Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] A nyomozó ügyészek múlt szerdán háborús bűntett elkövetésével gyanúsították meg és őrizetbe vették Csatáry László volt rendőrtisztet, a második világháború idején a kassai téglagyárban, az ott összegyűjtött magyar zsidók ellen elkövetett cselekményei miatt. Néhány órával később a Budai Központi Kerületi Bíróság Csatáry László házi őrizetbe helyezéséről döntött.
A 97 éves férfit emberek törvénytelen kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítják.
A náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint Csatáry 1944 tavaszán, Kassán, rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott 15 700 zsidó Auschwitzba deportálásában. Nem sok háborús bűnös szaladgál már szabadlábon, a természet elvégezte azt, amire az igazságszolgáltatásnak esetleg nem volt módja velük kapcsolatban. Mindahányan megbűnhődtek valamilyen formában, mert akit nem csuktak börtönbe, az is rettegésben élte le az életét, soha nem tudhatta, mikor jönnek érte azok, akiknek hivatali kötelessége volt az üldözésük. Eichmann elfogása és halálraítélése óta pedig nem volt a világnak egyetlen pontja sem, ahol biztonságban érezhették volna magukat. Csatáry sem volt kivétel, ő is csak akkor mert hazajönni,  amikor – úgy vélte – már nem folyik és nem is  indítható ellene büntetőeljárás. Tévedett. Pedig gyanakodhatott volna, mert Kanadában éppen háborús bűntettei miatt fosztották meg állampolgárságától, tehát tudhatta, hogy tettei nem merültek feledésbe. 1948-ban állítólag Magyarországon és Csehszlovákiában is elítélték, és amikor hazajött, akkor sejthette, hogy előbb-utóbb rátalálnak. Mintha megunta volna, belecsömörlött volna a bujkálásba, - ki tudhatja? A náci háborús bűnösökre vadászó zsidó szervezet nem felejt, és az ügy számukra és valamennyi humanista ember számára nagy jelentőséggel bír. A még életben levő bűnösök, felelősségrevonásának gyakorlati szempontból tétje már nincs, hiszen az ilyen idős embert elviszi már egy erősebb tavaszi nátha is, de a lefolytatandó eljárás az utókor számára azt példázza, hogy a felelősségrevonás elől nincs menekvés, aki ilyen bűncselekményt követ el, az utolsó leheletéig üldözött bűnös marad. Két dolog van, ami túlmutat a konkrét ügy jelentőségén. Az egyik a mai magyar állam viselkedése Csatáryval kapcsolatban. Merthogy nyilvánvaló, hogy a magyar ügyészség legszívesebben azt látta volna, ha egy mohón elfogyasztott nokedlis libapörkölt után jobblétre szenderül az agg gyanúsított, hiszen rengeteg kellemetlenségtől szabadult volna meg a kormányzat. Például nem kellett volna kis időre sem abbahagyni a szélsőjobbal váltott nyelvespuszikat, emellett nem kerültek volna szóba a jelenlegi kurzus számára kellemetlen kérdések. Nem tette volna fel senki a kérdést, hogy Horthy kassai bevonulása során a rendezvény útvonalába esett-e a kassai téglagyár, valamint, hogy német-magyar kettős állampolgár volt e Csatáry, mert ez esetben bizonyára német identitása verte kutyakorbáccsal a nőket és gyerekeket. Kínos ügy ez, hiszen nem lehet másra tolni a felelősséget, már persze, ha a vád bizonyítható. Jobb lenne ezt elhúzni kis ideig és bízni a természetben, milyen szépen bejött ez Képíró Sándor esetében is, a zsidók meg ugrálhattak, dugába dőlt a tervük, hehe… Hogy ez volt a terv, az abból teljesen nyilvánvaló, hogy bár tudtak Csatáry létezéséről, mégsem mozgatták a fülük botját sem, csak akkor, amikor egy angol lap feszegetni kezdte az ügyet és benne a magyar állam és az  ügyészség szerepét. Akkor hirtelen felgyorsultak az események és a helyzet kényszerítő hatására a hatóságok léptek, őrizetbe vették, majd a bíróság házi őrizetbe helyezte azt az embert, aki ma is vallja, hogy bizonyos fajú embereket nem kedvel, ami a helyzetében azért nagy következetességre vall. Hát az öreg szadista helyzetét a bíróság vagy a természet rendezni fogja majd, a többi már részletkérdés, hiszen a tizenötezer, Kassáról a gázkamrákba hurcolt zsidó férfit, asszonyt, gyereket már senki nem tudja feltámasztani. Emellett neki is joga van a tisztességes bírósági eljáráshoz, a védelemhez, még akkor is, ha áldozatainak ez soha nem adatott meg, - igaz, azoknak a bűnére - már, hogy zsidónak születtek – a náciknál nincs bocsánat. A másik dolog, ami figyelmet érdemel, az a magyar jobboldal – nehéz nem egyenlőségjelet tenni közéjük és az újnyilasok közé – reakciója az ügyre. Az, hogy vérdíjat tűztek ki – igen, ezzel a kifejezéssel - az ügyészség közönye és Csatáry felelősségrevonásának elmaradása ellen tüntetőkre, csak az egyik fele a dogoknak, mert a jobboldali média igyekezett sürgősen megteremteni az öreg szadista baloldali pandantját, és megtalálni is vélte Mansfeld Péter bírósági eljárásának ügyészében. Hogy a két ügynek semmi köze egymáshoz? Kit érdekel, - ha valami nem igazán tetszik a szélsőjobbnak, rögtön előrángatják ezt a szerencsétlen kis deviánst, aki egy lopásért kapott ítélettel a háta mögött mai terminológiával szólva terrorcselekményeket szervezett és követett el, aki fegyveresen autókat lopott, rendőrt ejtett túszul, katonatisztet indult gyilkolni, elfogása után az ágya vaslábát használva fegyverként rátámadt őreire és szökni próbált. Szerencsésebb időkben valószínűleg megkapja a maga tíz évét, de ezek nem voltak szerencsés idők, ezek a megtorlás évei voltak, és akkoriban az volt a vélemény, hogy aki elég idős ahhoz, hogy fegyvert emeljen a hatalomra, az cselekménye büntetéséhez is elég idős. Minden életért kár, egy fiatal életéért tán méginkább, Mansfeldnek is lehetett volna több szerencséje a kevés esze mellé, nyugodjék békében. A Csatáry által halálba indítottaknak még egy tárgyalásra sem volt joguk, a Mansfeld-per  ügyésze pedig nem verte kutyakorbáccsal sem Mansfeldet, sem a nőket, sem a gyerekeket. A jobboldal védi hősét, vadul keres mentőkörülményeket, meg baloldali összevetési alapokat és éppencsak azt nem mondja ki nyíltan, hogy Csatárynak tulajdonképpen igaza volt, kár, hogy nem rugdosta is a zsidókat. Nekem csak az fáj, hogy nincs egyetlen igazi konzervatív úriember sem a pályán, aki azt mondaná, hogy ha ez igaz, akkor nekem sem tetszik a dolog, és az én adataim is közzé lehet tenni a Kurucinfón. Vagy ez minden jobboldali honfitársunknak tetszik? Komoly dilemma ez, jó lenne végre eldönteni…
:O)))