Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Nagy szerelme a magyar jobboldalnak a budapesti expressz, mellyel a jobboldali, sőt diktatórikus változást ünneplik időről-időre.
Merthogy a varsói változások visszaigazolják - állítólag - Orbán politikájának helyességét, a lengyel vezetés törevései a demokrácia legázolására megmutatják az orbáni út elfogadhatóságát, hiszen lám, a lengyelek is...
Márpedig lengyel magyar dva bratanki, együtt harcol s issza borát - aztán jól berúgnak és némi hőbörgés után együtt szívják meg a következményeket.
Ebből adódólag aztán a múltban, évszázadokon keresztül sem nekik, sem nekünk független államunk nem volt, és ezt az optimális állapotot mindkét nemzet annyira megszokta, hogy amikor kezébe adták a  szabadságot, nem is tudtak mit kezdeni vele, csak nézegették, forgatták a kezükben, mint Juliska néni az okostelefont.
A két nemzet mentalitása igencsak hasonló.
Lengyel barátaink sem a nagy nemzeti összefogásról nevezetesek, és hát lássuk be, mi magyarok is szeretjük az ellenségeinket saját házunk táján megtalálni.
Magyar nyilas magyar zsidót gyilkol, magyar náci magyar ellenállót koncol fel, miközben hangosan hirdeti, hogy "magyar a magyart nem báncsa", jobb esetben pedig az "aki magyar velünk tart" megfogalmazású bunkósággal kívánja szelid lelki terrorral poshadt nézetei mellé állítani az ország lakosságát.
A jobboldali logika szerint ugyanis ez fordítva is igaz - aki nem tart velünk, az nem magyar -, márpedig akkor menjen innen, a mi árvalányhajjal és varjúhájjal virágzó végtelen rónáinkról a francba a büdöstalpú migránsa!
Valamilyen rejtélyes kór pusztít a politikusok között, egytől-egyig mind azt hiszi, hogy ő találta meg a bölcsek kövét, ő a társadalomszervezés apostola, kinek szent kötelessége világmegváltó elveit az ország határain túl is érvényre juttatni, ne csak nekünk legyen szar, dögöljön meg a lengyelek tehene is!

Volt is dínom-dánom a lengyel választások után, hiszen többséget kapott a lengyel jobboldal.
A budapesti gyors, - melyről lengyel barátaink még nem tudták, hogy az már régen a felcsúti keskeny nyomtávú Shinkanzen - elért végre Varsóba.
Varsóban is voltak, akik erre gondoltak, hiszen a hatalom soha nem kedveli a korlátokat, a Magyar Modell pedig e tekintetben a legvonzóbbak közé tartozik, itt aztán nincs lacafaca, a miniszterelnök - amellett, hogy úgy lop, mint a gép - úgy osztogatja a stallumokat, mint hajdani uralkodónk a Szentföldi Túra előtt.
Oroszlánszagú Viktor példája lebegett a lengyelek előtt, mikor az új alkotmánybírák kinevezésével átléptek a tradíciókon.
Az újonnan megválasztott lengyel képviselők új, számukra kedvező törvényeket hoztak, és a régi parlament által megválasztott alkotmánybírák kinevezését semmisnek tekintve a saját jelöltjeiket iktatták be.
Aztán arra hivatkoztak, ha a korábban megválasztottakat is kineveznék, akkor a létszám túllépné az alkotmányban rögzített tizenöt főt.
Mintha Magyarországon történt volna az eset.

Azért lenne még mit tanulniuk tőlünk a lengyeleknek, hiszen ha létezik Alkotmánybíróság, hát azzal csak a baj, a bú, meg a bánat van, hiszen bármelyikük bíra megvadulhat, ha kedve kerekedik.
Így aztán a létszámot nem jogtudósokkal, hanem vazallusokkal kell feltölteni, esetleg létszámot emelni, ha szükséges, de ott aztán ellenzéket igazoló vagy támogató döntés nem születhet.
Utána is kellene nézni már, hogy mi van a mi alkotmánybíráink nyakában lógó aranymedálra vésve, régen az Aranybulla pecsétje volt, ha jól emlékszem, de abban ott van az ellenállási záradék, lehet azóta már lecserélték egy Dózsa György ábrázolásra, körben fut a felirat: Ha lázadsz, forró lesz a szék a segged alatt...
Úgyhogy van egy testület, melyet Alkotmánybíróságnak nevezünk, de sok vizet nem zavar, és bármikor deportálni lehet őket Esztergomba, ott aztán okoskodhatnak, és ha túl okosak lennének, majd kikapcsoljuk a villanyt.
De hát ilyen veszély nem fenyeget, hacsak rájuk nézel is, már megrendül a hited a jogállamban.

Ellenben Varsóban a nép nem hajlandó elfogadni a változást, minap tömegtüntetést rendeztek és az elnöki palota előtt azt találta skandálni a tömeg, hogy Varsó nem Budapest.
Amiben igazuk is van - egyelőre -, de ki tudja meddig?
Ha ott is olyan alkotmánybíróság lesz, mint nálunk, akkor az Alkotmánynak ott is annyi, lesz helyette alaptörvény meg sarkalatos törvények, vagy - tekintettel lengyel barátaink mélyen katolikus elkötelezettségére - Szent Szöveg és az Úr Hangja, vagy valmi ilyesmi, hacsak a lengyel társadalom nem húzza ki magát, habár ebben nem lehetünk biztosak, sajnos.
Franciaországban sem egyszerű a helyzet, a szélsőjobboldali Marine Le Pen pártja megnyerte a regionális választások első fordulóját, ami hozzávetőleg olyan, mintha a magyar helyhatósági választásokon Vona pártja győzne.

Kétségtelen, előretört Európában a jobboldal.
Ennek vannak gazdasági okai, a munkanélküliség és a szegénység növekedése, hiszen nem minden ország olyan szerencsés, mint Magyarország, ahol máról-holnapra sikerült kiemelni kétmillió magyart a szegénységből és középosztállyá tenni őket.
Ahol a szegénység és kilátástalanság az úr, ott az emberek elkeseredésükben a radikális politizálás felé fordulnak, ezzel egy ütemben keresve maguknak ellenségeket.
Vannak régi, jól bejáratott ellenségek, mint a komcsik meg a zsidók, de a jobboldal kreatív, és ad újakat is, mint például a menekültek és bevándorlók, esetenként össze-össze keverve őket, adagolva hozzájuk csipetnyi antiszemitizmust is, természetesen azonosítva a zsidókat a liberálisokkal.
Innen már csak egy libalépés a Vezér iránti igény, hiszen ő lesz az a kiválasztott, aki majd irányt mutat ködben botorkáló, libasültet sosem látott népének.
Ha az Úr reá ruházta a döntés jogát, akkor majd nem megy terméketlen vitákkal az idő, nem kell fárasztani az agyakat, nem kell gondolkodni, ami nagy megkönnyebbülés egy ilyen helyzetben, mikor a nemzet agytekervényei lassan eltűnnek, és agya olyan lesz, mint egy focilabda - belül levegő, kívül meg síma...

Persze azért emlékezzünk meg a demokratikus oldalról is, mely idáig legalább pofázott, meg próbált mocorogni, de most olybá tűnik, felhagyott ezzel, hiszen ő is talál magának ellenségeket saját körein belül.
Rákosi elvtárs is megmondta: az ellenség közöttünk van, hát öljök egymást szent buzgalommal, attól lesz édesebb a jobboldal léte...
És reménykedjünk, hogy menet közben megjön az emberek esze, habár erre meglehetősen kevés az esély, ez az ország nemigen szeret gondolkodni, inkább hinni szeret.

Talán éljünk akkor politizálás helyett hitéletet, nem igaz?