Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Újabb izgágák tűntek fel a porondon, viszketegségük a régi, a recept sem új, kissé a Vezér receptjére hajaz – a múltat végleg eltörölni, ez a szent cél. És akkor majd jövünk mi, a torzonborz küllemű tiszták, bálnavédők és elnökgyártók, akik majd más politikát csinálunk, mert lehet az más, majd meglátjátok, meg mi, mindahányan a koleszból, akik majd fülkeforradalmilag eltöröljük az elmúlt hatvanhét évet, meg mi, akik majd új baloldalt csinálunk, persze összefogva mindenkivel, akik mi vagyunk. Mert mi vagyunk az egyedül hitelesek, a bölcsek kövének fényesítői, a Nagy Recept birtokosai, majd mi megmutatjuk a világnak, meg nektek, kis köcsögök, hogy hogyan kell ezt csinálni. Először is el kellene valahogy takarítani benneteket, mert igencsak útban vagytok nekünk azokkal a sok zűrzavaros veszekedéseitekkel, ahol még a saját hangunkat sem hallhatjuk, nemhogy mások hallanák azt.
Lesajnálunk benneteket szocialisták, demokraták, hiszen olyanok vagytok – amilyenek, mígellenben mi minden reggel elégedetten tekinthetünk a tükörbe, hiszen onnan egy roppant fasza gyerek vigyorog vissza ránk, gondterheltté csak az ajtón kilépve válik. Hogy lesz ebből állami támogatás, még mindig beférünk egy albérleti szobába, igaz, az ágyon már van, hogy hárman is ülünk…. El is mondjuk fűnek-fának, hogy mecsoda csodagyerekekkel van dolguk, akik olyanok lesznek, mint a liba, melyet Aaron Peirsol hátúszó világbajnok nemzett, háton is tudnak majd úszni és már folynak a kísérletek, hogy repülni is tudjanak, mert az nem létezhet, hogy őket is kössék a fizika, nota bene a politika törvényszerűségei. Korunk gyermekei ők, hiszen akkora bunkók, hogy az ősember boldog lett volna, ha kézbe kaphatja őket, rögtön annyi lett volna a kardfogú tigrisnek! Először is el kell határolódni mindattól, ami baloldali, azt pedig, hogy mi és ki a baloldali, ők fogják megmondani, mint ahogy mások meg azt mondják meg, hogy ki a magyar, megint mások meg, hogy hogyan kötelező egy liberálisnak gondolkodni, oszt ha nem úgy gondolkodsz, annyi a macskádnak! Aztán gusztusos akciózásba kell kezdeni, például kiszemelni erre egy temetőt és ott hirdetni meg a kommunizmus végét, ami Kína világhatalmi helyzetét tekintve kissé elkapkodottnak tűnik, a hazai helyzet tükrében viszont kissé megkésettnek, nem sokkal, csak úgy húsz évvel. A jóérzésű embernek hányingere támad, amikor olyan halottak között felünősködnek, akik az életüket adták a hitükért, mely egy igazságos és emberbarát társadalomról szólt, miközben nekik lövésük sincs arról, hogy milyen társadalmat is szeretnének építeni, csak néhány üres lózungot mantráznak. Mindenesetre ez a szituáció nem fest valami bíztató képet az új viszketegek agytrösztjének szellemi és morális helyzetéről, a kívülálló meg bánatosan szemléli, hogy már megint megfinanszírozott valaki egy kvázi-pártot, melynek egyetlen feladata, hogy a baloldalt porhanyós állapotban tartsa. Namármost sikertelenségre vannak ítélve, merthogy Magyarországon ezt a feladatot elvégzik maguk Az érintett pártok, méghozzá remek hatékonysággal. Legjobban az tetszik, hogy minden ilyen gittegylet azzal kezdi, hogy ők majd aztán megteremtik az új egységet, ami igen szép törekvés, csak aztán gyorsan felsorolják, hogy kikkel nem akarnak összefogni, és a végére kiderül, hogy ott állnak magukban, mint Viktor a lakodalomban. Hogy honnan veszik ezek az emberek a bátorságot, hogy olyan pártokat fikázzanak le, melyeknek van vagy száztíz éves múltjuk, vagy melyeknek olyan-amilyen, de legalább koherens víziójuk van a jövőről, ezt az Úr sem tudja. Percemberkék, el fognak tűnni, mint ahogy eltűnt a Szolidaritás, gyakorlatilag eltűnt a Milla, eltűntek nagy reményekkel kecsegtető politikusok, Szili Katalin pártja, a liberális pártcsírácskák, ambiciózus vezetőikkel együtt. Mikor a Milla tüntetésén bejelentették, hogy párttá alakulnak, nem tudtam, sírjak vagy röhögjek, mert azt azért nem tartottam valami nagy eredménynek, hogy a Szolidaritás mellé még egy pártkezdeményt toljunk a színpadra, melyen már így is túl sokan hemzsegnek. Unom őket, mert egyetlen programpontjuk van: bele kell rúgni Gyurcsányba, de ha már arra járnak, akkor a Szanyi hátrahúzódása óta, ha lehet, még jellegtelenebb szocialistákba is. Apropó, szocialisták. Nézem csak a minap a kis vörös négyszöget az MSZP felirattal, talán még Gyurcsány találtatta ki meggyvörösre, pedig akkor még nem is gondolta volna, hogy megy… Mit látok, - a meggyvörös megy át narancsvörösbe. Vagy én lettem színvak, vagy a szocialisták gondolják azt, hogy ez ma a fontos dolog, ki tudja? Mindenesetre nekem a vörös zászló vörösen tetszik, ha úgy tetszik, vérvörösen, mint mindenhol a világon, ahol baloldal vagy munkásmozgalom létezik. Márpedig addig, ameddig nem lesz egy párt, mely büszkén a magasba emeli a vörös zászlót, addig itt hiú álom a baloldalról beszélni. Huszonhárom éve hátrálunk szakadatlan, majd negyedszázada sunnyogunk Sztálin miatt, jóllehet a baloldal adott ennek az országnak évszázadok óta először – és úgy tűnik, tán utoljára is - gyarapodást, békességet, a szegényembernek felemelkedést, emberi tartást, a gyerekeknek perspektívát és nem utolsósorban biztosnak mondható megélhetést. Hogy talán lehet úgy baloldalinak lenni, ha megtagadjuk saját múltunkat, az illúzió, vagy szándékos félrevezetése a népnek. Itt mindenki össze akar fogni valakivel, ki a liberálisokkal, ki a konzervatívokkal – ez dicséretes, de ez csak átmeneti összefogás lehet, merthogy más és más érdekek és értékek motiválják a nagy egyetértés résztvevőit. A baloldalnak elsősorban a szegényemberekkel, az alsó-középosztály és attól lefelé, a nyomorgókkal vagy a nyomor felé tartókkal, a kis földjén az új földesurak szorításában vergődő paraszttal kell összefogni, meg a földnélküli zsellérrel, a falusi kisegzisztenciákkal. Őket kell megszólítani és meggyőzni arról, hogy az a párt, mely felemelte a vörös zászlót, az ő érdekeikért dolgozik, mert lehet olyan kapitalizmust is csinálni, ahol az ő érdekeiket is figyelembe veszik. Ők vannak ugyanis többen. Nem volt, és nem is lesz még vagy tízezer évig magyar kommunizmus. De azért az átlagembernek tán lehetne addig is emberhez méltó életet élni. Utópia lenne?
:O)))