Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Navracsics Tibor szerint nem értjük meg Európa XX. századi történelmét, ha csak a második világháború eseményeire koncentrálunk, és a szocializmus alatt elkövetett bűnöket nem tartjuk fontosnak. Bevezetőül talán annyit leszögeznék, hogy Navracsiccsal túl sok bajom nem lenne, ha anno nem nyalja véresre a Vezér fenekét azokban a nehéz napokban, mikor Gyurcsány volt a miniszterelnök, ő pedig a Fidesz frakciójának vezetője. Egészen azt a benyomást keltette, hogy kommunista felmenői nem okoztak lelkében maradandó sérülést, valódi úriemberrel, képzett és művelt emberrel van dolgunk, aki nem azt a büdöstalpú színvonalat képviseli, mint jogvégzett, ámde félművelt és közönséges párttársai, élükön Vezérünkkel. Számomra megdöbbentő volt az a stílus, amire máról holnapra átváltott, a hangnem, a jó modor mellőzése. Ez nem lett volna meglepő a twitter királyától, a Fidesz Bikájától, sem a többi kollégiumi szobatárstól, de Navracsicstól odáig azért megszoktuk, hogy anyagcseréjét teste megfelelő végén végzi – konkrétan nem a száján keresztül folyik belőle a szar. Aztán legyintettünk egyet, hiszen a hűség és elkötelezettség rituális felmutatása a Vezér iránt kikerülhetetlen, megkerülhetetlen. Mi lenne ennek leginkább megfelelő módja, mint a gyűlölt ellenfél karakterének meggyilkolása, vagy legalább abban való tevékeny részvétel, különösen, ha már ettünk annak asztalánál, imígyen reánk vetült a gyanú setét árnyéka. Igaz, utána mentegetőzött, hogy Gyurcsányéknál hideg és száraz libasülttel traktálták, de akkor már késő volt – a szóbaállás bűncselekménye már megtörtént, kompenzálni kellett, de nagyon, vagy várni a selyemzsinórt. Mindegy is, tulajdonképpen – bár nem kell szeretnünk érte, de el kell fogadnunk – ha ez volt az ára a politikai karrierjének, hát megfizette. Nem lehet neki se könnyű, akinek volt már tahó, zsarnok, tehetségtelen főnöke, az pontosan tudja, miről van szó, hát alkalmazkodott a helyzethez. Esetleg azt gondolta, hogy senki sem örökéletű, politikai értelemben meg aztán végképp nem. Viktor úgyis eltakarításra kerül előbb-utóbb, de a politikai jobboldal marad, választói keresik majd azt a figurát, aki majd megmondja nekik, merre van az előre, ehhez viszont pozícióban kell lenni most is. Az ellenzék is keresni fogja egyébként azt a jobboldali politikust, akivel az ország érdekében meg kell kötni a szükséges politikai kompromisszumokat, mert azt lassan már mindenki belátja, hogy a politizálásnak mai útja járhatatlan, együtt kell élnünk és együtt kell megoldani az ország előtt álló problémákat. Erre a feladatra a kontraszelektált és személyesen Viktor által szelektált mai jobboldali politikusok közül nagyon kevesen alkalmasak, Navracsicson kívül talán Martonyi, Fellegi, esetleg Rogán, Pokorni – hacsak a másodvonalbeliek közül ki nem emelkedik az a politikus, aki képes kezet emelni a jobboldali oszlopszentre, a Mi Boldogságunkra és puccsal világgá küldeni. No. Ez csak a bevezető volt, merthogy ma belebotlottam egy hírbe, mely szerint augusztus 23-án tartják a totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapját. Ennek kapcsán aznap a Parlamentben konferenciát rendeznek, amelyen több uniós tagállam igazságügy minisztere és a tagállamok nemzeti emlékezet intézeteinek vezetői is részt vesznek. Ennek kapcsán a politikus rámutatott, hogy míg a Csatáry-ügy egyik pillanatról a másikra nemzetközi téma lett, addig Biszku Béla, illetve Mátsik György ügyéről hallgat a nemzetközi sajtó. Véleménye szerint miközben a második világháború alatt elkövetett bűnöknek egy jól kialakított interpretációs mechanizmusa van, és mindenki érti, hogy miről van szó, addig mintha a szocializmus alatt elkövetett bűnöket nem tartanák fontosnak. Ez azért döbbentett meg, mert most a politikai csalódás után szakmailag is csalódnom kellett az egyetemi oktatóban, a jogászban, aki nemlétező problémákat próbál problémává tupírozni. Most sokat próbált nyelvét a Jobbik alfeléhez illesztve és ott lengetve lelkesen próbálta kielégülésre késztetni azokat az idiótákat, akiknek szellemi színvonalát és történelmi ismereteit a bugaci kurultajon lehet közelebbről tanulmányozni. Vegyük sorra a dolgokat. A szocializmusnak nevezett társadalmi rendszer idején elkövetett bűnöket a nemzetközi sajtó már 1917-től kezdve ostorozza, néha még nagy szorgalmában kreálja is, legalább olyan szent buzgalommal és elkötelezettséggel, mint amilyennel nemrég Szaddam, vagy most Aszad bűneiről értekezik. Nem hinném, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes feladata lenne a nyugati sajtó Agitációs és Propagandaosztályán Lakatos elvtárs posztját betölteni, valahogy történelmileg úgy alakult, hogy nyugaton az újságíró tudja mi a hír. Nálunk is tudta az utolsó húsz évben, csak most,m két éve derült ki, hogy mégiscsak meg kell mondani nekik, hogy mi a hír, mi meg a politikai habverés. Ami a konkrét személyeket illeti, sem Biszku Bélának, sem a bíró Mátsiknak nincs „ügye”. Biszkun már huszonkét éve próbál fogást találni a jobboldal, lassan már csak a kutyáját nem mérgezik meg, de a sikerre a leghalványabb esély sincs, aminek legfőbb oka, hogy Biszku személyesen nem ölt meg senkit, ölésre parancsot sem adott, egy legitim kormány tagja volt, melynek legitimációját a világháború győztes hatalmai adták, és ezen semmit sem változtat az, hogy néhány vén nyilas most bosszúért liheg. Mátsik meg bíró volt, vele meg azért nehéz, mert azt kellene bizonyítani, hogy a hatályban lévő törvényektől eltérő ítéletet hozott, a tetejében egy elsőfokú ítéletet rónak fel neki, ami azért több mint vicc. Erre bármelyik érzelem és adrenalinvezérelt neonáci legyinthet, de egy jogi egyetemi oktató részéről tekintsük politikai munkássága részének a dolgot. „Itt él közöttünk a múlt, itt vannak a túlélők, és sok esetben itt vannak a tettesek is” – mondta. És itt alakul a jövő is, mely nálunk éppen egy totalitárius rendszer felépítésének tűnik, melynek falait Navracsics is építgeti szorgalmasan. Ha valamiről, hát erről a veszélyről lenne érdemes szót ejtenie, ha a nyugati nemzetek politikusai előtt beszél. Persze, mint jogász jól tudja, hogy senki nem köteles önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolni. Ő sem. De ettől még tettestárs marad…
:O)))