Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

Államelnökünk Izraelbe látogatott és programja során beszédet mondott a Knesszetben, a Wallenberg emlékülésen. Nagyon tanulságos beszéd volt, ismét megtudhattuk belőle, hogy Magyarország képtelen tisztességesen szembenézni múltjával, bűneivel. Áder szava ma Magyarország szava, még akkor is, ha tudjuk, a magyar politikát nem ő formálja – de ő hitelesíti. Hát itt a hiba. Áder magyar nyelvű beszédében elmondta, hogy a magyar állam a holokauszt idején nem tett semmit a zsidók megmentése érdekében, csak szemlélte a vérzivatart. „A magyar állam nem védte meg a magyar zsidókat a holokauszt idején. Tétlenül nézte, ahogy deportálják és elpusztítják őket” , mondta, és vendéglátói udvariasan hallgattak, merthát, ugye, mégsem illik egy vendégségben járó államelnököt - legyen akármilyen is – egy ünnepi emlékülésen nyilvánosan elküldeni a francba. Pedig megérdemelte volna. Ha ő nem ismeri a történelmet, az sem túl jó dolog, de azért nem túl nagy baj az, ha igaz is, amit mond, - habár Schmitt után már az is felüdülés, ha csak mond valamit az államfő és gondosan kerüli, hogy le is írja. De beszédírónak azért alkalmazhatott volna valakit, aki tudja is, hogy miről beszél. Nem tartom véletlennek ezt a fogalmazást, ezt a magatartást hárításnak szokták nevezni, a kisgyerekek alkalmazzák előszeretettel, mikor leverik az asztalról a virágvázát: nem én voltam! Csakhogy Magyarország államfője nem viselkedhetne kisgyerek módjára, amit pedig Magyarország lesöpört az asztalról, az nem egy váza volt, hanem félmilliónyi zsidó honfitársunk halála és szenvedése szárad a lelkünkön. Merthogy nem igaz, amit Elnök úr elmondott. Magyarország nem csak nem tett semmit a zsidók megmentése érdekében, hanem éppenséggel a magyar hatóságok üldözték őket legkövetkezetesebben. Hiába akarjuk a németekre tolni a felelősséget, nem megy. A magyar közigazgatás nyilvántartásai alapján a magyar hatóságok szervezték, tervezték és kivitelezték az áldozatok összegyűjtését, a Magyar Államvasutak szállították őket a halálba, legalábbis azokat, akiket nem vert a sors azzal, hogy gyalogos halálmenetekben kellett végzetük felé menetelniük. És aki a sorból kidőlt, azt a keretlegények (magyar honvédek, ha valakinek kétségei lennének) magyar földön, magyar kézben tartott fegyverrel agyonlőtték. A keretlegényt pedig, aki a fegyvert tartotta díszsírhelyen temette el Magyarország, - az Új Köztemető 298-as parcellájában. Akit minap, mint az utolsó háborús bűnösök egyikét megtalált a Sun című angol lap Magyarországon, az gettóparancsnok volt Kassán, korabeli foglalkozását tekintve magyar rendőrtiszt. A bevagonírozásokat délceg, kakastollas csendőrök bonyolították le, hogy milyen körülmények között, arról könyvtárnyi irodalom tanúskodik. Szó nem volt itt tétlenségről, szemlélődésről, a hivatalos Magyarország hajtotta ezt végre, Eichmann a maga százvalahány emberével erre soha nem lett volna képes, a németek meg el voltak foglalva a futással, sportnemzet, ugye…
Budapesten tizenöt-húsz embere volt, ha a magyar hatóságok nem állnak rendelkezésére, soha meg nem oldja a feladatát. De rendelkezésére álltak, méghozzá példás buzgalommal. Úgyhogy Áder mester jobban tette volna, ha hallgat, vagy nem megy emlékülésre, hanem helyette eszik egy echte sóletet füstölt libamellel, ha már az igazságot félt kimondani. Pedig éppen ideje lenne és a helyszín is kiváló alkalmat adott volna rá, de ő nem, ő maszatolta tovább a szart, ostobán és értelmetlenül, kiszolgálva a többi ostobát, akik semmiből nem tanulnak, és akik azon dolgoznak vadul, hogy értelmesebb nemzetek, ha végképp meguntak bennünket, akkor eltakarítsák ezt az országot, mint egy bűzös, ocsmány fertőző gócot Európa közepéről. Merthogy ugyan Elnök úr elmondta, hogy a holokauszt máshoz nem fogható szenvedéstörténet, a teremtett világ fokozhatatlan tragédiája, meg, hogy nem szabad hagyni az antiszemitizmus elterjedését, de ez csak a szokásos szemforgató hazudozás. Szembe kell nézni azzal, hogy a mai Magyarországon dühöng az antiszemitizmus meg a rasszizmus, a náci csürhe a szokásos módon, fizikailag akarja megfélemlíteni azokat, akik fel merik emelni a szavukat az embertelenség ellen. Ebben az országban már komoly jelei vannak a rasszizmus állami szintre emelésének, igaz, egyelőre még csak kódolt formában, de a Holokauszt sem a gázkamráknál kezdődött, hanem a magyar egyetemek hajdani fajvédőinél, meg a Horthy-különítményesek utcai ellenőrzéseinél, ahol a gyanúba keveredett zsidónak vagy nemzsidónak a nyílt utcán kellett letolnia a gatyáját, bizonyítva, hogy teljes bőrkötésben pompázik. Rossz vége lett a dolognak – a mai helyzetnek is rossz vége lesz, hacsak nem történik gyors irányváltás. Nem reménykedek benne. Ameddig a magyar államfő képtelen felemelkedni tisztsége méltóságához, addig erre semmi esély nincs. És ameddig a tisztességes magyarok félnek nyíltan megmutatni, hogy mi vagyunk többen, a nácik és nyilasok örököseinek pedig nincs helyük a magyar közéletben, addig nincs ok az optimizmusra. Nem csak Izraelben kell fellépni az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen, talán nem lenne ártalmas itthon körülnézni…
:O)))