Jó ötlet kihagyni/passziválni a szülői (munka)közösséget az iskolai nevelésből, elvégre a szülőnek semmi köze a saját gyerekéhez... az is jó ötlet, hogy a max. osztálylétszámot megemelték az első osztályban, így legalább nem marad hely az osztályteremben futkározni és a gyerekek testközelből tapasztalhatják meg, milyen egy heringnek a konzervdobozban... aki a nagy tömegben lassabban halad az írás,olvasás, számolás elsajátításával, mert a rá fordítható idő a létszám emelkedésével fordított arányban csökkent, az majd lemarad - s majd kimarad (vagy a kisegítőbe kerül, mert nem fér bele az uborkasablonba), ezzel az iskola adminisztratív terhei is csökkennek, előbb utóbb elférnek majd egy söralátéten... jó ötlet a sajátos nevelési igényű gyerekek szegregálása is, így legalább kevesebb esélyük marad a társadalomba való integrálódáshoz... elvégre is minnél előbb megbélyegezzük, annál előbb megtudja, hogy esélye sincs, hogy valamikor "normálisnak" fogadják el... Csak "elrettentő" példaként jegyzem meg(alátámasztandó mindazt, amitfent leírtam), hogy azemútnyócévben jártak középiskolába (6 osztályos gimnázium) a lányaim... Az egyik lányom legelső szülői értekezletén azzal kezdte az osztályfőnök, hogy egyedül nem fog menni, se neki, senekünk, se a gyereknek... csak együtt tudjuk JÓL végigcsinálni...együtt, egymásra számítva, egymást kiegészítve: szülő-gyerek-iskola édeshármasában... Angoltanárnak csapnivaló volt, de osztályfőnökként megérdemli az elismerést. Úgy hozta össze a közösséget és vezette végig a 6 tanéven, hogy az értettségin 29 tanulóból 17 kitűnőre érettségizett... Kiállt a gyerekekért a kollégákkal szemben... ha egy tanárral szemben több panasz érkezett a gyerekektől, szülőktől mediátorként közvetített a probléma megoldása érdekében... Tehát hálával tartozom/unk neki... Mondhatnók, hogy ritka az ilyen, de a másik lányommal egy másik iskolában ugyanezt tapasztaltuk... Most, hogy már túl vagyunk azóta az első diplomán is - és jóravaló, önálló, értelmes, okos, felelősséggel bíró felnőttekké értek, olyanná, amilyet szerettem volna -, felmerül a kérdés bennem: Mi volt ebben a rendszerben a rossz? Az, hogy mindegyikünk tette szabadon azt, ami a dolga... a tanár tanított, a szülő nevelt, a gyerek meg tanult... Szóval aki még nem olvasta/látta az 1984 c. könyvet/filmet, az sürgősen pótolja! S ha olvasás/nézés közben az az érzése támad, hogy nem bírom tovább... ez borzasztó, akkor gondoljon arra, hogy mindez most kezdődik... itt... velünk... a gyerekeivel... a valóságban... Nekem mondhatja még az atyaúristen is, hogy higggggyem el, jó lesz... nem hiszem el, mert tapasztalatból tudom, hogy A JÓ-nak nincs szüksége erőszakra... Most pedig erőszak van! Minden szinten! (uff. én beszéltem :)
2013. szeptember 1. 11:56
boci, boci tarka írta...
Tudni illik az óvónénikről!!! A magyar óvodapedagógia - az iskolára való felkészítés - európai élmezőnyben van. Még akkor is, ha a hazai óvodák személyi adottságai, felszereltsége, infrastruktúrája nem mutat egységes képet még a fővároson belül sem, hát még vidéken. Ez az élmezőny fokozatosan csökkenő tendenciát mutat már az alsó tagozat végére is, pláne azt követően. Az óvodapedagógus a legkreatívabb "fajta", mert erről szól az egész napjának minden pillanata. Aki tudja, hogy a kreativitásnak milyen egyéb személyiségbeli háttérországa, forrása van, annak ezt nem kell tovább ragozni. Egy óvodában érteni kell minden gyermek lelkét, nyelvét, gondolatait. Érzékelni kell minden család sajátosságait, kultúráját, rendszerét és elvárásait. Vannak átlagostól eltérően viselkedő kisgyermekek, mint ahogy felnőttek. :-) Minden óvónő egyben nevelőtestületi "alkotóerő". Amúgy, egyébként is izgalmas egy csupa nőkből álló kollektíva - kívül is belül is ... Egy oviban gyakran a szülő (nagyszülő) a problémás(abb) és nem a gyermek, ezt is jó időben felismerni és valamiképpen kezelni. Az óvodapedagógusnak minden áldott nap érdekesnek, vidámnak és kooperatívnak kell lenni - átlagosan harminc gyermek "zajszintjében". Szóval nem igazán marad idő az elbutulásra, hiszen folyamatos és intenzív fizikai+mentális+kognitív visszajelzésben dolgoznak+élnek az óvónénik (gyerekek, családok, munkatársak, különféle intézmények stb.)!
Engem például érdekelne egy olyan blog ami azt elemezné, hogy a magyar politikusok általánosságban miben európai színvonalúak? Mi maradt meg a boldog gyermekkor "akkumulátorából" (ha volt) a felnőttkorba? Mert az óvoda egy nagyon fontos szocializációs állomás, ha nem a legfontosabb intézményes típusú életmese-tanoda.
2013. szeptember 1. 13:20
[Image]
Persze a tanév el fog indulni, ahogyan mindig elindult, lett
légyen volt világháború, forradalom, árvíz, földrengés - miért éppen most ne
indulna el?
Ennek az országnak ez a kis orbánjárás már nem sokat árthat,
ami meg az oktatás helyzetét illeti, az a magyar társadalom általános
állapotából fikarcnyit sem lóg ki, sőt, talán még valamicskével jobb állapotban
is van, mint a magyar társadalom.
Az oktatásban ugyanis rengeteg hozzáértő és tapasztalt munkavállaló, rengeteg,
tanítványai és hivatása iránt elkötelezett ember dolgozik, akik eddig is és ez
után is akár a csupasz vállukon is el fogják vinni az oktatás ügyét.
Duma van rengeteg, van életpálya-modell is, vannak ködös
ígéretek béremelésre, de gyakorlatilag az oktatás színvonalának leépítése
folyik egy-két olyan ember vezénylete alatt, akik személyükben illusztrálják
Parkinson azon alapvetését, mely szerint minden ember karrierje addig emelkedik,
mígnem eléri azt a szintet, melyre már tökéletesen alkalmatlan.
Mindenesetre nem hinném, hogy a most induló tanévet a pedagógus-társadalom
felhőtlen boldogságban úszva kezdi meg, jóllehet javarészt levették nyakából a
döntéseiért vállalt felelősség terhét, lévén, hogy nem dönt semmiben.
Arra vannak a komisszárok, akik – hogy egy közkedvelt régi hasonlattal
éljek – transzmissziós szíjként közvetítik a Párt akaratát, szintúgy megkímélve
az önálló gondolkodás nehézségeitől és a döntés felelősségének vállalásától.
Azt is gondolom, hogy az első hónap eltelte után
szomorúságuk nőni fog, hiszen a meghosszabbított munkaidőt addigra már élvezhetik,
míg a fizetésemelés áldásai a messze távolban lebegnek, mint a költöző vadludak
az égen…
Hogy a diákok is szomorúak lesznek, ezt tekintsük
természetesnek, hiszen vége a szép nyárnak, vége a szabadság illúziójának,
esetleg vége van néhány nyári szerelemnek – hát mindek örüljön a diák?
A dolgozatoknak?
Nem hinném, hogy ebben a társadalmi csoportban kellene
keresnünk a magyar mazochisták színét-virágát, de persze azért tragédiának sem
fogják fel a dolgot, ha harc, hát legyen harc alapon vágnak bele az új tanévbe.
A felsőoktatásban tanulók sem szomorkodnak, ellenben igen
racionálisan azt számolgatják, mibe fog kerülni nekik a következő félév,
beleértve az albérletek, kollégiumok díjait, a tankönyveket, és hogy bírja-e a
családi büdzsé a kiadásokat?
A szülők sem örvendeznek, hiszen az értelmesebbje már régen
felmérte, hogy minőségi követelményekre való hivatkozás jegyében a
felsőoktatásban résztvevők számát csökkentgetik szisztematikusan.
De ezt előbb-utóbb már a középiskolákba készülő diákok
szülei is fel fogják ismerni, hiszen az már kiderült, hogy nincs szüksége
Orbanisztánnak a jelenlegi létszámra a gimnáziumokban, lehet menni
szakiskolákba is, ahol a közismereti tantárgyak óraszámának csökkentésével hamar
el lehet érni, hogy a fiatalok ne gondolkodjanak túl sokat – minek az egy
alattvalónak, nemde?
A felsőoktatásban meg az okosokból lehet mérnök, esetleg,
míg a butákból vagy óvodapedagógus, vagy ha a csemete anyagilag erős dinasztia
sarja, akkor jogász…
Azért jó, ha a nyiladozó értelmű kisgyereket
kontraszelektált óvodapedagógusok okosítják, mert akkor nem okoz majd törést,
ha az iskolában kontraszelektált pedagógusok készítik fel a Lázár-lajtorja
megfelelő fokán történő elhelyezkedésre, ugye…
Még szerencse, hogy a mai óvónők nem trafikosok, így aztán
nem lehet mindegyiket azonnali hatállyal kirúgni, majd a helyükre – némi bérkorrekció
után - fideszes utódokat ültetni, habár ez a megoldás sem mondható kizártnak.
Hát így indul a tanév, lesz persze Himnusz, Szózat meg
Székely Himnusz, lehet esetleg még bevezetni reggelente a Magyar Hiszekegy
közös előadását, meg a Leventemozgalmat.
Pedig a tanulás fontos dolog, és ráfér nagyon a
társadalomra, mely most végez el egy négyéves kurzust, jövő tavasszal lesz az
érettségi vizsga.
A Fidesz a maga részéről sokat tett az eredményes vizsga
érdekében, de ez nem mondható el mindenkiről.
Ennek dacára reménykedjünk sikeres megmérettetésben, mert a pótvizsga
utálatos egy dolog, tönkreteszi az áldozat lelkének harmóniáját.
Hát kell ez nekünk?
"TANÉVKEZDÉS, ORBÁNJÁRÁS"
2 megjegyzés -
Jó ötlet kihagyni/passziválni a szülői (munka)közösséget az iskolai nevelésből, elvégre a szülőnek semmi köze a saját gyerekéhez... az is jó ötlet, hogy a max. osztálylétszámot megemelték az első osztályban, így legalább nem marad hely az osztályteremben futkározni és a gyerekek testközelből tapasztalhatják meg, milyen egy heringnek a konzervdobozban... aki a nagy tömegben lassabban halad az írás,olvasás, számolás elsajátításával, mert a rá fordítható idő a létszám emelkedésével fordított arányban csökkent, az majd lemarad - s majd kimarad (vagy a kisegítőbe kerül, mert nem fér bele az uborkasablonba), ezzel az iskola adminisztratív terhei is csökkennek, előbb utóbb elférnek majd egy söralátéten... jó ötlet a sajátos nevelési igényű gyerekek szegregálása is, így legalább kevesebb esélyük marad a társadalomba való integrálódáshoz... elvégre is minnél előbb megbélyegezzük, annál előbb megtudja, hogy esélye sincs, hogy valamikor "normálisnak" fogadják el...
Csak "elrettentő" példaként jegyzem meg(alátámasztandó mindazt, amitfent leírtam), hogy azemútnyócévben jártak középiskolába (6 osztályos gimnázium) a lányaim... Az egyik lányom legelső szülői értekezletén azzal kezdte az osztályfőnök, hogy egyedül nem fog menni, se neki, senekünk, se a gyereknek... csak együtt tudjuk JÓL végigcsinálni...együtt, egymásra számítva, egymást kiegészítve: szülő-gyerek-iskola édeshármasában... Angoltanárnak csapnivaló volt, de osztályfőnökként megérdemli az elismerést. Úgy hozta össze a közösséget és vezette végig a 6 tanéven, hogy az értettségin 29 tanulóból 17 kitűnőre érettségizett... Kiállt a gyerekekért a kollégákkal szemben... ha egy tanárral szemben több panasz érkezett a gyerekektől, szülőktől mediátorként közvetített a probléma megoldása érdekében... Tehát hálával tartozom/unk neki... Mondhatnók, hogy ritka az ilyen, de a másik lányommal egy másik iskolában ugyanezt tapasztaltuk... Most, hogy már túl vagyunk azóta az első diplomán is - és jóravaló, önálló, értelmes, okos, felelősséggel bíró felnőttekké értek, olyanná, amilyet szerettem volna -, felmerül a kérdés bennem: Mi volt ebben a rendszerben a rossz? Az, hogy mindegyikünk tette szabadon azt, ami a dolga... a tanár tanított, a szülő nevelt, a gyerek meg tanult... Szóval aki még nem olvasta/látta az 1984 c. könyvet/filmet, az sürgősen pótolja! S ha olvasás/nézés közben az az érzése támad, hogy nem bírom tovább... ez borzasztó, akkor gondoljon arra, hogy mindez most kezdődik... itt... velünk... a gyerekeivel... a valóságban...
Nekem mondhatja még az atyaúristen is, hogy higggggyem el, jó lesz... nem hiszem el, mert tapasztalatból tudom, hogy A JÓ-nak nincs szüksége erőszakra... Most pedig erőszak van! Minden szinten!
(uff. én beszéltem :)
2013. szeptember 1. 11:56
Tudni illik az óvónénikről!!!
A magyar óvodapedagógia - az iskolára való felkészítés - európai élmezőnyben van. Még akkor is, ha a hazai óvodák személyi adottságai, felszereltsége, infrastruktúrája nem mutat egységes képet még a fővároson belül sem, hát még vidéken. Ez az élmezőny fokozatosan csökkenő tendenciát mutat már az alsó tagozat végére is, pláne azt követően.
Az óvodapedagógus a legkreatívabb "fajta", mert erről szól az egész napjának minden pillanata. Aki tudja, hogy a kreativitásnak milyen egyéb személyiségbeli háttérországa, forrása van, annak ezt nem kell tovább ragozni.
Egy óvodában érteni kell minden gyermek lelkét, nyelvét, gondolatait. Érzékelni kell minden család sajátosságait, kultúráját, rendszerét és elvárásait.
Vannak átlagostól eltérően viselkedő kisgyermekek, mint ahogy felnőttek. :-)
Minden óvónő egyben nevelőtestületi "alkotóerő".
Amúgy, egyébként is izgalmas egy csupa nőkből álló kollektíva - kívül is belül is ...
Egy oviban gyakran a szülő (nagyszülő) a problémás(abb) és nem a gyermek, ezt is jó időben felismerni és valamiképpen kezelni.
Az óvodapedagógusnak minden áldott nap érdekesnek, vidámnak és kooperatívnak kell lenni - átlagosan harminc gyermek "zajszintjében".
Szóval nem igazán marad idő az elbutulásra, hiszen folyamatos és intenzív
fizikai+mentális+kognitív
visszajelzésben dolgoznak+élnek az óvónénik (gyerekek, családok, munkatársak, különféle intézmények stb.)!
Engem például érdekelne egy olyan blog ami azt elemezné, hogy a magyar politikusok általánosságban miben európai színvonalúak?
Mi maradt meg a boldog gyermekkor "akkumulátorából" (ha volt) a felnőttkorba?
Mert az óvoda egy nagyon fontos szocializációs állomás, ha nem a legfontosabb intézményes típusú életmese-tanoda.
2013. szeptember 1. 13:20