenészeiről meg jobb nem is beszélni. Nem ő az egyetlen vezető, aki úgy válogatja a beosztottait, hogy egytől-egyig hülyébb legyen nála, merthogy ebből derül ki, hogy ő mennyire okos, és be kell lássuk, ebben is tehetséges. Nézzük csak meg kicsit közelebbről azokat, akik a legközelebb állnak hozzá: itt van mindjárt Matolcsy, aki a jobbkeze, mellyel nem szeretném taglalni, hogy milyen igenfontos higiéniai célokat tud elérni. Aztán a két tehetséges szóvivő, a frenetikusan tehetséges Szijjártó-Selmeczi tandem – legfőbb erényük a szavahihetőségük, és hogy mindenhez a nevüket képesek adni, - igaz, azoknak a neveknek már erősen mindegy. Vagy nézzük meg a most leváltott Réthelyi professzort, akinek elképzelhetőleg az volt a legfőbb erénye, mely alkalmassá tette arra a feladatra, melyről most kiderült, hogy betöltésére alkalmatlan, hogy tudott úriemberként viselkedni és az ilyen embert a bunkók a szívük mélyén csodálják, ha a sallerokat többre is értékelik adott és kapott állapotban is. De aztán az államtitkárok, a torzonborz küllemű és gondolkodású magyarnál is magyarabb költő, az oktatás sokat próbált gazdasszonya – szegény Szócska tisztára kakukktojásnak érezheti magát. És most meglelte a Vezér Réthelyi utódját, a nagy szociális érzékenységű lelkészt, aki majd gyönyörűen fog beszélni, csak azt nem tudni még, ki fogja irányítani a tárca napi életét, merthogy a nagypolitikát kétségkívül a Vezér személyesen, arra mérget lehet venni. De ahová nézünk a honvédelemtől a gazdaságig, a kultúrától a külkapcsolatokig mindenhol a tehetségtelenek Csomolungmáit sikerült összehordania, aki meg nem idióta, az retteg, mert élni kell, a gyereket etetni meg ruházni kell és inkább hallgat. Barkácsol a Vezér és a segédei is kontárok, gyenge emberi és szakmai minőség szinte kivétel nélkül mind. Már csak abban lehet reménykedni, hogy amikor felfedezzük, hogy a magyarokat különleges lelki kapcsolatok fűzik a busmanokhoz, akkor a hivatalos baráti látogatáson, melyen aláírunk egy ötventagú elefántcsorda megvásárlására fordítható hitelszerződést, valamelyik mélyérzésű és mélynövésű busmannak megesik rajtunk a szíve, és fenéken lövi mérgezett nyíllal a Mi Nemzeti Pigmeusunkat. Aztán majd ő lesz az ünnepi ebéd. A busmanok kicsit ugyan csodálkozni fognak, mikor előkészítik a levest – nincs ebben az emberben se szív, se gerinc, agya is csak éppenhogy, - hogy mit ettek ezen a magyarok?
:O))))