Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

 [Image]

Már megint vége van egy évnek, az érettebb népek már megint csodálkozhatnak egy sort, hogy milyen gyorsan repülnek a napok, és jóleső nosztalgiával emlékeznek gyermekkorukra, melyben két iskolai szünet között egy örökkévalóság feszült.
Valószínűleg ma sincs ez másként, habár erre nem mernék fogadni, annyi minden megváltozott a környezetünkben, miért éppen az időérzékelés ne változott volna meg, nem igaz?
De a naptár azért nem hazudik - üdítő kivételképpen, és valószínűleg egyelőre - az évnek vége van.
Némi örömöt is érezhetünk, hiszen nem sok hiányzott - és hiányzik - ahhoz, hogy nekünk is végünk legyen, merthogy ez az év az emberiség végleges és végzetes megbolondulásának éve volt.
Az emberiség úgy viselkedett, mint paraszt a jégesőben, aki cséphadaróval veri a termést: Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!

Húzós év volt, sok bánattal, rengeteg feszültséggel, félelemmel.
A vírusok átvették az uralmat, új és újabb mutációik egyre cifrább betegségekkel ijesztgetik potenciális áldozataikat, akik vadul keresik a magyarázatot a sorscsapásra, semmivel sem hatékonyabban, mint középkori elődeik hajdan a feketehimlő vagy pestisjárványok idején.
A magyarázat persze korszerűsödött, amit hajdan az Úr büntetéseként kezeltek az ember bűnei miatt, azt ma a háttérhatalom  manipulációjának képzelik sokan, melyet a tuggyukkik és a pirézek rosszindulatú természete és  harácsolása okoz.
Merthogy a bolygón élő rengeteg ember felzabálja előlük a hasznot, egyelni kell hát őket, mint a sárgarépát.
Természetesen a pusztítás rövid távon mindig olcsóbb, mint az értékteremtés.
Persze ez a járványokra elég gyenge magyarázat, de arra jó, hogy ne jusson eszébe a potenciális áldozatnak, hogy a fegyverkezésre költött összegek töredékéből emelni lehetne a közegészségügy színvonalát, a megelőző tevékenységet, jutna vakcinákra, tesztekre, egészséges életmódra, élhető környezetre, de hát...
Eleinte mindenki összecsinálta a lába szárát, de mára lemúlt a nagy ijedelem, és bár a felfedezett vírusok száma gyarapodott, a veszélyeztetettek köre bővült az ifjakkal és gyerekekkel, ma már jóformán egy nátha szintjén kezeljük a pandémiát.
Ha a covid teszted pozitív, akkor maradj otthon és szedjél aszpirint...


Az évet az ukrán háború dominálja, no, meg annak következményei.
Az előzményeiről alig esik szó, jóllehet ezek nélkül a helyzet teljességgel érthetetlen.
Ezért is lehet a történéseket érzelmi síkra terelni, ami azért kedvező, mert értelme nincs mindenkinek, ellenben érzelmei mindenkinek vannak.
Azért érdekes, hogy erre minden alkalmi és krónikus ruszofób most jött rá, előtte nyolc éven át nem volt ennyire érzékeny pici lelkük, mikor a Donbaszban tizennégyezer oroszt gyilkoltak le az ukrán neonácik.
Ez persze arra is rámutat, hogy a társadalom elbutítására indított média-tevékenység termőre fordult, magyarember vadul szidja a ruszkikat, hősiesen kiáll az agresszió ellen, miért is az ukránok megígérik, ha győznek, majd elszámolnak velünk.
Orbán - egyelőre politikai értelemben - az életéért pávatáncol, ellenzéke pedig ezer nyelvcsapás/sec sebességgel nyalja Biden aszott seggét, és abban reménykedik, hogy a Világ Ura emlékezni fog erre, ha felébresztik ebédre.
Nem fog emlékezni.
A háború addig fog tartani, ameddig az USA finanszírozza az ukrán bábállamot, vagy el nem fogynak a hadrafogható ukránok.
Jellemző módon sokan azt hiszik, hogy az oroszok veszíteni fognak, várják Biden csodafegyvereit, talán Hitlerét várták ilyen bizalommal '45 januárjában, de csak a II. Ukrán Front jött.
Na, most ettől nem kell tartanunk, csak magyar viszonylatban napi tízezer ukrán ballag nyugatra, ha még egy évig tart a háború, akkor ez nagyjából évi  hárommillió embert jelent csak hazánkon át, - idén is jött ennyi.
De a lengyeleknél, a szlovákoknál és Románián keresztül sem kisebb a forgalom...
Oroszországnak most már mindegy, végig fogja vinni a háborút, kerül, amibe kerül - és megerősödve fog kijönni belőle.
Európa meg gyenge lesz, mint a májusi libapotty, esélye se marad arra, hogy az erőviszonyok átrendezéséből jól jöjjön ki.
Csicska lesz, és hogy melyik szuperhatalom csicskája, az még a jövő zenéje.
Aki azt hiszi, hogy az európai miniállamok vetélytársai lehetnek a meghatározó behemótoknak, az álomvilágban él.
Egyébként a háború remekül demonstrálja, hogy miért nem szerették volna az oroszok, hogy Ukrajna NATO-tag legyen - a közepes hatótávolságú rakéták igen könnyen és gyorsan elérik a szomszéd állam területét, jobb az ilyesmit elkerülni.


Magyarország számára a háború egyszerre jó és rossz.
Jó azért, mert Orbán-mutatványainak korlátokat szab, rossz azért, mert szövetségesei sem az Unióban, sem a NATO-ban nem tekintik partnernek, inkább csak koloncnak, akit most éppen móresre kell tanítani.
A pénzek nem jönnek, a harc azon folyik, hogy a gazdasági nehézségekért a felelősséget kinek a nyakába lehet varrni, jóllehet a felelősség az egész magyar politikai osztály tekintetében közös.
Igen, az ellenzék is felel, hiszen amatörizmusa, gyermeteg doktrinersége hozzájárult a maffia hatalomátvételéhez, és ez a tendencia láthatólag folytatódik.
Az infláció az egekben, az elszegényedés sebességet váltott, nincs iparunk, nincs mezőgazdaságunk, műköröm-építőkre meg nem lehet gazdaságot alapozni.
Az Unió nélkül igen hamar térdre esünk.
A rezsim emberei meg ígérgetnek, de mire kimondják, már meg is ette ígéreteiket az infláció.
Julcsa nénit lehet még egy darabig dumával etetni, de ez túl sokáig nem fog menni.
Ez a társadalom alamizsnára rendezkedett be, az alamizsnából meg fegyverkezik meg sportrendezvényeket finanszíroz, szavazatokat próbál vásárolni.
Elkeserítően szegény és kiszolgáltatott lett az ország, és ez az év még csak a problémák felszínének kis részét mutatta meg.
Torz és igazságtalan a bevételek elosztása, gazdaságpolitika gyakorlatilag nincs, csak a maffia lop, ütemesen, mint a gép.
Nem hiszem, hogy erre vágyott az ország, mikor a rendszerváltás szépségével etették, szerintem a diktatúrának kikiáltott magyar szocializmus ennél a világnál ezerszer emberségesebb és tisztességesebb, demokratikusabb volt.
2023-ra semmi jót nem lehet várni, ha Európa tüsszög, akkor mi negyvenkét fokos lázzal, tüdőgyulladással fekszünk, és ezt azok is meg fogják érezni, akik ma még próbálnak bízni a Vezérben.


Szóval, az Úr legyen irgalmas a világhoz és hozzánk, aztán jövőre jó lenne, ha egy-két dolog nyugvópontra jutna.
Persze illúziókba nem ringatom magam, a reális célkitűzés 2023-at túlélni - és ez sem kevés.
Ebben a reményben kívánok nektek nyugodt és élhető új évet, boldogságot és békét - boldog új évet!

:o)))