Trau Csacskaságai v2.0

Költözde

2006-09-17T02:15:00.000+02:00

Mindenféle költözködés előtt állok: de van, ami már megtörtént.

Kedveskéim!

Ezennel jelentem, hogy a blog elköltözött. Áttettem magam a hirszerzo.hu-ra.

Hogy miért? Egyrészt az ottani társaság még inkább megfelelőnek tűni (többen is külpollal foglalkoznak, másrészt mert meghívtak.

A design egy fokkal kevésbé szörnyű, mint itt, de a tartalom csak javulni fog.

Szóval mindenkit várok az új helyen, a Kilátás a karosszékből nevet kapott blogomon.

Videodélután

2006-09-13T13:48:00.000+02:00

Süti-ropi-kóla-chips, egy nagy kupac videofilmet volt szerencsém összekeresni, természetesen 9-11 ügyben.
Elsőként tekintsük meg a CNN 2001.09.11-i adásának fontos részeit: a CNN weblapján keresztül elérhetővé tette, majd Allahpundit és a YouTube.com segítségével bármikor megnézhetővé vált a dokumentum.

A horror folytatódik: eddig nem látott, amatőr felvétel az égő WTC-ről, melyet egy, a tornyoktól 30 méterre lakó ausztrál pár készített. Figyelem! A filmen öngyilkos ugrások és vér láthatóak! A média ezeket a felvételeket nem merte adásba tenni: kegyeletből, félelemből? Pedig _ez_ történt akkor és nem közel 3000 ember valamely absztrakt köddé válása.

S végül egy figyelemre méltó összeállítás a már jól ismert MEMRI.org munkatársaitól. A film eredeti, arab és fárszi nyelvű újságcikkekkel, sugárzott TV-adásokkal azt vizsgálja, hogy milyen a visszhangja a 9-11-nek az arab világban. Eléggé mellbevágó film. Többek között megtudtuk, hogy 30 millió amerikai állampolgár hagyta ott a kereszténységet s „vette fel a zsidó hitet”.
Jah és mindenről a nemzetközi cionisták összeesküvése tehet.

Egy bonyolult keringő

2006-09-13T09:06:00.000+02:00

Nem egyszerű a táncrend, ha a parketten Irán, Európa és az Egyesült államok ropja, a fal mellett pedig Libanon a gardedám. Erre próbál rámutatni Federico Bordonaro is, aki szerint újabb transzatlanti törés várható az Iránnal kapcsolatos ügyek miatt.
Az alaphelyzet, nem kevés sarkítással, de könnyen leírható: az Egyesült Államok, Izraellel karöltve konkrét veszélyforrást lát az iráni nukleáris program miatt, melyet akár katonai erővel is, de meg kell oldani. Európa viszont a „beszéljük meg, gyerekek” elvét követi, azaz kizárólag a békés, tárgyalásos úton történő diplomáciai megoldást tudja elképzelni.

Az eddig sem túl egyszerű folyamatokba a libanoni helyzet vitt új csavart. Ennek konkrét eredménye az európai országok egynémelyikének nyakig merülése a közel-keleti katyvaszban. Ennek számos kihatása és oldalága is van, de erről majd később, folyamatában.

Abban nagyjából konszenzus van, hogy Irán kifejezetten jól jött ki a legutóbbi libanoni háborúból. Az előretolt hadseregként működő, gazdag apanázsból építkező Hezbollah, akárhogy nézzük, igen alapos leckét adott Izraelnek. A foglyul ejtett katonák foglyok, az ENSZ BT 1701-es határozatának erre vonatkozó szakaszait mindenki elfelejtette, szépen csendben.

A háború, legalábbis a mi szempontunkból, egy igen érdekes színt vitt az amúgy is sokszínű palettára: az EU tagállamainak aktív, katonai részvételét a Közel-Kelet tűzfészkében. Az ide bekerült országok, így a legnagyobb szájú, de végül már-már kicsinyesen szűkmarkúan teljesítő Franciaország meglehetősen forró lábosba került: a múlt miatt is ezernyi szállal kötődik Libanonhoz, ugyanakkor kényelmetlen közelségben van Irán is. Az az Irán, amely, s ezt ne felejtsük el, az összes létező diplomáciai trükköt beveti az időhúzás végett: a sokéves tapasztalat szerint a nukleáris ügyekben az iráni tárgyalódelegáció akkor nem hazudik, ha nem csak nem beszél, de nem is ír.
Washington ezt érthető okokból rosszallja, Európa meg szintén érthető okokból rosszallja a rosszallást. Más sem hiányzik Franciaországnak például, mintsem egy amerikai-izraeli közös légi hadjárat!

A francia külügyminiszter, Philippe Douste-Blazy szeptember hatodikai nyilatkozata szinte minden diplomáciai sallangtól mentes: Párizs „nem tud elfogadni egy civilizációk közötti háborút” a nyugati kultúrkör és a mozlim világ között //Rendben van, de erről ugye azért szóltak a másik oldalra is? Csak úgy a biztonság kedvéért kérdeztem...//. A nyilatkozat nem volt előzmény nélkül való: George W. Bush amerikai elnök nem sokkal előtte az Al-Kaidával összevethetően veszélyes rezsimnek nevezte Iránt.
Douste-Blazy, minden bizonnyal szintén a már említett amerikai elnökre célozva hozzátette, hogy „egy adott országban vagy kontinensen nem a nyugatiak határozzák meg, mi a jó és mi a gonosz”. Ez eléggé egyértelműen utal a híres-neves „gonosz tengelye”-meghatározásra, melynek Irán, hogy úgy mondjam, minimum a közepe.
Párizs ennél egyértelműbben már nem is adhatná a világ tudomására, hogy mélységesen nem ért egyet a Bush-adminisztráció politikai és stratégiai irányvonalával, már ami az iráni kérdést illeti. Az európai politikusok jelentős része, így a francia külügyérek is aképp vélik, hogy Washington a problémát a huntigtoni „civilizációk összecsapása”-szemüveggel közelítik meg.
Párizs ugyanakkor szeretné tovább vinni és kiszélesíteni a diplomáciai offenzívát Iránnal szemben //ami, jegyezzük meg, idáig gyakorlatilag az égegyadta világon semmilyen eredményt nem hozott, azon kívül, hogy a NAÜ, az ENSZ és minden más tárgyalódelegációval feltörölték a tárgyalót, kétszer, oda-vissza//.
A lényeges pontok: a tárgyalások folytatása úgy, hogy egyrészt ne bántódjon meg Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök, másrészt ne fenyegessék a kormányát sem. Mindezt annak ellenére tartja fontosnak Párizs, hogy még saját bevallása szerint is „nem kielégítő” Teherán jelenlegi álláspontja az üggyel kapcsolatban.
Másnap támogatta miniszterét Dominique de Villepin miniszterelnök is, emellett kritizálta Washington terrorizmus elleni stratégiáját is.

A külügyminiszter szavait illik komoly állásfoglalásnak venni, hiszen a libanoni buliba Olaszországgal karöltve épp csak belépő és saját mozlimjaival időnként kemény utcai csatákat vívó //s csendesen ugyan, de nap mint nap megütköző: tessék csak megnézni, hogy egy átlagos „békebeli” napon hány autót és kukát gyújtanak fel vagy törnek össze Franciaország városaiban...// ország próbál pozitív képet mutatni magáról a mozlim világ felé. S mint ahogy említettem már, Franciaország komolyan tart attól, hogy Izrael és az USA nekiesik Iránnak. S ez véleménye szerint tovább bonyolítaná az amúgy sem egyszerű közel-keleti helyzetet, súlyosan veszélyeztetve Franciaország és egész Európa érdekeit és biztonságát, nem csupán a régióban, de magában az EU-ban is. Ennek megfelelően, bár Párizs is aggódik a teheráni atomfegyverkezési program miatt //nem véletlenül: Európa, s így Párizs is gyakorlatilag teljesen védtelen egy esetleges iráni közepes hatótávolságú rakéta támadása ellen//, de továbbra is azt vallja, hogy a tárgyalás az egyedüli üdvözítő út.

Federico Bordonaro véleménye szerint három évvel a belga-francia-német vezetésű //s kicsiny hazánkat az új, a jó Európa öbleibe kergető// hirig után újra hasonló jelek mutatkoznak. S ez bezony nem tesz jót a transzatlanti kapcsolatoknak. Meg az amúgy sem felhőtlen francia-amerikai kapcsolatoknak: ugye mindenki emlékezik még a hidegháború alatti kapcsolat egyes érdekes csavarjaira? Akkor persze azért könnyebb volt egyetértésre, vagy legalábbis kompromisszumra jutni, hiszen volt egy közös ellenség: a Nagy Gonosz Szovjetunió.A SZU összeomlása után viszont tovább hűvösödött a viszony: a stratégiai együttműködés ugyan továbbra is fontos maradt, de már nem központi kérdésként. Jegyzem meg halkan, a francia gloire újjáélesztésének kísérletébe, az alanyi jogon képzelt nagyhatalmi státusz kiépítésében pedig egyenesen kapóra jön egy kis ellentét-felmutatás az amerikaiakkal. Pláne úgy, ha Franciaország nem is annyira titkoltan az EU vezető szerepére tör, mind kül-, mind biztonságpolitikailag. S ha Franciaország nagyhatalom, akkor az EU egyenesen a világ másik pólusa, s ez a pólus bizony perpill az USA-val szemben definiálható a legkönnyebben. Nem véletlenül: ugye, Kínával szemben nem lehet, mert akkor oda a virágzó piac, a mozlim világgal nem lehet, mert az tűzoltóautós-rohamrendőrös jamboree-k képét vetíti a nem túl távoli horizontra, Afrika meg senkit nem érdekel Európában. Az oroszokkal sem érdemes ilyet játszani, mert akkor fázni fognak a párizsi és berlini nyugdíjasok. Az meg kormányváltást jelent.
Az USA ugyanakkor divatos ellenfél, úgyis mindenki utálja, messze is van, sokat is tűr, meg különben is, túl gazdag, túl fejlett és túl sok fegyvere és technológiája van.
A francia kormány ráadásul ez ügyben aránylag stabil és egységes hazai háttértámogatásra számíthat: a jobb- és baloldal, kevés kivételtől eltekintve az értelmiség és az elit nagy része is úgy gondolja: Párizs továbbra is az USA szövetségese marad, de nem lesz olyan ölebe, mint sokan Nagy-Britanniát tartják annak. Ennek megfelelően távol marad minden olyan katonai művelettől, ahol Franciaország alávetett szerepet kap csupán //itt azért két közbeszúrás: 1., ughye arról nem szokás beszélni, milyen műveletekben vesz részt Franciaország a volt afrikai gyarmatain és azok környékén; 2., azért a libanoni, olaszok által vezetett akció azért legnagyobb jóindulattal is mellérendelt: node vakok között félszemű a király...//.

A kulturális különbségtétel is azonnal kommunikálható: az angolszász vagy még inkább angol-amerikai kultúrához képest Franciaország más. Hogy ez jobb vagy rosszabb, arról persze már lehet vitatkozni //gondolok itt az igencsak felemás protekcionizmusra, a néha hisztérikusságig fokozódó Amerika-ellenességre, lásd Danone-ügy...//.
A kulturális másság hangoztatása azonban néha kap egy kis gellert: azonban néha kap egy kis a régóta nem túl aktív //és akkor még finoman fogalmaztam: ki látta utoljára élve?// francia elnök, Jacques Chirac egyik kedvenc toposza a túl individualista amerikai és brit szociális modell. Ennek lenne ellentéte ugye az európai út. Liberál-kapitalizmus és globalizáció helyett szociáldemokratikus hagyományok és jóléti állam. Itt sajnos szóvá kell tenni: bár tagadhatatlan, hogy az Egyesült Államokban vannak irgalmatlan szegénységben élő rétegek, de azt ne felejtsük el: az európai szociális háló már régen nem úgy működik, amiről Chirac beszél. S hogy egyre inkább nem működik, annak ezernyi jele van: tessék csak megkérdezni mondjuk a német pénzügyminisztert, mekkora öröm a hagyományos jóléti állam maradványait mentegetni. Egyszerű: ha nincs pénz, nincs miből fenntartani a szociális hálót. Márpedig az európai gazdaság, finoman szólva is, mostanában kissé döcögős. Szóval a mi utunk sem aranyból van és nagyon nem látni, végül hová fog vinni. Csak azt látni, hogy egynémely ázsiai feltörekvők dübörögnek előre, míg az öreg és kényelmes Európa nem igazán szeretne versenytempót felvenni. Elszokott tőle.
Párizs azt sem felejti el, hogy az Egyesült Államok nemes egyszerűséggel kihúzta magát a Nemzetközi Büntetőbíróság hatásköre alól, s tette ezt teljes nyilvánosság mellett.

Franciaország véleménye szerint az iszlám terrorizmus ellen legjobb egy megfelelő nyugati-mozlim párbeszéd kialakításával és politikai megegyezésekkel lehet és kell küzdeni. A közel-keleti rezsimek és államok ellen viselt háborúk kontraproduktívnak bizonyultak: csak azt nem árulja el itt a szerző, hogy hol sikerült _nem_ kontraproduktív tárgyalásokat folytatni a két félnek. A kudarcba fulladt béketárgyalásokkal, megegyezésekkel, szerződésekkel nagyjából Eufráteszt lehetne rekeszteni. Az iráni aktákból is kitelne egy szajnai gyaloghíd alapozása...
S vesse rám a T. Olvasó a csúsztatás vádjával pácolt követ: Theo Van Gogh is meg akarta beszélni a dolgot, ott, az amszterdami utca kövén. Már ameddig el nem vágták a torkát.

A tárgyalások preferálása egyértelmű az iráni esetben is: a francia megoldás szerint nincs más út, mintsem a multilateralizmuson alapuló tárgyalássorozat, a diplomácia teljes fegyvertárát bevetve //ez Chamberlain-nek is majdnem bejött...//, az Európai Unió tárgyalási pozícióinak további erősítése //hehehe...//, mindeközben még szorosabb együttműködést kialakítva az ügyben Moszkvával és Pekinggel, s egyben egy jövendő több pólusú világrend alapjait is megvetve.
Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy egyrészt Oroszország az iraki atomprogram egyik, ha nem a legfőbb beszállítója, mellesleg fegyverbeszállítóként is nagyra becsült Iránban. Ráadásul ha nagyon akarom, akkor az orosz nagyhatalmi nyomulás egyik régi-új területének lehet felfogni Iránt.
Peking pedig végtelen energiaéhségében Irán egyik legnagyobb, több száz milliárd dolláros gázüzletet kötő partnerének számít. Nomármost felettébb valószínűtlen, hogy az említett kötődésekkel és nem mellesleg állandó és vétójoggal járó ENSZ BT-tagsággal rendelkező országok Amerika és Izrael kérésére akárcsak diplomáciai satuba szorítanák Iránt.

Franciaország és Oroszország viszonya mind védelmi, mind gazdasági színtéren gyümölcsöző. Feltűnő volt, hogy Párizs nem volt igazán ideges a téli földgáz-hacacáré idején. Az orosz Vneshtorgbank augusztusi bevásárlása, mely közel öt százalékos tulajdonrészt jelent az EU ékkövének tartott, az európai védelmi piac ernyőszervezetének számító EADS-ben pedig csak egy újabb, nem is apró jele a kiváló kapcsolatoknak.
Ha jobban utánagondolunk, akkor sem Franciaországnak, sem az EU-nak, reálisan értékelve a dolgokat, nincs más területe az offenzívára vagy egyáltalán a próbálkozásra, mint a diplomácia. Mint Füzes Oszkár keddi publicisztikájában olvasható, az EU immáron nem csak az amerikai haditechnikától és védelmi fejlesztésektől került fényévnyi távolságra //szabadjon emlékeztetnem a T. Olvasót az Airbus A400M-projektre: pedig ez egy aránylag egyszerű fejlesztés, semmi extra nincs benne...//, de immáron egyszerűen nincs mozgósítható, távolban is bevethető hadereje. A katonai elrettentés vagy legalább a hagyományos ütőerő, mint potenciális fenyegetés bevetése élénk kacajt csal Tripolitól Teheránig minden érintett ajkára. Az erőkihelyezés, az oly sokat emlegetett „force projection” pedig egyelőre aktákban létezik csupán: igaz, ezekkel legalább közelharcban nagyot lehet ütni.
Párizsnak csak akkor osztanak lapot a közel-keleti játszmában, ha van mit letennie az asztalra.

S ez csupán a diplomácia, a közvetítői szerep lehet. A francia közvélemény és politikai elit szinte egyöntetű véleménye szerint az iraki háború bebizonyította a „héják útjának” működésképtelenségét. Az olasz-francia libanoni vezető szerep már az új, a tárgyalásokon főszerepre készülő, a nyugati irányvonalat megszabni készülő Franciaország jele. Ebben csendesen támogatja őket az ügyben az átlagosnál azért jóval óvatosabb és halkabb amerikai külügyi vezetés. A dolog alapvetően érdekes és akár működőképes fejlemény lehet. Egészen az első, az iráni és/vagy szíriai légvédelmi lokátorállomásra kilőtt amerikai és/vagy izraeli rakétáig. Ha felerősödnek az előbb említett két országban a keménykezű, megelőző katonai csapást szükségesnek tartó erők lépnek ismét előre, megakadályozhatatlannak tartva az iráni atombomba-fejlesztést, akkor a francia kezdeményezésnek csúnya vége leend. Márpedig azt azért nem, hiszem, hogy Izrael, amely a mai napig a legerősebb légierővel rendelkezik 10000 kilométeres körzetben, megvárja, míg feltöltik a basheri erőművet a dúsított uránt tartalmazó kazettákkal.
S ezt a franciák is nagyon jól tudják...

Repülős hírek, #101

2006-09-12T16:49:00.000+02:00

Ismét repülhetnek a brit Nimrodok: a repülési tilalom feloldására azután került sor, hogy átvizsgálták a RAF teljes Nimrod MR2-es flottáját. Mint ismeretes, szeptember 2-án, helyi idő szerint 11.00 körül a 120. század által üzemeltetett XV230-as oldalszámú MR2-es zuhant le 20 kilométerre nyugatra Kandahár repülőterétől, 14 halottat követelve. A gép egyébként a RAF flottájának legidősebb, még üzemben lévő Nimrodja volt.
A gép a RAF jelentése szerint közepes és nagy magasságban repült, amikor egy légiutántöltést követően technikai problémát jelzett – a feltevések szerint tűzről volt szó.
A katasztrófa helyszínét az Amerikai Légierő biztosította, General Atomics MQ-1 Predator pilóta nélküli repülőgépekkel és Sikorsky HH-60G Pave Hawk harci kutató-mentő helikopterekkel.-
A gép a szövetségesek kandahári offenzíváját segítette a fedélzeten lévő elektrooptikai és infravörös felderítőeszközökkel.

Szeptember 11-én lezuhant a Török Légierő egyik F-16 Falconja az északnyugati Canakkale tartomány területén. A pilóta, Ozgur Alagoz főhadnagy sikeresen katapultált és túlélte a katasztrófát, majd Balikesir támaszpontjára szállították egy helikopterrel.
A repülőgép Evciler település mellett, hegyvidéki területen zuhant le, a tartomány Bayramiç kerületében, helyi idő szerint 13:00 körül. Az első jelentések szerint hajtóműhiba okozhatta a gép elvesztését.

Lezuhant egy orosz helikopter is szeptember 11-én. A Mi-8 vagy Mi-17-es fedélzetén 12 utas (javarészt tábornokok és más főtisztek), illetve 3 főnyi személyzet tartózkodott. A gép Vlagyikavkaztól nem messze, a Kaukázusban zuhant le. Az első hírek szerint öten élték túl a katasztrófát.

Az Isttimes News Network tudósítása szerimt korántsem nevezhető sikertörténetnek az indiai MiG-21 Bison-projekt. A hírügynökség adatai szerint a 113 átalakított és modernizált gépnek csupán egyharmada repülőképes egyszerre: a maradék alkatrész- és karbantartáshiány miatt a földön vesztegel. Ez igencsak nagy probléma, hiszen a típusnak elméletileg 2020-ig lenne szerepe az Indiai Légierő kötelékeiben. Megjegyzendő, hogy a 2001-es gyártásbeindítás óta már három Bison esett le.
Az IAF szerint a helyzet egy kicsit jobb: 55-60 százalékos a hadrafoghatóság. A dolog különösen azért kínos, mert a legnagyobb rivális, Pakisztán éppen mostanában kap új és használt F-16C/D Falcon vadászbombázókat, illetve megkezdődik a közös pakisztáni-kínai JF-17 Thunder sorozatgyártása is. A sajtóhírek szerint nem csupán a Bisonok bizonyulnak betegnek: az IAF a Hindustan Aeronautics-hoz fordult, hogy ugyanmár, csináljanak valamit a mintegy 90, helyi gyártású Jaguar támadó repülőgéppel, hogy használni is lehessen őket. Hasonló problémákkal néz szembe a 100 gépes MiG-27ML-flotta is.
S a dolog végén még egy apró probléma: az éppen a MiG-21-eseket felváltani szándékozó, saját fejlesztésű Tejas könnyű harci repülőgép is sok-sok évre van még a rendszeresítéstől.

Bagramban járt egy érdekes madár: a NASA veterán, N298NA lajstromszámú WB-57-ese (amerikanizált Canberra) került lencsevégre az afganisztáni repülőtér hangárjában. S hogy mit keresett pont itt az öreg masina? A gép arról ismert, hogy a Northrop Grumman és a Légierő ezen a gépen teszteli a Battlefield Airborne Communication Node (BACN) projektet. Azaz a gép egyfajta égi átjátszóállomásként funkcionál a hadműveleti zóna felett. Valószínűleg „élesben” is tesztelik a rendszert, azért járt a több szempontból is „forró” helyszínen.

Megsemmisítik az Amerikai Légierő teljes T-3A Firefly-flottáját. A 110 darab, a brit Slingsby által gyártott repülőgép kivégzésére azután kerül sor, hogy a típust alig négy éves pályafutás után végleg kivonták a hadrendből. A kétüléses, egy hajtóműves, légcsavaros kiképző repülőgép 1993-ban váltotta fel a T-41-eseket, de 1997-ben már leállították a típus repüléseit, miután három katasztrófában összesen 3 oktató és 3 növendék veszítette életét. A típust most végül teljesen kivonják – talán nem véletlenül.
A gépekért a bontást végző TOTALL Metal Recycling csupőn az ócskavas-értéket fizeti ki, plusz 12 ezer dollár szállítási díjat az Edwards Légitámaszponton lévő négy gépért.
A halálra ítélt gépek 106 példánya jelenleg a texasi Hondo Repülőtéren áll, ide kerül bontásra a négy további példány is. A gépeket szeptember 25-ig szét is bontják. A gépek civil lajstromjel alatti újbóli üzembe helyezése nem lett volna gazdaságos, mert a 9 éves tárolás alatt súlyosan károsodott a hajtómű, illetve a függőleges és a vízszintes vezérsík borítása. Ezek cseréje pedig összesen annyiba kerülne, hogy az megközelíti egy új repülőgép vételárát.
A Légierő amúgy 32 millió dollárt fizetett a 110 repülőgépért, majd további 10 millió dollárt költött a javítgatásokra //Tiszta Magyarország...//

S ha már szétbontás: így néz ki, amikor a bontógép markában egy F-16 Falcon egy törzskerete lóg. A kép többi része sem túl vidám...

Szeptember 8-án bezárt Keflavik: az utolsó amerikai katonák is elhagyták az egykor kulcsfontosságú támaszpontot és annak repülőterét. Keflavik elsősorban a szovjet tengeralattjárókra vadászó SOSUS-vonal egyik végeként és központjaként volt ismert, de emellett komoly P-3 Orion és F-4E Phantom II, majd F-15 Eagle csoportok is dolgoztak a szigetről.

Újabb értesülések szerint alaposan csökkentené a Légierő a megrendelésre kerülő F-35 Lightning II-esek (leánykori nevén JSF) számát. A fáma szerint most három századnyi (másképp egy ezrednyi), azaz 72 repülőgép megrendelésének eltörléséről lenne szó. Az ok: a típus példányonkénti árának rakétaszerű emelkedése.
A jól értesült források szerint a Légierő 2008-as pénzügyi évre szóló, de a beszerzéseket 2013-ig felvázoló költségvetési tervezete már ennek fényében került a védelmi minisztérium elé augusztus közepén.
Az eddigi hivatalos tervek szerint a Légierő, a Haditengerészet és a Tengerészgyalogság csaknem 2500 gépet vásárolna, míg a nyolc nemzetközi JSF-partner több mint 770 példányt venne meg. Darabonként 276 millió dollárért, teszem hozzá én.

Egyetértőleg

2006-09-12T13:15:00.000+02:00

Azon ritka pillanatok egyikét éltem meg, hogy a reggeli kávézás mellett, a NOL egyik cikkét olvasván heves bólogatásba kezdtem. Füzes Oszkár „Valahol Eurisztánban” cikkének megállapításaival alapvetően egyetértek, csupán néhány apróbb, a helyhiány miatt kimaradt részletet tennék hozzá, csak az árnyalás végett.
A szerző a bevezetőben szerintem teljesen helyesen állapítja meg: Irak miatt Afganisztán a háttérbe szorult. Ennek azonban több oka is van: egyrészt a hírfogyasztási szokások, másrészt az EU-tagállamok belpolitikája, harmadrészt a gazdasági helyzet, negyedrészt meg az EU védelmi politikájának defektjei.

Elsőként a hírfogyasztási szokásokat emlegettem. Bizony, Kedves Olvasó, a jó hír nem hír. Az európai napilappiacon, ahol egymás torkát reszelgetik a hagyományos és a bulvárlapok, nehéz olvasót találni a „leánygimnáziumot építettek fel Kandahárban” vagy „Épül az első országút” jellegű hírekkel. Na de egy zaftos „Huszonheten haltak meg a bagdadi robbantásban”, esetleg a „Polgárháború szélén tántorog Irak” címlap máris sokat dob az eladási mutatókon. Ez van, az átlagpolgár bizony a vért, szenvedést és erőszakot keresi. Jóleső borzongással nyugtázza a távolinak hitt dolgokat, bajokat – pedig ha egy kicsit gondolkodna...
S ami nincs a címlapon, az nem érdekes, az meg sem történik, vagy ha mégis, senkit nem érdekel.

Tagállami belpolitika: hát igen, kérem szépen, Irak mellett mára Afganisztán is emblematikus hely lett. Egy ország, ahol a gaz, gonosz, cionista és keresztény idegen hadak elnyomják és gyilkolják az igazhitűeket. Nomármost az EU-tagállamok úgy félnek a saját mozlim kisebbségük radikalizálódásától, a belső feszültségek növekedésétől, mint az egyszeri mozlim a röfipöri-noki-koviubisali napi menütől. Ennek megfelelően próbálják a szőnyeg alá seperni az egész ügyet, hiszen nem merik azzal csesztetni a meglehetősen hangossá vált mozlim csoportokat, hogy további katonákat és felszereléseket küldenek Afganisztánba. Ezzel alapvetően egyetlen apró probléma van: az Afganisztánban történt tálibellenes amerikai műveleteket az EU teljes mellszélességgel támogatta. Ez egy olyan tény, amit az EU jobb köreiben illik elfeledni, de minimum nem feszegetni. Persze, konferenciák, gyűlések, donorestek, miegymás: csak katonát ne kelljen adni!

Gazdasági helyzet: itt Füzes kollega ismét a darászfészek közepébe lépett bele jól. Bizony, az EU szegény, mint a templom egyszeri egere: testét sokkal inkább a szociális helyzet miatti görcsök tekergetik //micsoda képzavar, Kedves Olvasó!//, mintsem holmi terepszín vagy esetünkben éppen homokszín, méregdrága cuccokra költene. Márpedig a hadviselés majdnem olyan drága, ha nem drágább, mint az egészségügy. S ha teszem azt, a Bundestag dönteni kénytelen: egy hadosztályt Afganisztánba, vagy 5 százalékos nyugdíjemelés, lehet találgatni, mi jön ki győztesen. A nyugdíjas választ, a nyugdíjas szervezetek hangosak és befolyásosak, Afganisztán meg messze van és különben is, öljék csak egymást a hülye arabok.

S ezzel együtt dől meg az EU „merjünk nagyot álmodni”-jellegű afganisztáni terve: nincs mivel hadművelni. Amikor a NATO-főtitkár 500 meg 2500 katonáért könyörög erősítésképp, az komolytalanná teszi az egész EU-s kötelezettségvállalást. Tessék meglátni: az EU-nak az arca ugyan nagy, de az ökle egészen pöttömnyi. Mivel a tagországok (élen hazánkkal) nemhogy növelnék, de (tisztelet a kivételnek) folyamatosan csökkentik a honvédelmi költségvetést, amikor a Galileo-projekt, az Airbus A400M és az Eurofighter egyértelmű jelét adja a nemzetállami érdekek nyomulását (nesze neked EU-s közösségépítés), addig alapvető katonapolitikai és stratégiai hiba melldöngetve kiállni, és elkunyerálni Afganisztánt az amerikaiaktól. Akik, teljesen természetesen, több okból is széles vigyorral az arcukon adták át a feladatok egy jelentős részét. Egyrészt, ugye, a felszabaduló alakulatokra égető szükség van más hadszíntereken. Másrészt az EU saját magáról állít ki olyan képet, amilyet: s az egészben a legszebb, hogy önként és dalolva. A legelvakultabb EU-hívő sem állíthatja azt, hogy akár az elrettentés, akár az erőskezű rendteremtés, akár a nemzetépítés feladatában korszakosat alkot az európai közösség az afganisztáni kopár sziklák között.

S itt elérkeztünk Füzes Oszkár mondanivalójának lényegéhez (amit szerény személyem is emlegetett már sokszor): Afganisztánban nem béke, hanem háború van. Folyamatosan. Ezt illene tudomásul venni és nem olyanokkal etetni a hazai közvéleményt, hogy katonáink egy békés tartomány újjáépítését fogják szervezni. Mintha cserkésztábor lenne. A tegnap nyilvánosságot kapott //és a HM kommunikációs részlege által tankönyvbe illően elbaltázott: komolyan hitték azt, hogy a XXI. században, az infokommunikáció korszakában, kiküldött tudósítók jelenlétében az esemény titokban maradhat?!?!?! S hogy a támadás bejelentése biztonsági veszélyeket hordoz? Kire, könyörgöm? Hány Népszabi-előfizetés lehet Afganisztánban? Mit lehet megtudni? Ne kamuzzunk: az eltitkolás elsősorban belpolitikai ügy, s itt meg is állnék...// rakétatámadás nem az utolsó ilyen lesz: az „új húst” éppen „bepróbálták” a helyiek. Fogják is még. Ha nem vágták át volna a hazai közvéleményt, akkor ez nem lenne szenzáció. Így az.

Szóval háború van. Ez pedig nem illik bele a „beszéljük meg” agendáját követő európai külpolitika és biztonságpolitika sodorvonalába. Nem illik háborúról beszélni. Pláne nem cselekedni. Csak éppen akkor nem kellett volna belemászni, támogatólag, és pláne nem elkérni a főszerepet, sokkal később. Az elsőt még megértem: a villámgyors amerikai hadisikerek nagyjából és egészéből kockázatmentessé tették az európai támogatást. A támadó jellegű hadműveletek a mai napig döntő többségében amerikai szárazföldi csapatokkal történik. Persze ma is dolgoznak francia Mirage 2000-esek és brit Harrierek is Afganisztán légterében, de lenn a földön, a porban, a sziklák között és az utcákon túlnyomórészt amerikaiak halnak meg. Velük nem kell elszámolni az EU-s választópolgároknak, akik hihetetlenül hiperérzékenyek a legkisebb veszteségre is.

S bizony ameddig az ország egész területét szilárdan nem ellenőrzi a szövetséges haderő, addig az ópium is marad. Mit marad: rekordtermés lesz mákgubóból. Az ópium adta bevételből pedig a távoli vidékek helyi hadurai gazdálkodnak, sok-sok fegyvert és embert beszerezve belőle. Ali, a helyi földműves számára sokkal élőbb hatalom az éjszaka vagy akár nyílt nappal érkező terrorbagázs-hadúrcsapat, mintsem a távoli bázisokról hetente egyszer LAV-3-asokkal átrobogó kanadai járőr. A helyőrségekből operáló taktika igazán már a franciáknak sem jött be Indokínában: itt miért lenne sikeres? Persze, megfelelő létszámú katona nélkül mást nem lehet tenni: és itt ismét visszakanyarodtunk a cikk alapmotívumához, az emberhiányhoz.

Bezony, a cikkben is emlegetett negyvenezer, távoli műveletekre több-kevesebb nehézséggel mozgatható, nem amerikai NATO-katona édeskevés. Édeskevés úgy, hogy légiszállításukról ráadásul sok esetben megint az amerikaiak gondoskodhatnak, s a légifedezet túlnyomó része is az USAF és a Marines repülőgépeire hárul. A felderítésről, a légi utántöltésről, az UAV-kről már nem is beszélve.

5 év

2006-09-11T15:47:00.000+02:00

Először is, riszpekt annak a 343 new york-i tűzoltónak, akik a mentési munkálatokban veszítették életüket.

Az elmúlt öt esztendőben nem lett biztonságosabb a világ. Ezt ezen a napon számos, nagy ívű publicisztika hiányolja, elsöprő többséggel a töketlennek és minden egyéb jelzővel ellátott amerikai kormányzatnak s vezetőjének, George W. Bush elnöknek nyakába varrva ennek felelősségét. Mintha annyira természetes lenne, hogy egy ideológiai vezérlésű, alapvetően egymással laza kapcsolatban lévő, az összes válsággócban jelen lévő terrormozgalmat bárki (akár az EU) is képes lenne fél évtized alatt legyőzni.
Nah de inkább koncentráljunk az elmúlt öt esztendő haditechnikai, hadviselési eredményeire, fejlődéseire, újrafelfedezéseire. A teljesség igénye nélkül szeretnék megemlékezni néhány olyan dologról, amely talán kicsiny hazánkban nem kapott igazán nagy nyilvánosságot vagy hangsúlyt.

Közelítsünk a high-tech felől: bizony, kiderült, hogy néha nem a legmodernebb a legműködőképesebb. Emellett az is világossá vált, hogy az ősidők technológiája és a XXI. század hadviselése remekül kiegészíti egymást. Itt az afganisztáni háború hegyvidéki eseményeire gondolnék. Ugye nem kevéssé pikáns kép, amikor a különleges alakulatok katonái egy öszvér hátáról bányásszák le a GPS-vevővel felszerelt lézeres célmegjelölő készüléket, a titkosított műholdas telefon mellől? Bizony, bár több cég is fejleszt kis méretű aquad-okhoz hasonló vagy éppen 4 vagy még több lábú kis terepjáró eszközt, a jó öreg öszvér mindig kéznél volt.

A csúcstechnológia és persze a teljes légiuralom és az azonnal rendelkezésre álló légifedezet mellett a kevésbé szofisztikáltan kiképzett és felszerelt északi szövetséges afgán csapatok is sikerrel kergették el a tálibokat Afganisztánból. Ehhez, mint említettem, az amerikai és szövetséges légierő nyújtott óriási, mindent eldöntő segítséget. De nem szabad lebecsülni az „összekötő”, „kiképző” és egyéb feladatokat ellátó különleges alakulatok egységeit sem, akik az afgánok vezetését látták el. Érdekes tanulság: a csúcskiképzés és a tömeghadsereg eszméjének szerencsés vegyülete.

S még egy tapasztalat a csúcstechnika területéről: nem kiiktatható az emberi tévedés, hanyagság, butaság. Hiába a legpontosabb célmegjelölő eszköz, ha az azt kezelő katona tévedésből a saját lesállás koordinátáit küldi meg a légifedezetnek – a célpont adatai helyett. A B-52H Stratofortress fedélzetéről indított két JDAM nem gondolkodik, oda vezérli magát, ahová meghatározták. Szintén nem problémamentes a saját csapatok azonosítása sem: ez egy olyan terület, ahol a csatatéri kommunikációs hálózat nagy előrelépést jelenthet, elkerülve a „blue-on-blue” eseteket, azaz a saját erők megtámadását.

Maradjunk a szárazföldön: a városi harc körülményei között is elengedhetetlen a harckocsik alkalmazása. Bagdad és Falludzsa, de más iraki városok története is ezt igazolja. Nem volt igazuk azoknak, akik szerint a nehézharckocsi városi környezetben béna kacsa. Eltekintve a torony külső részére erősített benzines aggregátor problémájától, elmondható: az Abrams-család minden változata kiválóan teljesített Irakban. Visszatért egy régen nem alkalmazott lőszertípus is: a kartácslőszer. Ez szintén az iraki tapasztalatokból származik, hiszen egy utca elsődleges megtisztítására, nagyobb terrorista csoportok eliminálására kiválóan alkalmas es a régi-régi, nem igazán csúcstechnikának tekintett lőszertípus.

Ha már járművek: kiderült az is, hogy a HMMWW-család bizony nem alkalmas mindenre. Ennek ékes jele a különböző páncélozott könnyű járművek egész új generációjának megjelenése. Brit, dél-afrikai, izraeli és természetesen amerikai cégek tucatjai ontják az aknák és az improvizált pokolgépek ellen védett, elsősorban felderítő, konvojkísérő, járőröző és egyéb rendészeti feladatokra alkalmas 4x4-es vagy akár 6x6-os kerékképletű, a legmodernebb páncélzattal felszerelt járműveket. A korai ad-hoc, Vietnamból már jól ismert guntruck-okat, felfegyverzett és helyi szinten átalakított billenőplatós vagy sima platós teherautókat, kukáskocsikat (saját szememmel láttam egy 3 géppuskával felszerelt, konvojkísérő kukásautó fényképét!!!) lassan felváltják az erre sokkal inkább megfelelő járművek. A Magyar Honvédség vezetése, remélem, levonja az ebből származó tapasztalatokat és ennek megfelelően választja majd ki a jövendő gumikerekes eszközöket.

Minden előzetes várakozás ellenére nagyon sikeresen debütált Irakban a 8x8-as, BTR-kategóriába tartozó Stryker. A típust előzetesen sok kritika érte az elégtelennek tartott páncélzat, a gyenge fegyverzet (csapatszállító alapváltozata csupán egy 12,7 mm-es nehézgéppuskát hordoz) és a gumikerekes futómű-megoldás miatt. Nos, mielőtt t. Úr jelezném, én is tudom: az alkalmazott kiegészítő „madárkalicka”-páncélzatot az oroszok ötletelték még a II. világháború végén. A dolog most is bevált: a tucatszám lődözött RPG-7-esek ellen legalábbis korrekt védelmet nyújtott. Ismeretes olyan eset is, amikor a Strykerrel egy városban pontosan a földbe ásott pokolgép tetejére sikerült leparkolni. A harcjárművet a robbanás ugyan alaposan átrendezte, de a benn ülők, ha sérülésekkel is, de túlélték a támadást.

A gyalogsági harcmodor is bővelkedik az újra felfedezett elemekben. Ilyen a közvetlen, szakasszintű támogatás fontosságának újraértelmezése: már jelentpsen nagyobb számú könnyűgéppuska van egy-egy alakulatnál, mint 2001. előtt. Lőszer, még több lőszer és pót fegyvercsövek. A városi harc területén egyenesen ugrásszerű a fejlődés: ennek ékes iskolapéldájaként lehetne említeni a második falludzsai hadműveletet, amikor a több hónapos felkészülési időt kapott, a helyi környezetet kiválóan ismerő és hasznosító ellenséges erőket nagyon csúnyán és szisztematikusan verték szét az amerikai fegyveres erők. Ehhez, mint kiderült, már megint a véres és áldozatokkal járó szobáról-szobára harcmodor volt a kulcs, persze kellő támogatás mellett. A már sokat emlegetett közmondás a maga véres brutalitásában nyert beigazolás: városi harcban az a terület tekinthető ellenőrzöttnek, amin éppen áll a katona. A légierő, mint ismét bebizonyosodott, csak egy nagyon fontos, de nem főszereplője a városi területen vívott hadműveleteknek.

S ha már emlegettük a Légierőt: itt is volt új a nap alatt. Ennek finom példája a járőröző, bombarobbantás utáni helyszíni felderítést végző F-15E Strike Eagle bevetések. A készenlétben lévő gép néhány perc alatt odaért egy-egy rajtaütéshez, majd a kiváló minőségű fedélzeti optikai felderítő rendszerekkel nyújtott segítséget számtalan eredményes elfogáshoz. Drága rendőrautó, de viszont működik.

A gépágyú itt is hasznos és fontos szereplő volt, sok esetben egyenesen precíziós fegyverként lehetett alkalmazni az F-15-ösök, F-16-osok és F/A-18-asok fedélzeti Vulcanjait. Nem véletlenül nem említettem a jó öreg A-10A Warthogot: számára ez természetes feladat.

A pilóták mellett óriási szerepet kapott a pilóta nélküli repülőeszközök széles arzenálja. Afganisztán és Irak felett minden percben különböző típusú UAV-k tucatjai repülnek, szinte valós idejű közvetítést nyújtva a megfigyelt területről. Az alkalmazásukat segíti egyrészt a helyi, tiszta és száraz levegő, másrészt az, hogy a palesztin területekkel ellentétben nincs akkora zsúfoltság, hogy az utcákat lefedhessék, megnehezítve a felderítést. A Predatorok néha egészen máshol is feltűnnek, jó példa erre a jemeni terroristavadászat, Hellfire rakétákkal.
Problémaként jelentkezik viszont az, hogy az egyre nagyobb számú UAV egy légtérben egyre fokozódó balesetveszélyt jelent. Ez nem csak két robotgép összeütközését jelenti: volt már rá példa, hogy katonai szállítógépeket is tíz méterekkel került ki csupán egy távirányítású kisrepülőgép. Az UAV-k ütközésvédelmének (a polgári repülésből már régen ismert TCAS-rendszer egyfajta másának) kialakítása még a jövő feladata.

A helikopterek nem mindenhatóak, még az AH-64 Apache sem. Erre néhol véres veszteségek segítettek rádöbbenni: 2003. március 24-ét és Najaf nevét sokáig nem felejti el az Apache-pilóták közössége. A 32 harci helikopter egymagában került szembe az iraki védelemmel: egy gépet lelőttek, a többi gép mindegyike kisebb-nagyobb sérülések beszerzése után kivált az ütközetből. A tapasztalat: légi fedezet nélkül nem működőképes egy frontális, csak helikopterekre épített támadás.

S végül, megemlékezésem első részét egy talán meglepő kijelentéssel zárnám: a meglepően alacsony veszteséget szenvedett, 2-3 turnusos iraki veteránokkal harcoló amerikai fegyveres erők nagyobb harcértéket képviselnek, mint valaha. Rengeteg új eszköz, technika, fegyverrendszer, személyes védelmi eszközök és mások váltak kiforrottá az elmúlt évtizedben.
A média tájékoztatásával szemben merem állítani: szigorúan nézve katonailag siker mind az iraki, mind az afganisztáni hadjárat. Az, hogy a politika miképp köti meg a katonák kezét (lásd az elégtelen létszámot az iraki hadjárat esetén), illetve miképp fordítható politikai előnnyé egy-egy nyertes ütközet vagy művelet, már nem a harcoló alakulatokon múlik.

Felfújt Jumbo

2006-09-10T22:29:00.000+02:00

Szentséges anyám, _ez_ tényleg repül?!?!?!

További képek róla itt (via airliners.net).

Repülős hírek, #100

2006-09-08T00:31:00.000+02:00

Az ünnepélyes postot a lakótársam gépének teljes rendszerújrahúzásával teszem emlékezetessé.

Pórul járt pilóta Tajvanon: aki az elnöki különgéppel nyilvánosan viccel, annak nem lesz jó. Ezt már jól tudja Jen Jiunn-kang hadnagy, aki a barátnőjének küldött képek miatt került a szőnyeg szélére. A pilóta a kamerát legálisan tartotta magánál, azzal a század számára készíthetett belső felhasználásra fotókat. A négygépes kíséret tagjaként Jiunn-Kang alaposan „körbelőtte” F-16-osának fülkéjéből a tajvani elnök különleges felszereltségű Boeing-jét, mely szeptember 3-ám Palauba indult.
A képeket azonban továbbította barátnőjének is, aki különböző, nem túl hízelgő kommentárok kíséretében blogján publikálta azt //A hölgynek ezúton is gratulálok...//.
A blog fényképeit persze nagyon gyorsan felkapta a helyi sajtó, majd azonnal vizsgálat is indult az ügyben. A pilótát első lépésben eltiltották a repüléstől, a blogot hétfőn eltávolították a webről.

Szeptember 6-án felszállás közben lezuhant egy veterán kiképző repülőgép Duxfordban, a híres-neves Imperial War Museumtól nem messze, a kifutótól egy mérföldre nyugatra. A privát tulajdonú Lockheed T-33-as két pilótája, sérülésekkel ugyan, de túlélte a katasztrófát, melyben azonban a gép megsemmisült.

Szaúd-Arábia fegyverkezik, mint az őrültek: vanni van miből, de ki vezeti majd a gépeket? A most bejelentett francia bevásárlócsomag értéke 2.5 milliárd euró. A La Tribune üzleti nap keddi számának értesüléesi szerint 30 Fennec és 10 haditengerészeti változatú NH-90 helikopter és két Airbus A330-200 légi utántöltő repülőgép került a szaúdi táskába. A francia védelmi miniszter, Michele Alliot-Marie szerint a szeptember 3-án a szaúdi fővárosban, Rijádban „lezsírozott” üzletre 2 hét és három hónap közötti időintervallumban kerülhet hivatalos pecsét.
További érdekesség, hogy két, szintén nagyobb fegyverzetvásárlási csomagról még folynak a tárgyalások. A lap értesülése szerint a következő üzlet 2007-ben zárulhat, ennek becsült értéke 4 milliárd euro, míg a tartalmat egy újabb A330-220 tankerre és rengeteg helikopterre: 42 darab szárazföldi változatú NH-90-es, 20 Cougar SAR kutató mentő és négy Panther haditengerészeti helikopter alkotná. A jól értesült források szerint az üzlet 2007. második felében köttetik meg.
A harmadik, egyben legambíciózusabb csomag állítólag 48 Rafale vadászbombázó repülőgépről, hat többfeladatú fregattról, 6-8 tengeralattjáróról és meg nem határozott mennyiségű Leclerc nehéz harckocsiról szól majd.
//A szerző megjegyzései: Szaúd-Arábia, bár pénze a magas olajárak miatt mint a pelyva, igen érdekesen vásárolgat. Mint emlékezetes, nemrég jelentették be 72 darab Eurofighter Typhoon megvásárlását s nagy számban üzemeltetnek amerikai F-15-ösöket, többféle változatban. Az, hogy három, egymástól teljesen különböző üzemeltetési filozófiájú és alkatrészkészletű típust is párhuzamosan használnak, logisztikai szempontbólé egy rémálom, pénzügyi szempontból meg egy feneketlen zsák. Arról nem is beszélve, hogy a fentebb jelzett repülőeszközöket valakiknek vezetnie is kéne...//.

A Brazil Légierő két újabb, ex-francia Mirage 2000-C repülőgépet vett hadrendbe szeptember 4-én. Az ünnepőélyen, melyet a Goiás állambeli Anápolis Légitámaszponton tartottak, részt vett az ország elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva is.
A Mirage 2000-C-k a hetvenes évek óta hadrendben tartott F-103 Mirage III-as gépeket váltják fel.

Még egy érdekes hír Iránból: bejelentések szerint az Iráni Légierő sikeresen indított helyileg átalakított MIM-104 Hawk típusú légvédelmi rakétát egy F-14A Tomcat fedélzetéről.
A hírek szerint az indításra a „Blow of Zolfaqar” hadgyakorlaton került sor. A z Iráni Légierő szerint így a Tomcat-ek nagyobb távolságból és még hatékonyabban képesek megsemmisíteni az országra támadó ellenséges repülőgépeket //azért a Hawk már korántsem számít modern fegyverrendszernek, s kíváncsi vagyok a repülőgép-fedélzeti integrációra is... Megjegyzendő, a Hawk/F-14 páros már vagy 10 éves sztori, állítólag már akkor sikeresen hozták össze a két rendszert.//

Közös roman-francia hadgyakorlat kezdődött szeptember 4-én a konstancai Mihail Kogalniceanu Légitámaszponton. A “Chasseur Accompli 06” fedőnevű gyakorlaton 25 vadászrepülőgép és helikopter vesz részt. A Román Légierő sajtóosztályának információi szerint román részről 12 darab MIG- 21 Lancer és két IAR-330 helikopter, míg a franciák oldaláról 5 darab Mirage 2000D vadász, négy Mirage 2000N támadó és három Mirage F1CT többfeladatú repülőgép vesz részt a 10 napos, az interoperabilitást finomító közös hadgyakorlaton.

Madárral ütközött és lezuhant a Francia Légierő egy Mirage F1CT típusú vadászbombázó repülőgépe szeptember elsején. A katasztrófa Csádban, Abéché térségében történt, a pilóta szerencsésen katapultált, majd épségben felszedte a kutató-mentő szolgálat.
A rutin felderítő feladatot végrehajtó gép lakatlan területre zuhant, így további károkat nem okozott.

Egy F-16-os újjászületése, két lépésben.

A gép még teherautón:

Végül nem kevéssé átfestve, az oszlop tetején (a gépet annak az 86-0291 lajstromjelű gépnek a színeire festették át, amelyik a Luke Támaszponton állomásozott, a 944, Vadászrepülő Ezred állományában):

Szeptember másodikán Afganisztánban lezuhant a RAF egyik Nimrod MR2-es felderítő reoülőgépe. A szerencsétlenül járt gép fedélzetén 14-en veszítették életüket Kandahár mellett. Az eddigi adatok szerint baleset történt //jegyzem meg, sokáig az Irakban 2005-ben lelőtt brit C-130K Herky esetében is ezt hitték...//.

Koppintás iráni módra

2006-09-07T23:13:00.000+02:00

Az Iráni Légierő a z augusztus 19-én kezdődött „The Blow of Zolfaghar” nevet kapott megahadgyakorlaton többek között bemutatta a Saegheh nevet kapott új vadászrepülőgépét. A gép első látásra azonosíthatóan egy Northrop F-5E Tiger II-es koppintás, annak kicsit átpofozott változata. A gép dupla, enyhén kifelé dőlő kettős vízszintes vezérsíkot kapott, illetve nekem a hajtóművek is nagyobb méretűnek tűnnek.
Azt természetesen nem lehet tudni, hogy elektronikájában, fegyverzetében és pilótafülkéjében mit változott a repülőgép: ez mind szigorúan titkos adat. Marad hát az iráni melldöngetés: az új típus természetesen letöröl minden támadót Irán légteréről, szupermozgékony és hasonlók. Mondjuk egy F-15I Ra’am vs Saegheh meccset megnéznék...
A gépről a hivatalos bejelentés szerint rakétákat és bombákat is be lehet vetni. Mint emlékezetes, a hadgyakorlat során egy saját fejlesztésű lézervezérlésű precíziós bombatípus kifejlesztését is bejelentették.
Egy kupac kép a gépről, a FARS hivatalos irání hírügynökségtől:

Itt pedig igen sok, jó minőségű kép látható a hadgyakorlatról.

Külpol megamix, #26

2006-09-04T02:11:00.000+02:00

Nos, térjünk vissza egy kicsinység a már emlegetett Haszan Naszrallah-hoz, a Hezbollah Libanonban diadalmaskodó vezetőjéhez. Victor Davis Hanson a National Review Online-ban publikálta tanulmányát, mely nem csupán magát a sekjket, hanem sok más érdekes körülményt is körbejár. Szó esik benne természetesen Ahmadinejad elnökről, a híres, Angela Merkelhez intézett leveléről, az iszlám világ bestselleréről, mely nem egészen meglepő módon a jó nevű, egyetlen kötetével világhírnevet elérő Adolf Hitler Mein Kampf („Jihadi”) című kötete. Érdekes kérdés: szabad-e felfedezni azt, hogy a németországi, kanadai, nagy-britanniai és s sok-sok, az Egyesült Államokban történt kisebb incidensek elkövetői mozlimok? Lehet-e egyáltalán ennek a ténynek hangot adni és van-e egyáltalán köze az elkövetők vallásának a bűn- és terrorcselekményekhez? Igen korrekt írás, érdemes elolvasni.

S ha már említettük az elhíresült Ahmadinejad-levelet: íme, teljes angol fordításában, az iráni FARS Hírügynökség jóvoltából. A levelet több, mint érdemes végigolvasni. Az iráni elnök szemmel láthatóan átérzi Németország megaláztatását, mely büszke sasmadár csőrét folyamatosan beleverik a II. Világháború piszkába. Ez a nemzet, mely oly sokat adott oly sok területen, mégsem emelheti fel arcát, nem foglalhatja el méltó és hozzá illő helyét a világpolitika porondján! S ennek kik az okaik? Hát persze, a zsidók. A gonosz cionisták és kiszolgáló erőik. Ez a maroknyi csoport nem csupán Németországot nyomja a víz alá már vagy hatvan éve, hanem az egész Közel-Keletre állandó fenyegetést jelent, s mindezt valami Holokausztnak nevezett-hazudott hülyeség ürügyén. Teremtette, hát ki látott már ilyet?

Gonoszságok: természetesen kedvenc „hasznos idiótáim”, az Amnesty International sem maradhatott ki a libanoni buliból. A kiegyensúlyozottságáról és elfogulatlanságáról méltán ösmert szervezet véleménye szerint Izrael konkrétan háborús bűnök sorozatát követte el, mert a civilek által is használt infrastruktúrát pusztította el Libanonban. Alan Dershowitz érvelése szerint viszont ez minden modern háború alapeleme: a z elektronos és kommunikációs hálózat, a hidak és utak, az üzemanyagtöltő állomások megsemmisítésével az ellenséges erők mozgástere szűkítendő le. Ehhez képest Izrael valóban visszafogott volt, hiszen az esetek túlnyomó részében precíziós vezérlésű fegyverrendszereket használt, melyek nagyságrendekkel pontosabbak, mint hagyományos társaik //itt jegyzem meg: Dershowitz téved, amikor Sir Winston Churcill-nek tulajdonítja a németországi városközpontok éjszakai tömeges bombázásának elrendelését. A dolog egyszerűbb: gyakorlatilag a város volt a legkisebb méretű célpont, amit a RAF éjjel megtalált. A sokat emlegetett „terrorbombázás” leglelkesebb és legkitartóbb elindítója és kivitelezője pedig Arthur Harris légimarsall volt//.
Az AI, véleményem szerint, a szokásos nyugati kórságban szenved: a háború patyolattiszta dolog, ahol a harcoló felek színes, figyelemfelkeltő ruhában ölik egymást egy üres mezőn és senki másnak nem esik bántódása.
A dolog másik, fontos érdekessége: a Hezbollah támadásairól, a valóban terrorfegyverként használt, válogatás nélkül a civil célpontokra kilőtt rakétákról és az általuk okozott pusztításról egy árva szó nem esik a jelentésben.
Mintha egy kicsit billegne az a mérleg...

A Libanonban kiaknázható előnyökről az ENSZ igen vicces összetételű Emberijogi Tanácsa sem akar kimaradni. A három tagú vizsgálóbizottság, szintén a tényszerűség és a kiegyensúlyozott látásmód bemutatása végett jó alaposan kivizsgálja az izraeliek rémtetteit, többek között a lakott területek bombázását.
A bizottságnak természetesen nem feladata a Hezbollah cselekményeinek vizsgálata.

S ha már az ENSZ nevét billentyűzetemre vettem, egy megerősítés Kofi Annantól: a Hezbollah terroristáinak lefegyverzése nem az UNIFIL feladata, hanem a libanoni kormányé és nem képzelhető el erőnek erejével. Azaz beszéljük meg a dolgot, srácok.
A beszélgetés eddig is célravezető volt, jegyzem meg halkan. Leginkább a falra hányt borsó eredményességi mutatóit lehetne emlegetni: végül is micsoda hülye ötlet, hogy egy ENSZ BT-határozatot végre kell hajtani? Amikor az egyik fél ezt nem akarja? Hát szabad ráerőltetni egy külső akaratot? //Megjegyzendő, azért Izrael sem sietett minden ENSZ BT-határozatot végrehajtani...//

Hasonló, roppant hatékony taktika látszik kirajzolódni Darfúr ügyében is. Itt a szudáni kormány nem igazán akarja beengedni a kéksisakosokat, minek a sok kíváncsi szem?
A kartúmi kormány szerint a határozat „törvénytelen”, hiszen azt az ENSZ Szudán véleményének ellenére hozta meg.
Arra azért kíváncsi leszek, hogy a tervezett 22500 fős kéksisakos kontingens hogyan fog összeállni szeptember 30-ra, az Afrikai Unió teljesen sikertelen mandátumának végére...

Megenn ENSZ: Bashar Asszad szíriai elnök vidám tréfákkal traktálta Kofi Annant. Olyanokkal, mint hogy Szíria megerősíti határainak őrzését és együttműködik majd a libanoni kormány katonáival, hogy megakadályozza a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok átcsempészését. Ez az Associated Press újságírója azonnal elhitte, mi több, nagy előrelépésnek tartja a libanoni béke megerősödéséhez. Mármost nem azért, de van gondolkodó, az eseményeket nem két hete követő embertársam, aki elhiszi Asszad elnök ígéretét?
Az ENSZ-erők viszont nem ellenőrizhetik //mintha ez bármit is jelentene vagy segítene: egyszerűen a több megvesztegetés miatt drágább lesz a becsempészés végösszege...// a határvidéket, csak ha a libanoni kormány ezzel megbízza őket.
Ezek után nem tekinthető véletlennek az, hogy Izraelnek esze ágában sincs feloldani a légi és a tengeri blokádot Libanon körül. Természetesen ez is emberiség elleni bűncselekménynek minősíthető a külvilág véleménye szerint.
Pedig simán át lehetne törni a blokádot. A recept egyszerű: fogunk egy iráni kormány-Boeing B-747-est, megpakoljuk a rakterét fegyverekkel, robbanószerekkel, rakétákkal, majd az utastérbe ültetünk 300 kisiskolást. A fedélzeten legyen még egy forgatócsoport is, aki élőben sugároz az iráni állami TV-adó számára. A kiskölykök természetesen tanulmányi kiránduláson vesznek részt: a tanítókkal együtt a libanoni kormány meghívására élőben tanulmányozzák a gonosz cionisták háborús bűntetteit.
Nomármost, mit tenne Chuck Norris, ha a gyerekekkel és fegyverrel zsúfolt repülőgép megközelíti a libanoni légteret?
1., Nem ad ki tűzparancsot. Az iráni gép pilótájának esze ágában sem lesz engedelmeskedni az izraeli vadászoknak, rendületlenül folytatja az útját, leszáll, kipakolnak, tiszta nyereség.
2., Kiadja a tűzparancsot: a világsajtó tele lesz a lelőtt gép és a halott kisgyerekek hírével és fotóival.
Így is, úgy is győzelem...

A végére egy másik győzelem, immár a kultúra frontjáról. A Telegraph értesülése szerint Pinokkió, D’Artagnan, Tom Sawyer és a többiek csak „iszlámosítva” férnek be a török gyerekek könyvtárába. A cikk szerint így járt La Fontaine és Victor Hugo is.
Érdekes.

Libanoni kikukucs

2006-09-02T00:19:00.000+02:00

Nos, ezer éve nem foglalkoztam Libanonnal: itt az ideje, hogy vigyázó szemünket a Közel-Kelet csendesen forrongó poklára vessük. Az üstben sok minden rotyog és a kavarást sem akárkik végzik.
Még az is lehet, hogy szerény hazánk is a játékosok közé lép: akarom mondani, a szögletzászlót majd lemoshatjuk. Magyarország is békefenntartókat kíván küldeni Libanonba: kicsi ország, kicsi csapat. Göncz Kinga minapi bejelentése szerint 12 határőr és 6 katonaorvos képezné a magyar hozzájárulást az UNIFIL felduzzasztásához.
Vélhetően nem ez a kicsiny csapat lenne a frissiben vizionált európai közel-kelet politika dárdahegye. Miquel Angel Moratinos spanyol külügyminiszter véleménye szerint az, hogy az EU közel 7000 katonát küld a térségbe, „történelmi lehetőséget” nyújt arra, hogy az Európai Unió újraindítsa a közel-keleti békefolyamatokat. Addig álljon fél lábon a miniszter úr, teszem hozzá halkan. Arra azért igencsak kíváncsi vagyok, hogy konkrétan mitől is indul meg ez a sokat emlegetett és még többször, igen látványos külsőségek között összeomló, úgynevezett „békefolyamat”? Pláne az EU ráhatásától? Végre az EU-bürokraták szabványosítják az öszvérekre szerelhető málhatartókat, ISO-minősítéssel együtt? Az EU-nak se tekintélye, se ereje, se koncepciója. Végül is innen szép nyerni...
Kiemelném a miniszter úr által elmondottakból az egyre növekvő európai szavahihetőség mibenlétét, de izgalommal olvastam az erős felelősségvállalásról szóló részt is. Tehát ha odaküldünk néhány ezer kéksisakost, akik a Hezbollahot ugyan nem fegyverzik le, de kemény hangú feljegyzéseket készíthetnek minden felmerült esemény után, az erős felelősségvállalás. Végül is Srebrenica után is vállalta az ENSZ a felelősséget. Tizenvalahány évvel és sok száz halottal később. A cikkben még sok okosság olvasható, például arról, hogy akinek nincsenek nagyívű elképzelései, azok csak a lyukakat foltozgatják. Egyetértek: bár nem tudom, miből javítom meg az elfüstölt Dragunovot, de már a leendő 1967-es. Gyári állapotra restaurált Herbmüller Cabrio Bogaramhoz festem ki a garázs oldalát. Merjünk nagyot álmodni, vagy hogy is mondták ezt?
A verbális ámokfutás új, vélhetően az EU-s stratégiának megfelelő csúcsokra járatott mintapéldáját prezentálta nemrég Massimo D’Alema olasz külügyminiszter. A libanoni vezető szerepre ácsingózó Olaszország főkülügyére a Népszabadság közlése szerint nem kevesebbet javasolt, mintsem azt, hogy „ösztönözni és bátorítani” kell a Hamaszt arra, hogy tisztán politikai mozgalommá váljon. A miniszter úr véleménye szerint, idézem: „Bár felelősséget viselnek terrorcselekményekért, politikai oldaluk is van, segélytevékenységet is folytatnak.” Erre nekem csupán az jut az eszembe: ha egy hordó borhoz keverünk egy vödör emberi ürüléket, az eredmény ugyanaz, mintha a vödörben bor, a hordóban pedig, hát, végtermék lenne. Finomabban megfogalmazva: nem lehet kicsit terhesnek lenni.
D’Alema nem kicsit csúsztat: „Észak-Írországban az IRA, illetve Spanyolországban az ETA terrorcsoportból vált politikai mozgalommá.” Miniszter úr sok dolgot kever. Például az egyes terrorszervezetek mozgásterét: az IRA vagy az ETA csak szeretett volna olyan állami támogatást a háta mögé (fegyverzet, pénz, ember, diplomáciai support, PR, hogy csak a legfontosabbakat emlegessem), mint a Hezbollah. A két európai terrorszervezet döntően hazai földön dolgozott: a Hezbollah pediglen meglehetősen rugalmasan kezeli a határok kérdését. Az IRA-t és az ETA-t az európai bűnüldöző szervek és hadseregek folyamatosan kergették: kíváncsi lennék, hogy a libanoni rendőrség mikor indított utoljára nyomozást a Hezbollah ellen. Az ETA és az IRA is azután lépett békülékenyebb útra, hogy a nemzetközi összefogással dolgozó rendőrök egyre erősebben léptek a nyakukra. A Hezbollah, saját véleménye szerint legalábbis //és szerény véleményem szerint is van a dologban minimum részigazság// most nyert meg egy kisebb háborút, fegyverekkel, az erőszakos politizálás útját választva. Miért is ülnének le a tárgyalóasztalhoz? Mitől költözne be Naszrallah kertjébe a fenekén EU-pecséttel billogolt békegalamb?
Ez is tetszett: „Szerinte azon csoportok ellen kell harcolni, amelyek kizárólag terrorista tevékenységet folytatnak.” Tessék mondani: a bálás ruhaosztás már segélyezési üzletágnak minősül? Hát az öngyilkos merénylők családjának támogatása? Csak a miheztartás végett, ha egyszer terrorcsoportot alakítanék, jó előtte azért tisztázni, mit jelent az EU-kompatibilis terrorista fogalma...
A hosszabb szünetben az a jó, hogy vannak gyönyörű szép, egymásnak pontosan ellent mondó hírek, alig néhány nap eltéréssel. Lássunk erre egy iskolapéldát!
Tele volt a világsajtó (és a hazai is) azzal, hogy Hasszán Naszrallah sejk, a Hezbollah terrorszervezet vezetője áttételesen bocsánatot kért. Az index.hu augusztus 28-án foglalkozott az interjúval.
Nem telik bele két nap, az ynet.news pedig éppenséggel a második fordulóra készülődésről cikkez. Az újság Muhammad Abdullah Sif al-Din-ra, a Hezbollah iráni képviselőjére hivatkozik, aki az iráni Fars hírügynökségnek azt nyilatkozta: Hassan Nasrallah új stratégiai terveket dolgozott ki a felfegyverkezésre, az Izraellel vívott háború második fordulójára.
Hozzátenném, egy másodpercre nem tartom hitelesnek Naszrallah azon nyilatkozatát, mely szerint ha tudta volna, hogy ekkora csata alakul ki a két izraeli katona elrablásából, akkor nem tették volna meg és különben bocsika. A bocsika hiteltelen: az első részt még megeszem. Ha azonban az első rész igaz, akkor mégiscsak él valamiféle elrettentési hatás: valamit, ha nem is túl sokat, de ért az Izraeli Védelmi erők ilyen-olyan hadjárata. A cikk szerint Naszrallah határozottan kijelentette: nem lesz második kör. A jelek szerint azonban a szervezet, mármint a terrorszervezet belső kommunikációja nem működik túl fényesen, hiszen az iráni ember meg két nap múlva egyenesen azt állítja, készülnek a tervek Naszrallah főhadiszállásán a második körre. Tréfás és ötletes al-Din azon okfejtése, mely szerint mivel a Hezbollah ellenálló erő, s nem felfegyverzett milícia, így nem is vonatkozik rá az ENSZ BT 1559-es, a milíciák lefegyverzését előíró határozata. Ügyes, ahogy Kohn bácsi mondaná.
A jelek szerint az EU-külpolitika már emlegetett hihetetlen áttörése alapvetően a pénzen alapul. Az EU, az USA és az Öböl-menti államok 940 millió dollárt ajánlottak fel a libanoni újjáépítésre. Cinikus énem persze egyből arra figyelmeztet: meglátjuk, ebből mennyi lesz a valódi segély. Érdekes problémát feszeget Magnus Norell svéd védelmi szakértő: ki fogja elosztani a pénzeket? Merthogy Libanonban erre szervezetileg csak a Hezbollah képes. Nomármost édes jelenség lesz, ahogy egy terrorszervezet osztja el az EU adófizetőinek zsebéből származó összegeket. Gondolom, jut majd extra méretű, önjáró rakétavetővel gyorsan beparkolható garázsra is.
A stockholmi donorkonferencián Fuad Saniora libanoni miniszterelnök úgy tett, mintha a libanoni kormánynak vagy a Hezbollahnak semmi köze sem lenne az eseményekhez. Jött az „izraeli halálos katonai gépezet” és néhány nap alatt 15 év munkáját lőtte szét. Ahümm, csak úgy l’art pour l’art... A miniszterelnök biztosította az adományozókat: a pénzhez a Hezbollahnak semmi köze nem lesz. Biztos kizárják a kérdésben aktuális kormányülésekről a Hezbollah-minisztereket.
Tegyünk egy apró tánclépést jobbra: mi a helyzet a PR-háború frontján? Változatlan: a Hezbollah körökkel vezet. Kiváló alkalom volt Kofi Annan, a tiszta kezéről és szűkszavú családi vacsoráiról ismert ENSZ-főtitkár libanoni látogatása. A világsajtó egyszerűen zabálta azokat a képeket, ahol Annan a romokon tapod, körbevéve Naszrallah-portrékat lengető, spontán helybéliekkel.
A nyugati médiáról kicsit (nem is kicsit) komolyabban gondolkodott el Melanie Phillips. A hamarosan bonckésem alá kerülő libanoni mentőautós rakétázás mellett a blogokról, a politikusok nyilatkozatairól, a módfelett érdekes fényképfelvételekről szól. A nagy kérdés: hová lett a tények tisztelete, az elfogulatlanság? Okéoké, példányszám, hirdetési bevétel, én is ebből élek, értek és sok mindent... Érdekes olvasmány.
Érdemes egy pillantást vetni a néha belógó hirdetés miatt roppant idegesítő The New Republic Online „Tour de Force” című írására. A mű szerzője, Annia Ciezadlo szerint korántsem igaz, hogy bedöglött a bejrúti turisztikai üzletág: a romokon egymás sarkát tapossák s TV-stábok és az újságírók hadai. A Hezbollah vezetett túrákkal kedveskedik a tényfeltáró újságírás bajnokainak, biztosítva egyúttal azt is, hogy kiegyensúlyozott, elfogulatlan tudósítások szülessenek (erről a Reuters és a VNN is tudna azért mesélni, teszem hozzá). Aranybánya: megfelelő kezekben a helyszín PR-értéke szinte mesebeli.
Az újságírók szerint viszont egyedül Izrael hibája, hogy így alakult a médiafront helyzete. Az IDF például nem engedte mindenhová oda az újságírókat: megjegyezném halkan, talán nem ok nélkül. Milyen szépen mutatott volna a világsajtóban a rossz helyen kolbászoló és mondjuk három darabba szakadó tudósító képe...
Az újságírók nem aggódtak az emlékezetes Reuters-képhamisítás miatt sem: egyedi eset. Ráadásul az izraelieket nem érdekelte, hogyan néz ki a háború az ország határain kívülről. Magukra vessenek, ha csak befelé néznek és a saját halottaikat érzik fontosnak. Hírérték, képernyőképesség, tessék már megtanulni...
A tudósítók gond nélkül beismerték: bármilyen számadatot világgá kürtöltek, amit a szájukba adtak, hiszen úgysem lehetett ellenőrizni. A távolban Jenin halvány árnya derengett fel egy pillanatra, vélhetően. A humanitárius segély célba juttatásának izraeli segítése pedig nem érdekes, nem téma.

Holnap folyt. köv.

Repülős hírek, #99

2006-09-01T15:36:00.000+02:00

Saját, külön bejáratú hírszerző századot kapott az Amerikai Légierő Különleges Műveletek Parancsoksága. A reaktivált 11. Hírszerző Század feladata lesz az MQ-1 Predator pilóta nélküli felderítő repülőgépek és más felderítő platformok információinak összegyűjtése, kiértékelése, feldolgozása és tálalása.
A Predatorokat a nevadai Creech Légitámaszponton üzemelő 3. Special Operations Squadron repüli. A gépekkel szerzett információkkal elsősorban a különleges alakulatok harctevékenységét támogatják, de természetesen a többi alakulat és fegyvernem is hasznosíthatja majd azokat.

A Török Légierő vezérkari főnökének szerdai bejelentése szerint Törökország 30 darab F-16C/D vadászbombázó repülőgépet vásárol 2011-ig. Faruk Comert tábornok szerint a szükséges költségvetési keret, bár még nem áll rendelkezésre, de ennek biztosítása nem lehet probléma.
A lépés igencsak rossz hír az EADS-nek, hiszen a már bejelentett, 10 m,illiáérd dolláros, 100 vadászgépre szóló fejlesztési elképzelés csaknem harmadát „viszi el” a Lockheed Martin.

Megkapta a Kanadai Királyi Légierő a 80., egyben utolsó Phase I modernizáláson átesett CF-18 Hornet vadászbombázó repülőgépét. A fejlesztés elsősorban a gépek fedélzeti kommunikációs és elektronikai rendszereit érintette. A gépek új radarkészüléket, zavarvédett rádiókat, transzpondert, függesztménykezelő rendszert, fedélzeti számítógépet, és integrált GPS-, illetve inerciális navigációs rendszert kaptak.
A Phase II-es továbbfejlesztési program, prototípus repülőgépének átépítése 2006. januárjában kezdődött meg. A Boeing a Phaes I-esért 880 millió dollárt kapott.

Augusztus 31-én lezuhant a Pakisztáni Légierő egy F-7-es (kínai MiG-21-es változat) vadászrepülőgépe Karacsi mellett. A gyakorlaórepülés során bekövetkezett katasztrófában a pilóta, Faisal Bashir őrnagy életét veszítette.
Az elsődleges adatok szerint a repülőgép technikai problémák miatt zuhant le Karacsitól 40 kilométerre északkeletre.

Szép kép: a Bolgár Légierő első Eurocopter AS 532AL Cougar helikopterét kapták lencsevégre.
http://www.jetphotos.net/viewphoto.php?id=5802169

Az EADS a Grob Aerospace és a Sogitec Industries együttműködésével alakítja ki a Francia Légierő új kiképző rendszerét. A Cognac-ban működő oktatási központhoz a Grob Aerospace szállítja a kiképző repülőgépeket, első körben 18 darab kétüléese, behúzható futóműves Grob 120A típusút. A 260 lóerős Lycoming dugattyús hajtóművel felszerelt kisgépek alkalmasak műszerrepülés (IFR) oktatására is.
Ezeket 24 felújított és továbbfejlesztett TB- 30 Epsilon-nal együtt hazsnáűlják majd a növendékek.
A Sogitec Industries három FNPT II (Flight and Navigation Procedure Trainer 2nd Generation) szimulátort szállít a kiképzőközpontnak, melyekkel elsősorban a műszerrepülést gyakorolhatják majds a növendékek, a részletgazdag grafikai megoldásoknak köszönhetően akár alacsony repülési magasságban is.
Az első Grob 120A 2007. elején érkezik Cognac-ba, majd havontza kettő kerül állományba. A Sogitec FNPT II-eseket szintén 2007-ben adják át.

Futás az Ernesto elől: a Floridai Légi nemzeti Gárda 125. Vadászrepülő Ezrede elpucolt a trópusi vihar útjából. Az ezred F-15C-i közül nyolcat átrepültek a szintén floridai Eglin Légitáűmaszpontra Richard E. Bittner őrnagy, a 125. ezred szóvivője szerint az alakulat többi Eagle-jét a jacksonville-i támaszponton is képesek biztonságosan, hangárokban eldugni a vihar elől.

Már én is többször foglalkoztam a szinte zsírúj állapotában lezuhant dél-koreai Boeing F-15K Slam Eagle ügyével. A vizsgálat jelenlegi adatai szerint a gép legénysége június 7-én, a kiképzőfeladat repülése közben túl nagy G-terhelést kapott, így eszméletüket veszítették. A típusra a katasztrófa után kihirdetett repülési tilalmat így augusztus 21-én feloldották, hiszen nem a repülőgép hibájáról volt szó.
A vizsgálóbizottság ajánlása szerint átalakítják a pilóták fizikai kiképzését, különös tekintettel a nagy G-terhelés miatt fellépő élettani jelenségek kezelésére.
Az F-15K Pohang partjainál zuhant a Keleti-tengerbe, egy éjszakai kiképző repülés közben. A gép roncsainak 75 százalékát felkutatták, és kiemelték, többek között a fekete dobozt is. Ennek adatai alapján sikerült végül rekonstruálni a katasztrófa körülményeit.
Az F-15K hgelyi idő szerint 19:42-kor szállt fel a Daegu Légitámaszpontról. A repülőgép gyakorló légi harcot vívott, majd eközben, 20:12:19-kor, a túlhúzás miatti „befeketedeés” miatt a tengerbe zuhant.

Halasztást szenved a malajziai harci kutató-mentő helikopter beszerzése. Az újabb hat hónapos határidő-kitolásnak köszönhetően leghamarabb 2006. végén hirdetnek csak eredményt az illetékesek. A csúszás oka a költségvetéási források hiánya. Kuala Lumpurban már évek óta gondolkodnak a 27 darabos Sikorsky S-61-es flotta felváltásán, de az 1960-as években gyártott gépek váltótípusának kiválasztása immáron sokadjára csúszik odébb.
A malajziai védelmi költségvetés oroszlánrészét a 2003-ban megrendelt 18 darab Szuhoj Su-30MK vadászbombázó számlájka emészti fel, egészen 2010-ig.
Egy iparági forrás szerint a Légierőnek jelenleg csupán 2-3 gép beszerzésére van kerete – feltéáve, hogy a példányonkénti ár 7 millió dollár alatt marad. Ez jelentősen kevesebb, mint az elképzelt 10 gépes első beszerzési keret.
A versengő típusok között található az AgustaWestland EH101, az Eurocopter EC725 és a Sikorsky S-92.

Gonoszka él!

2006-09-01T12:09:00.000+02:00

Apró magánjellegű bejelentés: Gonoszka, az új asztali gépezet tegnap éjjel, hála némi Prohardver fórum-böngészésnek, életre kelt. Az Asus alaplapok doksija backuphatja, SATA-ügyben legalábbis feltétlenül.
De az erő és egy másik netképes gép velem volt, úgyhogy a Világ ismét kitárult.

index menni japán

2006-08-30T00:07:00.000+02:00

Egy kihagyhatatlan cikket prezentált az index.hu hírportál: a klasszikus módon elbaltázott haditechnikai cikk archetípusát.
A „Japán sürgős fegyverkezésbe kezdett” címet viselő írás címébe is bele lehet kötni: mit jelenthet vajh a sürgős jelző? Ha ez legalább 2-3 évet, akkor a szerző nem is tévedett sokat. Legalább ennyi ideje kísérem figyelemmel a japán mélytengeri flotta fejlesztéseit: a cikkíró véleményével szemben ugyanis nem idén júniusban kezdett fejvesztett vásárlásba Japán: évek óta tudatosan építik ki a nagy távolságokban is önállóan műveletre képes flottát s annak légvédelmét. Na de lépjünk tovább…
Lead, első mondat: „Az Egyesült Államok kedden átadott Japánnak egy ellenrakétákkal ellátott Shiloh hadihajót, ami közepes hatótávolságú rakétáktól védi majd a szigetországot.”
A mondatban rögtön három egetverő baromság is található //ez történelmi rekord, gratula az ismeretlenség homályába burkolódzó szerzőnek…//. Az első: maga a hajó, a második a hajóosztály kérdése. Jelezném, a szóban forgó egység, a USS Shiloh _nem_ egy önálló hajóosztály. Az index.hu újságírójának épülésére elárulom, hogy a CG 67 USS Shiloh a Ticonderoga-osztály (Ageis-rendszerrel felszerelt, irányított rakétás cirkáló) 21. egysége. Azaz egyrészt a hajó neve a Shiloh, másrészt nem egy hajóosztály, csak egy hajó neve, mert a hajóosztályt Ticonderogának nevezik.
S végül a harmadik sületlenség: az átadás. Ha a szerző vette volna magának a fáradtságot és teszem azt ellátogat az Amerikai Haditengerészet hivatalos weblapjára, akkor bizony elolvashatta volna: a USS Shiloh marad amerikai kézben //miért is került volna átadásra, nem értem…//. A hajó a szintén Ticonderoga-osztályú CG 62 USS Chanchellorsville-t váltja le, magyarul az egyik hajó helyére egy másik érkezett.
De lássuk a cikk következő bekezdését: „A Jokoszuka japán kikötőbe érkezett kedden az amerikai Shiloh hadihajó, a tervezett amerikai-japán rakétavédelmi rendszer első eleme.”
Hát mit modjak, csókoltatom a cikkíró magyar tanárnőjét: Jokoszuka nem egy kikötő neve („A” Jokoszuka), hanem bezony Jokoszuka japán város kikötője. A mondat helyesen: Jokoszuka japán város kikitőjébe érkezett stb.
Folyt. köv.: „A közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták levegőben történő lelövésére alkalmas Standard Missile-3 ellenrakétákkal (azaz elfogórakétákkal) ellátott Shiloh Japánba vezénylését megfigyelők jelzésértékűnek tekintik, miszerint az Egyesült Államok nagy fontosságot tulajdonít a Japánnal kötött biztonsági szövetségnek.”
Hát először is az SM-3-as nem csupán ballisztikus rakéták elfogására alkalmas, hanem a hagyományos légvédelmi feladatok ellátására is. Kellene egy „is” a „lelövésére” után. Másodsorban csak ismételni tudom magamat: a helyi amerikai flotta nem növekedett: egy hajó el, egy hajó érkezik. Igaz, képességnövekedés történt, de ezt a hajócserét „jelzésértékűnek” tekinteni, hát, khm, érdekes „megfigyelés”.
Következő bölcs megállapítás: „A szigetországnak ugyanakkor egyetlen hadihajóval nem lehet teljes védettséget biztosítani a rakétatámadások ellen.” Ezen kívül egy fecskendővel nem lehet eloltani egy égő stadiont. Ehhez valószínűleg sokat kellett gondolkodni: főleg úgy, hogy Japán közismerten nem kizárólag hajófedélzeti és pláne nem egyetlen, idegen zászló alatt //mégha szövetséges is…// tevékenykedő hajóra építi leendő rakétavédelmi rendszerét.
Újabb gyöngyszem: „Az amerikai hadsereg már szeptemberben megkezdi a PAC-3 (Patriot Advanced Capability) ellenrakéták elhelyezését az okinavai Kadena légi bázison, és az év végéig megtörténik rendszerbe állításuk is.” Először is, a rakéta nevét eltalálta a Tisztelt Szerző, ez jó pont Másodszor felhívnám a figyelmét arra az apró tényre, hogy egy rakéta önmagában haszontalan holmi. Éppen ezért szoktak nem rakétákat hanem légvédelmi rendszereket, ütegeket telepíteni, vagy akár elhelyezni. Kadenában sem magányos PAC-3-as rakétakonténerek merednek majd a kék égre, hanem teljes PAC-3-as ütegek dolgoznak majd. Ugyanez vonatkozik a következő mondat 80 rakétájára is: jön velük az összes, szükséges kiegészítő elem és rendszer is.
A végére két szakértői gyöngyszem maradt.
„A telepítések felgyorsítására Japánnak egyre inkább szüksége lehet, Észak-Korea júliusi rakétatesztje ugyanis rávilágított, hogy Japánnak nincs hatékony rakétaelhárító rendszere, így nem képes megfelelően védeni saját területeit.”
Nos, fájdalomtól elszoruló szívvel jelentem: nincs a Földön egyetlen állam sem, amely bizonyítottan hatékony rakétaelhárító rendszerrel rendelkezne. Még az USA is csak elméletben kielégítőnek tartott rendszerrel próbálja megvédeni az ország területét.
Hasonló bölcsességgel ajándékoz meg minket a következő bekezdés is: „Elemzők szerint azonban nem egyértelmű, hogy az új rendszer valóban megbízhatóan eltéríti az ellenséges rakétákat, kétségeik vannak azzal kapcsolatban is, hogy nem más típusú védelmi rendszerre kellett volna-e fordítani a beruházott összegeket.”
Hát-hát, egy rakétavédelmi rendszer általában akkor lesz egyértelműen hatékony, ha éles helyzetben, valódi ellenséges rakétákat küzd le. Erre a cikkben emlegetett PAC-3-as sem volt képes legutóbb Irakban: így az elemzői megállapítás feltalálja a spanyolviaszt. Arra, hogy milyen más típusú védelmi rendszerre gondolták átcsoportosítanbi az összeget, sajnos lemaradtunk: a cikk szerzője ennek közlését nem tartotta fontosnak. Kár, pedig kíváncsi lettem volna rá.
Szép volt, kedves index.hu…

Gépház üzenet

2006-08-29T19:19:00.000+02:00

Jelentem, laptopom elhullott egy pohár kalciumos víz hullámai alatt (nem én voltam...), egy új, asztali masina pediglen szerda estére áll talpra. Az elmúlt héten emiatt (és még néhány magánéleti esemény okán) kissé hézagos voltam, de a hétvégétől visszaáll az üzemszerű hírszolgáltatás, első körben egy libanoni elemzéssel.
Előre is köszönet a türelemért.

Repülős hírek, #98

2006-08-29T18:16:00.000+02:00

Az UNIFIL-t feltöltő olasz csapatokat támogatja a Garibaldi repülőgép-hordozó is. AZ első információk szerint a hordozó fedélzetén négy AV-8B+ vadászbombázó repülőgép és 11 helikopter lesz, ezek AB-212, SH-3H és EH-101 típusúak lesznek, pontos összetételük egyelőre nem ismert.

A MiG nem tengeralattjáró, pláne nem szárnyashajó: így egyelőre a hangárban maradnak az indiai Uttarlai melletti légitámaszpont MiG-21-esei. A Barmer tartományt sújtó árvizek miatt a kifutópályák egy része még mindig víz alatt vannak.
Az Uttarlai repülőtéren a MiG-21 Fishbed-század mellett egy Mi-8 Hip-ekkel felszerelt szállító helikopter-század dolgozik. A bázis igen fontos előretolt támaszpontnak számít, így kiesése érzékeny veszteség az Indiai Légierő számára. Kis öröm az ürömben: a „minyók” természetesen repülhetnek, így nagy segítséget nyújtanak az árvízi mentési műveletekben.

Kényszerleszállt a Tajvani Légierő egy 25 esztendő Northrop F-5F Tiger II-es kétüléses kiképző repülőgépe augusztus 28-án. A gép a Taitung Légitámaszponton hasraszállást hajtott végre mert a gép futóműi nem működtek. A két pilóta sérülések nélkül megúszta a balesetet.
A 5384 lajstromszámú gép a Taitung repülőtérről reggel 07:50-kor szállt fel egy kiképző repülésre. A gép a feladat végrehajtása után, 08:50-kor tért vissza a repülőtérre, mely felett a pilóták kénytelenek voltak rájönni: nem működik a gép futóműve.
A gép negyed órán keresztül kifogyasztotta az üzemanyagát, majd hasraszállt a habbal elárasztott kifutóra. A gép a balesethez képest kisebb sérülésekkel úszta meg a kalandot.

Az utolsó Tomcat.-landolás a virginiai Richmond Nemzetközi Repülőtéren történik majd meg, szeptember 28-án. Az F-14-eseket az F/A-18-asok E és F változatai váltják le.
Az utolsó F-14D hajtóműveit, fegyver- és elektronikus rendszereit a repülőtéren „demilitarizálják”, majd a Virginia Aviation Museum állományába kerül. A VF-31 „Tomcatters”-század gépe illusztris társaságba kerül: a Légierő SR-71 Blackbird, a haditengerészet A-4 Skyhawk és a Virginiai Légi Nemzeti Gárda A-7 Corsair gépe mellé helyezik el.

Igen kellemes B-1B Lancer-képek laknak az alábbi link alatt. Többek között a már ismertté vált hasraszállás utáni „talpra állítás” műveletéről.

Kigurult a Northrop Grumman hangárjából az első RQ-4 Block 20 változatú, pilóta nélküli felderítő repülőgép. A gépet a palmdale-i Antelope Valley Manufacturing Centerben mutatták be. A Block 20-as gép akár 1350 kilogramm tömegben hordozhat felderítőrendszereket, míg a gép hajtóműveinek teljesítménye a két és félszeresére nőtt. A gép elektronikai rendszere a civil életből már ismert „plug-and-play” elven épül fel //erről azért tudnék mesélni, khm…//, így a Northrop Grumman szerint sokkal egyszerűbbé válik majd a további rendszerek beillesztése.
Az új repülőgép a 9. Felderítő Ezred állományába kerül, az észak-kaliforniai Beale Légitámaszpontra.
Az első Block 20-as egyébként a 17. Northrop-gyártású Global Hawk.
A Northrop Grumman hét bemutatópéldány után kilenc Block 10-est adott át a Légierőnek, majd két gépet kapott a Haditengerészet a Global Hawk Maritime
Demonstration program keretein belül.

Egy nagyobb kupac francia Mirage-video található a YouTube weboldalán. A link: http://www.youtube.com/watch?v=G4Krw2iaAec
Remek levegő-levegő felvételek, egy kis gépágyús lövészet, meg egy kuőpac mélyrepülés.

Repülős hírek, #97

2006-08-23T16:19:00.000+02:00

Értesülések szerint Tajvan 3,6 milliárd dollárt szán az ország jövő évi költségvetésében F-16C/D-k vásárlására. Az összegből 66 új repülőgépre telik majd. A bevásárlással a szigetország védelmi képességeit kívánják növelni.
A China Times újság által megszólaltatott, meg nem nevezett források szerint a gépek leszállítása 2011-ben kezdődne meg.

Zimbabve is fegyverkezik: a szegény afrikai ország újabb hat darab kínai K-8-as gyakorló repülőgépet vásárol. A számítások szerint az üzlet értéke 4,6 millió dollár. A gépek elméletileg két hónapon belül meg is érkeznek Zimbabvéba. Az ország légiereje 2005-ben már kapott hat K-8-ast, most ezek mellé vásároltak új példányokat. A kínai fegyverforrás oka az EU és az USA fegyverembargója, mellyel Mugabe elnök elnyomó politikáját értékelik.

Ha már bevásárlás: déli szomszédunk, Horvátország tíz darab Mi-171Sh helikopterrel bővíti flottáját. A harci szállító helikoptereket az Ulan-Ude repülőgégyárból szállítják majd. Az orosz Kommerszant újság értesülései szerint az üzlet értéke (kiképzéssel, pótalkatrészekkel együtt) 65 millió dollár, melyet az orosz államadósságból írnak le. A helikoptereket elméletileg 2007-ben szállítják le.
A helikopterekre kerülő eszközök, rendszerek, fegyverek még nem ismertek. Néhány dolog kiszivárgott, ezek szerint a gépeket nyugati repülési és navigációs rendszerekkel látják el, de a fedélzetről hiányzik majd a Sturm-V irányított páncéltörő rakéta.
A típus nem ismeretlen Kelet-Európában: 2005-ben a csehek vásároltak 16 Mi-171Sh-t, míg a civil Mi-171 változatból 2002-ig négyet vásárolt a szlovák rendőrség.
Kíváncsian várom, hazánk derék katonapolitikusai mikor gondolkodnak el a hamarosan leállni kényszerülő Mi-8 Hip-ek pótlásáról. Mondjuk pont a jól bevált típus fejlettebb, erősebb, modernizált változatával…

10 évet repülhetnek a felújított indiai MiG-21-esek. Az eredeti tervek még 1600 repült órával, azaz durván 16 évvel számoltak, de a most befejezett fárasztásos törésteszt adatai szerint csak 1000 üzemórát „ér” a felújítás. Az indiai National Aerospace Laboratories (NAL) vizsgálatán átesett C-2090-es lajstromjelű MiG-21 Bison-on 1000 repült órának megfelelő terhelés után jelentkeztek a gép repülését veszélyeztető repedések.

A Tengerészgyalogság VMX-22-es kísérleti százada két héten át tartó tesztelés során „beüzemelte” az M-240-es gépfegyvert az MV-22B Osprey fedélzetén. Az adatokban szűkszavú bejelentésből annyit lehet kihámozni, hogy a gép hátuljába került a fegyverrendszer. Azaz szó sincsen a már jól megszokott, oldalirányban tüzelő géppuskákról: ez bizony visszalépést jelent a jelenlegi MH-53 Pave Low-változatokhoz képest.

Augusztus 21-én 2 órára lezárták az angol Lakenheath repülőtér kifutóit. Az Amerikai Légierőáltal használt támaszponton ugyanis leszállás közben defektet kapott egy F-15E Strike Eagle, helyi idő szerint 11:40 körül. A 48. Vadászrepülő ezred gépéről leszakadt törmelék eltakarításáig a kifutót lezárták, a forgalmat elterelték.

Szaúd-Arábia bejelentette, amit várni is lehetett: a 72 megvásárolt Eurofighter Typhoon egy részét helyben, a királyságban szerelik majd össze. Az augusztus 21-i bejelentésben nem szerepel a helyben összerakandó gépek száma, de annyit elmondtak, hogy a gépeket ugyanannyiért vásárolták, mint amennyiért a Brit Királyi Légierő kapja meg.
Elemzők szerint egyébként a teljes üzlet értéke 11,4 milliárd dollár lehet.

Még tovább késik az F-35 Joint Strike Fighter első repülése: augusztus helyett csak decemberben szállhat fel az első, sorozatgyártott példány. A JSF így a már korábban a Lockheed Martin által meglebegtetett október 31-ét is átlépte. A számítások szerint a sorozatgyártott gépek egy éves késése nem kevés összeget, gépenként 4-6 millió dollár pluszköltséget is jelenthet //Heh???//. Nem véletlenül emlegetik egyre többen, hogy a Légierő az F-22 és az F-15E+ Super Eagle típusokkal kacérkodik, mint hiánypótló repülőgép-típusokkal. A források tácsoportosítása természetesen további késéséeket jelentene a JSF-fronton…

A Pentagon megoldást keres a helikopterek elvesztésévek járó „barna vakság” ellen. A jelenség akkor lép fel, amikor a helikopter 15-20 méter magasan lebeg a sivatagi talaj felett: ez elsősorban Afganisztánból és Irakból ismerős jelenet. A rotorszél ekkor annyi homokot, törmeléket, gazt és más szemetet képes felkavarni, hogy nem csak a pilóta, de a Doppler-radar és a radar magasságmérő is gyakorlatilag használhatatlanná válik. Ilyen körülmények között a pilóta gyakorlatilag vakon száll fel, vagy ami még veszélyesebb, le. Az eredmény: 4 helikopteres repeseményből 3 emiatt történik.
A DARPA hat hónapot kapott arra, hogya „barna vakságból” eredő balesetek, géptörések, kemény leszállások számát 60 százalékkal csökkentse le. A Sandblaster Program hivatalosan augusztus 23-án indul meg, melynek keretein belül olyan szenzorcsomagokat, műszereket és kijelzőket fejlesztenek ki, melyekkel elkerülhetőek lesznek a szmötyiben repülve történő balesetek.
A rendszereknek működniük kell majd az UH-60M, UH-60A és UH-60L Blackhawk modelleken kívül más típusokon is.

Készülődés Libanonba - homokozólapáttal

2006-08-18T21:28:00.000+02:00

Azt hiszem, nem árt visszatérni egy kicsit a leendő libanoni nemzetközi békefenntartó egységek kérdésére, ha már szegény Miklós Gábort kicikiztem (nem minden alap nélkül).
Azért is szükséges ez, mert hivatalosan ez az egyik legfontosabb eleme az 1701-es határozatnak. Mint ismeretes, a 15 ezer fősre becsült alakulatot francia vezetés alá helyezik. Nos, velük kapcsolatban már sorakoznak az érdekesebbnél érdekesebb történetek.
A legizgalmasabb talán a francia külügyminiszter, Philippe Douste-Blazy hétvégi nyilatkozata. A Le Monde francia napilap augusztus 13-14-i számában megjelent interjúban a politikus két nagyon fontos dolgot jelent ki:
- szó sincs nemzetközi erők küldéséről, hiszen a libanoni hadsereg 15 ezer főt küld Dél-Libanonba (ez remélhetőleg csupán félreértés: talán az UNIFIL-re nincs szükség?);
- szó sincs arról, hogy a Hezbollahot erővel le kellene fegyverezni, erre nincs felhatalmazás.
Nos, Douste-Blazy ezzel lényegében kiherélte a 1701-es határozatot, legfontosabb elemeiből kettőt kidobva. Hangsúlyoznám, Franciaország vezeti majd a z UNIFIL kibővített tevékenységét. A politikus emellett a Hezbollah lefegyverzését „tisztán politikai” célnak nevezi meg. Érdekes.
Ráadásként értékelhető, hogy a már sokat emlegetett 15 ezres békefenntartó csapat nehezen akar összeállni. Ennek is több oka van: egyrészt libanoni, másrészt nemzetközi. Mint kiderült, s mint várni lehetett, a libanoni kormány nem szándékozik fellépi a Hezbollah terroristáis és azok arzenálja ellen. Ennek megfelelően az európai államok sem túl lelkesek, hogy az ENSZ-határozat ide vonatkozó paragrafusait végrehajtassák, vállalva a várható fegyveres összetűzések saját áldozatait, illetve egy 1983-as stílusú terrortámadás veszélyét. Franciaország is felettébb óvatos: katonái egyelőre nem sietnek partra szállni. Sőt, óvatosságukban odáig mennek, hogy biztosítékokat követelnek a katonáik számára. Mármint hogy nem esik bántódásuk. Én ezen sírva röhögtem: oroszlánbátorság piros-fehér-kékbe öltöztetve. Oroszlán az, csak nyuszinak néz ki.
Csütörtökön kisebbfajta áttörés volt kimutatható, hiszen immár akár 400(!!!!!) francia katonáról is szó lehet. Gyaníthatóan szintén műszakiakról, mint ahogy a 200 fős eredeti kontongens is innen került ki. Meg nem nevezett francia forrásokra hivatkozva a CNN azt jelentette, hogy komoly problémát okoz: miképp fognak együttműködni a Hezbollah terrorszervezettel? Hát, volnának ötleteim, de ugye a francia bátorság az elmúlt években tapasztaltak szerint inkább a Kalasnyikovokkal rohangáló fekete afrikai csőcselék leküzésére korlátozódik. A komoly harc az zsenánt.
Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter szerint mindenféleképpen el kell kerülni annak a képnek a kialakítását, hogy a nyugati világ teremt békét a mozlim világban. Enek kiváló eszköze, hogy mozlim csapatokat is felkérnek a közreműködésre. Például azt az Indonéziát és Malajziát, melyek egyszerűen el sem ismerik Izrael jogát a létezéshez. Szuper és nem kevéssé naiv ötlet: olyan országok védjenek meg, melyek szerint nem is létezel. Igazi ENSZ-megoldás, a legjobb fajtából.
Nem véletlenül jelentette ki Dan Gillerman, Izrael ENSZ-nagykövete, hogy „nehéz, ha nem elképzelhetetlen” az, hogy elfogadják ezeket az országokat.
Figyelmeztető jel, hogy Libanon példáján felbátorodni látszik Szíria és Irán is: egyik eset sem meglepő, sőt, könnyen előre látható volt, jegyzem meg halkan. Ahmadinejad iráni elnök már egy, Izrael nélküli, a felébredő arab világ által teremtett új Közel-Keletről beszél.
Az európai államok csapatai így akár egy regionális háború közepén is találhatják magukat: a pofozóbábu szerepében, persze. S ezt nehéz lenne megmagyarázni az EU-s választópolgároknak.
Az ENSZ mindenesetre bizakodik és augusztus végéig 3500 főnyi, már Libanonban lévő ENSZ-békefenntartót vizionál. Meglátjuk.
Az olaszok pedig arra figyelmeztetnek: az eddigi ENSZ-vezetésű békefenntartói missziók rendre hibának vagy egyenesen katasztrófának bizonyultak. Fabrizio Castagnetti tábornok véleménye szerint az ENSZ-vezetés „egy zsák problémát” okoz. Nos, ezek szerint van, aki még emlékezik a kéksisakosok balkáni turnéjára (azonnal a katasztrófa kategóriába utalható, erről Srebrenica megmaradt lakói tudnának hosszadalmasan mesélni).
A fentieket olvasva talán már érthetőbb, hogy miért tartottam csacskaságnak a Népszabadság szerzőjének azon vágyát, kijelentését, hogy „az eddigi teszetosza ENSZ-katonákhoz talán akciókészebb erők csatlakozhatnak.” Nem fognak.

Repülős hírek, #96

2006-08-18T13:11:00.000+02:00

Augusztus 15-én nyilvánosságra hozták a július 30-i kalinyingrádi repülőgép-katasztrófa hivatalos vizsgálatának megállapításait. A jelentés szerint az Orosz Haditengerészet kötelékébe tartozó Szuhoj Szu-24M kétüléses támadó repülőgép azelőtt gylaulta le a fákat, mielőtt a pilóta gépét képes lett volna kivenni a merülésből. A Balti Flottához beosztott repülőgép kötelékben repült, ahol a kötelék parancsnoka minden gép pilótájára bízta, hogy lefelé kitörve kijussanak a felhőrétegből. A lezuhant gép 1200 méterről 450 méterre ereszkedett, majd felhúzta a gépet. A sebesség, a merülés gyorsasága és a terep közelsége miatt a repülőgép 20 méter magasan fáknak ütközött, majd széttört, a két pilóta halálát okozva.

India Katarból vásárolna használt Mirage 2000-es vadászrepülőgépeket. Az indiai kormány a helyi fegyverkezési verseny keretében erősödne, hiszen Pakisztán amerikai használt és új F-16-osokat kap. India emellett Katarból cseppfolyós földgázt is vásárolna: az eddigi évi 5 millió tonnát megnégyszerezve 2015-re.

Légvédelmi tűz fogadta a RAF Harrier GR7-es repülőgépeit Afganisztánban: kaptak vegyesen, rakétát és csöves légvédelmet is.
A Helmand tartományban végrehajtott támogató bevetések során a Kalasnyikov-lőszerek és RPG-rakéták mellett könnyű hordozható légvédelmi rakétákat is kilőttek a hat brit gép ellen. A repülőgépeket eddig nem érte találat.
A feltételezések szerint a tálib erők akár több száz amerikai és ex-szovjet vállról indítható légvédelmi rakétával is rendelkezhetnek, melyeket még az 1970-es és 80-as években kaptak vagy szereztek meg.

Augusztus 16-án lezuhant a Jordán Királyi Légierő egy kiképző repülőgépe. Az angol Slingsby T-67 típusú kétüléses, légcsavaros kisgép tanuló pilótája, Mohammed Ahmed Hijris életét veszítette, a másik pilóta, Khalid Mohammed Dheeb sérülésekkel, de túlélte a katasztrófát.

Kincstári optimizmus

2006-08-18T12:48:00.000+02:00

A Népszabadságban Online-ban Miklós Gábor szentelt egy kisebb írást a libanoni háború ideiglenes végeredményének. A cikk teljesen helyesen állapítja meg: „Eközben muzulmán politikusok és az utca győzelmi mámorban hangoztatja, hogy a Hezbollah győzött. Izraelt megverték, kiűzték az arab országból.”
Amit viszont szerintem kicsit mellénézett, az a Hezbollah célja és az elért eredménye. A „belső iszlám és belső hazai előny megszerzése” valóban helytálló cél, Viszont a gyakorlati előnyöket alaposan alábecsülte a szerző. Véleménye szerint „keveset” hozott csak az összecsapás: véleményem szerint nagyon is sokat. Egyrészt a Hezbollah megkerülhetetlen és lefegyverezhetetlen belső hatalomként került ki a háborúból. Egy olyan katonai és politikai erőként, mely megkerülhetetlen, ha Libanon jövőjéről beszélünk és az ország hatalmi központjai közül talán a legerősebb. Ehhez képest bagatell Libanon infrastruktúrájának gyakorlatilag apróra bombázása. Főleg úgy, hogy jelenleg a Hezbollah hős építőként, segítő kézként tudja magát beállítani, mind a világsajtóban, mind az arab közvélemény, mind a libanoni lakosság előtt. Izrael pusztít, a Hezbollah segít, ilyen egyszerű az üzenet. Működik, bár mindannyian tudjuk, mennyire hazug ez az állítás.
A szerzővel ellentétben én nem tartom a Hezbollah szempontjából „Kiszorulásnak” a libanoni hadsereg bevonulását a dél-libanoni területekre. Egyszerű: a libanoni hadseregnek, melyet a Hezbollah nyíltan teszetoszasággal, tehetetlenséggel, vereséggel vádol, esze ágában sem lesz , a Hezbollah ellen akár csak egy lépést is tenni. Miért és hogyan is tehetné, amikor a leendő nemzetközi kontingenst vezető franciák kijelentették: semmi közük a Hezbollah lefegyverzéséhez, így el is felejthető az 1701-es ENSZ-határozat végrehajtása.
Libanon elméletben felelős lesz a déli területekért is – gyakorlatilag a Hezbollah marad az úr. Maximum rejtettebb formában, de azt ugye senki, még Miklós Gábor sem gondolja komolyan, hogy a gyengén felfegyverzett, minimális kiképzést kapott libanoni kormányerők képesek lehetnek bármiféle kormányzati erőt képviselni a győzedelmes Hezbollah ellen. Főleg, ha figyelembe vesszük, a libanoni hadsereg jelentős része is siíta.
Az a feltételezés meg egyenesen megmosolyogtató, hogy „ráadásul az eddigi teszetosza ENSZ-katonákhoz talán akciókészebb erők csatlakozhatnak.” Hol? Kik? Mikor?
Felhívnám a T. Szerző figyelmét, hogy például a vezető szerepet magáénak követelő Franciaország az eddigi hírek szerint összesen tucatnyi tisztet és 200 műszaki katonát küld majd Libanonba. Ez útépítéshez remek erő, de lefegyverzéshez, egy ellenséges környezetben? Adalékként említhető Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter aggodalma: lehet, hogy a Hezbollah nem lesz együttműködő, önként és dalolva? Ennyit a francia vezetés elszántságáról…
Szó sincs légifedezetről, nehézfegyverzetről, felderítő robotrepülőgépekől – marad minden a hagyományos „kéksisakos” rendszerben. A ROE-t Kofi Annan írja, ő határoza meg, mikor és hogyan nyithat tüzet a kibővített UNIFIL. Ez a módszer már Boszniában is bizonyított, ha jól emlékszem…
A kiváló harcértékű katonáiról ismert Banglades (a megélhetési békefenntartás egyik kiagyalója) 2000 katonát küldene. Libanon meg van mentve, barátaim.
Irigylem Miklós Gábor optimizmusát, csak éppen nem osztom.
Nem értek egyet Miklós Gábor azon kijelentésével: „a hírszerzők és a katonák felkészületlenek voltak a libanoni akcióra. A felrakétázott gerillák elleni műveletekre nem képezték ki őket.” A katonák ki lennének képezve: csak éppen a politikai vezetés durván két napot adott számukra arra a feladatra, amit az Izraeli Légierő csekély 30 nap alatt képtelen volt elvégezni. Igaz, ez utóbbinak ez nem is lenne feladata. De erről már írtam eleget…
Az, hogy a szárazföldi művelet nem indulhatott meg, az Ehud Olmert vezette izraeli kormány hibája volt, nem a katonáké. Az, hogy a megadott határok között mozogva a hadsereg mikor és milyen alakulatokkal, harceljárásokkal dolgozott, az már lehet a hadsereg vezérkarának sara. Ezt majd illőképp kellene feltárni.
Levegőben lóg a szerző következő megállapítása is: „Miközben kímélni akarták a polgári lakosságot, az áldozatok nagyobb része libanoni civil volt.” A dolog azért suta, mert kimaradt, hogy a civil áldozatok egy jelentős része az aszimmetrikus hadviselés, a civil lakosság mközé vegyülő Hezbollah-erők, a lakónegyedek katonai használata miatt keletkezett. A szerző eze l éppen az általa is ostorozott „liberális világsajtó” példáját követte. Ejnye…
A szerzővel ellentétben úgy gondolom, Izraelt igenis súlyos katonai, politikai és erkölcsi vereség érte. Naszrallah lehet, hogy súlyos csapást mért Libanonra, de jelenleg ez a libanoniakat (természetesen az arab közvéleményt és az arab/perzsa országok vezetőit) sem érdekli. Az utak újjáépíthetőek, a Hezbollah elpuszított fegyverzetét meg majd pótolja Irán és Szíria, Az emberutánpótlás nem egy nagy etwas.

Szolnok rulz!

2006-08-17T20:34:00.000+02:00

Nem kevés segítséggel sikerült "behiénáznom" magam a MH 86. Szolnok Helikopterezred egész napos nyílt, légierő- és repülő fegyvernapjára. Nagyon korán kellett ehhez kelni, de szavamra, megérte.
Első körben köszönet GyGy-nek az egészért, majd a komplett Mi-24 fegyverzetis csoportnak, úgy mindegyiküknek összesen. Külön köszönet a frissen talált rokonomnak - apró családbővülés... :) Neki külön thx azért, hogy a Mi-24D-t centiről centire végigmutogatta, végtelen türelemmel viselve kérdéseimet.
A fegyverzetisekkel beszélgetve számos új infót kaptam, s nem mellesleg egy teljesen nem normális csapat szolid ünneplésébe volt szerencsém belecsöppenni. Köszi a gulyásért és a fagyiért délben meg a vekni kenyérért hazafele. Lehet, hogy a VIP-sátorban volt pincér is, de a műanyag tányérból a szoba párkányán falatozva azért jobb volt az ebéd.
Szomorú volt látni a sok üzemképtelen helikoptert, még az esetleges bíztató lehetőségek ismeretében is. Szomorú volt hallani, hogy a reptéren gürcölő műszakiak milyen pontosan és egyértelműen képesek megfogalmazni a jelen és a jövő problémáit - és még szomorúbb tudni, hogy nagyjából senkit nem érdekel a mondanivalójuk "odafönn", meg persze a Nagy Kupolás Kupiban sem.
Köszi a befogadást, emberek... :)

Néhány fénykép, csak ízelítőnek, aztán valahova megpróbálom majd felpakolni egyetlen .zip-ben az eredeti, 5 megapixeles képeket.

UPDATE: a képeket hostolja öreg Sam. Joe barátom, a Vízlépcső BBS Memorial blogon, onnan letölthető. Thx!

Nyalóka, Gruppen, Kit-car... :)

Azért volt kipróbált és bevált technika is... :)

A Hangerő!

_A_ Szerelem.

A szlovákok idióta festésű, de agyonpáncélozott Mi-17-ese. Komoly fejtörést okozott a műszakiak számára is a fehér csíkok mibenléte. Közmegegyezéssel WC-papír.

Igaz, nehéz kilátni, de belőni is!

Se nem téli, se nem nyári álcázófestés, de akkor meg minek? Rondának igen ronda... :)

NATO-kompatibilis tűzoltás, nemzetiszín kialakítással, mint hozzáadott magyar érték... :)

Kicsit megborult a gép

Bíztató ki(be)látások...

No comment...

Izrael veresége

2006-08-16T22:48:00.000+02:00

Alaposan átrendezte a közel-keleti viszonyokat az ENSZ BT 1701-es határozata, mely a libanoni háborút ideiglenesen lezáró tűzszünetről rendelkezik. Ahogy innen látszik, sok minden megdőlt és akárhogy is forgatom a dolgot, Izrael akkora pofonba futott bele, hogy a teheráni piactér fala adja a másikat.
Az összes létező fronton veszített Izrael: hacsak a hazai közvélemény szinte teljesen egyöntetű támogatását nem számítjuk ide. A vereséget persze sokan magyarázzák győzelemnek és persze még fogják is, de ez már a veszett fejsze nyele. A katonai és az erkölcsi vereségnek több oka, több síkja is leend, megpróbálom most összeszedni, szépen apránként.
Ami talán a legfontosabb: megdőlni látszik egy mítosz. A környék legerősebbnek, legütőképesebbnek tartott hadserege, a rettegett Izraeli Védelmi Erők „betérdelt” a néhány száztól néhány ezer főig becsült létszámú Hezbollah terrorszervezetnek. Ennek sok oka van, részben belföldi, részben külföldi, részben összefonódó.
A legnagyobb hiba, amit véleményem szerint elkövettek, a high-tech kórság. Ezt az Egyesült Államok is megtette, majd Fallúdzsánál kiderült, az öreg bőrnyakúak szobáról szobára menő harca nélkül nem lehet egy várost kipucolni. Persze fontos a támogatás, de a meló súlya ottmarad a bakák nyakán. Az izraeli kormány elhitte vagy csak el akarta hinni: majd a félelmetes arzenál felett rendelkező Izraeli Légierő megoldja a Hezbollah megsemmisítésének de minimum végzetesen megroppantásának kérdését. Gyanítom, ezt az elképzelést a Légierő tábornokai aktívan támogatták, a pilóták köztudottan nem éppen szerénységükről ismertek. A politikusok egyetlen apró, ám perdöntő dolgot felejtettek el: F-16-osról nehéz zászlót tűzni egy hegytetőre. Magyarul hiába a lehető legmodernebb támadó repülőgépek tucatjai, a rafináltan kifinomult irányítórendszerű levegő-föld fegyerrendszerek, ha nem megy be a gyalogos az épületekbe, akkor annak ellenőrzése sem lehetséges. Mint ahogyan azt az Amerikai Tengerészgyalogság egy tábornoka megjegyezte: városi harc esetén az a terület számít ellenőrzöttnek, amelyen éppen áll a bakancsával.
Az izraeli kormány elhitte az IDF mindenhatóságát. Arra számított hogy az F-16-osok majd néhány nap alatt kivéreztetik a Hezbollah katonai erejét és elvágják az utánpótlást is. Nos, nagyon nem így történt. Immáron sokadszorra (Giulio Douhet marsall meg forog a sírjában…) kiderült, hogy nem lehetséges _csak_ légierővel háborút nyerni. Ezt a leckét minden egyes alkalommal megtanulják a világ nagyhatalmai, majd gondosan el is felejtik, hogy aztán egy következő konfliktus esetén ismét rájöjjenek. Lehet, a derék államférfiaknak és tábornokoknak nem ártana könyvtárba járni: polcfalakra rúgó irodalma van a jelenségnek.
Az izraeli kormány nem akarta vagy nem merte elengedni a szárazföldi csapatokat, nagyon sokáig, halálosan sokáig. Hozzátenném, ennek csupán csak az egyik oka a már emlegetett „high-tech kórság”, a másik, kétségkívül megjelölhető ok a nemzetközi közvéleménytől való félelem. Ennél nagyobb hibát nem is követtek el az egész hadjárat során. Egyszerűen fogalmazva a dolgot: nagy baromság volt a közvéleményre bazírozni, hiszen tudni lehetett, hogy így is, úgy is utálni fogják őket. Ehud Olmert nem fogta fel, hogy a haifai halott vasúti munkásk senkit nem érdekelnek, míg a részben össze-Photoshopolt //ezúton is üdvözlöm a Reuterst, a CNN-t és a többieket, korrekt tájékoztatás, jaham…//, részben valódi libanoni pusztítás kerül a világ címlapjaira. A zsidók szemetek, bántják az ártatlan arabokat – jelezném, kedves kormányfő, ezt az agendát a büdös életben meg nem változtatja Izrael.
Ha viszont mindenféleképpen anyázás lesz, akkor legalább legyen alapja – itt kellett volna beküldeni a szárazföldi alakulatokat. És nem csak az IDF egy töredékét, hanem _minden_ szükséges egységet és azok támogatását, könyörgöm! Hát egy tetves falut, Bint Jbail-t hogy a rossebbe nem lehetett több mint két hét folyamatos harc után sem elfoglalni? A hírek szerint nem védték többen, mint 50-en! De legyenek négyszer annyian, akkor is hihetetlen… Már nem azért, tisztelt IDF, de Fallúdzsa azért egy pöttyet nagyobb település volt, ugye.
Lehet, a magas veszteségi arányoktól féltek. A dolog itt is visszájára fordult: ha egy feladatot kevés katonával próbálnak meg megoldani, hogy a sok katonából ne legyen sok áldozat, éppenséggel a veszteségek növekedése várható.
A hadsereg visszakötött kézzel, óvatosan, töredék erőkkel harcolhatott. Olmerték másik kritikus hibája a későn indított szárazföldi offenzíva mellett az ott bevetett erők elégtelensége volt. Nem bírom felfogni: egy kiterjedésében kis méretű, pontosan behatárolható hadműveleti területen nem volt képes az IDF helyi fölényt elérni. Mit tudnak elérni akkor mondjuk egy egyesített szír-iráni támadás esetén? Atomot Teheránra? És azt ne mondja nekem senki, hogy az amerikaiak több vagy jobb támogatást és/vagy csapatot tudnak egy helyre koncentrálni: eddig csak az EU volt képtelen a saját határai mellett közvetlenül eredményes harcot vívni. Nem egy nagy dicsőség egy gyékényre kerülni eme szervezettel, legalábbis katonai téren…
Kérdés persze, hogy a szárazföldi haderő parancsoksága becsülte alá a várható feladatot, vagy a politikusok nem engedélyeztek 5 katonánál többet négyzetkilométerenként //ez utóbbi feltételezés természetesen sarkítás volt…//. Akárki volt a bűnös, egy lavinát indított el. Izrael történetéből nem is tudnék olyan időszakot vagy eseményt említeni talán, ahol ennyire sikerült volna elcseszni az ország védelmét, mind taktikai, mind stratégiai értelemben. Elsőként tolakodna elő 1973., de a yom kippur-i háborút a végén, ha nem is kis nehézségekkel, ha nem is kis amerikai segítséggel, de csak megnyerték. Most azonban az IDF csupán annyit tehet: a francia vezetésű nemzetközi csapatoknak adja át a helyet, s maximálisan dolgavégezetlenül hazacsámborog.
Mert mit értek el? Semmit. Azon kívül, hogy a libanoni infrastruktúrát 50 évvel bombázták vissza, hogy a Hezbollah egy töredéknyi harcosát megölték, hogy a Szíriából és Iránból pillanatok alatt utánpótolható rakétavetők egy részét megsemmisítették – semmit.
Bármekkora sörmennyiségben hajlandó vagyok fogadni: a Hezbollah nem fogja letenni a fegyvert, a francia vezetésű //a derék békabarátok előre megmondták: közük nincs a lefegyverzéssel, hagyja őket ezzel mindenki békén…// nemzetközi erők majd szorgalmasan gyártják a feljegyzéseket, amíg a Hezbollah egy jobban irányzott robbantással haza nem küldi őket, á la 1983. Kíváncsi vagyok, hogy az UNIFIL mellé beérkező hős nemzetközi hadsereg végül milyen fegyverzettel, támogatással (harckocsi, tüzérség, harci helikopterek, támadó repülőgépek), felhatalmazással érkezik. Miből lesz több: francia idegenlégiósból vagy bangladesi megélhetési békefenntartóból? Meg legfőképpen mikor: egyes francia tábornokok már egy éves határidőről beszélnek.
Izrael mítosza szertefoszlani látszik. Ami azért alapvető probléma, mi több, kis túlzással katasztrófa, mert bizony nagyjából erre épült eddig Izrael állam biztonsága. Hogy majd jönnek a Merkavák, a Soufák és akkor aztán mindenkinek vége. Nos, ez nem így van: ennek fájó példáját mutatja Bint Jbail vagy az égő Merkavákról készült, a világ minden lapját megjárt fényképek. Bizony, feleim, íme a bizonyosság, van olyan eset, amikor az IDF jön és vérző orral hazamegy. Márpedig ha Izrael elveszíti az elrettentés , a félelem védőburkolatát (az atomfegyvereket most kihagynám, a hagyományos fegyverzettel elérhető elrettentésre korlátozom a dolgot), akkor Teheránban vagy épen Damaszkuszban vastagabban foghatnak a ceruzák mindenféle tervek rajzolgatása közben. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy egy támadó és egy védekező hadjárat ég és föld, s hazai pályán az IDF-et nem kevéssé nehéz megverni, de akkor is megroppant valami. És ezt a roppanást mindenki hallja a környéken, akinek füle van. Sokaknak van, az arabok nem hülyék. Izraelben most nem működött sem a helyzetfelismerés képessége, sem az elrettentésé.
Fáj kimondanom, de Izrael csakis saját magának köszönheti azt, hogy az arab utcák TV-nézői győztesként ünnepelhetik a Hezbollahot és vidám vigyorgás váltotta fel az IDF miatt érzett félelmet. Ez pedig óriási lélektani előnyt ad az ország ellenfeleinek, míg Izrael lakossága számára lassan-lassan le fog esni a tantusz: ezt megszívtuk. Kíváncsian várom az arab országok vezetői retorikájának élesedését, változását. Aki a vártnál gyengébbnek találtatik, annak könnyebben küldik a mamáját az utcasarokra.
Az elrabolt katonák nem kerültek haza, a Hezbollah lefegyverzése elmarad, mi több: tele van a világsajtó azzal, hogy a derék terrorszervezet milyen önzetlenül segíti a kibombázott libanoniakat. Komolyan mondom, Teréz anya hozzájuk képest lassan egy utcai szociális munkás szintjére esik vissza //Ajánlott irodalom: a The New York Times ide vonatkozó cikke.//
Látványosan és igen csúnyán megbukott néhány izraeli hiedelem is. Ilyen az, hogy nem lesz szükség a Hezbollah ellen nagyszabású katonai műveletre. Hát volt, azaz lett volna, hogy egészen pontosak legyünk. Megbukott az az elképzelés, hogy minden esetleges dél-libanoni művelet kisméretű, időben és térben behatárolt lesz.
Az sem bizonyult valósnak, hogy az IDF napok alatt a saját javára lesz képes eldönteni a hadjáratot, megtörve a Hezbollahot.
Alaposan leszerepelt az izraeli hírszerzés is. Sem a két katona elrablását lehetővé tévő alagútról (mint sok más hasonló építményről) nem tudott, sem helyes képe nem volt a Hezbollah képességeiről. A haditengerészetet letolt nadrággal találta meg az iráni katonák által kezelt C-802-es hajó elleni partvédő rakéta, telibe vágva az Izraeli Haditengerészet egyik legnagyobb harcképességű hajóját.
A hírek szerint több Merkava (állítólag nem az új, IV-es sorozatúak) is végzetes találatot kapott a Hezbollah kezelte irányított páncéltörő-rakétarendszerektől. Az AT-3 Saggerek régi ismerősök, de a lefoglalt amerikai TOW-ok és a gyaníthatóan iráni eredetű AT-14 Kornetek már jóval magasabb szintű kezelési ismereteket feltételeznek.
Felemás eredménnyel járt a Patriot légvédelmi ütegek Haifa és Safed mellé telepítése. A propagandaírások után egyetlen sikeres rakétaleküzdésről nem érkezett hír. Nem véletlenül: ezeket és az izraeli Arrow rendszereket is nagyobb méretű ballisztikus rakéták ellen tervezték. A kisméretű, alacsonyabban repülő eszközök ellen a majdan valamikor a közeljövőben rendszerbe álló, lézersugárra dolgozó rakétavédelmi rendszerek jelenthetnek valamelyest védelmet.

A Hezbollah viszont mindent vitt. Elvitte a tekintély megerősödését, hiszen egymaga megállította a hatalmasnak és legyőzhetetlennek tartott izraeli hadsereget. Négy héten keresztül akadálytalanul lőtte Észak-Izraelt, eddig nem tapasztalt stratégiai mélységben is.
A jelek szerint a szervezet zavartalanul újjászervezheti magát, hiszen a szír-libanoni határ UN-ellenőrzéséről perpillanat szó sincsen. Sőt, mi több: Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter valami teljesen elképesztő idiotizmusról tett tanúbizonyságot. A politikus szerint Izrael haladéktalanul szüntesse meg az ország tengeri és légi blokádját, hiszen a tűzszünet már életbe lépett. Komolyan mondom, a hírt kétszer is elolvastam, mert egyszerűen nem hittem el. A kedves francia úrnak mond valamit Bosznia-Hercegovina? Ott is hány tűzszünet volt, ugye… És ő a külügyminiszter. A blokád felfüggesztésével az eddig sem túlságosan nehéz fegyverzet-utánpótlás gyakorlatilag parttalanul kerülhetne a Hezbollah terrorcsoporthoz. Az eszem megáll…
A Hezbollah egy hír szerint arra is képes, hogy zsarolja a libanoni kormányt: akkor hajlandó visszavonulni, ha a bunkerek és más védelmi rendszerek sértetlenül a kezükön maradnak. Tehetik: a Hezbollah gyakorlatilag a libanoni hadsereg helyébe lépett. Megvédte az országot egy nála sokkal hatalmasabb támadó féltől, míg a kormánycsapatok gyakorlatilag semmi vizet sem zavartak. És ezt a libanoni lakosság fejébe verik, gondosan és alaposan. És ezek után a Haza Megmentőit kellene lefegyverezni holmi zsidók meg valami hülye papír miatt? Ugyanmár, haladjunk tovább…
Attól tartok, a Hezbollah népszerűsége nem csupán az eleve befogadó közegnek számító siíta, hanem a többi libanoni népcsoport körében is alaposan megnőtt. A hosszadalmas légitámadások (éppen a Hezbollah remek taktikája, a civilek mögé bújás miatt) nem csak a déli siíta, hanem a drúz, a keresztény és a szunnita településeket, területeket is alaposan átrendezte. S ezt nem fogják elfeledni, kérdés, valaha is elkezdenek-e gondolkodni azon, hogy összefüggés lehet a drúz falu területéről tüzelő Hezbollah rakétakilövő és a válaszképp érkező 1000 fontos bomba között. Nem merném letenni a nagyesküt, hogy ez a közeljövőben összekacsolódik a kibombázott lakosság fejében.
A Hezbollah kétség kívül megnyerte a PR-háborút is: az arab világban és a nyugati sajtó túlnyomó többségében egyértelműen. Ennek csupán apróbb botlásai voltak a quanai bombázás tálalása, a 40-ről egy halálos áldozatra csökkenő légitámadás, a híres „zöld sisakos ember” felbukkanása és lelepleződése vagy éppenséggel a Reuters és a CNN lebukása. Ez az olvasók 1-2 százalékát érdekelte: a beállított halott kisgyerekes fotó „vitte el” a többi 98-99 százalékot. A háború elengedhetetlen része, a civil áldozatok számának a hadjárat elnyúlásával kikerülhetetlen növekedése pedig az első napokban óvatos vagy enyhén kritikus arab országokat is a Hezbollah mellé állította.
A rakétaözön, összekapcsolva az 1991-es Scud-támadások emlékével, szintén stratégiai változásokat okozhat. Eddig ugye minden ellenséges állam (mínusz Irak) tartózkodott Izrael városainak rakétatámadásaitól, félve a retorziótól. Nos, ennyit a retorziótól, 3000 rakéta becsapódása után. Teheránban ezt a tanulságot is egészen biztosan levonták.
Augusztus 14-én a libanoni al-Manar televiziócsatornában egy érezhetően diadalittas Hassan Nasrallah beszélt. A Hezbollah vezetője szerint a terrorszervezet teljesítménye „történelmi és stratégiai győzelmet” hozott. Fájdalomtól megtört szívvel értek vele egyet.
Egyértelművé tette, hogy az erős és lehetőség szerint a legjobban felfegyverzett siíta fegyveres szervezet fogja a libanoni állam alapját adni, hiszen a libanoni hadsereg leszerepelt, nem volt képes megvédeni az országot az izraeli támadás ellen. Ott a pont. Természetesen nem győzte kihangsúlyozni a Hezbollah által a civil lakosságnak nyújtott segítséget sem: ezek után szerinte „immorális” a Hezbollah lefegyverzéséről akárcsak beszélni is. Érdemes felfigyelni a Nasrallah szavai mögött húzódó végtelen cinizmust: azt a libanoni lakosságot segítik és ebből kívánnak (és fognak is, teszem hozzá) erkölcsi tőkét kovácsolni, amely lakosság éppen az ő tevékenységük miatt kényszerült menekülni. Ügyes, mondaná Kohn bácsi.
A lefegyverzés problémája viszont valóban izgalmas lesz. A már említett 1701-es ENSZ-határozat 8. bekezdáése egyértelműen fogalmaz: „nem lehet más fegyver vagy hatalom Libanonban a libanoni államon kívül”, s ehhez csatlakozik a 11e bekezdés szövege, mely szerint a nemzetközi erőknek , „segítséget kell nyújtaniuk alibanoni fegyveres erők részére, hogy a 8. bekezdésben meghatározott célokat elérjék”.
Adnék egy tippet, just for fun: a Hezbollahot nevezzék át a libanoni kormány hivatalos területvédő nemzeti gárdájának és egycsapásra minden meg van oldva. A Balkánon működött: érdekes lenne átnyálazni az ottani rendérségek és más szervezetek tagjainak múltját…
Nasrallah ezzel a beszéddel egyben direkt konfrontálódott az egyedül a libanoni kormány fennhatóságát elismerő és erőltető Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Ezzel mintegy jelezte: a Hezbollah az ország vezető politikai és katonai ereje, így ennek megfelelően határozhatja meg Libanon sorsát.
Az 1701-es határozatot (meg a Taif szerződést (1989), illetve a 1559-es (2004) és 1680-as (2006) ENSZ-határozatokat) a 15 ezer fővel bővülő UNIFIL fogja állítólag betartatni. Az első három esetben nem sikerült, úgyhogy a T. Olvasó engedelmével kissé szkeptikus maradnék.
Az 1978-ban megalapított misszió francia vezetés alatt működik majd. Olaszország nem kevesebb, mint 3500 katonával jelentkezett, de az EU-s Spanyolország, Portugália és Finnország mellett Ausztrália, Kanada //oh, a rettegett északi bajnokok…//, Malajzia és Indonézia is küld csapatokat. Az egységek ROE-ja (Rules of Engagement, azaz a tűzcsapás megnyitását, egyáltalán a harcokat szabályozó előírások) egyenesen Kofi Annantól érkeznek majd. Én nagyjából itt vetettem keresztet a dologra. Nagyjából a már sokszor megcsodált nehéz gemkapocsvetők, a közepes hatótávolságú golyóstollak, illetve a mindent maguk alá temető feljegyzések fogják alkotni a nemzetközi csapatok fő védelmi és támadó rendszereit.
Márpedig Nasrallahot nehéz lesz meggyőzni: esze ágában sincs lefegyverkezni, hatalmából bármit is engedni. Miért is tenné? Egy erős, Hezbollah-vezette, ENSZ-védte Libanon hűséges szövetségese lehet Szíriának és Iránnak. Nem mellesleg állandó fenyegetést jelentve Izrael számára, akinek vajmi kevés eszköze maradt az elrettentésre.
Ha hiszünk is az izraeli statisztikáknak (a nagy hatótávolságú, iráni eredetű Zelzal rakéták és indítóállásaik többségének kilövése, mintegy 500 terrorista kilövése, az utánpótlási útvonalak lezárása //ez azért így, ebben a formában, őrizetlen szír határvidékkel nehezen hihető//, néhány katonai vezető eliminálása), megállapítható: Izrael nem roppantotta össze a Hezbollahot. Sőt, szerény véleményem szerint segített is neki: a tapasztalatokkal és óriási győzelmi élményekkel gazdagodott terrorcsoportból gyakorlatilag kiválogatta az életképtelennek bizonyult, gyengébb elemeket.
Kérdés, mit tesz a Hezbollah ezzel a nem kis politikai, erkölcsi és katonai tőkével. Ezt csak hetek-hónapok múlva lehet majd megmondani. Annyi biztosnak látszik, hogy megpróbálja a libanoni hatalmat vagy annak legalábbis egy jelentős részét átvenni, akár formálisan, akár informálisan. A következő választás után gyanítom, a Hezbollah nem csak két minisztert küldhet a kormányba. Ha van egy kis humorérzékük, elviszik a védelmi tárcát… :)
Mivel a nemzetközi csapatoknak eszük ágában nem lesz a Hezbollah ellen harcolni, s így a libanoni hadsereg sem számíthat számottevő segítségre, a Hezbollah érinthetetlen marad. Ezzel pedig az egész 1701-es határozat szavahihetősége (már amennyi egyáltalán van neki) foszlik semmivé, s így Izrael veresége is a maga teljességében fog kibontakozni. Csak idő kérdése, drága feleim…

Repülős hírek, #95

2006-08-16T19:56:00.000+02:00

A hírek szerint hamarosan aláírásra kerül a szaúdi Eurofighter-szerződés. A papír 5 milliárd font értékű lesz, összesen 72 Eurofighter Typhoon értékesítéséről szólva. Ez jelentősen könyíthet a BAE Systems pénzügyi helyzetén, bár a RAF így késve jut saját gépeihez, hiszen a Királyi Légierőnek szánt gépeket kapják meg a szaúdiak. Az értesülések szerint Des Browne brit védelmi miniszter kész aláírni a szerződést. A BAE a hosszú távra szóló üzemeltetési és karbantartási feladatokért újabb, szintén 5 milliárd fontra becsülhető összeghez juthat.
A szaúdiak mellett csupán Ausztria rendelte meg a típust, összesen 18 gépre kerül majd osztrák felségjel.
A 72 gép amúgy jelentős részét, csaknem 15 százalékát teszi ki az összes, legyártani szándékozott példánynak. Az első 24 gépet a britek építik, míg a maradék lehetséges, hogy Szaúd-Arábiában készül majd.

Megvan az augusztus 13-án lezuhant algíriai C-130-as lajstromszáma: a 7T-VHG szenvedett katasztrófát Olaszországban.

A libanoni háború mellékhatásaként a török védelmi minisztérium leállította az izraeliekkel folytatott tárgyalásokat, melyke a Török Légierő F-4E Phantom II-eseinek felújításáról szóltak. Az Israel Aircraft Industries (IAI) az eddigiek mellé újabb 40-50 gépet újítana fel, de a feléledt Izrael-ellenes hangulatban a török minisztérium nem kívánja hergelni a tárgyalásokkal a hazai lakosságot.
Az IAI 26 gépet újított fel, míg további 28 géphez egységcsomagokat szállított, melyeket a Török Légierő épített be a Phantomokba.
Az újabb felújításokról még 2004. végén indultak meg a tárgyalások. A Török Légierő emellett tanulmányozni kezdte a Phantomok leváltását a jól bevált és hazai gyártású Lockheed Martin F-16C/D Falconnal.

Éles tesztre került sor Guaon: augusztus 6-án két B-2 Spirit bombázó és négy F-15E Strike Eagle támadó repülőgépet zsúfoltak be az Andersen Légitámaszpont 1-es hangárjába. A gépeket egy közelgő trópusi vihar elől kellett fedett helyre menekíteni. A dolog szépsége, hogy eddig enn yi gép sosem volt ebben a hangárban egyszerre. A tapasztalatok szerint belegózhatóak: így átdolgozásra kerülnek a viharokkal és más vészhelyzetekkel kapcsolatos tervek.

A Belga Légierő leállította a Hunter-B pilóta nélküli repülőgéptípus kongói bevetéseit, miután az egyik gépet egy helyi sasszemű lövész egy AK-47-essel lelőtte(!!!) //Ezúttal is nagyrabecsülésemet küldeném az ad-hoc légvédelmi tüzérnek…//.
A gép az EUFOR Congo európai békefenntartó erőkben szolgáló 49 fős belga kontingens részeként üzemelt, Kinshasa központtal.
A gép egy 3 órás bevetés során 400 méter magasan repült, nem messze a kinshasai N'Dolo repülőtérről, amikor lelőtték. A roncsok megvizsgálása után kiderült, hogy a belga Hunter-B bal oldali szárnytövét érték a találatok, melyek után a szárny feladta és leszakadt. A lövedékek a szárny után a törzsbe is belefúródtak, s itt átütötték a szárny tartóbordáit. A lezuhant gép megsebesített hat személyt, illetve egy ház is kigyulladt.
A lezuhant gép helyére augusztus közepén érkezik meg a pótlás.
A lelövéssel 16 gépre csökkent a belga Hunter-B flotta, hiszen a megvásárolt 18 gép egyike 2006. elején Belgiumban baleset miatt megsemmisült.

Arab modernitás, mint olyan

2006-08-14T12:55:00.000+02:00

Elsőként a Szigeten lábméretnyi árért osztogatott Népszabadságban találkoztam Schöpflin György írásának recenziójával. Csodálkoztam is az ott olvasottakon erősen. Aztán mások is felhívták az eredeti szövegre a figyelmem, így egy kicsit most belemásznék.
A Fidesz derék EU-képviselője szerint Izrael igazi célja tulajdonképpen nem más, mint a demokrácia monopóliumának megtartása a Közel-Keleten. Már rögtön itt elkezdtem csuklani: a szerző logikája több, mint érdekes. Mert nézzük csak meg: ha Izrael monopóliumot akar magának errefelé demokráciailag, akkor az azt jelenti, hogy az izraeli vezetés szerint az iráni teokrácia, a szíriai elnöki diktatúra, a libanoni „állam-az-államban-terrorcsoport” előnyösebb az ország számára, mintsem egy akár olyan jellegű többé-kevésbé demokratikus ország, mint Törökország vagy Egyiptom. A gondolatmenetet követve azonban nem igazán értem, hogy Izrael ezt a két országot miért nem támadja meg, sőt, miért tart velük jó kapcsolatot. Szóval a szerző logikája arra mutat: Izrael, ahelyett hogy olyan (a helyi átlaghoz képest feltétlenül) békésen élne szomszédaival, kifejezetten szeretné, hogy minél nagyobb káosz és fenyegetés legyen az őt körülvevő országokban. Hiszen ha a demokrácia eluralkodna a környéken és nem lenne többé izraeli monopólium, igen optimista feltételezéssel akár egy vagy több szomszédjával is elméletileg rendezhetné kapcsolatait. Mondom igen optimista feltételezéssel, lásd a demokrácia és Gáza vagy Libanon esetét.
A szerző szerint ez azonban eleve kudarcra ítéltetett és Izrael különleges közel-keleti státuszának vége leend. Nos, erre azért még egy darabig várhat a derék politikus: egyelőre semmi jelét nem lehet látni, hogy akár politikai, akár katonai értelemben Izrael különleges helyzete fenyegetve lenne. Vagy netán a Fideszes honatya hallott egy Gay Pride-felvonulás terveiről Damaszkusz utcáin?
És ez még csak az első mondat volt.
A szerző ezek után kijelenti, hogy az arab modernitás volt kifejlődőben Libanonban – ezzel a dologgal, ha kisebb fenntartásokkal is, de egyetértek. Valóban szinte példa nélküli volt a „cédrusos forradalom” győzelme, csak éppen a politikai vezetés nem kevéssé erodálta a Hariri-gyilkosság után felhalmozódott erkölcsi és politikai tőkét. Schöpflin úrral elentétben én nem tekintem a demokrácia diadalának és természetes jelének azt, hogy egy terrorszervezet az ország jelentős részét uralma alatt tartja, a hivatalos kormány passzív ás aktív támogatásával. Márpedig ez a helyzet: a Hezbollahé volt Dél-Libanon és ezt a libanoni kormány támogatta – ennek számos jele látható már ma is, illetve a múltban is.
Nem hinném, hogy Schöpflin úr ilyen megértő lenne mondjuk //Figyelem! Erősen sarkított példák következnek, melyeknek a valósághoz semmi köze sincsen!// Seselj vajda szabadcsapataival szemben, ha napi átlag 80-100 rakétát kapna Szeged, Barcs és még néhány város. Vagy éppen a Tudor-féle mozgalmak lőnék folyamatosan Debrecent, mindenféle föld-föld osztályú eszközzel, mondjuk az orosz kormány nyílt támogatásával. Azt fel sem tételezem, hogy a szerző csupán a célpontország (jelen esetben Izrael) lakosságának mivolta miatt ily megengedő…
Arról is már többször írtam, hogy a demokrácia felelősségvállalást is jelent. Ilyen szempontból nézve Libanon kormánya (és áttételesen Libanon lakossága is) felelős a területén működő terrorszervezet cselekedeteiért. Ha hagyjuk, hogy a kertünkből egy pitbull terrorizálja a szomszéd családot, ne lepődjünk meg, ha a szomszéd lángszórója miatt a házunk is megpörkölődik. És éppen itt érzem a libanoni politikai elit, a kormány alapvető és óriási felelősségét: semmilyen külső segítséget nem kértek az ENSZ BT idevágó, többek között a Hezbollah lefegyverzését is követelő határozatának végrehajtásához. Ellenben jól elvoltak a Hezbollah-hal, két HB-tag is kormánytag, mi kell más az érintettséghez?
De amitől igazán eldurrant az agyam, az a Schöpflin úr mélyreható éleslátásáról tanúbizonyságot tevő bekezdés. Ennek értelmében az arab modernitás legelevenebb jele az, hogy a Hezbollah egyre kifinomultabb fegyverrendszereket kezel egyre eredményesebben. Hát, képviselő úr, ennél, khm, „érdekesebb” meglátást sem a hazai, sem a nemzetközi sajtóban nem volt szerencsém olvasni. Tehát ha egy arab terrorszervezet elrejti a rakéta-sorozatvetőket a civilekkel pakolt lakóházak garázsában, az modernitás. Szerintem aljas taplóság, de mivel én egy cinikus zsidó™, aki vagyok, biztosan rosszul látom.
Szerény véleményem szerint az, hogy a Hezbollah valóban lépett egyet felfelé (lásd a kisméretű robotrepülőgépek, a partvédő, hajó elleni rakétarendszer vagy éppen az izraeli harckocsik ellen alkalmazott modern, iránított páncéltörő rakéták eredményes használatát), az nem az arab modernitás jele. Az a terrorszervezet modernizálódásának jele. Ha Schöpflin úr komolyan gondolja, amit leírt, akkor gyakorlatilag azt lehet feltételezni: a szerző véleménye szerint a terrorizmus modernizálódása jelenti az arab modernitás fejlődését. Szép egyenlet.
Az arab modernitás emblematikus jelenségét nyújtotta a gázai, egyoldalú kivonulást kísérő napok jelensége. A palesztinok számára megvásárolt(!!!) üvegházak lerombolása és kifosztása, az ott maradt vallási és egyéb épületek rombolása vagy annak kísérletei, majd azután a nagy csodálkozás, hogy nem lett jobb semmi. Említhetőek az átadott területekről indult terrortámadások is: valószínűleg ezek is a szerző által oly sokat emlegetett arab modernitás alapelemei lehetnek.
Schöpflin úr a következőkben bizonyítékát nyújtja annak, hogy sem taktikai, sem hadászati ismeretei nem haladják meg mondjuk egy átlagos magyar honvédelmi miniszter (ezúton is gratulálnék Szekeres úrnak a szerinte nem létező holland hadsereg ügyében, de említhető a régmúltból a „körkörös védelem” remek-remek-remek ötlete is…) ismeretanyagát. A szerző ugyanis kiemeli: az eddigi háborúkhoz képest az IDF sokkal többet szenved. Hát ez szokott történni, kedves Schöpflin úr, ha aszimmetrikus hadviselést látunk működni. De hogy derék képviselőnk ismeretanyagát bővítsem, segítek egy gyorstalpalóval.
Az aszimmetrikus hadviselés lényege, hogy a hagyományos, erős fölényben lévő haderőt (jelen esetben az Izraeli Védelmi Erőket) olyan eszközökkel, módszerekkel támadja a gyengébb fél, melyek kiegyenlítik vagy legalábbis csökkentik a két háborúzó fél közötti alá-fölé rendeltséget. Jelen esetben ez egy klasszikus gerillahadviselés formáját ölti magára: a Hezbollah civil környezetből, civil területekről, a civil lakosság fedezékéből, jórészt civil ruházatban harcol az IDF ellen. A dolog lényege, hogy míg az IDF egy kövér, jól azonosítható célpontot képez, addig igencsak nehéz kipiszkálni például egy páncéltörő egységet, ha az mondjuk egy ismerten telt házzal működő kórház vagy menekültközpont első emeletéről „dolgozik”. Ez az aszimmetria lényege: az IDF nem bombázhatja porig fél perc alatt az egész kócerájt, mert egy órán belül tele lesz a világ összes híradója a mészárlás képeivel. Ehelyett szépen be kell küldeni a gyalogos egységeket, célzottan kipucolni a terroristákat. Ez pedig időben és emberéletben is a sokszorosa a hagyományos, például Irakban igen sokszor használt „majd átböngésszük a romokat”-jellegű tűzerő-felhasználás költségeinek. A gerilla bárkire lőhet, hiszen nem köti meg a kezét semmilyen szabályzat, törvény, s természetesen a világ közvéleményének támogatására is szilárdan támaszkodhat. Az IDF viszont folyamatosan szívhat azzal, hogy nem bombázhat porig miden veszélyes helyet, hanem a PC-hadviselés szabályainak megfelelően kell(ene) eljárnia minden támadásnál. A szerző által is emlegetett felvilágosult, nyugati TV-néző ugyanis ezt akarja látni és hallani. Márpedig a kamerák mindenhol ott vannak és a Pallywood-szabályoknak megfelelően működnek (céloznék itt csak a Reuters-botrányra vagy a CNN-lebukásra).
Ehhez képest egy „normális”, reguláris hadseregek által vívott háború (1967, 1973 pl.) fáklyásmenet. Aki szembejön, az terepruhás ellenséges katona és kapja, ami belefér.
Ha a képviselő úr még mindig nincs képben, egy sörözés keretein belül önként és dalolva segítek még.
A képviselő úr történelmi ismeretei is kissé hiányosak: véleménye szerint az előző konfliktusokban mindig az éppen aktuális amerikai csúcsfegyverzet segítette győzelemre az IDF-et. Hát bizony, azok a remek Mirage III-asok, az 1948-as csúcstechnikát képviselő Avia S-199 Mezek-ek, az 1956-ban vásárolt AMX-13-asok, hogy csak néhány gyors példát említsek, mint amerikai state-of-the-art fegyverzet.
Érdekesnek tűnik Schöpfin úr gondolatmenetének a megelőző csapásra vonatkozó része is. A szerző szerint Izrael ugyanolyan megelőző háborút vív Libanonban, mint amit az Egyesült Államok legitimizált Irakkal. Nos, a képviselő úr figyelmét felhívnám a Hezbollah folyamatos és a támadásokat megelőző, az izraeli városok elleni rakétatámadásaira, illetve a katonák megölésére és elrablására. Ez eléggé neccessé teszi a megelőző támadás, mint kategória használatát. A szerző megjegyzi, hogy szegény Hezbollah bezzeg nem kapott jogot a megelőző támadásra. Mint fentebb jeleztem, a terrorszervezet nem egészen jogfüggő magatartású, konkrétan marhára nem érdekli, hogy van-e joga vagy nincs megelőző támadásra. Ezek a terroristák már csak ilyen kis önfejű „demokraták”. S ahogy t. úrnak volt szerencséje jelezni: Izrael 1967. óta kedveli a megelőző csapást, ugyebár.
A szerző véleménye szerint Izrael alaposan elszámította magát a Hezbollah képességeit illetően (melynek megtámadása többek között azért volt fontos, hogy ne nője ki magát az IDF számára már komoly gondot okozó szintre). Nos, mint fentebb is említettem, Izrael kezét megkötik a (kül)politikai körülmények. Higgye el, képviselő úr, az IDF nem barmok gyülekezete. Pontosan tudni lehetett (s erről számos tanulmány értekezett már évekkel ezelőtt is), hogy a 2000-es kivonulás utáni 6 esztendő alatt a Hezbollah többet ásott a föld alatt, mint a Föld teljes vakondok-állománya.
Adjuk össze: helyismeret + helyi lakosság jelentős részének támogatása + kontroll nélküliség + szíriai és iráni katonai és pénzügyi segítség + civilek aktív és előre eltervezett használata pajzsként = előre tudható szívás.
A katona azt teheti, amit a politikai vezetés megenged. Ha a politikusok mozgástere szűk, akkor a katonai vezetők keze lesz megkötve és végül a bokorugrók fognak meghalni a hadszíntéren, a demokrácia dicsőségére. Ez nem túl bonyolult összefüggés… Libanon legyalulása tisztán katonai szempontok szerint (sarkítással, persze) lövegcső, lőszer és bulldózer kérdése.
Érdekes érvelés a képviselő úr részéről az is, hogy a libanoni kormány láthatatlan szereplő (azért az Arab Liga ülésén, elcsukló hangon bejelentett 40 halottas légicsapás bejelentése, majd az órákon belül kiderülő egy halálos áldozat eléggé feltűnő volt), mert Libanon különböző közösségei, beleértve a Hezbollahot is(!!!), széleskörű autonómiát kaptak. Nos, a legitim kormány felelős az ország területén történtekért, autonómia ide vagy oda. A libanoni kormány aktívan támaszkodott a Hezbollahra (ennek pikáns eleme a kormány és a Hezbollah egyeztetése a honvédelem ügyében: kvázi a hivatalos védelmi erők segédcsapatává avanzsált ezzel a Hezbollah), így talán nem kellene meglepődni a történteken.
Schöpflin úr szerint az izraeliek meglehetősen egybites üzemmódban működnek: minden izraeli jó, minden arab rossz. Ezzel azért az izraeli baloldal egy igen jelentős része, a helyi jogvédő mozgalmakról nem is beszélve, nem értene egyet, jegyzem meg halkan. Ez a kijelentés sokkal inkább Schöpflin úr nem túl szofisztikált világfelosztására mutat rá, véleményem szerint.
Érdekes kijelentés, hogy a modernitás, mint olyan, többé már nem lehet Izrael monopóliuma. Feltenném a kérdést: hol a fenyegető veszély a monopólium ellen? Ha a katonaira gondolunk, több dolgot is meg lehetne jegyezni. Irán példája azt mutatja, hogy a fegyverzeti (bár itt igazán csak a rakétatechnikára lehet gondolni) és a társadalmi modernizáció bizony nem járnak kéz a kézben. Az is említésre méló, hogy a környező államokhoz képest Izrael katonai potenciálja nagyságrendekkel modernebb, mint bármi más. Csak említeném (az atompotenciálon kívül) a frissen beszerzett F-15I Ra’am (utánrendelés in progress) és F-16I Soufa nagy hatótávolságú támadó repülőgépeket, az Arrow rakétavédelmi rendszert, a teljesen helyi fejlesztésű Merkava nehézharckocsi 4. generációját… Téves és hibás elképzelés egy erősen limitált körülmények között vívott, kis területre és kis létszámra korlátozódó csetepaté tapasztalatainak és eredményeinek kivetítése egy „rendes” háborúra.
Ameddig az arabok a szerző által oly sokat emlegetett kifinomultsága elsősorban a gerillahadviselésre, a különböző fegyverrendszerek továbbfejlesztésére, a terrorfegyverek kapacitásának növelésére és az atomfegyver birtoklására irányulnak, nehezen hinném, hogy ez az éledező arab modernitás és demokrácia jele lenne. Nehéz úgy tárgyalni, tisztelt képviselő úr, hogy a tárgyalóasztal túloldalán egy tetőtől talpig felfegyverzett, az elpusztításon gondolkodó (ajánlott irodalom: Ahmadinejad elnök élete és munkássága), az egyezményeknek és szerződéseknek fittyet hányó fél csücsül.
Végül is 2004. november 2-án Theo van Gogh utolsó szavai is ezek voltak, az amszterdami utcán, nyolc golyóval a testében: beszéljük meg. Az eredmény ismeretes.
A szerző szerint a libanoni infrastruktúra megsemmisítése a libanoni államszervezet megsemmisítését célozza. Schöpflin úr elegánsan átsiklik azon, hogy Szíria felé vezető utakon nem csak segélycsomagok érkeztek, mint ahogy azt is kifelejti, hogy a szintén említett, a palesztin hatóságok infrastruktúrájának megsemmisítése is, hogy is mondjam finoman, nem egészen előzmény nélküli. A szerző kicsit egyoldalúan érzékeny: a felrobbantott busz vagy kávézó, a rakétával telibe vágott vasútjavító üzem nem éri el az ingerküszöbét, ahhoz minimum egy libanoni felüljáró lerombolása szükségeltetik. Hozzátenném: innen, ebből a macskákkal zsúfolt ebédlőből nem tudom megítélni, hogy minden izraeli légicsapás csak és kizárólag a hadiérdekeket szolgálta volna. Azt viszont látom, hogy a képviselő úr kicsit egyszerűsít: a gonosz izraeliek mindenkit és mindent lerombolnak, ami csak működni kezdene, minden előzmény vagy előzetes történés nélkül. Ahümm…
Módfelett szórakoztató volt Schöpflin úr azon megállapítása: Izrael talán valóban a Hezbollah ellen támadt először Libanonban, de aztán, mint láthatjuk, nem csak siíta, hanem keresztény és szunnita területeket is bombázott. Ebből világosan látható, hogy Izrael a libanoni demokrácia ellen fordult.
Kezdem unni, drága jó képviselő úr, de azért leírom mégegyszer: ez a háború nem „rendes” háború. Ha venné a fáradtságot a szerző és kicsit nekiállna egerészni az interneten, számos érdekes történetet olvashatna arról, hogy a Hezbollah célzatosan támadott a nem siíta területekről. Nem véletlenül: ezzel egyrészt támadja Izrael területét, másrészt a válaszcsapásban nem siíta, hanem más, rivális vagy éppen ellenséges közösség tagjai szenvednek. Kettős nyereség. Mivel az említett közösségek milíciái nagyjából teljesítették a lefegyverzést előíró ENSZ BT-határozatot, s a libanoni kormánykatonáknak eszük ágában sincs a Hezbollah ellen fellépni, sőt, virágzó az együttműködés, a fegyvertelen civil szunnita, drúz és keresztény közösség jár igencsak pórul. Értem én, hogy ez a motiváció nem illik bele a „rohadt izraeliek, vascsizmával tapodják a modernizálódó arab demokrácia zsenge hajtásait”-gondolatmenetbe, csak éppen egy kicsivel több köze van a valósághoz.
Arról nem is beszélve, hogy taktikailag sokkal nagyobb segítséget nyújt az elfoglalt terület lakossága, ha jóban vagyok velük, mintsem ha lebombázom őket a kőkorszakban. És el lehet hinni: senki nem gondolta komolyan, hogy szárazföldi bevonulás nélkül komoly eredményeket lehet elérni Libanonban.
Schöpflin úr szerint az Egyesült Államok vagy feltételek nélkül támogatja Izraelt, vagy támogatja a születőben lévő arab demokráciát. A szerző a jelek szerint fel sem tételezi, hogy egyszerre lehetne támogatni mondjuk egy modernizálódó Libanont _és_ Izraelt. Nem egy széles látókörről tanúskodó dolog ez.
A szerző szerint Európa igen erősen érdekelt abban, hogy demokratikus és modern arab kormányok alakuljanak ki. Így igaz, csak éppen a szerző egy-két dolgot elegánsan elfelejt. Egyrészt elfelejti megemlíteni az európai külpolitika örök rákfenéjét, a határozatlanságot és az erőtlenséget (erős hadsereg nélkül nincs erős és hatékony diplomácia sem, jegyezném meg halkan). Szép dolog szavakban támogatni valaminek a keletkezését és aztán egy másik dolog azzal szembesülni, hogy az EU segélyalapjának pénzeiből konkrétan fegyvereket és robbanóanyagot vásárolt Arafat kormánya.
Elfelejt a szerző egy másik, talán még fontosabb dolgot is: az EU saját, belső „arabkérdését”. A közel-kelet felé irányuló külpolitikát bizony nem kevéssé befolyásolja az Unión belül élő, sokmilliós arab kisebbség. Az ő reakcióikat, elvárásaikat Európa kénytelen figyelembe venni, hiszen a már említett sokmilliós tömeg komoly belső problémákat okozhat egy „helytelen” döntés esetén.
S a végső konklúzió: Izrael bolond, mert azt hiszi, hogy az erő politikája az egyetlen biztonsági megoldás. Ráadásul az izraeli lakosság is egységes ebben (ez nem meglepő, tekintetbe véve a napi szinten adagolt rakétákat, kedves képviselő úr), ahelyett, hogy elfogadnák egyes arab ellenfeleiket egyenlő félnek.
Nos, ezzel kapcsolatban is lenne néhány megjegyzésem. 1948. óta elmondható, hogy Izrael létének alapja valóban csak és kizárólag az erős hadsereg és a még erősebb légierő. Nincs az az egyezmény, az a béketerv, az a megállapodás, mely az első zárótűz után nem válik füstköddé. A képviselő úr figyelmébe ajánlanám eme becses római mondást: Si Vis Pacem, Para Bellum. Ha békét akarsz, készülj a háborúra. Ez az a mondás, mely minden izraeli kormány szeme előtt lebegni fog, higgye el. Egyiptom híján kivételévelminden környező állam ellenséges, egy helyi, atomfegyver birtoklására törekvő, az ország elpusztítását heti rendszerességgel vizionáló középhatalom árnyéka vetül a horizontra: valóban kedvező környezet egy kellemes diplomáciai „szeressük egymást, gyerekek”-szintű műveletre.
Ez valóban az európai út lenne: ennek ékes példája mondjuk a II. világháborút megelőző egyezmények sorozata. Sokat értek a papírok a Pz IV-esek és a Bf-109-esek ellen.
Értékelem a képviselő úr érezhető szomorúságát az EU megosztottsága és a tehetetlenség miatti szégyenkezése miatt, de csak ismételni tudom magamat: ha nincs egységes közösség, akkor nincs egységes külpolitika sem. Az EU katonai képességét meg inkább hagyjuk: a Balkánon bemutatták, amit kell.
Schöpflin úr szerint az izraeli állam és társadalom úgy tekinti, hogy az arab világgal(???) folytatott háború történelmi okokból elkerülhetetlen és csak az erőszak az egyetlen nyelv, amit az arabok értenek.Ezt a képet erősíti meg al-Qaida, az iraki harcok, az arab retorika „(némely)” (!!!) minősége, illetve a Hezbollah és a palesztinok egy részének erőszakos cselekedetei.
Valóban, képviselő úr, ehhez hozzácsapva az Izrael területén történt, kifejezetten civilek ellen elkövetett robbantásos merényleteket, a napi szintű rakétatámadásokat, Ahmadinejad iráni elnök holokauszt-tagadását és folyamatos fenyegetődzéseit, a palesztin hatóság vezetőjének megválasztott Hamasz terrorszervezet alapító okiratának Izrael eltörlésére vonatkozó cikkelyeit, teljesen meglepő, hogy Izrael nem igazán nem hisz a diplomáciai megoldásokban. Civilizált európaiként én sem értem, miért nem követik Theo van Gogh példáját, aki igazi felvilágosult európaiként még azt nyögte gyilkosának: beszéljük meg…

Apropó: Schöpflin úr és a zsidóság viszonyáról Novák Attila írt részletesebben az ÉS hasábjain. Adaléknak remek.

Repülős hírek, #94

2006-08-14T09:33:00.000+02:00

Megtalálták annak a két altisztnek a holttestét, akik az augusztus 8-i UH-60 BlackHawk katasztrófában tűntek el. A mentőhelikopter az iraki Anbar tartományban zuhant le, az eddigi adatok szerint nem harci cselekmény miatt. A fedélzeten hatan tartózkodtak, a Tengerészgyalogság és a Hadsereg két-két harcosa sérülésekkel, de túlélte a katasztrófát. A Hadsereg UH-60 Black Hawk helikoptere a 82. Légimentő Század állományába tartozott, s a 3. Tengerészgyalogos Légiezred alárendeltségében működött.

Öten veszítették életüket azon a Mil Mi-17-es szállító helikoptere, mely Irakban, , Sana kormányzóság Al-Hayma kerületében zuhant le augusztus 9-én. A hivatalos források szerint a Mil rossz időjárási viszonyok között, alacsonyan repült, majd a hegynek csapódott. A fedélzeten a három tagú legénység mellett két utas volt. Hárman megpróbáltak kiugrani (gyaníthatóan a legénység), de életüket veszítették, csakúgy, mint a tehertérben lévő két utas.

Valószínűleg egy szállítóhelikopterét veszítette el az Izraeli Hadsereg augusztus 12-én. A gép fedélzetén öten haltak meg. A helikoptert a Hezbollah terrorszervezet tagjai lőtték le Dél-Libanon felett.

Predatort vett az Amerikai Haditengerészet. A Naval Air Systems Command 8,29 millió dollárért vásárolt a General Atomics Aeronautical Systems-től egy RQ-1B Predator pilóta nélküli felderítő és támadó repülőgépet, illetve a szokásos kísérő rendszereket, tartalék alkatrészeket. A B változat már nagyobb méretű és erősebb hajtóművel rendelkezik, mint a korai A-k. A Haditengerészet ezt megelőzően két RQ-4 Global Hawk nagy hatótávolságú pilóta nélküli felderítő repülőgépet vásárolt a Northrop Grumman Unmanned Systems-től. Ezek a gépek a Broad Area Maritime Surveillance (BAMS) programban vesznek részt, mint kísérti gépek. Gyaníthatólag a most megvásárolt Predatorra is hasonló feladat vár.
Az egymilliárd dollár értékű BAMS-projekt győztesét várhatóan 2007. szeptemberében hirdetik ki.

Egy aranyosság a múltból: egy CH-46-os pilótája úgy döntött, hogy magaslati parkolóhelyet keres a verdájának. A képből ítélve majdnem sikerült is.
Lezuhant az Algériai Légierő egy C-130 Herculese Olaszországban, Besurica mellett, nem messze Piacenza lakott területeitől. A szemtanúk szerint az egyik hajtóműből lángok csaptak ki a repülés utolsó szakaszában. A személyzet a milánói tornyot a hajtóművek tolóerejének csökkenéséről tájékoztatta.
A teherszállító gépen hárman tartózkodtak, mindannyian életüket veszítették. A gép Algériából Frankfurtba tartott. A gép maradványai egy kilométeres körben szóródtak szét. A Hercules az első hírek szerint a környéken tomboló viharokat, majd később a katasztrófa előtt a környék házait igyekezett kikerülni.