Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]Egy vessző lemaradt a címből, és B helyett H...
Jól van, na, mi is arrafelé tartunk, amerre a világ.
Mi is része leszünk vagy az atomhalálban eliminálódott emberiségnek, vagy a Földet óvó és annak kincseivel okosan élő emberi közösségnek, melyet vagyonukkal és életükkel felelő profik irányítanak.
Nincs más út, bármilyen rögös is és bármeddig tartson is, egy az emberiség és nem engedheti meg magának, hogy a csíki sör létjogosultságán torzsalkodva ballagjon a pusztulás felé.
Az csak a baj, hogy mikor a világ az osztrák fővárosba tart, mi Vlagyivosztok felé menetelve akarunk elérni Bécsbe, - szeretett Vezérünk esetleg Grazba.
Az eredmény szempontjából ez szinte mindegy, csak a rohadtul hosszú út igen fárasztó lesz.
Volt a világ fejlődésének egy periódusa, melyben úgy tűnt, hogy az akkor létező két világrendszer kiizzad magából valamit, ami megfelel az emberiség számára.Ez volt a konvergencia-elmélet, mely szerint a társadalmi berendezkedések közelednek egymás felé pozitívnak tartott  tulajdonságaik mentén, de később kiderült, hogy ez csak egy ária volt, mellyel az imperialista kapitalizmus rókája kiénekeltette a szocialista holló szájából a sajtot, és abban a pillanatban, ahogy a legkisebb megingást tapasztalta, azonnal elfelejtette, hogy milyen pozitívumokat is akart volt átvenni.
A kapitalizmus randább pofát mutatott, mint előtte bármikor, és azóta ez a pofa csak tovább torzult, a világ nagy szerencsétlenségére.


Magyarország a fent említett periódusban kitüntetett helyzetben volt, hiszen társadalmi berendezkedése egy sikeresnek tűnő kísérlet volt az igazságosnak mondható társadalmi berendezkedés megteremtésére.
Ne feledjük, hogy a parlamentáris demokráciának mondott berendezkedés is kísérlet, melynek Petri-csészéjében már ott nyüzsögnek a baktériumok, csak még várni kell cseppet, hogy elpusztítsák létrehozóikat is.
Mindenesetre nálunk - rengeteg hibával ugyan, de hihetetlen fejlődési lehetőségekkel létrejött egy társadalmi tulajdonon alapuló modell, mely sikeresen egyeztette össze az ember létbiztonságra törekvését a az egyén kreativitás iránti elkötelezettségével, sőt, még az emberi kapzsiság korlátozott mértékű kielégítésével is.
Emberi és emberbarát társadalom volt, komoly társadalmi mobilitással, állampolgári jogon járó egészségüggyel, majdnem ingyenes oktatással, a hátrányos helyzetben levő emberek iránti empátiával, emberi közösségekkel.
Ezt számolta fel az 1989-es ellenforradalom, mely első lépésben elkótyavetyélte az országot, szétverte a társadalmat.
Ellenséget kreált abból az ideológiából, mely kiemelte az országot Horthy nacionalista feudalizmusából és az éhező prolik, cselédek és zsellérek, az emberi életért küszködő kisegzisztenciák  országából jóllakott és öntudatos állampolgárok élhető államává tette.
Azóta az ország lejtmenetben van, minden értékelhető területen.
Nagyon szomorú, de egyben nevetséges is, hogy egyetlen területen sem tud a "nagy demokratikus változás" olyan eredményt felmutatni, mely visszamenőleg igazolhatná a rendszerváltók buzgalmát, mely a nemzeti érzelmekkel gátlástalanul visszaélő szervezett bűnözés kezére juttatta a társadalmat.


Magyarország, mely anno a haladás élvonalában volt, hátramenetbe kapcsolt és halad ütemesen visszafelé.
Gazdasági téren gyarmati sorba süllyedtünk, a magyar gazdaság mint olyan megszűnt létezni.
Iparunk összeszerelő üzemek és sufni-kócerájok birodalma, melyekben a termékek gyártásának haszna csak igen korlátozottan szolgálja az országot.
Az összeszerelő üzemek tulajdonosai természetesen kiviszik a profitot az országból, ami itt marad, az az adó.
Az átlagember számára átláthatatlan adókedvezmények miatt nemigen lehet tudni, hogy melyik befektető kockáztatja a saját tőkéjét és melyik a magyar államét, hová csorognak megvesztegetési pénzek, javak, eszközök.
A  magyar mezőgazdaság a padlón van, leginkább területalapú támogatást és parlagfüvet termel, a krumpli Lengyelországból, a paradicsom Spanyolországból jön, a fokhagyma meg Kínából. Hajdan az ország meg tudta termelni az élelmiszer-szükségletét, ma ha azt ennénk, amit megtermelünk, a karcsú emberek országa lennénk. 
A nép egyszerű gyermeke a rongyrázást figyeli, jóllehet az ország leggazdagabb emberének gyakorlatilag nincs kimutatható vagyona, de a többi maffiózó vagyona is jól el van rejtve különféle mészároslőrincek nevén, magántőkealapokban vagy külföldi bankszámlákon.
A tudományos életet szétverték, az oktatást szintúgy, a társadalmi mobilitás a nulla felé konvergál.
Az egészségügy romokban, szociális gondoskodás nem létezik, télen  emberek százai fagynak meg a lakásaikban.
A beruházások foci és bringabuzik hobbiját szolgálják, az energia-szektor ki tudja milyen magánérdekek mentén vergődik.
A környezetvédelem teljesen téves utakon jár, miközben Százhalombatta termeli a rákos betegeket, mi az akkumulátorgyárak ellen ágálunk és méhecskéket legeltetünk, hadd röhögjön a világ rajtunk.
Lenne éppen mit tenni, de mi inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy a dohányzókat kitiltsuk a buszmegállókból - szánalmas pótcselekvések, miközben már ellopták az orrunk előtt a vízpartokat, és iskolai sportpályák helyett betonteknőket építettünk az aranylábú de ébenfekete seggű import magyar gyerekeknek -  sport címen.
A kultúra helyzetéről mindent elmond Nagy Feró Kossuth-díja, a televíziók rettenetes műsorai, a celebek pénzhajhászó idétlenkedései, az új magyar tendencia, mely szerint a filmek készítőinek és nézőinek halmaza egybeesik.
Az iskolai oktatás színvonala minden mérés szerint esett, az iskolarendszer az összeszerelőüzemek igényeit szolgálja ki, a tehetősebb középosztály külföldre viszi tanulni már középiskolás gyermekeit is, hogy valamennyire versenyképes tudásra és végzettségre tegyenek szert.


Minden átpolitizált, a politika meg közéleti helyett hitéleti tevékenységgé vált. Dúlt keblű háziasszonyok foglalnak állást egyetemi végzettséggel is nehezen megítélhető szakmai kérdésekben, a politika meg kiszolgálja őket idióta érvekkel, melyekhez a baloldali értelmiség is bólogatva csatlakozik, mert fél szembemenni a mindent maga alá gyűrő propagandával.
Magyarország egy következmények nélküli ország lett, itt a hatalom prominensei már nyíltan rabolnak, Justicia baksisért nyúlkálva eldobta a mérleget a kezéből és a maffia kurvája lett. 
Azt lehetett eleinte gondolni, hogy a hátramenet megáll majd Horthy koránál, de tévedett, aki ennyire optimista volt - jelenleg éppen a hűbéri társadalom felé tartunk.
Azt hiszi a nép egyszerű gyermeke, hogy majd ő is gróf lesz, ha buzgón szolgálja helyi hűbérurát, pedig a jobbágy gyermekéből jobbágy lesz, még ha ő magát úrnak is képzeli, mikor elszámol magának az életével.
Szánalmas ország lettünk, és még nem értünk a leépülés végére.
A jelenlegi hatalom legnagyobb bűne, hogy  atomizálta és végzetesen megosztotta a társadalmat, a közösségeket, szétverte, az egyén félelemben él, bezárkózik és kussol.
Szép napjai jöttek el a gyűlölet kultúrájának, mindig akad gyűlölnivaló, migráncs, gyerek-átoperáló, buzi, orosz, Unió, Soros, Kádár korának emléke, a ma már csak nyomokban létező baloldal, a komcsik - remek lehetőség a nép rettegésben tartására.
A hajdani "fortélyos félelem" ismét realitás, az öntudat, az önérzet hamar a múlté lett, társadalmi méretekben az élniakarás pragmatizmusa diktál.
Ceausescu Romániája a demokrácia paradicsoma volt a mai Magyarországhoz képest, mert a Conducator legalább nem vette a nevére azt a vagyont mely szuper-luxus életmódot biztosított neki, errefelé meg már minden a Család és vazallusai nevén van.
Magyarország ma egy nincstelen koldus.
A magyar falu népe boldog sötétségben él, nézi a maffia televízióját, szörnyülködik Tóth Gabika és Krausza megpróbáltatásain, miközben az utolsó kihalt TSZ-nyugdíjasok cseléddé emelkedett gyermeke lelkesen szidja a kommunistákat, mikor a nyelvét öt percre kihúzza a polgármester hátsójából.
A középosztály retteg a deklasszálódástól, a társadalmi mobilitás gyakorlatilag megszűnt.
Az idősek félnek nyugdíjuk vásárlóerejének elvesztésétől, a fiatalok már nem is számítanak nyugdíjra, a társadalom pedig szó nélkül tűrte, hogy nyugdíj-megtakarításait, mely reményt adhatott volna egy működőképes nyugdíjrendszer kialakítására a maffia tokkal-vonóval lenyúlja.
Az életrevaló fiatal menekül az országból, de azért annyian maradnak, hogy amikor a Fejedelem (a Terror Háza vezető kutatójának meghatározása Orbán pozíciójáról...) királlyá koronázása sorra kerül lesz még pár ember az össznépi viváthoz...


Hatalom és tehetetlen ellenzéke megérdemli egymást.
Néha azt gondolom, hogy az ország népe is megérdemli őket, fene tudja, Kertész Ákosnak nem volt-e igaza, mikor bizonyos genetikai determináltságot emlegetett - reménykedjünk, hogy nem.
Ez a helyzet persze nem tarthat örökké, a világ csodálkozna ezen a zárványon Európa közepén, manapság már mutatkoznak a jelei annak, hogy nem is szándékozik időtlen időkig tűrni azt az állapotot, hogy a európai adófizetők pénzéből finanszírozzanak egy középkori államszervezési mintát.
A hatalom ma már fél, mert tudja, ha egyszer egy valódi változást akaró cselekvésképes ellenzék kerül hatalomra, akkor hiába bástyázta magát körbe jogszabályokkal, útja a börtönbe fog vezetni - jobb esetben.
Persze ez még nem lenne megoldás a társadalom bajaira, csak lehetővé tenné egy valódi megoldás megkeresését, ehhez viszont az kellene, hogy legyen valamiféle konkrét elképzelés egy korszerű államról, figyelembe véve az új kihívásokat is.
Az ugyanis, hogy mi nem tetszik, még nem program, tudni kellene azt is, hogy mit szeretnénk tenni - konkrétan.
Sajnos ezt a rendszert lebontani nem lesz egyszerű dolog, megalkuvással, doktriner okoskodással semmire sem fog menni az, aki ebbe belevág.
Fájdalmas lesz a műtét, de az elérhető utolsó rákos sejteket is ki kell vágni, csak így gyógyulhat fel ez a nagybeteg mai magyar társadalom.
Sok múlik a nemzetközi környezeten is, az Unió sorsán, a nagyhatalmi vetélkedő aktuális állásán.
Ezer tényezőt kell figyelembe venni, de semmire se megyünk vele, ha nem ismerjük a célt, melyet el akarunk érni.Persze általában tudjuk, hogy mi lenne szép és jó, de a politika alapvetően a konkrétumokról szól, mert ezekkel lehet megszerezni a szükséges társadalmi támogatást.
Rengeteg a feladat, ezekhez kellene embereket keresnünk, felkészítenünk, mert nem tartható sokáig az az állapot, melyben azért kellene egy alkalmatlan személyt választani, mert nem tudunk mást, jobbat kínálni.
Mindennek dacára optimista vagyok, mert a történelem ki szokta izzadni magából a fejlődéshez szükséges megoldásokat, a helyzet meg kitermeli az alkalmas vezetőket.
Ebben kell bíznunk és ezért kell megtennünk mindent.


:O)))
(Az előző poszttal együtt elhangzott egy baloldali konferencián, ma délután...)