Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Magyarázkodás helyett doktori címének visszavonását kérte Florian Graf, a berlini tartományi gyűlés kereszténydemokrata frakcióvezetője, miután a potsdami egyetem egy rutinvizsgálat után jelezte, hogy „plágiumgyanú merült fel” a dolgozatával kapcsolatban. A német politikus elismerte, hogy egyes részeket „nem hibátlan tudományos munkával” készített el, és bizalmi szavazást kért a CDU frakciójától. Plagi bácsi divatot csinált, jóllehet nem ő volt a sorban az első, és ahogy elnézegetem, nem is ő lesz az utolsó. A szakdolgozatokról és a disszertációkról szól ez a történet, mely elsősorban politikusokat érint, jóllehet a vétkesek köre sokkal szélesebb, csak hát ez például a politikusi pálya egyik rákfenéje: aki erre a pályára lép, az nyugodtan számolhat vele, hogy ellenfelei sűrűfésűvel vizsgálják át múltja szőrszálait és igen komoly reményeket fűznek az eredményhez. Általában lehet is találni abban a múltban ezt-azt, amikor a politikus még nem gondolta, hogy ígéretekkel fog házalni és fejét a feddhetetlenség magasztos dicsfénye fogja keretezni, aztán már csak a kommunikációs szakemberek ügyességén múlik, hogy lesz e a bolhából elefánt, vagy az ellenfél hatékony kiiktatására irányuló  kezdeményezés csendesen elhal. A felsőoktatásban a diploma megszerzésének feltétele a tanulmányok lezárása után egy szakdolgozat elkészítése volt, imitálva a tudományos munkát, vagy lehetőséget adva azoknak, akik a tudományos vagy kutatói munkához vonzódtak, hogy megmutassák oroszlánkörmeiket, de a végzős diákság túlnyomó többsége számára ez már leginkább csak egy letudandó nyűg volt, amit ugyanúgy prezentálni kellett, mint ma a nyelvvizsgát. Ma is van, aki ezt lováriból kívánja abszolválni, van meg, aki három felsőfokú nyelvvizsgával a tarsolyában tudja átvenni a diplomáját - így volt ez a szakdolgozatokkal is anno. A főiskolai, egyetemi szakdolgozatok készítői a számítógépek előtti hőskorban bizton építhettek arra, hogy a munka leadása és megvédése után emberfia nem lesz, aki emlékezne arra, hogy mit is írt a delikvens, különösen arra nem, hogy mit is írt egy másik szerző. Vagy ki tudta volna felfedezni a dolgozat viszonylag ismeretlen szerzőktől átemelt részeit a kissé laza tudományossággal készített elaborátumban, még ha nem is tüntette volna fel a forrást a szerző. Merthogy azért az önálló gondolatokat is számon kérték a diáktól, aki örökös időhiányban szenvedett és bizony, sok esetben a könnyebb utat választotta, mint a róka, amelyik ahelyett, hogy libát tenyésztene, lopja azt. Tulajdonképpen semmiféle értéket ezeknek a szakdolgozatoknak nem tulajdonított senki, annak kezelte mindenki, minek a diákok is, - egy utolsó kellemetlen feladatnak a diploma átvétele előtt, amit aztán azonnal el is felejtett mindenki, Nagy bajban lennék én is, ha az első diplomámhoz kapcsolódó szakdolgozatom címét fel kellene idéznem, míg a másodikra azért emlékszem, mert azt arról írtam, ami akkor a munkaterületem volt, és hát ez jelentősen megkönnyítette a dolgom – már leadtam a dolgozatot, mikor észrevettem, hogy van még 25 kézírásos oldal az asztalomon, amit elfelejtettem belecsinálni az anyagba, már akkor is grafomán lehettem. Az általános gyakorlat azért nem ez volt, hanem a mai gyakorlattal ellentétben, mikor a Ctrl-C / Ctrl-V oldja meg a problémákat az ügy költségigényesebb volt, merthogy kellett hozzá nagyolló mg ragasztó is. Az imígyen összeállított műveket szorgos és csinos titkárnők öntötték aztán végleges formába, szerelemből vagy illő díjazásért, ami elég strapás feladat volt, mert az anyagnak illett tisztának és hibátlannak lenni, mert arra adtak a kor bírálói. Az anyagban lehetett Pestalozzit a család ellenségének aposztrofálni, de a radírozás meg a kifestés az főbenjáró volt… Egyébként is, az anyag kizárólag idegen forrásokból történő összeállítását akkortájt még nem lopásnak, hanem kompilációnak nevezték – az még egy lágyabb, megengedőbb kor volt. A kisdoktori-nagydoktori már más tészta volt, - itt vérzett el Plagi bátyó – mert itt már számolni kellett a tudományos életen belüli konkurenciaharccal, hiszen komoly beosztások, nyugati utak dőlhettek el azon, hogy valakinek mekkora a tudományos súlya. De itt is inkább csak a tudomány aklán belül, mert az a kutyát se izgatta, ha valamelyik megyei pártbizottság egyik titkára tudományos cafrangokra vágyott – ők nem voltak ellenfelek, adjuk meg a királynak, ami a királyé alapon lehettek papírral is igazoltan okosok. Most éppen Gyurcsány van terítéken, az ő hajdani főiskolai dolgozatát próbálják kávézaccból rekonstruálni, mert felmerült a gyanú, hogy az ő Balaton-felvidéki borászat iránti érdeklődése csak átmeneti volt, míg sógora rajongott a csopaki rizlingért és a somlói juhfarkért. Pedig láthatnák, menet közben ízlése változott és ma már a Balaton déli partjának lankáin szüretelt borok vonzzák, mert azzal már csak nem gyanúsíthatjuk meg, hogy azért költözött Kötcsére, hogy évente egyszer láthassa Orbánt… Az ízlés változhat, ha belegondolunk, annak idején Orbán is rajongott a demokráciáért… Azért van bennem némi aggodalom, mert ha ezek kinyírják Gyurcsányt – márpedig nem fogják elengedni a témát, erre nyugodtan mérget lehet venni – akkor nagy bajban lesz a magyar baloldal, mert elveszíti legfajsúlyosabb vezetőjét. Amikor diák voltam hajdan, szinte mindegy volt, hogy az a bor hol termett, csak ártson. Reménykedjünk abban, hogy Gyurcsány se köpte ki anno a Balaton-felvidéki borokat…
:O)))