Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Írtam már róla, a helyzet azóta nem sokat változott.
Attól se sokat változik, hogy Kövér László a maga határozott módján hangot adott nemtetszésének a Fidesz köreiben fellelhető korrupció, botrányok és rongyrázás ellen.
Ő sem mentes persze azoktól a bűnöktől, melyeket most párttársai szemére vet, emlékezzünk csak Kövér Szilárd legendás nyomdáira, de úgy tűnik, - talán egyedüliként virtuális pártja vezérkarából - belőle még nem tűnt el teljesen a veszélyérzet.
Ugyan tudja, hogy erkölcsi téren tettestársaival nemigen tud már mit kezdeni, de legalább a látszatot őrizni törekszik.
Ő talán az egyetlen, aki merheti vállalni annak kockázatát, hogy akár Orbánnak is felvessen egy-két kényelmetlen témát, hiszen ő régi harcostárs, s a régi harcostársaknak vannak bizonyos privilégiumaik.
Azért persze a régi harcostársak helyzete sem egyszerű, ezt Sztálin elvtárs óta tudjuk.
Természetesen az ő lehetőségei sem korlátlanok, volt már, hogy Orbán megfegyelmezte őt is, de a többiekhez képest ő a császár, hiszen a többiek egytől-egyig szánalmas csicskák.
Az utolsó potentát, aki még számított valamit, az a Publimont sáncai mögött várja a számára kiutalt jégcsákányt.
A többi régi harcostárs ma már nem tényező, emellett a szájuk be is van tömve kövér pénzkötegekkel, melyekről vétkes könnyelműség lenne lemondani.
Az új katonák és egyszerhasználatos caporegiméik pedig könnyen helyettesíthetők, hiszen darab-darab, úgyis azt kell tenniük, amit a Vezér előír számukra.


A banda szervezeti felépítése klasszikus és egyszerű: minden kérdésben Orbán dönt, élet-halál ura, ő szabja meg, hogy kinek mennyi jut a zsákmányból, minden szál az ő kezében fut össze.
Eleinte ez üzemelt is rendesen, csak menet közben egyre több lett a szereplő, egyre éhesebb szereplők jöttek, és ezeket etetni is kellett, a vezér marka meg el volt foglalva azzal, hogy a saját zsákmányát tartsa, így aztán időnként egy-egy szál kicsúszott a kezéből
A zsákmányt árgus szemmel figyelték a vazallusok, és ahol szerét ejthették, megkaparintották a felügyelet nélkül maradt mócsingokat, és oda-odakaptak hozzá.
Nem egy nagy teljesítmény, de sokuknak még annyi esze sem volt, mint a Vezérnek, aki legalább a szómágia szintjén képes még hülyébbé tenni egyébként is ostoba választóját, elhitetve vele, hogy a saját telkén épített stadionra fordított adóátengedés nem közpénz.
A buzgó vazallus lop, mint a szarka, és valami morbid pofátlansággal Voldemort nagyúrnak szólíttatja magát, jóllehet ilyen nevű hiéna eddig még nem szerepelt sem egyetlen irodalmi műben, sem a Nagy Magyar Politikai Állatkertben...
Magyarember hajlamosa világot pragmatikusan szemlélni, az ég kék, a fű zöld, a politikus lop, hát hadd lopjon, míg én is lophatok, ugye, - de a helyzet az, hogy a kisembernek ma már gemkapocs és filctoll se jut, ellenben mehet rabszolgának a helyi potentátokhoz.
Ez a potentátnak sem túl jó, mert a közmunkás névre hallgató Tamás bátyát könnyen felválthatja egy potenciális John Brown, úgyhogy hátat fordítani neki egyre kevésbé biztonságos.
Embertársaink rabszolgasorban tartása ugyan kielégíthet bizonyos mentális igényeket, de Kunta Kinte jövedelemtermelő képessége alacsony, és gondolni kell lassan azokra az időkre is, amikor majd az Európai Unió fejőstehenének teje elapad.


A tolvaj szolga mohó is.
Elég megtekinteni a "Csengetett, mylord?" című sorozatból Alf Stokes-t, és már előttünk is van a hamisítatlan fideszes potentát, aki fapofával és mohón lop.
Az új generáció még félelmetesebb, ezeknek nemhogy erkölcsi gátlásaik nincsenek, de az erkölcs fogalmát se ismerik.
Ehhez társul maga a Vezér, aki az idők folyamán végképp elszemtelenedett, és ma már nem érzi szükségét annak, hogy a lopásait, az általa elkövetett törvénytelenségeket, nepotizmusát különösebben takargassa.
Ő az, aki kinevezi Karakot libajóléti államtitkárnak az ólba, majd a libák combjait, mellét és püspökfalatját visszakéri, hiszen ő a magántulajdon szentségét hirdeti.
Ő nem valami büdös komcsi, márpedig ami az övé, az az övé...
Mert övé az ország, a hatalom és a dicsőség, mígcsak valaki meg nem elégeli , és nem tesz róla, hogy ne tartson ez örökkön-örökké.
A diktátoroknak általában nem adatik meg a könnyű halál...


Kövér aggódik.
Aggódik a hatalomért, aggódik a megszerzett zsákmányért, és próbálja visszaszorítani a mohó hiénafalkát, de sok sikert nem jósolok neki.
Ellenben ha sokat lelkiismereteskedik, könnyen megérheti, hogy ő is Simicska sorsára jut, és még örülhet is, ha nem esik le a létrája az autójáról.
Mindenesetre, most épül a rezidenciája, ami talán egy stadionnyi pénzbe ha kerül.
Ez lesz a második házelnöki rezidencia, mert az első nem elégítette ki az igényeit - nem fért be a bajusza az ajtón.
De kell ez neki, mint falat kenyér, merthogy mi lesz, ha vendégeket kell fogadni neki, csak nem csóróskodhat egy Házelnök?
Már csak azt nem tudom, hogy hova fognak erkélyt építeni a Parlament kazánházára, ahová a rezidenciát telepítik, ha már nem jutott neki hely a Várban, hacsak nem a kéményt alakítják át kilátóvá?
Majd meglátjuk.
[Image]Miként azt is, hogy lesz-e foganatja intelmeinek, vagy az eddigieknél is jobban háttérbe szorítják a feltörekvő új undokok.
Nem is tudom, mit kívánjak neki, de optimista nem vagyok, az inga ki szokott lengeni szélső pontjáig, most se lesz ez nagyon másként.
Hogy ez lett a rendszerváltásból, abban ő is benne van, vastagon.
Talán valaha nem ezt akarta.

Ma már mindegy, mit akart...

:O)))