Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Merthogy a hajléktalan az nem korrekt politikailag, helyette lehet használni a fedél nélkül élő ember kifejezést, ami meg nem igaz, merthogy azért általában oda húzódik a fedél nélkül élő ember, ahol legalább tető van a feje felett. De ez a kis nyelvészkedés is ékesen példázza a problémához való hozzáállást, arról nem is szólva, hogy a vita a kissé régies kifejezéssel akár csavargóknak is nevezhető érintettek sorsában a legkisebb változást is hozná. Álságos társadalom a mienk, az átlagember szeretné a nincsteleneket, a társadalom legalsó rétegét eltakarni szem elől, mint a háziasszony, aki a salétromos fal elé háziáldással hímzett falvédőt akaszt: Sose kerül házassága válságba Ha párjának sült libát tesz a tálra! Hát mi sem könnyebb ennél: kriminalizálni kell a hajléktalant, meg folyamatosan vegzálni, élhetetlen hajléktalanszállókat üzemeltetni számukra, úgysincs elég bajuk. Ezzel együtt lehet, hogy sikeres lesz az akció, hiszen ez az eljárás egyenes úton vezet el oda, hogy a fincsit egyszer már megkóstolt delikvens az első hűvösebb novemberi napon megeszi az első útbakerülő üzletben a pármaisonkát, elmellőzve a gorgonzolás fügét és amatőr módon ujjnyi szeleteket vágva belőle. Mire előkerül az üzletvezető, addigra elmondhatja magáról, hogy ha ezt valamelyik jólmenő szállodában teszi vagy eszi ezt, akkor a számla végösszege meghaladná egész évi segély-keretét. Viszont ennek utána bevonulhat a börtönbe, ahol van rendszeres étkezés, orvosi ellátás, fűtés, televízió, könyvtár, mivel nincs semmije, nem is lopnak el tőle semmit – maga a Kánaán a januári aluljárókhoz képest, a cuccára meg addig is vigyáznak a smasszerek. Volt szomszédom, aki ebben a szisztémában rendezte tartásdíj-fizetési kötelezettségét, fél év a sitten, a vidám nyár meg otthon, szóval nem ismeretlen eljárás ez a nehéz élethelyzetben levő emberek előtt. Majd aztán meghallgathatjuk később, hogy mennyibe kerül egy rab ellátása (rengetegbe), emellett aki az utcán élt, az továbbra is – méginkább – ott fog élni, hiszen a potenciális munkáltató már nem csak azért nem fogja alkalmazni, mert csavargó, hanem azért sem, mert büntetett előéletű is. Így hát végérvényesen belerugdalják a pöcegödörbe a szerencsétlent, akit majd aztán tréfás kedvű, egészséges fejbőrű fiatalok a téli utcán egy flakon benzin meg egy öngyújtó közbeiktatásával felmelegítenek. Persze ez nem egyszerű helyzet, mert ahhoz, hogy ezek alá az emberek alá a társadalom kifeszítsen bármilyen védőhálót, rengeteg pénzre lenne szükség, márpedig magyarembernek rengeteg egyéb rossztulajdonsága mellé még az irigység is magáénak mondható, így aztán esély sincs, hogy megoldás szülessen a problémára. Hiába mondják neki a hozzáértők, hogy az utcán alvó ember nem valamiféle hedonista felbuzdulásból szunnyad a kapualjban, hogy nem a Vasember döntőjére való felkészülést láthatják, magyarember szent meggyőződése, hogy ez egy lusta dög, egy féreg, aki utál dolgozni. Persze arra az igenegyszerű kérdésre, hogy ő foglalkoztatna-e egy ilyen embert tisztességes fizetésért, legfeljebb elnéző mosolyt kaphatunk válaszként. Most meg aztán végképp könnyű lesz a helyzete, ránk bámulhat csodálkozva: egy csavargó bűnözőt?  Na, ne máááá! Aki nem foglalkozott a témával el se hinné, hogy milyen könnyen válik valaki hajléktalanná, vagy mivé is. Az egyik használaton kívüli kerékpártárolóban lakik fatornyos kis falumban a hajléktalan, akinek a kerékpártároló teteje a fedél a feje felett, és aki ott épített magának kunyhót, vagy barlangot, vagy vackot lomból kimentett ágybetétekből meg matracokból, vele beszélgettem egyszer. Azt mondta, ne higgyem, hogy ő nem dolgozna szívesen, dolgozott is az egyik helyi építőanyag-kereskedésben, de cukorbeteg lett és a két lábát amputálták, azóta nincs említésre méltó jövedelme, ami van, az megy gyógyszerre, meg élelemre. Ki alkalmaz – kérdezte – két műlábbal rakodómunkást? A mai rendszer szerint mehetne talán államilag támogatott műköröm-építő tanfolyamra, de úgy tűnik, ehhez nincs túlzottan nagy affinitása, így hát ezt az embert a nyitott biciklitárolójából viszik majd végül el lábbal előre, hacsak addigra le nem bontatja a palát a a feje fölül valamelyik empatikus önkormányzati potentát. Nincs pénz. Pontosabban erre nincs pénz (végtére is nem foci ez, nemde?), mint ahogy a cigányproblémák megoldására se jut, ami meg mégis, az az eredményességhez kevés és többnyire a szélbe szórjuk. Nem mondom én, hogy jó fényt vet ránk az aluljárókban büdösködő, koszos és nemritkán részeg hajléktalanok tömege, de erre megoldást hiába várunk tőlük, ezt vagy meg tudja oldani a társadalom, vagy csak a saját problémát szaporítja. Merthogy ahogy a társadalom egyre szegényebb lesz, úgy nő az érintettek száma, a jelenlegi szociális hálón meg már csak egy lyuk van, igaz, az a háló szélétől a széléig tart, aki benne tud maradni, annak akrobatának kellene lennie. És ez csak egy kis szelete a mai magyar társadalomnak, mely egyre polarizáltabb, egyre undorítóbb. Tiszta röhej - ha valaki felolvassa Rákosi valamelyik brosúráját a kapitalizmusról, olyan, mintha a mai Magyarországról szólna. Franc se hitte volna…
:O)))