Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] A Nemzet Atyjának veje eladta azokat a cégeit, melyek közbeszerzésekben vettek részt.
Rasi legendás lábaiból lefűrészeltek valamennyit, de azért attól nem tartanék, hogy az eladott cégekben benne maradt volna a vastagja, és attól sem, hogy a piac legzsírosabb falatjai ne csúsztak volna le a vejkó torkán, közvetlen a pálinka után.
Most annyi történt, mintha kreatív könyvelést vállalnál, de a könyvelni való cégek száma megcsappanna, ezért eladod a számítógépeid, a programjaid, az irodádat, aztán hónod alatt a bevétellel továbbállsz.
Nemmellesleg még sajnáltatod is magad, és azt a látszatot kelted, mintha irtóznál a könyvelési trükköktől, ezért még a látszatát is kerülni akarnád, hogy ilyesmiben részt veszel.

Amikor már nagyon kényelmetlenné válik egy tevékenység, akkor célszerű megszabadulni tőle.
Ahogy a népi bölcsesség tanácsolja, akinek vaj van a fején, az ne álljon ki a napra, márpedig a miniszterelnök veje ott álldogált folyamatosan és már nagyon látszott, ahogy a zsiradék lecsorog a nyakán.
A Nemzeti Örökítőanyagnak nem a lopás okoz gondot, az megy neki, mint a libának a rétrepottyantás, ellenben két dologgal bajban van.
Ebből az egyik, hogy kiben bízhat meg annyira, hogy a pénzével nem lép le, mert nem lehet mindent úgy intézni, mint a Quaestornál és társainál, ahol - csiribú-csiribá – a sok mozgatás közben eltűnt a pénz.
Ennek útját láthatólag nemigen akarják nyomon követni az erre illetékes szervezetek, mert félnek a meglepetéstől.
Ez már olyan összeg, mely indokolná, hogy a túl sokat tudó emberek kocsijairól úgy potyogjanak a létrák, mint a körte ősszel, mikor már kicsit szotykos.
Ellenben vannak olyan nagy vonzerővel rendelkező összegek, melyek megszerzéséhez meg kell jelennie egy szervezetnek a talicskájával, erősebb lábak esetén a kamionjával, és átmenetileg parádézni kell a nyilvánosság előtt.
Aztán persze a kamion megpakolása után el kell tűnni, – majdnem azt mondtam, hogy a balfenéken, de rájöttem, hogy ez hiba lenne – mint szürke szamárnak a ködben, vagy mint Brókermarcsinak, aki rossz nyelvek szerint meglehet, már valamelyik stadion alapjában piheni örök álmát szegény, oda meg minek a pénz, nem igaz?

Szóval kell egy megbízható figura, esetleg több is, de ki van ilyen a családon kívül?
Senki.
Marad a vejkó, akit azért sajnálni nem kell, mert ami érték volt azokban a cégekben, azt már régen kimentette, mint Kövér Szilárd a nyomdáit a végrehajtások elől.
Ütemérzék kérdése az egész.
A vételár azért ott maradt a vejkó zsebében, pontosabban a kedves Papa vejkó öltönyére varrt zsebében, persze azért a sajátlábaknak sem kellett panaszkodni, vélhetőleg.
Vannak még másokra varrt zsebek a környékben, hogy mindjárt csak a világ legtehetségesebb gázszerelőjét említsem, aki úgy gáz, ahogy van, egyelőre mégse zárja el senki, bár indokolt lenne.
Mindenesetre az elképzelés szép, az aranyhalak országában, ahol az emlékezet öt másodpercre terjed ki visszafelé, ez a helyes eljárás.
Ki emlékszik már a sárazsadányi szőlőbirtokra, Kaya Ibrahimra, - nincs cég, nincs probléma. Ehhez ott a környékbeliek még azt is tudják, hogy ha nincs kuss, nincs ember sem, mert véletlenül meghal a rendőrautóban, esetleg váratlan szívroham végez vele, hiába adta el a céget.

De van ennél nagyobb gond is.
Képzeljük el, hogy tenger a pénzünk, és mind illegális, nem lehet mutogatni, a szigetre, a kikötőbe meg a kastélyba is úgy kell menni, mintha lopni járna a család, jóllehet saját magától csak hajdani szolgálatvezetőnk lopott a katonaságnál, de ő igen egyszerű személyiség volt, hogyan is lehetne összehasonlítani ezzel a magasan szervezett fehérjehalmazzal, kiben miniszterelnök urunkat vagyunk kénytelenek tisztelni?
Nem is csodálom, hogy frusztrált szegény, és olyan pofákat vág, mint skót a hűtőszekrény előtt, azon töprengve, hogy ég a lámpa vagy sem…
Tudom, vannak gyűjtők a műkincspiacon, akik a lopott képeket házuk alagsorában, egy zárt trezorban tartják, havonta egyszer, mikor a kuvik tizenkettőt szól lemennek, és megnézik a kollekciójukat, mely sokmillió dollárt vagy sok-sok évet ér, ezért nem tudhat róla senki.
Orbán is ilyen lehet, időnként az őstermelőt maga mellé ülteti, és ameddig az elkészíti a mezei leltárt, addig ő egymás alá írja a vagyonelemeket, majd összeadják az egészet és elégedetten hátradőlnek, majd megdicsérik egymást.

Igaz, a hajdani izgága fiatalból egy nyelvlengető pszichiátriai eset, valaha csinos asszonykájából egy gondoktól barázdált arcú, elnyűtt nő lett, de megérte – hat generációra előre megalapozta a család jövőjét.
Jöhet már bárki, Rasi világhíres sajátlábai combközépig aranyban fognak gázolni, de a többi csemetének sem lesz gondja.
Már csak húsz-huszonöt évet kell átvészelni, aztán lehet apránként elkezdeni élvezni a vagyont, de addig dugdosni kell, aggódni, hogy ne akadjon egy olyan ember se, aki politikailag meri felvállalni a nehéz attrakciót, a Nemzeti Oszlopszent ledöntését.
Aztán esetleg bele is rúgni egyet-kettőt, majd becsukni a Kancsó Arénába, egész pereputtyával együtt. Hadd gurigázzanak ott, unalom ellen – életük végéig.
Reméljük, akad ilyen politikus, mert ha nem, akkor ez az ország végleg tönkremegy…

:O)))