Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Vessetek a mókusok elé, de én egy hedonista és unortodox teve vagyok – imádom a sóletet.
Magam is elkövettem már mértéktelen önhittségemben, méghozzá komoly előtanulmányok után, miközben lobogott bennem a vágy, hogy meghaladjam a család nőtagjainak színvonalát sóletkészítés terén.
Az alapanyag beszerzésével kezdődött a dolog, a nagycsarnokba látogattam, beszerzendő az autentikus alapanyagokat, úgymint babot, füstölt libamellet, de a gersliért át kellett masíroznom a csarnokkal szemben levő üzletbe, ahol egy szakértő piréz pénztáros eligazított arról, hogy hogyan s mennyit kell felhasználnom a nélkülözhetetlen alapanyagból.

Az akciót péntekre időzítettem, mert azt vélelmeztem, hogy a minőségben a Kimondhatatlan Nevűnek is szerepe van, hát biztos, ami biztos, ugye… Az alkotáshoz öntöttvas lábost használtam, hadd tartsa a hőt rendesen, az alkotóelemeket belerétegeztem, majd belevele a sütőbe és másnap délig hőt közöltem vele, ahogy szépemlékű fizikatanaram szokta mondani volt, majd - mint jólnevelt sábeszgoj - feltálaltam szeretteimnek.
A sólet isteni lett, egy baja volt csak, hogy a libamell sós volt, mint a fene - én ugyan nem nyalogattam, mielőtt főzni (sütni?) kezdtem volna…
Az ominózus libamell szép volt, és ez nekem éppen elég is volt - mint a liba nagy tisztelője már magától a látványtól is elaléltam.

De ami sós, az sós, és bár a család hozzáállása visszatükrözte sokévtizedes nevelőmunkám eredményét és mindenki dicsérte, magába gyűrte, majd utána kiitta a Dunát - mégis, éreztem, hogy talán lehetne ennél tökéletesebbet is alkotni. Eljátszadoztam a betérés gondolatával, de hát ebben a korban bizonyos testrészeken már minden milliméter kincset ér, így elvetettem az ötletet, és az időre bíztam a megoldás kikristályosítását, remélve, hogy nem sókristályok lesznek azok…

Ki az Úrban bízik, sosem csalatkozik.
Elolvasva a Zsidó Nyári Fesztivál programját, és elkerekedett a szemem – a mai napra Sóletfesztivált ígértek a rendezők a Kazinczy utcában, a Gozsdu-udvar mellett.
Némi pszichikai ráhatást kellett alkalmaznom, hogy a családnak kedve kerekedjen harminchárom fokban egy kis könnyű sóletet enni.
Ennek következtében egy idő után bevallották - mint a KGB által vallatott teve, hogy ő a keresett oroszlán – ők sóletre vágynak, mondjak én bármit is a napsugárzás erejéről meg az ózonlyukról.
Ki is vonultunk hát testületileg a Gozsdu udvarhoz, melyen keresztül megközelítettük a Fesztivál színhelyét.

[Image] Az akció közben felfedeztük a rokon-nagylányt az árusok sorában, asztalkáján kötött (horgolt?), újszülött pamutcicák  üldögéltek egy kosárkában, továbbá hasonló eljárással alkotott kaktuszok.
Mint mondta, voltak vevői, és ezzel megerősítette bennem a macskásokról alkotott, kiérlelt véleményem.
Kislányom kutyája is velünk volt, mondtam neki, hogy ugassál, de nem fogadott szót, további idomításra szorul – pedig már a minap megkergette a szomszédasszony vörös nyárimacskáját, ami nagyobb volt nála.
Ki is tüntettem a Hős Macskafogó Érdemjellel, lehet, ennek hatására kényelmesedett el, mint Orbán az uniós támogatások begyűjtése után…
A fesztivál színhelyén emberek hosszú sora várt bennünket - alig érte kétszer körbe a [Image] Földet – azt előadás címe az volt, hogy „Kuponra várva…”.
A címválasztás stílusos volt, kupon sem jött soha, így aztán bánatosan körbelejtettünk, megtekintettük az egyetlen fellelhető sóletes tálat, majd naivan azt képzeltük, hogy ha az utcán nem is, de a zsidó-negyed szívében valamelyik vendéglőben csak hozzájutunk a vágyott eledelhez.


Naiv voltam, fesztivál volt, sólet nem volt.
Így aztán kénytelenek voltunk más ételt keresni, én nagy mérgemben két fagylaltkelyhet kapcsoltam sorba, de csalódásom határtalan volt, jóllehet élveztem a forgatag látványát, a sokszínűséget. Legfőképpen azt, hogy tudtam, ma nem a bolondokháza lakóiról fogok írni, hanem a hétköznapi életről, arról, hogy de jó is lehet minden marhaság dacára fiatalnak lenni, sörözgetni a barátokkal, tervezgetni a kivándorlást, az értelmes életet.
Ameddig én sólet után lóstattam, a Jobbik megnyerte a tapolcai időközi választást, de ezen ma csak csendesen szomorkodom, írni róla majd máskor, talán.
Viszont ha legközelebb sóletfesztiválra megyek, akkor viszek magamnak kislábasban egy adagot.
Utálok csalódni, mégis, évek óta csak csalódás, csalódás hátán.


Legalább a sóletben ne csalódjak…

:O)))