Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Amikor feltesszük a tűzhelyre a kukta-fazekat, eleinte rendben mennek a dolgok. A fazék békésen szuszog, a libamell vagy a bab puhul, a háziasszony boldogan tekintget a tűzhely felé, ebből lesz ám jó ebéd! Ehhez persze az is kell, hogy a fazék ne kapjon hirtelen több meleget, mint amennyit elbír, mert ha a bolond gazdasszony csutkára feltekeri a tűzhelyét, akkor nő benne a nyomás, és bizony jön a haddelhadd! Eleinte csak szép csendesen szuszog, majd egyre mérgesebben sziszeg a fazék, de a biztonsági szelep jó ideig elrendezi a dolgot. Majd egyszercsak eljön az a pont, mikor már hiába minden, a biztonsági szelep az égig ugrik, a szelepen keresztül sivítva jön a gőz, a lé, meg ami még kifér a csövön, az olvadószelepnek is annyi, a konyhának is annyi, az ebédnek is annyi, és ha a család morózus, akkor türelmetlen, leforrázott szakácsnénak is annyi. Így működik nagyjából ez a dolog társadalmi méretekben is, és mi, - szerencsétlenségünkre - egy nagyon ostoba háziasszonyt állítottunk a tűzhely mellé. Első dolga volt, hogy a lábasokat és fazekakat kicserélte, ezzel el is veszítette a megbízható működtetés lehetőségét, mert minden tisztességes háztartásban célszerűségi alapon vannak összeválogatva az edények. Van kisfazék a kétszemélyes vacsorának, meg van a nagyfazék, melyben a családi összejövetelekre készül a húsleves, és egyik sem helyettesíthető a másikkal, vagy csak nagyon körülményesen. Így az államapparátusban is vannak hozzáértő emberek, kik évtizedek alatt szedték össze tapasztalataikat, ők tudnak például reális költségvetést készíteni, míg a maiak csak szeretnének. A mi ostoba szakácsnénk vett szép, új, egyforma fazekakat, ezek kis adaghoz nagyok, nagy adag meg nem fér beléjük, így aztán az államapparátus lassan-lassan alkalmatlanná válik – hacsak máris azzá nem vált – egy rendes háztartás vitelére. Aztán a mi sültbolond markotányosunk elkezdett keresgélni a spájzban, merthogy amit saját tevékenységével keresett, attól felkopott volna az állunk. Talált is ezt-azt, - ami ehető volt, abból először jól bezabált, a pénztárcában talált pénzből pedig vett hat mázsa őrölt borsot – jó lesz az még egyszer valamire. Aztán tanácstalanul körülnézett az üres spájzban, és rájött, hogy ez nem lesz így jó. Először elment a szomszédhoz kölcsönkérni, de az meg merte kérdezni, hogy miből is tervezi a pénzét visszaadni, meg mire akarja elkölteni – ezen aztán annyira feldühödött, hogy elmondta mindennek, csak kedves embernek nem. Hát, ez így nem jött össze. Felkereste hát a családtagokat egyenként és sorra belenyúlkált a zsebükbe, - kotorászott kicsit, amit talált zsebretette, majd elment a piacra bevásárolni, vett cukrot, rizst, répát, hagymát, grízt és lekvárt, libacombot, majd belehajigálta mindet a kuktába és elkezdte főzni a forradalmian új, unortodox levest. Aztán amikor látta, hogy a család már kezd türelmetlenkedni, akkor csutkára tekerte a gázt és várta a gyors eredményt. Itt tartunk most, a társadalmi kukta egyre jobban sziszeg, az üres kamra bolond gazdasszonya meg képtelen leállni, egyre képtelenebb megoldásokkal kísérletezget. Már minden társadalmi osztályt, réteget, csoportot, szakmát megsértett, megalázott, mégis minden nap új és új frontokat nyit, új és új ellenségekre tesz szert. Ma még virul, mert a kezében ott suhogtatja a lekvárfőzéshez rendszeresített főzőkanalat, de egyre kevesebben félnek tőle, jóllehet, ma még inkább elhajolnak az ütések elől. De eljön majd a nap, mikor azt gondolják – hát hányat tud ez egymás után fejbecsapni? Kettőt? Mert a többi már miszlikbe szaggatja, TEK ide, TEK oda. A nagy hibát mindig akkor követi el a hatalom, mikor olyanoknak megy neki, akiknek nincs veszítenivalójuk. Még ennél is nagyobb hiba, amikor a fiataloknak megy neki, akiknek meg nagyon is van veszítenivalójuk. Persze, aki az erő bűvöletében él, az hajlamos az ilyesmit lebecsülni, pedig konzultálhatott volna nagy barátjával, Daniel Cohn-Bendittel - a Vörös Dannyvel - aki azért meglehetősen otthon van ebben a témában. Érzi azért a Vezér a büdösséget, a kormányhivatalban tüntetőket a hatalom vendégnek tekinti, kerüli velük a konfrontációt, békülékeny hangokat penget, de a társadalmi kukta sziszegése már felerősödött, a Mi Vezérünk meg van annyira hiú majom, hogy nem képes visszakozni. A diák veszélyes alak, ha begurul, akkor nehéz békésen visszatuszkolni a padba, most meg itt a vizsgaidőszak is, elég kis mocorgás és nyugodt, vizsgamentes lesz a karácsony, meg az újév… Nemmellesleg igazuk is van a diákoknak, meg mindenkinek, aki csatlakozik hozzájuk vagy támogatja őket, hiszen kevés dologban látszik ilyen vegytisztán a pofátlan és agresszív hazudozás, mint a tandíj ügyében, ami mellesleg állítólag nem is létezik. Talán végre ezen a példán fellelkesülve átgondolják majd a fiatalok, hogy mennyire át lettek az elmúlt években verve, és ha itt átverték őket, akkor más területeken is lehet, hogy ez a helyzet. Mint például a közüzemi díjak területén, ahol a népszerűségjavító intézkedés árát az a Mari néni is fizetni fogja, aki kukoricacsutkával tüzel, a tyúkokkal megy aludni és televíziója sincs, - megfizeti a kis eledele ÁFÁ - jában, az inflációban, anélkül, hogy számára ez világos lenne. Ő csak nyögi és cipeli tovább egyre keservesebb, egyre kilátástalanabb életét. A gazdagok meg már megint jól járnak – magas fogyasztásnál ez magas támogatást jelent, de ez a mi idióta markotányosunkat nem zavarja. Pedig, ha esze volna, zavarhatná, mert az éhséglázadás még a diáklázadásnál is randább, a diákot legalább a kulturális közeg, melyben él kissé fékezi, de akinek otthon három gyereke éhezik a fűtetlen lakásban, az nem biztos, hogy petíciót visz magával, lehet, hogy helyette három méter kötelet. Persze a Vezér addigra már a páncélozott BMW-ben üldögél majd – habár – ami azt illeti - Ceausescut is kihúzták a páncélozott harcjárműből… Már fortyog-mortyog, sziszeg a társadalmi kuktafazék, nem sok jóval bíztat. Ha felrobban, nyakig ülünk a trutyiban, mindahányan. Nem lenne jobb még idejében elkergetni a bolond szakácsnőt?
:O)))

Ps: NEM MEGY A FACEBOOK, - FŐPRÓBA?
:O))))))